Némi meglepetésre második szakaszgyőzelmét szerezte Bodolai László és Deák Attila a Salgó Rally ötödik szakaszán, a 10,5 kilométeres Bátonyterenye–Szuha–Mátraalmás gyorsaságin. Vincze Ferenc és Németh Gergely a második idővel három tizedet hoztak a versenyt továbbra is vezető Mads Ostberg–Patrik Barth pároson. Mátraalmás úgy tűnik, hogy Bodolai pá
A rakétatámadás után is megtartják a Szaúd-Arábiai Nagydíjat, ám többeknek nem tetszik ez a határozat. A második szabadedzés után vette kezdetét a maratoni megbeszélés a versenyzők között. Ezalatt az idő alatt az F1 már kihirdette, hogy a minden marad a terv szerint, megtartják a versenyt. Ám a pilóták kétségei nem halványultak el. Több, mint négy
Herczig Norbert és Igor Bacigál a tizenkettedik helyen zárta az Azori-szigetek Rally szombat délelőtti körét, míg a nehéz időjárással a helyi menő Ricardo Moura és António Costa birkózott meg a legjobban. A Fafe Rallyhoz hasonlóan az Azori-szigetek Rallyn sem fogadta nagyon kegyeibe az indulókat az időjárás, hiszen mindkét verseny első napja csapa
A Racing Team Nederland visszavonta a Le Mans-i 24 órás futamra szóló tartalék nevezését, hogy az IMSA Endurance Cup-ra koncentráljon. A holland alakulat – amely a harmadikként szerepelt a Le Mans-i 24 órás tartaléklistáján – péntekig kapott ultimátumot, hogy eldöntse, a listán marad-e, vagy teljesen visszalép. A TDS által irányított LMP2-es alakul
A Charouz Racing System török versenyzője, Cem Bölükbasi az F2-es szabadedzésen szenvedett balesetet, miután kórházba is szállították. View this post on Instagram A post shared by Formula 2 (@formula2) A vizsgálatok során megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett, és éjszakára még benntartották megfigyelésre. Az orvosok nem engedik részt ve
Harmadik szakaszgyőzelmét szerezte Mads Ostberg és Patrik Barth a Salgó Rally hatodik szakaszán a 16,8 kilométeres Cered–Tótújfalu–Zagyvaróna gyorsaságin, amivel 14,2 másodpercre növelték előnyüket Vincze Ferenc és Németh Gergely előtt. Bodolai László és Deák Attila bal hátsó defektet kapott, ketten is megelőzték őket a pályán, amivel két percet ve
A pénteki rakétatámadás ellenére nem lett volna helyénvaló elhagyni Szaúd-Arábiát a Ferrari csapatfőnöke szerint. MAttia Binotto a versenyzők elhúzódó megbeszéléséről is beszélt.
A Carlin versenyzője, Liam Lawson nyerte meg a Formula 2 Jeddah-i sprintfutamát, aminek a nagy rését a biztonsági autó mögött töltött el a mezőny. Az időmérő edzést követően számos büntetést kiosztottak a versenybírák, ami miatt a rajtsorrend is megváltozott. Jack Doohant diszkvalifikálták az időmérőről, miután az edzés végén az FIA emberei nem tud
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. az Ukrajnából menekülőket és gyermekeknek szóló közlekedésbiztonsági programokat támogat a jótékonysági adománygyűjtő eseményén befolyt csaknem 45 millió forintból. Az esemény fővédnökei Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Jean Todt, az ENSZ főtitkárána
Az idénybeli második, Szaúdi Nagydíjra az Alpine máris egy motorcserével készült. A franciák Fernando Alonso hajtásláncában cseréltek elemeket. A spanyol ugyan kilencedik lett Bahreinben, de a verseny után találtak valamit a motorban, ami akár problémás is lehet, így mindenképp ki kellett vizsgálniuk. „A Bahreini Nagydíj után azonosítottunk egy leh
Dennis Reinbold elismerte, hogy a rallycross-kötelezettségek miatt nem fut teljes szezont Dreyer & Reinbold Racing. A Dreyer & Reinbold Racing rendszeresen ragyog Indy 500-on, és 2000 óta minden Indianapolisi versenyen részt vett. A legjobb eredményük az IMS-en Oriol Servia negyedik helye volt 2012-ből, annak ellenére, hogy ez volt a csapat első ve
Külföldi edzőtáborozás nélkül vág neki az új szezonnak a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara. A Honvéd kajakozója ugyanakkor arról is beszélt, hogy szeptembertől teljes erővel készül a párizsi olimpiai kvalifikációra.
Vincze Ferenc és Németh Gergely szakaszgyőzelmével kezdődött a Salgó Rally utolsó köre a 7,4 kilométeres Salgótarján–Kazár–Vizslás szakaszon. Turán Frigyes és Farnadi Ágnes egy tizeddel maradtak el mögöttük. Mads Ostberg és Patrik Barth három tizedet elengedett az előnyéből, de továbbra is 13,9 másodperccel vezet. Közeledik Mads Ostberg pályafutás
Charles Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett. A tegnapi értekezlet után ismét autóba ületek a pilóták. Először az Alfa Romeo és a Haas versenyzői gördültek ki a pályára. Őket Lewis Hamilton követte, majd szép lassan mindenki kimerészkedett a versenyzésre
Balesetet szenvedett Hadik András és Kertész Krisztián a Salgó Rally nyolcadik szakaszán, a 10,5 kilométeres Bátonyterenye–Szuha–Mátraalmás gyorsaságin. Több páros is megállt mellettük a pályán, Vincze Ferenc szerint sok a törmelék a pályán, de mindenki jól van. “Tele volt törmelékkel az út, a sportbírók integettek. Hadikék balra lent voltak az erd
„Biztonságban vagyunk, garanciát kaptunk” – hangoztatják Szaúd-Arábiában a csapatok, az F1 és az FIA vezetői. De mik azok a garanciák, amik ennyire magabiztossá tették őket? Elmondták!
Ha valaki férfiként él a serdülő koráig és utána gondolja meg, hogy nő lesz, attól még neki férfi izomzata nőtt, mert a tesztoszteron másmilyen izmot csinál, mint az ösztrogén – mondta az úszó szövetségi kapitánya az amerikai esetről.
Mick Schumacher szerződése az év végén jár le a Haas-szal, és a Ferrari juniorjaként van jelen az F1-ben. Következő lépését azonban nem biztos, hogy velük képzeli el. A Ferrarinál egy elég stabil a pilótapáros, hiszen Charles Leclerc 2024 végéig írt alá, és – ha minden igaz – Carlos Sainz új szerződése is két évre szólna.
A BMW M Motorsport új főnöke, Andreas Roos jó hírekkel szolgált a BMW M Motorsport LMDh programjával kapcsolatban. Roos elmondta, hogy bár “nagyon szoros” ütemterv szerint dolgoztak, nem tapasztaltak késedelmet a BMW M LMDh fejlesztése során, amely továbbra is a nyári bemutatás ütemtervének megfelelően halad. Ezt egy kiterjedt tesztprogram követné,
Lewis Hamilton elárulta, Will Smith egyik életrajzi filmje ihlette meg őt is a saját életének vásznon való bemutatására. Will Smith a King Richard című film főszereplőjeként játssza Venus és Serena Williams apját. Hamilton mind a teniszezőkkel, mind a színésszel ismeretségben áll, és inspirációként tekint a családi támogatásból a saját sportjuk csú
Salgó Rally: Mads Ostberg és Patrik Barth Citroën C3 Rally2-vel nyerte az Országos Rallybajnokság első futamát. A norvég versenyző ezzel pályafutása ötödik ORB-futamgyőzelmét szerezte és először vezeti a magyar Rally1-es bajnokságot. Egy év kihagyás után sikeresen tért vissza Vincze Ferenc és Németh Gergely. A 2019-es magyar bajnok magabiztosan vég
Ryan Blaney volt a leggyorsabb a NASCAR Kupa sorozat austini időmérő edzésén. A Penske Racing versenyzője idén elsőként tudott duplázni. Az idei szezon első road versenyének időmérő edzésén két csoportban engedték pályára az autókat. Mindkét csoport első 5 helyezettje jutott tovább a második körbe, ahonnan több nagy név is kimaradt. Többek közt a t
A Ferencváros 33-26-ra kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért folyó párharc szombati, első mérkőzésén.
Herczig Norbert és Igor Bacigál a tizenkettedik helyen zárta az Azori-szigetek Rally első napját, mely után Ricardo Moura vezet a délután nagyszerűen autózó Simon Wagner és Efrén Llarena előtt. A Fafe Rallyhoz hasonlóan komoly esőt tartogatott az Azori-szigetek Rally első napja is, mely délután még szárazabb körülmények között folytatódott, majd i