2022. március 21. hétfő

márc. 21
10:12
Ricciardo csak „tesztelt” a Bahreini Nagydíjon (Racing)
Daniel Ricciardo elmondása szerint miután nem igazán volt ideje megismerkedni az autóval, a versenyt használta a gyakorlásra. A McLaren ausztrál pilótája koronavírus-fertőzés miatt kihagyni kényszerült a bahreini tesztet, így további gyakorlásra volt szüksége. Pénteken ráadásul egy technikai hiba miatt is kevesebbet tudott körözni, a szombati időmé
márc. 21
10:18
Befejezte pályafutását az olimpiáról koronavírus miatt lemaradt Magyar Márk műkorcsolyázó (m4sport.hu)
„Márk és a Juli úgy döntöttek, a világbajnokságon nem vesznek részt, így az Európa-bajnokság volt az utolsó szereplésük együtt.”
márc. 21
10:18
Johnson csapattársai kiemelték, mennyit jelentett nekik az oválon (Racing)
Jimmie Johnson, a Ganassi pilótája élete legjobb IndyCar-os eredményét érte el Texasban. Hatodik helyével ráadásul a csapattársak elismerését is elnyerte. A korábbi NASCAR bajnok hétszer nyert már a Texas Motor Speedwayen, de először vezetett oválpályán az IndyCar mezőnyének tagjaként. Ericsson ugyan dobogóra állhatott, így nem Johnson lett a csapa
márc. 21
10:30
Szilágyi Áron nem kertel, ezt imádja Londonban (Ripost)
Könnyedén vette a budapesti férfikard-világkupa akadályait a háromszoros olimpiai bajnok vivő, Szilágyi Áron. A döntőben nagyon magabiztosan, 15-7-re győzte le az olasz Luca Curatolit.
márc. 21
10:30
Linnamae első dobogós eredménye FIA versenyen (Racing)
Az észt Georg Linnamae abszolút harmadik helyen zárta a Rally Európa-bajnokság szezonnyitó Fafe Rallyját, így először állhatott dobogóra FIA versenyen.  A Fafe Rallyt nagyon megnehezítette a főként első napon szakadó eső, ami a második napon főként a Power Stage szakaszát tette szinte versenyezhetetlenné. A nehéz körülmények között is nagyszerűen á
márc. 21
10:36
Valter Attila: „Nagyon jól esik a vezetőség előzetes bizalma” (Eurosport)
Kezdődik a Katalán kör, de az előzetes hírekkel ellentétben, a két magyar World Tour versenyző közül, csak Valter Attila lesz ott a mezőnyben. Peák Barna – köszönhetően annak, hogy milyen jól ment mostanság az egynaposain – a Wanty vezetőinek döntése értelmében, a közeljövőben inkább belga versenyeken indul.
márc. 21
11:06
Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után (Racing)
A Forma-1-el egyetemben a Formula 2 2022-es szezonja is a múlt hétvégén startolt, az első főversenyük Theo Pourchaire győzelmével ért véget. Ám a kaotikusan alakuló futamot követően több büntetést is kiosztottak a versenybírák. A Charouz versenyzőjét, Enzo Fittipaldit, a Van Amersfoort Racingtől Amaury Cordeelt és a Campos-os Olli Caldwellt sújtott
márc. 21
11:24
Nadal fájdalmas vereségről, Fritz hihetetlen sikerről beszélt az Indian Wells-i döntő után (Eurosport)
Rafael Nadal csalódottan nyilatkozott arról, hogy nem sikerült teljesítenie tervét, hogy a salakpályás szezonnak veretlenül vágjon neki, miután Indian Wellsben a döntőben meglepetésre két játszmában kikapott az amerikai Taylor Fritz-től. Fritz egy gyerekkori álom megvalósulásáról beszélt a finálé után.
márc. 21
11:42
Ancelotti: Felismerhetetlenek voltunk a mérkőzésen, minden balul sült el (m4sport.hu)
Hatalmas verést mért a Barcelona a Real Madridra, Carlo Ancelotti vállalta a felelősséget.
márc. 21
11:44
Amiért kemény dió lehet Leclerc a Hamiltontól mást kapó Verstappennek (m4sport.hu)
Charles Leclerc megüzente Max Verstappennek! Az idénynyitón okosan taktikázva verte vissza az agresszív címvédő támadásait, majd jelezte, ellenfele emberére akadt!
márc. 21
11:46
Videó: Eldobta egy szurkoló telefonját az NBA-ben kosarazó "bosnyák szörnyeteg" (m4sport.hu)
Nem tudni, mi válthatta ki a kosaras reakcióját.
márc. 21
12:00
Megvan a diagnózis, Szalai Attila üzent a drukkereknek (m4sport.hu)
A magyar válogatott védő térdsérülést szenvedett a Fenerbahce vasárnapi bajnokiján.
márc. 21
12:12
Még kérdéses Vettel szaúd-arábiai visszatérése (m4sport.hu)
Egyelőre nem tudja az Aston Martin, számíthat-e a koronavírust elkapó Sebastian Vettel szolgálataira a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon.
márc. 21
12:12
Egy hónap múlva Monacóban mutatják be a Formula E Gen3 autóját (Racing)
A Monaco E-Prix hétvégéjén a városállam yacht klubjában lesz először kiállítva Formula E új generációs autója. A bemutatót élőben a csapatokon és a versenyzőkön kívül csak a gyártók képviselői és VIP vendégek követhetik majd. A sorozat ígérete szerint azonban mindent közzétesznek a közösségi médiában is. „A Formula E Gen3 autója egy újabb nagy lépé
márc. 21
12:14
Videó: Pellegrini védhetetlen szabadrúgásgólt ragasztott a római derbin, a Roma elintézte a Laziót (m4sport.hu)
Lorenzo Pellegrini hatalmas szabadrúgásgólja után alakult ki a végeredmény a római derbin.
márc. 21
12:24
Araújo a legjobb versenyzőként indulhat (Racing)
Armindo Araújo viselheti az 1-es rajtszámot az Azori-szigetek Rally ERC futamon, miután a Fafe Rallyt nyerő Nil Solans nem indul a szezon második Rally Európa-bajnoki futamán.  Armindo Araújo a Fafe Rally Power Stage szakaszán szerezte meg a Rally Európa-bajnokság szezonnyitójának második helyét megelőzve az észt Georg Linnamaét. A versenyt a spany
márc. 21
12:26
Kellemes meglepetés volt a Corvette-nek a sebringi győzelem (Racing)
Antonio Garcia, Jordan Taylor és Nicky Catsburg triója szerezte meg a Corvette Racing 12. győzelmét a Sebringi 12 óráson. A trió 323 körből 247-et vezetett az IMSA WeatherTech SportsCar Championship második fordulójában, és ezzel 2017 óta először vezette győzelemre a Corvette Racinget. Ráadásul ez volt a GTE-ből GT3 specifikációvá átalakított autó
márc. 21
12:30
Borult a sorrend a világranglistán Indian Wells után (Eurosport)
Jelentős változásokat hozott a férfi teniszezők világranglistáján a vasárnap véget ért, ötödik Grand Slam-tornaként is emlegetett Indian Wells-i viadal: az orosz Daniil Medvedev átadta az első helyet a szerb Novak Djokovicnak, a legjobb magyar, Fucsovics Márton pedig hét helyet rontott, és most az 55.
márc. 21
12:36
Bahreini Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: vörös feltámadás, vörös eufória (m4sport.hu)
A nemzetközi sajtó a Ferrari feltámadásáról ír a vasárnapi, Bahreini Nagydíj másnapján, miután a Forma-1-es világbajnoki idény idei első futamát a monacói Charles Leclerc nyerte csapatársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. előtt.
márc. 21
12:36
Swiatek a második, Sakkari már a harmadik helyen a női világranglistán (Eurosport)
Az Indian Wells-i torna bajnoka, a lengyel Iga Swiatek a negyedikről a másodikra, a döntős görög Maria Sakkari pedig a hatodikról a harmadik helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján. Ez mindkettőjük esetében pályafutásuk legjobbja.
márc. 21
12:54
Befejezte pályafutását az olimpiáról koronavírus miatt lemaradt magyar műkorcsolyázó (Eurosport)
A pekingi téli olimpiáról balszerencsés körülmények között, koronavírus-fertőzés miatt lemaradt Magyar Márk műkorcsolyázó már a világbajnoki szereplést sem vállalta és befejezte pályafutását.
márc. 21
13:06
Alonso bízik az Alpine hosszabb távú sikerében (Racing)
Fernando Alonso arról beszélt, hogy csapata, az Alpine a hosszabb távú sikerre játszik, komoly fejlesztéseket eszközölve a szezon során. A mezőny többi csapatával egyetemben a francia istálló is nagyon kíváncsian várja már, hol állnak az erősorrendben a bahreini hétvégén. Mindenesetre egy problémás első nap után össze tudták magukat szedni a múlthe
márc. 21
13:12
„A legrosszabb rémálom” – még homályos, a Red Bull-dráma háttere (m4sport.hu)
Igazi rémálom lett a Red Bull szezonnyitója. Kettős kiesésük hátterében azonos okok állhatnak, ám az még zavaros, hogy a csapat, vagy egy általános beszállító alkatrésze hibásodott-e meg.
márc. 21
13:12
„Ugyanaz a mosoly” – Benedek Tibor és Epres Panni fia egy az egyben olyan, mint az édesapja (BorsOnline)
Benedek Miklós színész mesélt unokájáról, Mórról, aki egy az egyben olyan, mint az édesapja.
márc. 21
13:24
Felejthetetlen pillanatok Indian Wells-ből: Alcaraz varázslat, Nadal elütés, Tsitsipas bomba (Eurosport)
Ezek voltak az Indian Wells-i torna legelképesztőbb ütései.
márc. 21
13:30
Michael Schumacher ügyvédje a bíróságon tisztázta, milyen állapotban van az egykori Forma-1-es pilóta (Blikk)
Michael Schumacher ügyvédje egy német bíróságon tisztázta, hogy milyen állapotban van az egykori Forma–1-es pilóta.
márc. 21
13:36
Így dühöngte végig a bahreini versenyt Verstappen (m4sport.hu)
Igencsak ingerülten versenyezte végig a Bahreini Nagydíjat Max Verstappen. Menet közben a mérnökét sem kímélte.
márc. 21
14:00
94 éves korában elhunyt a Vasas örökös tiszteletbeli elnöke, Raduly József (m4sport.hu)
Vasas-győzelmet látott utoljára abban a stadionban, amelyben szektort neveztek el róla.
márc. 21
14:00
Áll a bál Kínában, amiért a válogatott edzője Tajvant önálló államnak nevezte (Eurosport)
A közösségi médiában kért bocsánatot Kínától Viktor An, a korábbi hatszoros olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, a kínai válogatott szakmai stábjának jelenlegi tagja. Hogy mi volt a bűne? Felesége kozmetikai cége önálló államnak nevezte Tajvant. Kínában ez politikai kérdés, ami nehezen összeegyeztethető ilyen magas sportszakmai tisztséggel
márc. 21
14:06
Wolff szerint a Mercedes erőn felül teljesített (Racing)
Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke szerint a Bahreini Nagydíjon erején felül teljesített csapata, hiszen dobogós helyezést szerzett, amivel most aligha számolhattak előzetesen. Bár ehhez a két Red Bull kiesése is szükségeltetett. Lewis Hamilton így a harmadik helyen végzett, csapattársa, George Russell pedig a negyedik helyen ért célba. Bár a W13-a
márc. 21
14:18
Ismert magyar sportoló halt meg a csomádi tragédiában (BorsOnline)
Tamás Ibolya a csomádi autóbaleset áldozata.
márc. 21
14:18
Csomós Mixi és 15 Rally2-es autó a Salgón (Racing)
A Fafe Rally után Csomós Miklós és Nagy Attila a Salgó Rallyn is indul, azonban ők nem a 15 Rally2-es autóval indulók táborát fogják gyarapítani.  Csomós Miklós és Nagy Attila legutóbb a Fafe Rallyn egy Skoda Fabia Rally2 evóval indultak és végeztek a 10. helyen, az ERC szezonnyitó után azonban a Magyar Rally Bajnokság első
márc. 21
14:24
Jackie Chan csapata jövőre Hypercar programmal tér vissza (Racing)
2023-ban az IMSA GTP kategóriájában indul majd a Jackie Chan DC Racing, akik két év után térnek vissza a versenyzéshez. A bejelentés egyben azt is jelenti, hogy a jövő évi Daytonai 24 órás jelenti majd a kínai csapat első IMSA versenyét. Nem ismeretlen számukra az ilyen hosszú verseny, 2017-ben összetett második helyet szereztek Le Mans-ban.
márc. 21
14:30
Steiner a fellegekben: Kihagyás nélkül Magnussen dobogós lehetett volna! (m4sport.hu)
Győzelemként ünnepli a Haas a 2020 óta első F1-es pontjait, főnökük pedig a legjobb döntésnek tartja, hogy visszahívták Kevin Magnussent.
márc. 21
14:36
A Bochum fontolgatja a lelátói alkoholtilalmat a pénteki botrányos mérkőzés miatt (Eurosport)
A VfL Bochum vezetői azt fontolgatják, hogy megtiltják a stadion lelátóin az alkoholfogyasztást, miután pénteken este félbeszakadt a Borussia Mönchengladbach elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzés, mert az egyik asszisztenst fejbe dobták egy félig teli műanyag pohárral.
márc. 21
14:48
Kiderült, miért nem játszhat Szalai Attila a válogatottban (Infostart)
A Fenerbahce vasárnapi bajnoki mérkőzésén megsérült Szalai Attilánál térdszalaghúzódást mutattak ki a vizsgálatok.
márc. 21
14:48
Meghalt a Vasas legendás futballistája: 94 éves korában elhunyt Raduly József (Blikk)
Kilencvennégy éves korában elhunyt Raduly József, kétszeres válogatott futballista. A Vasas legendás játékosa játékosként és edzőként is bajnok lett az angyalföldi klubbal.
márc. 21
14:48
Kiderült: Meseszép színésznő várandós Szalai Ádámtól (BorsOnline)
A magyar fociválogatott csapatkapitánya hétvégén jelentette be, hogy édesapa lesz.
márc. 21
14:48
Xavi szerint a Barca üzent a Real kiütésével, Ancelotti vállalta a felelősséget a vereségért (Eurosport)
Miután vasárnap a Barcelona 4-0-ra nyerte meg a Real Madrid otthonában megrendezett El Clásicót, Xavi, a Barca vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy csapata most már egyértelműen jelezte, hogy úton van a vissza a legjobb csapatok közé. Carlo Ancelotti, a Real főnöke önkritikusan nyilatkozott együttese kiütéses vereségét követően.
márc. 21
14:54
Meghalt a Vasas legendás focistája (Blikk)
Kilencvennégy éves korában elhunyt Raduly József, kétszeres válogatott futballista. A Vasas legendás játékosa játékosként és edzőként is bajnok lett az angyalföldi klubbal.
márc. 21
14:54
Gasly furcsának tartja kiesését (m4sport.hu)
Állítja, semmi előjele nem volt a műszaki hibának.
márc. 21
14:54
Szalai Attila térdszalagja húzódott meg a vasárnapi bajnokin (Eurosport)
A Fenerbahce labdarúgócsapatának vasárnapi bajnoki mérkőzésén megsérült Szalai Attilánál térdszalaghúzódást mutattak ki a vizsgálatok. A magyar válogatott középhátvédjét török klubcsapata Konyaspor elleni mérkőzésének 61. percében le kellett cserélni egy ütközést követően.
márc. 21
14:56
Megsérült Szalai Attila: egy darabig nem lép pályára (Blikk)
A Fenerbahce labdarúgócsapatának vasárnapi bajnoki mérkőzésén megsérült Szalai Attilánál térdszalaghúzódást mutattak ki a vizsgálatok.
márc. 21
14:56
Videó: fejbe dobták a partjelzőt Bochumban, lelátói alkoholtilalom lehet a „jutalma” (m4sport.hu)
A német Bundesliga történetében ez volt a nyolcadik alkalom, hogy félbeszakadt egy meccs.
márc. 21
15:00
Ízelítő a megújult F1-ből – Brawn elégedett az új autókkal (m4sport.hu)
Az év első versenye az új F1-es korszak kezdete is volt egyben. Bahrein ízelítőt adott abból, mit várhatunk a csatázást elősegítő új autóktól. A sorozat sportigazgatója, Ross Brawn elégedett a látottakkal.
márc. 21
15:02
Videó: „Aranylabdát, ugye?” – Eric García verbálisan döngölte földbe Vinícius Júniort (m4sport.hu)
Korábbi nyilatkozata miatt gúnyolódott Vinícius Júnioron Erick García.
márc. 21
15:12
A HUMDA több mint ezer motorosnak szervez ingyenes vezetéstechnikai tréninget (Racing)
Idén kétszerannyi, immár hat állomásra látogat el a tavalyi három után a HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety. A résztvevők a Pécs-Pogány repülőtéren, a mogyoródi Hungaroringen, a szegedi repülőtéren, a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, a máriapócsi RabócsiRingen és a zalaegersze
márc. 21
15:18
Xavi: pompás teljesítmény volt, amely bátoríthat minket és szép jövőt ígér (m4sport.hu)
A Barca visszatért - jelentette ki Xavi Hernández.
márc. 21
15:20
Az európai átlagnál jóval gyakrabban rúgnak ki futballedzőt a magyar élvonalban (m4sport.hu)
A hat hónapnál rövidebb ideje hivatalban lévő edzők arányát tekintve az OTP Bank Liga vezeti az európai „ranglistát”, világszerte pedig a negyedik.
márc. 21
15:22
Az újítás és a bátorság diadala – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
Mohoric lejtmenetével senki sem tudta tartani a tempót, mától pedig katalán kör Valter Attilával: az M4 Sport bringás podcastja Székely Dáviddal és Várhegyi Benjáminnal.

Keresés