2016. december 22. csütörtök

dec. 22
0:09
Csütörtöki sportműsor: Roma–Chievo, Fiorentina–Napoli (She)
Csütörtökön folytatódik a Serie A 18. fordulója, míg Spanyolországban kialakul a Király-kupa nyolcaddöntőjének mezőnye. Újabb kiemeltek mutatkoznak be a darts-vb-n, éjfél után pedig az amerikai sportok szerelmeseinek órái következnek.
dec. 22
7:33
NBA: a Houston legutóbbi 12 meccsén 11-edszer győzött (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján a Houston Rockets a 27 pontig és 14 asszisztig jutó James Harden vezérletével 125–111-re nyert a Phoenix Suns vendégeként – így legutóbbi tizenkét találkozójából tizenegyet megnyert. A címvédő Cleveland Cavaliers 113–102-es győzelmet aratott a Milwaukee Bucks ellen, az Oklahoma City Thunder pedig 121–110-re győzött a New…
dec. 22
8:27
NB I: Torghelle Sándor társat kaphat az MTK-nál (She)
Tamási Zsolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hétfőn kinevezett vezetőedzője jelezte, a kék-fehérek játékstílusán nem kíván változtatni, ellenben egy gólerős csatárra mindenképpen szüksége lenne a tavaszi idényben.
dec. 22
8:45
Úszás: Gyárfás nem indul újra az elnökválasztáson (She)
Az elnöki tisztségéről nemrég lemondó Gyárfás Tamás a Magyar Nemzettel közölte, nem indul újra a január 8-i rendkívüli elnökválasztáson.
dec. 22
9:03
DVTK: Elek mellett másik válogatott kerettag is távozhat (She)
Két meghatározó futballista is távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK-tól.
dec. 22
9:42
Serie A: Újabb nápolyi gólgála készülőben (Agroinform)
Mertensék futószalagon termelik a gólokat, a Fiorentina viszont pocsék formában van. Sima kettes?
dec. 22
10:12
FIFA-világranglista: nem változott a magyar válogatott pozíciója (She)
A magyar válogatott a 26. helyen zárja az évet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyen az első 28 pozícióban nem történt változás a novemberi rangsorhoz képest.
dec. 22
10:15
Angol foci: Az Arsenalnál megint csak a száj nagy, a teljesítmény nem (Agroinform)
Paul Parker szerint amíg Arséne Wenger lesz a csapat edzője, megújulás és sikerek nem várhatóak.
dec. 22
10:30
NFL: Big Benék és Eli Manningék is bejutnak a PO-ba – tippek (She)
Az már biztos, hogy a Patriots, a Raiders, a Cowboys és a Seahawks részvételével kezdődik meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszása, és az is eldőlt, hogy a Hazafiak sorozatban hetedszer pihenhetnek a playoff első körében.
dec. 22
10:48
MU: Mourinho nem megy Kínába, hosszú távon tervez a klubnál (She)
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának portugál menedzsere túlságosan fiatalnak tartja magát ahhoz, hogy Kínában vállaljon munkát.
dec. 22
10:50
Gyirmót: döntöttek a sereghajtó vezetőedzőjének jövőjéről (She)
Az NB I-es Gyirmót FC Győr továbbra is bízik Urbányi Istvánban, így nem lesz edzőváltás a sereghajtónál – írja a kisalfold.hu.
dec. 22
11:06
Videó: Tedd félre! – Szalai Ádám ünnepi bölcselete (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim magyar válogatott támadója karácsony alkalmából a követőinek küldött üzenetet a Facebook-oldalán.
dec. 22
11:24
MU: hivatalos ajánlatot kaptak a francia játékosért (She)
Sajtóértesülés szerint az angol élvonalbeli West Bromwich Albion megvásárolná Morgan Schneiderlint, a Manchester United francia labdarúgóját.
dec. 22
11:27
Átigazolás: Gigaüzletre készül José Mourinho (Agroinform)
Honfitársat kaphat maga mellé Zlatan Ibrahimovic, az egyik legjobbnak tartott hátvéd költözhet az Old Traffordra.
dec. 22
11:42
Hertha: ezzel bombagóllal szereztek vezetést Dárdaiék – videó (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójának szerdai játéknapján a Hertha 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Darmstadtot, a Dárdai Pál vezette fővárosi együttes így a tabella harmadik helyén telel. Marvin Plattenhardt óriási bombagóllal szerezte meg a vezetést a berlinieknek, íme!
dec. 22
12:16
NB I: a méret a lényeg? Csak négy liga előzi meg a magyart (She)
Sajátos összeállítást készített a voetbalzone.nl. A holland portál az európai labdarúgó-bajnokságokat állítja sorrendbe – az átlagos testmagasságot figyelembe véve. Talán nem meglepő, hogy Spanyolország nem tartozik az égimeszelők közé, viszont a hazánkban futballozó játékosok – fizikai tényezők tekintetében – a kontinens legjobbjai közé tartoznak.
dec. 22
12:18
MOB: megalakult az NDHSZ, Balogh Gábor az elnök (She)
A Magyar Olimpiai Bizottságból (MOB) kivált diák- és főiskolai-egyetemi sport, valamint a szabadidősportért felelős szakmai tagozat csütörtökön megalakította közös köztestületét, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetséget (NDHSZ).
dec. 22
12:33
Légiósok: ajánlatot tett a magyar támadóért egy külföldi klub (She)
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő CSM Politechnica Iasi ajánlatot kapott magyar támadójáért, a házi góllövőlistát vezető Bőle Lukácsért – árulta el a klub elnöke, Florin Prunea. A jászvásári klub első embere azt is elmondta, hogy külföldi csapat jelentkezett be a 26 esztendős játékosért, de elutasították a megkeresést.
dec. 22
12:35
Fürth: véglegesítették Megyeriék Móron született edzőjét (She)
Véglegesítették posztján Radoki Jánost, a német másodosztályú Greuther Fürth labdarúgócsapatának magyar-német kettős állampolgárságú vezetőedzőjét.
dec. 22
12:37
Anglia: lemarad az Afrika-kupáról a West Ham csatára (She)
Várhatóan további nyolc hétig nem léphet pályára Diafra Sakho, az angol élvonalbeli West Ham szenegáli labdarúgója.
dec. 22
12:39
Darts-vb: Csütörtökön pontot teszünk az első kör végére (Agroinform)
Dave Chisnall, Jelle Klaasen és Kim Huybrechts főszereplésével csütörtökön befejeződnek a főtáblás küzdelmek.
dec. 22
12:51
Bayern: ezért festette szőkére a haját a válogatott játékos – kép (She)
Feltűnő frizurával rukkolt ki a Bayern München–Leipzig mérkőzésen szerdán a hazaiak válogatott védője, Mats Hummels. A 28 éves labdarúgó kiszőkítette a haját, mert az ősszel elvesztett egy fogadást, amelynek értelmében még 2016-ban legalább egy alkalommal így kellett pályára lépnie. Az ígéret szép szó…
dec. 22
13:33
Serie A: Egy kis szardíniai rugdosódás a mai tuti! (Agroinform)
A Cagliari csapatára idén érdemes figyelni, ha a lapokról van szó. Ezúttal is színes mérkőzés várható!
dec. 22
13:45
RB Leipzig: remek hírt jelentett be Gulácsi klubja (She)
A német élvonalbeli RB Leipzig közölte, sikerült megegyeznie a Red Bull Aréna (Zentralstadion) megvételéről.
dec. 22
13:47
NB I: Remélem, nem kell 3-4 év, hogy megszeressenek Varsóban – Nagy D. (She)
Nagy Dominik, a Ferencváros labdarúgója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában vendégeskedett. A február elsejével a lengyel Legia Warszawába szerződő játékos elmondta: rendszeresen beszélt telefonon Nikolics Nemanjával, sejtette, hogy távozni fog honfitársa – azonban ettől nem hátrál meg, nagy tervekkel vág neki a lengyel kalandnak.
dec. 22
14:03
Szlovákia: ebből elég! Kilépett a bajnokságból az egyik csapat (She)
A tabella hatodik helyén álló Spartak Myjava január elsejével kilép a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból, a Fortuna Ligából – tudatta Pavel Halabrín, a klub elnöke. A sportvezetőnél a Slovan Bratislava elleni mérkőzést követő eltiltások jelentették az utolsó cseppet a pohárban. A klub nem szűnik meg, a korosztályos együttesek és a B-csapat is folytatja – írja az ujszo.com.
dec. 22
14:45
FIFA: Még mindig TOP30-as a magyar válogatott (Agroinform)
A magyar válogatott pozícióját megőrizve a 26. helyen zárja az évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján.
dec. 22
15:12
Barca: a sztár Batmannek, párja Macskanőnek öltözött – kép (She)
Neymar már pihen, a Barcelona szerdai kupamérkőzésén sem lépett pályára, ahogy az MSN többi tagja sem. A brazil futballista kedvesével együtt egy esemény alkalmából öltözött össze Brazíliában. A 24 éves támadó egyébként csütörtökön egy jótékonysági mérkőzésen is pályára lép hazájában.
dec. 22
15:14
Tottenham: megvan a hetedik – újabb alapember hosszabbított (She)
A Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Hugo Lloris szerződését. A francia válogatott első számú kapusa 2022-ig szóló megállapodást írt alá.
dec. 22
15:48
Videó: ezt látni kell – Hosszú Katinka első interjúja négyévesen (She)
Hosszú Katinka megmosolyogtató felvételt osztott meg követőivel a hivatalos Facebook-oldalán. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő négyéves volt, amikor első interjúját adta – ezt idézte most fel.
dec. 22
15:57
Sportfogadás: Nem sokan bíznak a volt Vidi-edző csapatában (Agroinform)
A fogadók szerint borítékolható, hogy nem nyer a Fiorentina csütörtök este a Napoli ellen hazai pályán.
dec. 22
16:51
NFL: Jaj neked, Patriots, jönnek Manningék! (Agroinform)
A New York Giants 2011 után juthat rájátszásba, amennyiben ma győznek a Lincoln Financial Fielden.
dec. 22
17:00
Női kézi BL: szabálytalan volt a padló a Fradi lipcsei meccsén (She)
Szabálytalan volt a padló a Ferencváros lipcsei csoportmérkőzésén a női kézilabda Bajnokok Ligájában, ezért az európai szövetség (EHF) csütörtökön megbüntette a német klubot.
dec. 22
17:02
Asztalitenisz: Budapesten lesz az országos kopogós bajnokság (She)
Január 8-án Budapesten rendezik meg az asztaliteniszezők kopogós országos bajnokságát, amely egyben a január végi világbajnokság kvalifikációs versenye is lesz.
dec. 22
17:09
Magyar foci: Pintér Attila a Puskás Akadémia új vezetőedzője (Agroinform)
Pintér Attila az NB II listavezetőjéhez szerződött. Mint azt elmondta, a Puskás név kötelezi őt!
dec. 22
17:45
Serie A: Már most a kiesésről dönthet Baloghék rangadója (Agroinform)
A Palermo a 18. fordulóban az újonc Pescarát fogadja. A szicíliai csapatnak nincs más esélye, csak a győzelem.
dec. 22
18:27
Olasz Szuperkupa: a Juve ebben a „motelben” száll meg (She)
A Juventus labdarúgói luxuskörülmények között készülhetnek a Milan elleni pénteki (17.30) Olasz Szuperkupa-mérkőzésükre, amelyet Dohában rendeznek meg.
dec. 22
18:29
Légiósok: Németh Krisztiánék kínos hazai veresége (She)
A Németh Krisztiánt kezdőként végig a soraiban tudó al-Garafa hazai környezetben kétgólos (2–0) vereséget szenvedett a katari labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A magyar támadó az 53. percben sárga lapot kapott.
dec. 22
18:39
Német foci: Edzőt menesztettek a Bundesligában (Agroinform)
Dieter Hecking lett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Mönchengladbach vezetőedzője.
dec. 22
19:03
PSG: Draxler 36 millió euróért érkezik a télen – sajtóhír (She)
A L’Équipe értesülése szerint a Wolfsburg labdarúgócsapata elfogadta a Paris Saint-Germain 36 millió eurós ajánlatát Julian Draxlerért, így a 23 éves német szélső a télen a PSG játékosa lesz.
dec. 22
19:36
Lazio: húsznapos eltiltás a rasszista megjegyzésért (She)
Húsznapos eltiltást és 10 ezer eurós (3.1 millió forintos) pénzbüntetés kapott a Lazio labdarúgója, a bosnyák Senad Lulic, amiért rasszista megjegyzéssel illette Antonio Rüdigert, a nagy rivális AS Roma német védőjét.
dec. 22
19:38
PL: a bajnokság topcsapatához igazolhat a száműzött kapus (She)
Továbbra is kapust keres a Liverpool. A nagy hagyományokkal rendelkező klub legújabb célpontja az angol nemzeti csapat kapuvédője, Joe Hart. A jelenleg a Torinóban futballozó játékos kölcsönszerződése az év végén jár le, amikor visszatérhet a Manchester Cityhez – nem valószínű azonban, hogy látjuk még City-mezben a kiváló labdarúgót.
dec. 22
19:54
Jótékonyság: árverés – megszerezheti Gera egyik Eb-mezét (She)
December 23-án, pénteken a Hit Rádióban 10 és 12 óra között jótékonysági árverésre kerül sor. Az alapvető élelmiszerekben és megfelelő körülményekben hiányt szenvedő családok megsegítésére szervezett aukció egyik felajánlója Gera Zoltán, aki az Európa-bajnokság Magyarország–Izland mérkőzésén viselt mezét ajánlotta fel erre a célra.
dec. 22
19:56
Férfi kézi: a Csurgó hosszabbított szlovén irányítójával (She)
A Csurgó férfi kézilabdacsapata 2019-ig szerződést hosszabbított szlovén irányítójával, Borut Oslakkal.
dec. 22
19:58
Női röpi NB I: a Békéscsaba simán nyerte a rangadót (She)
A címvédő Békéscsaba magabiztos, 3:0-s győzelmet aratott a Vasas otthonában a női röplabda NB I csütörtöki rangadóján.
dec. 22
20:30
Man. United: Ibrahimovic a pályán kívül is inspiráló – Martial (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United támadója, Anthony Martial szerint Zlatan Ibrahimovic példaértékű személyiség.
dec. 22
20:48
Légiósok: Körülöttem mindig történik valami – Guzmics a klubváltásról (She)
Guzmics Richárd a przegladsportowy.pl lengyel oldalnak a frissen felvetődött poznani klubváltással kapcsolatban annyit mondott: szeretne ugyan egy fokkal előrébb lépni, ám most mégis úgy készül, hogy tavasszal még a Wislában játszik.
dec. 22
21:24
Légiósok: csak egy csapattárs tartotta a lépést Gyurcsóval (She)
A lengyel élvonalbeli (Ekstraklasa) Pogon Szczecinből tizenkét labdarúgó került be ősszel a forduló válogatottjába, legtöbbször – háromszor – a holtversenyben első Gyurcsó Ádám.
dec. 22
22:00
Kép: Materazzinak zidane-os tárgyi emléke is van a vb-döntőről (She)
Marco Materazzi megmutatta, milyen tárgyi emlékei vannak a 2006-os németországi világbajnokság döntőjéről. Kinek ne Zinédine Zidane fejese jutna eszébe a berlini fináléról?! Az olasz vb-győztes minden bizonnyal mindezek ellenére természetesen jó kedélyűen emlékszik vissza a francia–olasz találkozóra, sőt, egy zidane-os ereklyéje is van.

Keresés