Joey Logano péntek este egy videót tett közzé a közösségi média fiókjában, amelyben bejelentette, hogy a Camping World Truck Series versenyen a jövő hónapban a Bristol Motor Speedwayen fog vezetni a földes pályán.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Szaúd-Arábiában sokáig Charles Leclerc-nek állt a zászló, ám
Az Azori-szigetek Rallyn végre megszülettek az első magyar pontok a rally Európa-bajnokságon, miután Herczig Norbert és Igor Bacigál nagyszerű vasárnap délutáni versenyzést követően a nyolcadik helyen ért célba. A rally Európa-bajnokság második futamán, az Azori-szigetek Rallyn a 11. helyen állt Herczig Norbert és Igor Bacigál a vasárnap délelőtti
Két verseny után a Ferrarik viszik a prímet a pontversenyekben. Charles Leclerc és Carlos Sainz állnak az élen, míg a szezonnyitós nullázása után tegnapi győzelmével felugrott a harmadik helyre. Mögötte következik csak a két Mercedes, Russell-Hamilton sorrendben. A konstruktőrök közt jelenleg Ferrari-Mercedes-Red Bull a sorrend az élen. A váratlanu
Lewis Hamilton kemény versenyen van túl Szaúd-Arábiában, melyet végül az egy pontot érő 10. helyen fejezett be. Amikor néhány hónapja Jeddah-ban jártak, még futamot nyert, most viszont a Haast vezető Kevin Magnussen mögött ért célba. A brit számára már a szombati időmérő is borzasztóan sikerült, kiesett a Q1-ben és csak 16. lett. A kemény gumikon
Efrén Llarena és Sara Fernández egy fantasztikus Power Stage teljesítménnyel az utolsó szakaszon nyerte meg az Azori-szigetek Rallyt, és szerezte meg első ERC futamgyőzelmét. Efrén Llarena és Sara Fernández 14,7 másodperc hátránnyal kezdte az Azori-szigetek Rally utolsó három szakaszát, azonban zseniális vezetéssel és a Ricardo Moura-António Costa
Körökön át tartó csatát vívott egymással az Alpine két versenyzője Szaúd-Arábiában. Fernando Alonso és Esteban Ocon is sportszerűnek tartotta az ellenfeleket nyakukra hozó küzdelmet, főnökük nem bánta meg, hogy hagyta őket.
Elképesztő befutót hozott a NASCAR austini versenye, ahol Ross Chastain, AJ Allmendinger és Alex Bowman küzdött a győzelemért. Micsoda befutó! Ross Chastain, AJ Allmendinger és Alex Bowman epikus párharcában, a vasárnapi EchoPark Nagydíj hosszabbításában a Circuit of the Americas pályán a Trackhouse Racing versenyzője győzött, és megszerezte pályaf
Úgy tűnhetett, a Ferrari csőbe húzta a Red Bullt, és ezzel taszította a mélybe a pole pozícióból rajtoló és a versenyen vezető Sergio Pérezt. Egy kicsit másképp történt.
Kanada labdarúgó-válogatottja 1986-ban, Irapuatóban játszotta története eddigi utolsó világbajnoki mérkőzését, három nappal a magyarok elleni 2-0-s vereség után, az akkor még létező Szovjetunió válogatottja ellen. Most már azt is tudjuk, hogy 2022 novemberében lesz a következő vb-meccse, miután a csapat a Jamaica elleni fölényes, 4–0-s győzelemmel
Két hétre a portugál Forma–1-es pálya, Portimao paddockja mögé költözött Európa gokart elitje, ahol két bajnokság idei első futamát is rendezik. A Champions of the Future Euro Series nyitó hétvégéjén három magyar versenyző vett részt. Két éve került be a Forma–1-es versenynaptárba Portimao egy nagyon izgalmas, jókora szintkülönbségekkel rendelkező
A tavalyi év bajnoki párharcát is felülmúlhatja az idei? Helmut Marko szerint Max Verstappen és Charles Leclerc csatája nem fog úgy eldurvulni, mint a Lewis Hamilton elleni.
Geoff Bodine a NASCAR Truck Series történetének egyik legnagyobb balesetét szenvedte el 2000-ben, Daytonában. Mindenki, aki élőben látta az esetet – beleértve az édesanyját is – azt feltételezte, hogy Geoff Bodine belehalt a balesetbe. A Dale Jr. Download nevű podcastban Bodine úgy jellemezte az incidenst, mint ami teljesen kiütötte őt. Felidézte,
Nagy ugrás helyett csak totyogás, győzelmek helyett körönként egy másodperc a Red Bulltól és a Ferraritól – George Russell kongatja a vészharangot a Mercedesnél.
Az új autókkal teljesen új vetületet kapott a Forma–1-es versenyzésben a DRS. Az elmúlt két versenyen érte viaskodó Charles Leclerc és Max Verstappen szerint továbbra is nagy szükség van rá.
Herczig Patrik és Bán Viktor kategóriája negyedik helyéről esett ki az Azores Rallyn. Az ERC Clio Trophy kategóriájának első versenyén egy kisebb hiba miatt karnyújtásnyira a céltól kellett kiállniuk az utolsó előtti gyorsaságin – áll a csapat közleményében. Új környezetben, új autóval kezdte az évet Herczig Patrik és Bán Viktor. A Rally Európa-baj
A NASCAR Ukrajna zászlajának színeivel világította be az austini pálya egyik legjellegzetesebb látványosságát, a híres tornyot. Az elmúlt néhány szezonban a NASCAR sokat fejlődött. És ez nem csak technológiai vagy sportbeli fejlődés, hanem a kultúra, a környezet, az értékek és maga a sport fejlődése is. Az Egyesült Államok első számú versenysorozat
Mindent megpróbált kihozni a hétvégéből Molnár Martin, de a tempóhiányt nem tudta ellensúlyozni Portimaóban, a Champions of the Future Euro Series első állomásán. A 64 fős OKJ mezőnyben így is beverekedte magát a döntőbe, ahol 13 pozíciót javítva végül a 21. helyet szerezte meg. A WSK sorozatban szünet van, így a teljes OK Junior (OKJ)
Az argentin Paulo Soria és Marcelo Der Ohannesian nyerte a Clio Kupa szezonnyitóját az Azori-szigetek Rallyn az olasz Giorgio Cogni-Gabriele Zanni, valamint a spanyol Sergio Fuentes Matias-Alain Pena Salvador előtt. A 14-ből 11 szakaszt nyert meg az argentin Paulo Soria-Marcelo Der Ohannesian kettős a Clio Kupában az Azori-szigeteken, így végül 3:
Formálódó csapatába a fiatalok beépítését nevezte meg első számú célként a keddi, magyarok elleni barátságos mérkőzésre az északír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ian Baraclough.