A világ első roma divatstúdiója, a Romani Design eddigi tizenhárom éves történetét és hitvallását bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel a Hagyományok Házában. A világ első felvállaltan roma divatstúdióját Varga Erika és Helena 2010-ben nyitotta meg Romani Design néven, és a tervezőpáros
Az anyagfejlesztéssel kapcsolatos újításokat mutatják be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Future Materials című konferenciáján szeptember 28. és 29. között Budapesten. Az anyagkutatás- és fejlesztés nemzetközileg elismert szakértői négy témakör, az építészet, az egészségügy, a textilipar, és az élelmiszeripar területén mutatják be az anyagfej
Rászorulók kapják a Sziget látogatói által hátrahagyott és jótékony célra felajánlott mintegy 700 sátrat és egyéb tábori eszközöket – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A közlemény szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat húsz intézménye és önkéntes csoportja, valamint további húsz civil szervezet önkéntesei 38 gépjárművet, személyautót, f
A gyümölcsök minősége közel egynegyed részben függ a beporzó állatok jelenlététől, az állati beporzás kulcsszerepet játszik a mezőgazdasági termelés minőségének meghatározásában – állapították meg a Padovai Egyetem és Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont (ELKH ÖK) kutatói. Elena Gazzea és Lorenzo Marini, a Padovai Egyetem kutatói
Első alkalommal illatozó virágkocsi is vonul az augusztus 20-i debreceni virágkarneváli menetben – közölték az ötletgazdák. Közleményük szerint a Teva gyógyszergyár csapata alkotta meg a karnevál történetének első illatozó virágkocsiját. A természet védelmének fontosságára és a gyógyítás gyökereire is utalva idén egy gyógynövényekkel teli erdőt for
Kiállítás, könyvbemutató, díszelőadás és ünnepi koncert várja augusztus 24-én a Miskolci Nemzeti Színház közönségét a teátrum fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából. Csakúgy, mint kétszáz évvel ezelőtt, most is délután 17 órakor tartják A tatárok Magyarországban (1819) című darab díszbemutatóját, az este pedig egy nagyszabású ünnepséggel
Különleges utazásra invitálja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) az érdeklődőket, amely során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit – tájékoztatott az intézmény. Az MNM közleményében kiemeli, hogy a múzeumi útlevelet a látogatók ingyen kapják, majd az egyes állomás
Meg kell találni azokat az ágazatokat, területeket, amelyek egységnyi befektetéssel a legnagyobb hozzáadott értéket állítják elő – írja Martonosi Ádám, akinek elemzése az MNB honlapján olvasható. A külföldi tulajdonban lévő vállalatok meghatározó szerepet töltenek be a hazai gazdaságban, de van olyan mutató, amelyben olyan kisebb, de feltörekvő ipa
Az Élni és meghalni Los Angelesben egy elsőrangú autós üldözés mellett bemutatja azt is, hogyan kell dollárokat nyomtatni. Ráadásul egy igazi pénzhamisító segítségével. Be is jelzett a titkosszolgálatnál a forgatás.
Átadták pénteken a Mikó-Rhédey-kriptát a kolozsvári Házsongárdi temetőben, melynek restaurálását a Házsongárd Alapítvány szorgalmazta és felügyelte. Gergely Erzsébet, az alapítvány elnöke az ünnepségen elmondta, hogy a kétszintes, neogótikus építmény 1863-ben készült el, és a félezer éves sírkert “koronájának” is tekinthető. Külső és belső felújítá
A Mesterségek ünnepe mára viszonyítási ponttá vált, melyhez sokan igazítják nyári programjaikat – mondta el a 37. alkalommal megkezdődött rendezvénysorozat pénteki megnyitóján a budai Várban a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Závogyán Magdolna emlékeztetett arra, hogy a Mesterségek ünnepe a kezdetektől államala
Erdély művészete a két világháború között címmel Böhm József nagyváradi magángyűjtő gyűjteményéből nyílt kiállítás pénteken a debreceni Déri Múzeumban. Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a tárlat megnyitóján a kultúra közösségépítő és identitásformáló
A negyvenéves István, a király rockoperán generációk nőttek fel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az István, a király legfrissebb színpadi változatának előbemutatóján péntek este a Papp László Budapest Sportarénában. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját ezúttal Novák Péter rendezésben és koreográfiájában láthatja a kö
Tizenöt településen szerveznek véradást szeptember elején – tájékoztatott az Országos Vérellátó. Szeptember 2-án Budapesten, Balassagyarmaton, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen és Szegeden várják a véradókat. Szeptember 4-én Cegléden, Dombóváron, Gyulán, Orosházán és Szekszárdon, szeptember 5-én pedig Kaposváron és Mohácson jelen
Spanyolországi vendégjátékkal nyitja idei évadát a Szegedi Kortárs Balett, előbb Murciában, majd Mallorcán lépnek fel – tájékoztatott a társulat. A közlemény szerint az együttes először a San Javier-i Auditorio Municipal Parque Almansában lép fel kedden, majd Mallorcára utazik tovább, ahol az Auditorium Palma de Mallorca színpadán táncolnak. Mindké
A gépi tanulási modell sohasem hallotta az Another Brick in the Wall című számot, csak a dalt meghallgató emberek agyhullámaiból rekonstruálta a felvételt.
A Szent István-napi programsorozat nyitónapján több mint ötezren látogattak ki a Mandoki Soulmates harminc éves jubileumi koncertjére – tudatták a szervezők. Leslie Mandoki és zenésztársai, a Mandoki Soulmates pénteken este hét órától adtak közel négyórás ingyenes koncertet a Bazilika előtti téren. A zenekar a több mint ötezer látogatót kiemelkedő
Érdemes ma is, a látszólag fölös könyvrengeteg korszakában, antikváriumokban kutakodni. A minap egy különleges kötetre bukkantam, kemény 100 forintért, amelyből egy páratlan életutat ismerhettem meg. Bepillantás a komoly zene kulisszái mögé? Önéletrajz? Bulvárhírek özöne? Ez is, az is. Nem lehet eldönteni. De mindenképp érdemes belemélyülni Belle
Igaz, hogy az új kenyér ünnepe a kommunisták második világháború utáni, szovjet mintát követő kreálmánya? Vagy egy sok évszázados hagyományt tartunk életben a kenyérszegéssel augusztus 20-án? És hogy jön ide egy 19. század végi aratósztrájk?
Elpusztult Lolita, a kardszárnyú delfin a Miami Seaquarium hosszú időn keresztül egyik legnagyobb “sztárja”, több mint fél évszázaddal azután, hogy a Csendes-óceánban befogták. Lolita, másik nevén Toki a becslések szerinti 57 éves volt, és évtizedeken keresztül lépett fel Miami népszerű vízi showműsorában. A nőstény kardszárnyú delfint, orkát 1970-
Hétmilliárd forintnyi összegért 2,5 kilométer hosszan épül meg az egyik kaliforniai öntözőcsatorna-szakasz fölött a Project Nexus nevű kísérleti beruházás.
Vasárnap hajnalban két újabb utórengés követte az előző napi Szarvas környéki földrengéseket, az egyik négy óra előtt, a másik negyed hat körül – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A 4,2-es és a 3,5-ös magnitúdójú földrengést több helyen érezték, további utórengések várhatóak a környék
Egy hét múlva rendezik meg az I. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált Nyíregyházán – tájékoztattak a szervezők. Azt írták, a rendezvény célja, hogy közelebb hozza a zsidó kultúrát a többségi társadalom tagjaihoz, továbbörökítse a hagyományokat és “segítsen megérteni és megélni a zsidóságot”. A fesztiválra ellátogatók megi
Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Somogyvári Gergő alkotását, valamint Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilmjét is díjazták a Szarajevói Filmfesztiválon szombat este. Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó elismerést. A rövidfilmért járó Szarajevó Sz
A szakember szerint a földrengések egy jelenleg is aktívnak tűnő töréses szerkezet közelében pattantak ki. Arról is beszélt, hogy mi várható a közeljövőben és mire számíthatunk hosszabb távon.
A Hold felszínébe csapódott, és megsemmisült a Luna-25 automata állomás – közölte vasárnap a Roszkozmosz orosz űrvállalat. A Roszkoszmosz szerint szombatra impulzus adását tervezték a szerkezet leszállás előtti elliptikus pályájának kialakításához. A tájékoztatás szerint azonban moszkvai idő szerint körülbelül 14 óra 57 perckor megszakadt a kommun
Annak, aki a kutatói pályát választja, nincs szüksége hobbira - vélekedik Karikó Katalin, aki vasárnap vehette át a Magyar Szent István Rendet Novák Katalin köztársasági elnöktől Esztergomban.
Éppen 100 éve, 1923 nyarán a Góbi-sivatagban ásatásokat végző tudósok olyasmit találtak, ami alapvetően változtatta meg a dinoszauruszokról addig alkotott képünket: egy fészekalja megkövesedett dinoszaurusztojást. A különleges leletnek köszönhetően mind a mongóliai expedíció, mind annak vezetője, Roy Chapman Andrews kapásból a korabeli újságok címl
Katasztrofális esőzéseket várnak az Egyesült Államok délnyugati részén vasárnap éjszakára a 84 év óta első trópusi vihar nyomán. A Csendes-óceán és Mexikó irányából érkező Hilary trópusi vihar várhatóan Kalifornia déli területeit, valamint Nevada és Arizona államot érinti legsúlyosabban, az előrejelzések szerint áradásokat okozó esővel. Karen Bass,
Eredményesen szerepelt a magyar csapat a 16. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, amit augusztus 10. és 20. között Lengyelországban rendeztek meg ötvenkét ország csapatainak részvételével – közölték a szervezők. A Katowicében megrendezett versenyről Elekes Dorottya, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumból ezüstéremmel; Schmer
A turizmus augusztus 19. és 27. között hihetetlenül erős Budapesten és Magyarországon – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán. A szakértő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hozzátette, hogy ebben az időszakban már jóval több mint 300 ezer vendégéjszaka-foglalás érkezett. Kiss Róbert Ri
Magyarországon az idén 15 helyszínen várja az érdeklődőket a Nemzetközi Zöld Építés Hete szeptember 11. és 15. között – közölte az eseményt szervező Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) hétfőn. A programokkal a HuGBC célja az, hogy jövőbemutató gyakorlati példákkal, szakmai beszélgetésekkel és gyakorlati műhelymunkával segítse elő az ép
Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram, amelyre az idén több mint 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten. Fülöp Attila elmondta, a 300 millió forinttal megemelt keretösszegű ösztöndíjprogram alapvetően a hátrányos helyzetű, il
Tanulni, oktatni digitális technológia nélkül – lehet, de nem érdemes. Ráadásul a tanulás már régen nem csupán az iskola kereteire korlátozódik, hiszen tanulunk a világhálón éppúgy, mint a nem formális tanulás keretei között múzeumokban, szakkörökön, koncerteken, élményközpontokban is. A hamarosan induló új tanévben is egyre nagyobb szerepet kell h
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták II. Tavadrosz kopt pápát. A díszoklevelet Kuminetz Géza, az egyetem rektora adta át a kopt ortodox egyház vezetőjének hétfőn Budapesten. Semjén Zsolt egyházi kapocsaltokért is felelős miniszterelnök-helyettes az ünnepség után újságíróknak arról beszélt: a magyar-egyiptomi kapcsolatok kitűnőek
Az előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és felfedezett C/2023 P1 (Nisimura) üstökös – írták a csillagaszat.hu hírportálon. Az új üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel a Kakegava város melletti Gomjo nevű teaült