Gulácsi Péter az RB Leipzig labdarúgócsapatának kapusaként a Marseille elleni Európa-liga-negyeddöntőjükre készül. A kapus nem csak a párharcról beszélt a Sportbildnek.
Az iráni állami televízió élesszemű nézői a tegnapi Barcelona-AS Roma Bajnokok Ligája-mérkőzés közvítétése alatt szúrhatták ki, hogy a vendégcsapat címerét cenzúrázták a televízió illetékesei.
Aki abban reménykedett, hogy az idei labdarúgó Bajnokok Ligája áttörést hozhat az eddig uralkodó csapatok dominanciájának megtörésében, annak csalódnia kellett – előbb kap ki a magyar válogatott egy éven belül Andorrától, Luxemburgtól és Kazahsztántól, semmint új klub emelhesse fel a BL-trófeát.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indít amiatt, hogy a Liverpool szurkolói üvegekkel dobálták meg a Manchester City csapatbuszát a két együttes szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntője előtt.
Akárcsak a címvédő Real Madrid, a spanyol ligában rivális Barcelona is háromgólos sikerrel kezdte a labdarúgó-Bajnokok Ligája-negyeddöntőt. Ám míg a királyi gárda látványos találatokat szerzett, addig a katalánok inkább az ellenfelük, a Roma „ajándékaiból” éltek.
Hatalmas sikert ért el az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán Stollár Fanny (19).
Jól jár, aki piacképes focistát nevel! A labdarúgó-szövetség (MLSZ) nemrég jelentette be, hogy a szezon végeztével megszűnik a „fiatalszabály”, s a jövőben ahelyett, hogy csak a 20 év alatti fiatalokat szerepeltető NB I-es klubokat jutalmaznák, mindazok az utánpótlás-nevelő együttesek is jelentős díjazásban részesülhetnek a 4 milliárd forintos kere
A Formula–1 új vezetősége, a Liberty Media a bahreini versenyhétvégén fogja nyilvánosságra hozni a 2020 utáni szabálytervezet bizonyos pontjait, amivel még izgalmasabbá kívánja tenni a királykategóriát. Kevin Magnussen, a Haas pilótája úgy gondolja, hogy a változásokkal kapcsolatban nem kéne kikérni a versenyzők véleményét, hiszen önzőek, és csakis
Az évszázad leglúzerebb tolvaja lehet Cs. István, aki tíz perc alatt szerzett 61 millió forintot, de a lopott pénzt egy órával később már el is vesztette. A pénzszállítóként dolgozó férfi tettét három éve követte el, és most kapott négy évet a hibásan elhelyezett ikszért – számolt be róla a Bors.
Legendás év volt, amikor 2001-ben Stanley-kupát nyert a Joe Sakic-féle Colorado Avalanche. Csakhogy a klub utána évtizedes mélyrepülésbe kezdett, tavaly utolsó volt az NHL-ben. Ám idénre megfordult a világ: a szupertehetséges csikócsapat Avs az utolsó két meccsén elcsípheti a playoffot!
Mint arról beszámoltunk, a szerda esti, 3–0-s liverpooli sikerrel záruló Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt a hazai szurkolók egy része megdobálta a Manchester City csapatbuszát. A Liverpool azóta hivatalos közleményben kért elnézést a károkozás miatt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pedig vizsgálatot indított – ráadásul most egy felvétel is e
Mint ismert, az FC Barcelona hazai pályán 4–1-re legyőzte az AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A házigazdák második találatához a katalán csapat játékosai közül Samuel Umtitinek volt a legtöbb köze, aki gólörömével jelezte, jól érzi magát Barcelonában, és nem gondol a távozásra – majd ezt a meccs utáni nyil
Döntetlennel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa Kupa rijekai nyolccsapatos Szuperdöntőjében, amelynek nyitónapján Görögország együttese volt az ellenfél.
A címvédő francia válogatott egyik legjobbja, Lucas Pouille bojkottálja a tenisz Davis-kupát, ha a nemzetközi szövetség (ITF) megreformálja a sorozatot.
Pusztai Liza a junior női kardozók között elért szerdai harmadik helyét követően csütörtökön a kadétok versenyében megvédte világbajnoki címét a veronai korosztályos vívó-vb-n. Rabb Krisztián bronzérmes lett a kadét fiúk mezőnyében.
Nem fogadták túl szívélyesen a Liverpool drukkerei a Manchester City csapatbuszát: üvegekkel, fáklyákkal, konzervekkel dobálták meg a Pep Guardioláékat szállító buszt.
A Sports Illustrated cikke szerint Zlatan Ibrahimovic „csekély” 97 millió dollárról mondott le azért, hogy a Los Angeles Galaxynál folytassa a pályafutását.
Az MLSZ pályaépítési programja keretében létesített műfüves edzőpálya és a klubházban berendezett Sportemlékhely felavatása, majd a legendás csapat történetéhez kapcsolódó településeket tömörítő Aranycsapat Társaság megalakítása után Dombóváron, a helyi vasutas sportklub pályájánál, a Szuhay Sportcentrumban leleplezték Buzánszky Jenő mellszobr