Szondát lőtt fel Oroszország a Holdra. A Luna-25 nevű automatikus állomás talajmintákat hoz majd a Földre. Az oroszok távlati célja az, hogy 2030-ban embert küldjenek a Holdra, később pedig állandő bázist létesítsenek ott. Kiss László csillagászt, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját kérdeztük a részletekről.
Történelmi múltunk megismeréséből hősiességet, hazaszeretetet, bátorságot és merészséget tanulhatunk – mondta a területfejlesztési miniszter Sümegen a 26. végvári napok szombati nyitónapján. Navracsics Tibor köszöntőjében kiemelte: a sümegi fesztiválhoz hasonló hagyományőrző rendezvények révén játékos formában ismerhetjük meg a múltunkat. A miniszt
Finnországban nyilvánosak azok az adózással kapcsolatos adatok, az éves adóbevallások alapján ezeket mindenki megtekintheti az úgynevezett “irigység napján”, vagyis november elsején. Mi nyilvános pontosan? az adózó neve születési ideje adóköteles jövedelme és vagyona a lakhely szerinti önkormányzatának neve levont, befizetett és visszaigényelhető a
Georgia Tann több mint két évtizeden át futtatta a gyerekkereskedelmi bizniszt, milliókat keresett rajta, és a hatása ma is érződik az amerikai örökbefogadási szabályokon.
Hullócsillag a hollókői vár felett a Perseida meteorraj hullásának idején. Tiszta volt az ég, így látható volt a különleges égi jelenség. A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű csillaghullást előidéző meteorraj. A raj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. MTI/Komka Péter
Nem tudni pontosan, hogyan lettek a homoszexuális férfiak "melegek" a magyar nyelvben, főleg azért nem, mert először a leszbikusok szinonimájaként került be a szó a köztudatba. A sokkal vulgárisabb "buzi" eredetét viszont jól ismerjük.
Míg pár évtizede itthon a kerékpárt „csak”, mint sporteszközt vagy játékszert tartották számon, közlekedési eszközként a szegénység, az elmaradottság jelképe volt, mára egyre inkább elfogadott mindennapi közlekedési eszközzé vált. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum nagyszabású időszaki kiállításban mutatja be, hogy miképp változott meg a kerékp
A fruktóz természetes módon előfordul ugyan a gyümölcsökben, ebben a formájában mégis egészségtelen, hosszú távú fogyasztása akár zsírmájhoz is vezethet. A legjobb az lenne, ha eleve kevesebb édeset fogyasztanánk.
Székesfehérváron mutatja be legkülönlegesebb műtárgyaiból álló válogatását a hadtörténeti múzeum keddtől. Az intézmény közleményében azt írták: a Székesfehérvári Királyi Napok keretében megnyíló tárlaton a Hadtörténeti Intézet és Múzeum különleges, látványos, értékes gyűjteményi darabjai közül mutatnak be válogatást, részben a múzeum ismert és becs
Ötven éve, 1973-ban jelent meg a Locomotiv GT Bummm! című albuma, amely minden idők egyik legjobb magyar rocklemeze. Az évforduló előtt tisztelegve a billentyűs Pénzes Máté új formációjával hétfőn a Sziget fesztiválon ad koncertet. A koronavírus-járvány alatti leállás során sok olyan dologgal volt időm foglalkozni, amelyet régóta terveztem. Ennek
Először mutattak ki óriásbolygók alapjául szolgáló anyagcsomókat egy fiatal csillag körül; a nemzetközi csillagászati együttműködésben magyar tudós, Kóspál Ágnes, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) tudományos tanácsadója is részt vett – tájékoztatott az Eötvös Loránd Kutatá
A fenntartható vízgazdálkodást támogató magyar tulajdonú Waterscope Zrt. mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető. Áder János elmondta: a Waterscope Zrt. már az első, 2021-ben megrendezett Planet Budapest fenntarthatósági e
Több mint ötszáz néptáncos és népzenész lép fel hat nap alatt az Interetno fesztiválon, amelyet augusztus 21. és 26. között szerveznek meg Szabadkán – tájékoztattak a szervezők hétfőn. A nulladik nappal már jövő hétfőn megkezdődik a fesztivál. A hivatalos megnyitót viszont csak másnap tartják, amikor a szerbiai táncegyüttesek mellett Magyarországró
A főváros 45 sebességmérő kamera telepítését kezdte meg a rendőrséggel együttműködve – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán hétfőn. A főpolgármester hozzátette: bár a sebességmérők kihelyezése nem önkormányzati feladat, a halálos kimenetelű balesetek számának csökkentéséhez elengedhetetlen, hogy több kamera legyen városszerte
A vasúti áruszállító vállalatok az egyeskocsi-teherfuvarozás ellátása érdekében idén 6,4 milliárd forint állami támogatásban részesülhetnek pályázat útján; a forrást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosítja – közölte a MÁV Zrt. hétfőn. A közleményben felidézték, hogy a sikeres pályázók, így a Rail Cargo Hungaria Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a CER H
Gazdáné Olosz Ella textilművész halálának 30. évfordulója alkalmából nyílt emlékkiállítás hétfőn Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban A csend értelmezése címmel. A 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében látogatható tárlat megnyitóján Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese elmondta: Orbán Balázs Kovásznát fürdői miatt említette, n
Négy előadással kapcsolódik a héten a 14. Kolozsvári Magyar Napok programjaihoz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, ezek mindegyike klasszikus vagy kortárs magyar szerző műve – közölte hétfőn az erdélyi teátrum. A sétatéri színház produkciói mellett Szilágyi Enikő vendégelőadását is megtekintheti a közönség, melynek anyagát Szőcs Géza Kossuth-díjas
A 11. században Bolognában elkezdtek iszonyú magas, 60 méteres lakótornyokat építeni, amik aztán nagyrészt összeomlottak. Máig nem tudjuk, mi értelme volt az egésznek.
Értékek irányítják a cselekvések, politikák és az események kiválasztását, mérce és kritérium gyanánt. Csepeli György szociálpszichológus Értékek ébresztése című nemrég megjelent könyve ezeknek a sérülékeny és törékeny értékeknek a válságáról szól. A szerző ennek kapcsán arról beszél a tudas.hu-nak, lehet-e kiút lehet ebből a helyzetből. Legújabb
A Tokaji Írótábor ötvenéves produktuma, sajátos története nyilvános vitái és szellemi életre gyakorolt hatásai megkerülhetetlen nemzeti örökséget, értékeket teremtettek – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára az ötvenegyedik alkalommal megrendezett, négynapos irodalmi szakmai találkozó megnyitój
A kutatók már tesztelték a rendszert, amivel lakossági és önkormányzati szinten is egyszerűen és hatékonyan lehetne vizet tárolni az aszállyal sújtott területeken.
A legtöbb magyar Ausztriába utazik, nyáron pedig Horvátország a kiemelkedő úticél a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a mobilszolgáltatók forgalmi adatai alapján tett vizsgálata szerint. Az NMHH közleményében azt írta, egy EU-s rendeletnek köszönhetően más európai uniós országok területéről is itthoni tarifával hívhatók az ismerősök. Í
2024-ben kerülhet a magyar mozikba Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje, a Sünvadászat, amelyet beválogattak a rangos San Sebastian Filmfesztivál szakmai programjába, így először a nemzetközi szakmai zsűri láthat részleteket belőle – tájékoztatott a film forgalmazója. Mint felidézik, a spanyol filmfesztivált idén 71. alkalommal rendezik meg a
Számos ingyenes családi programmal – köztük bábjátékkal, táncbemutatóval, koncerttel – várják a pécsi városi ünnepség résztvevőit augusztus 20-án. A pécsi ünnepi programokat szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleményében azt írta: az események már délelőtt elkezdődnek a pécsi dóm közelében, a Sétatéren A kővé vált lakodalmas menet című bábjáték
Idén is megrendezi Mozart Planet elnevezésű ingyenes koncertsorozatot a Concerto Budapest, amely augusztus 24. és 26. között nyolc balatoni helyszínen várja a közönséget. A Concerto Budapest idén Fonyódon, Balatonszemesen, Balatonkeresztúron, Balatonalmádiban, Balatonbogláron, Vászolyban, Balatonföldváron és Keszthelyen ad Mozart műveiből két zenek
Augusztustól az aktív életmódot és a napi testmozgást elősegítő programokra és fejlesztésekre ajánlhatják fel a népegészségügyi termékadó (neta) fizetésére kötelezett cégek a befizetett adójuk tíz százalékát – közölte az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK). A közleményben emlékeztettek arra, hogy a 2011 óta hatályos neta, közismert
Az írószervezetek érdekképviseleti vonalának erősítése, az olvasás népszerűsítése, a nagy múltú irodalmi műhelyek megreformálása, valamint ezek egy új rendszerbe helyezése lesz a magyarországi irodalmi fórumok legfontosabb feladata – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államti
Egy hét alatt csaknem húsz helyszínen kínál programokat a Zeneszüret fesztivál, amelyet több mint háromszáz művész, közöttük José Cura világhírű operaénekes fellépésével rendeznek meg szeptember 4. és 10. között Pécsen. A tizenharmadik alkalommal jelentkező klasszikus zenei fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Szamosi Szabolcs orgonaművész, a szerve
A Föld sorsáról és a klímaváltozásról is szólnak JCDecaux Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat nyertes történetei, amelyek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte. Idén több mint 1500 novella közül került ki az a húsz nyertes novella, amelyek alapján podcastsorozat is készült Vecsei H. Mik
Mint kiderült, poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómában szenved. Egyre több a bizonyíték, hogy ez összefüggésben lehet a koronavírus fertőzéssel.
Kiskőröst és térségét mutatták be kedden Kolozsváron a magyarországi város képviselői a Petőfi 200 emlékév kapcsán a 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által szervezett, vetítéssel és borkóstolóval egybekötött bemutatón Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul köszöntötte a közönséget. Elmondta: a külképviselet
A népi építészet múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó konferencia helyszíne lesz Veszprém augusztus végén. A rendezvényre a világ öt kontinenséről érkeznek szakemberek, akik egyebek mellett az energiatakarékosság és a népi építészet kortárs építészetre gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg – tájékoztatott a konferencia sze
Nyár végétől több helyről is eltávolítja a hivatkozásokat a YouTube, miközben a videómegosztóra érkezik majd egy olyan új gomb, melynek használatával webshopokra vagy közösségi oldalakra is eljuthatunk.