Nem léphet pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnap esti rangadóján, az El Clásicón Karim Benzema, a Real Madrid csatára. A La Liga góllövőlistájának vezetője kihagyta a szombati edzést, mert a vádliját fájlalja, közölte Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a szombati sajtótájékoztatóján.
Spindler Jenő és Csizmadia Csaba nyerte az Orfű Rally Rally2-es mezőnyének küzdelmét, míg a négy szakaszig magabiztosan vezető Geiger Máté és Paukovics Lilla nem tudott célba érni. Négy szakaszon át Geiger Máté és Paukovics Lilla vezetett az Orfű Rally Rally2-es mezőnyében, azonban három szakaszgyőzelem után a Lada műszaki hibás lett és kiállásra
Lecsapott a technika ördöge a pole-ból induló 01-es Chip Ganassi Racing Cadillac-re, akik már rögtön a rajt után hátraestek. Sebastien Bourdais rögtön a rajtnál visszaesett, és az első kör végén a boxba kellett mennie egy visszaváltási probléma miatt. A motorburkolat lekerült, és a számítógépet bedugták, de más látható javítás nem történt. A csapat
Wirtmann Ferenc és Nyirfás Yulianna az Orfű Rally minden szakaszán a legjobb eredményt elérve rajt-cél győzelmet aratott a historic mezőnyben. A fordos Wirtmann Ferenc és Nyirfás Yulianna továbbra is kimagaslik a magyar historic mezőnyből, amit jól mutat, hogy a bajnoki szezonnyitón minden szakaszt megnyerve 2:09,4 perc előnnyel nyert a Kalapács Z
Tragikus balesettel kezdődött a Szlovák Rally Bajnokság, miután a Slovakia Ringen rendezett szezonnyitó első szakaszán balesetet szenvedett a cseh René Dohnal-Rudolf Kouril kettős, ami következtében a navigátor az életét vesztette. A Slovakia Ringen rendezték volna a Szlovák Rally Bajnokság nyitófutamát, melyen az első szakaszon balesetet szenvedet
A NASCAR Truck széria első, és egyben egyetlen szabadedzésén Toyotás győzelem született. A Hattori Racing Enterprises versenyzője, Tyler Ankrum a 13. körében érte el legjobbját. A tegnapi esőzések miatt a szombati program elég sűrűre sikerült a NASCAR nemzeti szériáiban szereplők számára. A napot a Truck versenyzők kezdték, akik számra alig háromne
Turán Frigyes és Farnadi Ágnes az összes szakasz megnyerve zárt az élen az Orfű Rally tesztmezőnyében Tóth Tibor és Szabó József előtt. A tesztelő Rally1-es mezőny számára öt szakaszt rendeztek meg az Orfűn Rallyn és mindegyiket az élen zárva Turán Frigyes és Farnadi Ágnes 1:36,4 perc előnnyel nyert Tóth Tibor és Szabó József előtt. Osváth
Vitathatatlan, hogy a NASCAR jelenlegi versenyzői között nincs nagyobb sztár, mint a Hooters által támogatott Chase Elliott. A Hendrick Motorsports versenyzője a NASCAR legnépszerűbb versenyzőjének címét Dale Earnhardt Jr-tól vette át, amikor az 2017-ben visszavonult, és azóta is erősen tartja azt. És akárcsak Dale Jr., Elliott is jó szolgálatot te
Miről dönt a vasárnapi El Clásico? Van-e egyáltalán tétje? Ezek a kérdések is foglalkoztatják a nemzetközi sajtót a vasárnap este 21 órakor kezdődő madridi mérkőzés előtt.
Simon Pagenaud futotta a leggyorsabb kört a vasárnapi 248 körös Xpel 375-ös verseny nyitóedzésén a Texas Motor Speedwayen. A Meyer Shank Racing versenyzője 223,087 mp/h-s tempót diktált a 60-as rajtszámú Hondával. “Szerintem ez egy sokkal jobb csomag, az biztos” – mondta Pagenaud a RACER-nek a tavalyihoz képest 150 kiló plusz leszorítóerővel kapcso
Sportolási lehetőséget és biztonságos otthont ad öt magyar sportági szakszövetség a háború elől menekülő fiatal ukrán sportolóknak. Magyarországon edz például az ukrán úszó és kajak-kenu utánpótlás-válogatott, de érkeztek focisták, kosárlabdázók és jégkorongozók is. A befogadó klubok többségénél azt mondják, az ukrán fiatalok addig maradhatnak, am
Jeb Burton vezetésével a Cheverolet autók hozták el az első 6 helyet a NASCAR Xfinity sorozat atlantai edzésén. Az átalakított quad-oválon 40 percig körözhettek a versenyzők. A Truck edzést követően az Xfinity sorozat egyetlen gyakorlását is megrendezték. Akárcsak a testvérsorozat esetén, itt is egy eddig gyengébb eredményeket elérő versenyző, Jeb
Juan Pablo Montoya nem tudott elkerülni egy előtte megpördülő autót, és csúnyán összetörte LMP2-es autóját. LMP2-es kategóriában a 81-es DragonSpeed vezetett, miután Jaun Pablo Montoya átvette az autót 16 éves fiától, Sebastiantól, ekkor azonban jött a dráma. Az LMP3-as osztályban induló Alex Udell az 1-es kanyarban elvesztette uralmát a 6-os Duque
Ricky Stenhouse Jr. zárta az első helyen a NASCAR Kupa sorozat atlantai szabadedzését. Az 50 perces gyakorlás komolyabb problémák nélkül zajlott le. A nap utolsó szabaedzésén a Kupások vehették birtokba a frissen átalakított atlantai ovált. A versenyzőknek 50 percük volt a régi-új pálya begyakorlására. Nem meglepő módon az igazán jó körök az edzés
Míg a világ másik oldalán szenvedett a McLaren, addig Texasban az IndyCar időmérőjén Felix Rosenqvist révén pole-t szerzett. Az IndyCar ovál újonca, Jimmie Johnson ötödikként gördült ki a pálya, de ő volt az első pilóta, aki egy körön átlépte a 220 mérföld/órás sebességet, az első körén 220.006 mérföld/órás sebességet ért el a Chip Ganassi Racing-H
Egy utolsó körös előzéssel Corey Heim szerezte meg az első győzelmet az átalakított Atlanta Motor Speedwayen. A Kyle Busch Motorsports újonc versenyzője pályafutása első sikerének örülhetett. Ahogy az a NASCAR Truck szériában lenni szokott, ezúttal is eseménydúsan telt a futam. Már az első, 30 körösre kiírt szakasz elején két drámai esemény is tört
Pipo Derani vezette a 70. Sebringi 12 órás futamot a verseny felénél, míg a BMW M Team RLL átvette a vezetést a GTD Pro osztályban. Derani a 47-es rajtszámú Cetilar Racing Ferrari 488 GT3 Evo 2020-at vezető Giorgio Sernagiotto pályán kívüli pillanata miatti sárga zászló alatt állt ki a boxba, és ezzel átvette az első
A WTCR 2022-es szezonja Franciaországban Pau városában veszi kezdetét, miután az idény tervezett nyitóeseményét törölték. A cseh Autodrom Most adott volna otthont az első fordulónak április 9-10-i hétvégén, de az FIA Motorsport Világtanácsának legutóbbi, bahreini ülését követő nyilatkozatból kiderült, hogy az eseményre most nem kerül sor. Az ukrajn
Max Verstappen némileg csalódottan vette tudomásul, hogy lemaradt a pole pozícióról. A holland pilóta erős formát mutatott az időmérőn, ám a Q3-ban a tempója nem volt elég az első helyhez. Charles Leclerc indulhat így az élről holnap, míg 2021 világbajnokának a második rajtkockával kell beérni. Ugyanakkor a 24 éves pilóta bizakodó, hiszen a verseny
Lewis Hamilton szerint eddig rémálom volt vezetni az autót, ám az elmúlt napokban sikerült javítaniuk a helyzeten. A Mercedes már előre szólt, hogy idén nem lesznek az első sorban, mégis a többség nem hitt nekik. Most azonban bejött a jóslatuk, ugyanis a csillagosok nem brillíroztak az időmérőn. Nemcsak a delfinezéssel kell megküzdeniük az Ezüst Ny
A Tereprally-világbajnokság harmadik futama a Kazahsztán Rally lett volna április végén, de a szervezők úgy döntöttek, hogy az idei futamot nem rendezik meg. “A jelenlegi nemzetközi helyzet arra kényszerítette a Kazahsztán Rally szervezőjét, hogy az FIA & FIM Rally-Raid világbajnokság (W2RC) harmadik fordulóját törölje. Ennek eredményeként a követk
Earl Bamber kétszer is nagyot hibázott, tempója mégis ellenállhatatlan volt, így a Chip Ganassi Racing 02-es autója nyerte a Sebringi 12 órást. A Bamber 6,471 másodperccel előzte meg a Tristan Vautier által vezetett 5-ös számú, címvédő JDC-Miller Motorsports Cadillacjét. Bamber, aki közel 30 másodperces előnnyel vezetett, egy áthajtásos büntetést k
Carlos Sainz is esélyes volt a pole pozíció megszerzésére, ám végül a harmadik helyre kvalifikálta magát. A Ferrarik jól mozogtak a bahreini éjszakában. Charles Leclerc az első rajtkockát hódította el, maga mögé utasítva ezzel a Red Bullt és Max Verstappent. A spanyol versenyző is jó esélyekkel indult, ám végül alul maradt csapattársával és a holla
Ty Gibbs egy merész utolsó körös előzéssel megnyerte a NASCAR Xfinity Series kaotikus versenyét az Atlanta Motor Speedway-en. A második hosszabbításban Gibbs a negyedik helyen állt az újraindításnál a vezető Ryan Sieg mögött a külső sávban, Austin Hill és Riley Herbst pedig együtt állt az alsó sávban. Gibbs feltolta Sieget a mezőny elé, majd A.J.
Kevin Magnussen nem akármilyen teljesítménnyel tért vissza a Forma-1-es rajtrácsra. A dán a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén a hetedik helyen végzett, egy Q2-ben tapasztalt hidraulikai probléma ellenére is. Egy Sky Sports-al folytatott beszélgetésben Magnussen elmondta, hogy amikor Günther Steiner felhívta, semmit sem ígért azzal kapcsolatban, hol
A kvalifikáció lezajlott a Trans Am Charlotte Motor Speedwayen rendezett futamán, Natalie Decker pedig megszerezte a pole pozíciót. Nem csak ő az egyetlen ismerős név, hiszen egy régi NASCAR-os, Paul Menard pályarekorddal lett az első a TA osztályban. “Jó újra a Charlotte Motor Speedwayen lenni” – mondta Menard. “Ken jó programmal rendelkezik, és é
Az FIA módosította szabályzatát, mely után a hibrid rendszer miatti kiesésért a továbbiakban két perc büntetés vár a versenyzőkre szakaszonként a korábbi tíz perc helyett. Ott Tänak és Elfyn Evans is a hibrid rendszer hibája miatt esett ki a Svéd Rallyn. A rendszer mindkét versenyző esetében hibát jelzett és a szabályok alapján ilyen hiba esetén