A múlt hét végén Elbert Gábor szakmai ügyvezetőtől, most pedig Bene Ferenc szakmai igazgatótól vált meg a Nyíregyháza Spartacus. Az NB II 5. helyén álló klub vezetősége egyelőre nem indokolta az egyébként jó munkát végző szakemberek menesztését.
Bejelentette visszavonulását hétfőn Patrick Chan olimpiai bajnok műkorcsolyázó. A kanadai sportoló februárban a pjongcsangi játékokon koronázta meg pályafutását azzal, hogy tagja volt az aranyérmes csapatnak.
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban!
Hétfőn újabb kilenc pontot vontak le a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosz csapatától. A görög szövetség azért büntette meg ilyen súlyosan az athéni klubot, mert tartozik három korábbi játékosának.
Folytatódik a labdarúgó NB II és a topligák küzdelmei – az olasz Serie A-ban a Juventus a Napoli elleni rangadón óriási lépést tehet a bajnoki elsőség felé. Megkezdődik a hazai rendezésű divízió 1/A csoportos világbajnokság, a mieink Kazahsztánnal játszanak az első napon. Zárul a női kosárlabda Euroliga soproni négyes döntője. Befejeződik a férfi v
Folytatódnak a labdarúgó NB I és a topligák küzdelmei: Honvéd–Újpest és Videoton–DVSC itthon, Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen a Bundesligában, Manchester United–Tottenham az FA-kupában, a Spanyol Király-kupa döntőjében Barcelona–Sevilla. Mérkőzéseket rendeznek a női és a férfi kézilabda NB I-ben, valamint a férfi vízilabda ob I-ben. A szombati p
Folytatódik a francia (Ligue 1), a német (Bundesliga) és a spanyol (La Liga) élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. A Rába ETO az UEFA Futsal Kupa négyes döntőjében szerepel. A Sopron női kosárlabdacsapata hazai pályán játszik az Euroliga final fourjában. Ugyancsak Euroliga négyes döntőben szállnak harcba az elsőségért az UVSE női vízilabdázói.
Mérkőzéseket játszanak az angol Premier League-ben és a spanyol La Ligában. A darts PL-ben második napjához érkezett a rotterdami dupla forduló. A csütörtöki programban még: kerékpár, kézilabda, kosárlabda és tenisz.
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében találkozik egymással a Puskás Akadémia és a DVSC, de nem maradunk külföldi futball nélkül sem, pályán: a Manchester United, a PSG, a Juventus, a Milan és a Real Madrid. Az FTC vízilabdacsapata az Eurokupában a címvédésért játszik, medencében a BL-ben érdekelt együttesek. A jégkorong-válogatott a Budapesten rend
Az Újpest–Balmazújváros mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntős szakasza. Külföldi futball nélkül sem maradunk, bajnoki és kupameccseket is rendeznek: pályán a Tottenham, a Bayern München, az Internazionale és a Barcelona. A keddi programban még: kerékpár, kosárlabda és tenisz.
A labdarúgó NB I 26. fordulóját követően a szokásos, statisztikás, visszapillantó cikkünkben ezúttal a légiósok, kimondottan a külföldi támadók teljesítményének visszaesésére fókuszálunk, mivel először ebben a szezonban két magyar játékos – jelesül Varga Roland és Novothny Soma – áll a góllövőlista első két helyén.
Mint arról beszámoltunk, a Paris Saint-Germain 7–1-re kiütötte a második helyen álló Monacót a Ligue 1 33. fordulójában, ezzel bebiztosította hetedik bajnoki címét a francia élvonalban. A mérkőzés után a hercegségbeli együttes vezetői szép gesztust tettek a Párizsba elutazó szurkolók felé: bejelentették a Twitteren, hogy mindenkinek megtérítik a kö
Néhány héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy Iker Casillas a nyáron távozni szeretne a Porto csapatától – akkor a Nikolics Nemanját is foglalkoztató Chicago Fire érdeklődéséről írtunk. Könnyen lehet azonban, hogy a veterán kapus marad Portugáliában, a Porto elnöke ugyanis kijelentette, szeretné megtartani őt.
A lett Ernests Gulbis, a férfi teniszezők világranglistájának korábbi 10. helyezettje feladta ellene a mérkőzést, így Piros Zsombor főtáblára jutott a Tuniszban zajló salakpályás Challenger-versenyen.
Eltört Lékai Máté hüvelykujja a vasárnapi Veszprém-Szeged férfi Magyar Kupa-döntőn, ezért hétfőn meg kellett operálni a Kiss Ramónával egy párt alkotó kézilabdázót.
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja hétfőn köszöntötte és tagjaivá fogadta a februári, pjongcsangi olimpián az első magyar téli ötkarikás aranyérmet szerző rövid pályás férfi gyorskorcsolyaváltó tagjait, Burján Csabát, Knoch Viktort, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort.
Fontos állomásához érkezett a Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga, amelyre Varga Csaba hegymászó és Sarhan Omar névadó szponzor április 1-jén indult el.
A Borussia Dortmund megerősítette, a gárda gólvágója, a bokasérülést szenvedő Michy Batshuayi befejezte a szezont, illetve a vb-szereplése is bizonytalanná vált.
Nico Schulz elfutott a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd az alapvonalról középre passzolta a labdát, amelyet Szalai Ádám a kapuba helyezett. A Hoffenheim ezzel a góllal állította be a 2–0-s végeredményt a Hamburg elleni mérkőzésen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában. A Kicker anyagából kiderül, a
Nico Schulz elfutott a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd az alapvonalról középre passzolta a labdát, amelyet Szalai Ádám a kapuba helyezett. A Hoffenheim ezzel a góllal állította be a 2–0-s végeredményt a Hamburg elleni mérkőzésen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában. A Kicker anyagából kiderül, a
Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában a sereghajtó West Bromwich Albion 1–0-ra legyőzte idegenben a Manchester Unitedet, így biztossá vált a Manchester City aranyérme. A City játékosa, David Silva a Twitteren megható fotóval és üzenettel ünnepelt.
Teniszpályán kifejezetten ritkán látható jelenetsort hozott a monte-carlói salakpályás férfi torna első fordulójában rendezett Albert Ramos-Vinolas–Jared Donaldson találkozó. A spanyol 6:3, 3:2-es vezetésénél Ramos-Vinolas szerváját a székbíró jónak ítélte, míg Donaldson szerint kint volt.
Van, aki az 1970-es vb-re esküszik, más az 1982-esre, 1954-et természetesen sohasem feledjük, de a 66-os brazilverést sem. A világbajnokságok 1930 óta íródó története tele van emlékezetes csatákkal, bizonyára a nyári oroszországi tornán is lesznek ilyenek – a vb végéig szombatonként felidézzük az eddigi húsz futballünnep legcsodásabb és legbotr
Miklós Editet választották a Magyar Sí Szövetség elnökének a szervezet vasárnapi rendkívüli tisztújító közgyűlésén. A korábbi olimpikon az InfoRádiónak elmondta, azért indult az elnöki posztért, mert a szövetség vezetése nem biztosította a versenyzők számára a megfelelő körülményeket. Bajai András továbbra is magát tartja a Magyar Sí Szövetség elnö
Ahogy arról beszámoltunk, az orosz harmadosztályú Masuk-KMV Pjatyigorszk–FK Angust Nazrany mérkőzés előtt egy medve adta át a bajnoki kezdőrúgása előtt a labdát a találkozó játékvezetőjének. Az esetről készült videó kapcsán szóba került, hogy a nyári világbajnokság nyitó meccsén, megnyitóján hasonló attrakcióval készülő szervezők részéről ez e