Meghaladta a kétszázezret a 14. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) látogatottsága, a vasárnap este zárult kulturális seregszemlén a bő egy hét alatt 220-230 ezer ember vett részt – közölte hétfőn a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület. A KMN idei kiadása a magyar államalapítás ünnepén, vasárnap este Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates koncertjével zár
Akit beoltottak és még nem beteg, az szerencsés vagy placebót kapott, de úgyis mindegy, mert a WHO nemsokára bevezeti a véres orvosdiktatúrát, az influenzaoltást pedig az 5G kapcsolja be. A IV. Budapesti Nemzetközi Covid Konferencián jártunk.
Három premierrel és a korábbi években bemutatott több produkcióval, négy új bábszínész érkezésével készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház – tájékoztatott a társulat hétfőn. A baranyai megyeszékhelyen több mint hatvan esztendeje működő intézmény évadajánlója szerint elsőként október 14-én tekinthet meg új előadást a közönség. Cs
Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank – közölte a Tihanyi Apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen a pénzintézet alelnöke. Kandrács Csaba elmondta: az 500 arany, valamint az 5000-5000 ezüst- és nemesfém érmét az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat második elemeként bocsátották k
A Luna-25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezérigazgatója hétfőn a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán. Boriszov szerint a hajtómű leállítása nem re
Pár nap rendkívüli hőség is elég lehet ahhoz, hogy élelmezési válság alakuljon ki a világ egyes régióiban – állítja az a tanulmány, amely hétfőn jelent meg a Nature Human Behaviour című angol tudományos folyóiratban.
A svájci meteorológiai szolgálat közlése szerint rekordmagasságban, majdnem 5300 méteren rögzítették az új nulla Celsius fokos határértéket, vagyis a legkisebb magasságot, amelynél a hőmérséklet eléri a fagypontot.
Kétféle ember van: aki beszél a mesterséges intelligenciáról, és aki használja. Mivel most beszélni fogunk róla, nem fogjuk sokat használni. Legeslegelőször le kell szögeznünk, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alatt a továbbiakban a ma divatos, nagy nyelvi modelleken alapuló generatív mesterséges intelligenciát fogjuk érteni. Amely újabban gye
Közel 140 eseménnyel várja az érdeklődőket a 18. Szentedre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál augusztus utolsó hétvégéjén. A Szentendrei Kulturális Központ vezetője, Lakatos Judit elmondta: újdonság lesz a nulladik nap, mert a korábbiaktól eltérően már csütörtökön kezdetét veszi a fesztivál a P’Art Moziban, ahol a Friss Hús Fesztivál díjnyertes röv
Pénteken nyílik meg a Fejér vármegyei Csákváron és a környező településeken a FotoKozma nemzetközi kültéri természetfotó-fesztivál, amely október végéig várja a látogatókat – közölte a fesztiváligazgató hétfőn. Ebben az évben 29 helyszínen látható majd hazánk és a világ legjobb fotósainak mintegy háromszáz képe, amelyek sok szemszögből mutatják be
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert. A botanikus kert nagytavába három éve, a gyűjtemény gazdagításának és az esztétikum emelésének céljával telepítettek indiai lótuszt. A kedvező környezeti adottságok – különösen a jó megvilágítottság és a mély, tápanyagdús iszapré
Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei Szarvason, a Galambosi Rizskísérleti Telepen – közölte a MATE. A kísérleteket az árasztásos technológia magas vízigénye indokolta, ugyanis 1 kilogramm fehér rizs előállítása 5 ezer liter vizet igényel. Az árasztás nélkül termeszthető fajtákho
Negyedszer rendezik meg az ÖKO Expo kiállítást és konferenciát Hajdúnánáson szeptember 8-9-én, az idén a rendezvény egyik kiemelt eleme a gyakorlati gép- és fajtabemutató lesz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint a kamara a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és stratégiai partnereikkel közösen szervezi a rendezvényt
Egy közepes budapesti kerületben keletkező teljes napi hulladékmennyiséget – több mint 43 tonnát – szedtek össze és szállítottak el a Budapesti Közművek munkatársai a tűzijátékot követően. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. azt közölte kedden, hogy a tűzijáték végén nagyjából száz munkatársuk kézi erővel és 15 gépjárművel takarította fel a budai é
A Balaton ökológiai kihívásaival kapcsolatos tudományos és kulturális rendezvényeket szerveznek hétvégén Tihanyban és az örvényesi strandon. A péntektől vasárnapig zajló események, köztük a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) tihanyi művésztelepének nyílt napja, ingyenesen látogathatók – áll a szervezők közleményben. Pénteken a Balatoni Limnológiai
Egy új, magyar kutatók közreműködésével megjelent nemzetközi tanulmány szerint megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.
Vasárnap zár a Gulácsy-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, ezért a hétvégén a múzeum meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. Vasárnapig látogatható a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakja, Gulácsy Lajos életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, amelyet eddig már több mint hatvanezren tekintettek meg – áll a mú
Bethlen Zsuzsannáról elnevezett díjat alapítottak a tizedik kiadásához érkezett Vásárhelyi Forgatag szervezői, az elismerést az augusztus 25-27. között zajló rendezvénysorozat zárónapján adják át – közölték kedden. A marosvásárhelyi magyarság közös ünnepét szervező Marosvásárhelyért Egyesület tíz személyt – támogatókat, művészeket, vállalkozókat –
Vitorla helyett szárnyaknak nevezik azokat a hatalmas merev struktúrákat, melyek a szél erejével hajtják meg az óceánjáró teherhajót. Minden ugyanaz, mégis kicsit más.
Vitorla helyett szárnyaknak nevezik azokat a hatalmas merev struktúrákat, melyek a szél erejével hajtják meg az óceánjáró teherhajót. Minden ugyanaz, mégis kicsit más.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalmi, etikai és a biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég 1200 vezérigazgató bevonásával készült nemzetközi kutatása alapján kedden. A felmérés során 2023 júniusában és júliusában 1200 vezérigazgatót kérdeztek meg Brazíliában, Kanadában, Mexikóban, az
A jövő felnőttjei már ott készülődnek az iskolapadban, hogy előbb-utóbb átvegyék tőlünk a gazdaságot, és önállóan intézzék a saját és családjaik pénzügyeit. Mennyire lehetünk bizakodók, hogy megállják majd a helyüket? És főként: hogyan segíthetjük őket felkészülni? Ilyen és hasonló kérdésekre keresett választ a Pénziránytű Alapítvány kutatása, amel
A jövő a tehetséges fiatalokra épül, ezért a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a Nemzeti Tehetség Program részeként tehetséggondozó tanároknak létesít ösztöndíjat Köbüki elnevezéssel – jelentette be a családokért felelős államtitkár kedden a tárca Facebook-oldalán. Hornung Ágnes a videóbejegyzésben azt mondta: Liszt Ferenc, Szentgyörgyi A
A migrén Magyarországon legalább 1,2 millió embert érint, a szakemberek szerint azonban a széles és célzott terápiás lehetőségek ellenére az érintetteknek csak a töredéke kér orvosi segítséget, holott a migrénnel élőknek hatékony segítséget nyújthatnak a hazai közfinanszírozott fejfájáscentrumok. Közleményben Ertsey Csaba neurológus, a Magyar Fejfá
Tíz új bemutatóval várja a nagyközönséget a Katona József Színház új évada: a teátrumban többek között Az ember tragédiája, a Psyché és a Sorstalanság tantermi előadása is színre kerül – tudatta az intézmény. A közlemény idézi Máté Gábort, a Katona József Színház igazgatóját, aki a teátrum hétfői társulati ülésén elmondta: a színház immár több mint
Egy új, magyar kutatók közreműködésével megjelent nemzetközi tanulmány szerint megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.
A migrén a derékfájás után globálisan a második leggyakoribb munkaképtelenséget okozó betegség, az érintettek 16 százaléka krónikus migréntől szenved, vagyis esetükben az erős fejfájásos napok száma havonta 15-nél is több. Magyarországon több mint 30 közfinanszírozott fejfájáscentrum működik, a nemzetközi felmérések szerint azonban az érintettek tö
Bár sokaknak leginkább a hódításainak közel 40 millió áldozata ugrik be a nevéről, vagy hogy ma is rengeteg leszármazottja él, de a mongol császár kora egyik legnagyobb nőjogi harcosa is volt.
A szteroid gyógyszerek egy sor krónikus betegséget enyhítenek, ám mellékhatásaik is vannak. Egyebek mellett káros hatásuk lehet az elmére is. A szteroid gyógyszereket elsősorban gyulladáscsökkentésre használják. A gyulladás számos egészségügyi probléma esetén üti fel a fejét, ezért a szteroidokat sok különféle helyzetben írják fel az orvosok. Leggy
Kihívás: A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzései alapján jelentős eltérések vannak a lakossági ügyfelek által fizetett banki díjakban, számos ügyfél a többszörösét fizeti ugyanazokért a szolgáltatásokért, mint egy másik hasonló fizetési szokásokkal rendelkező ügyfél. A fizetési szokások alapján képezett csoportokban minden esetben van olyan ügyfél, a
Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter pályázata érkezett be eddig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára kiírt felhívásra, amelynek benyújtási határideje augusztus 21-én éjfélkor járt le – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán. A pályázatot postai vagy szemé
Szeptember 11-ig kérhetik a szülők gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást – mondta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi osztályvezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Molnár Zsuzsanna elmondta, hogy a szülőknek írásban kell nyilatkozni arról, igénylik-e
Különleges szakmai napon vett részt a Puskás Arénában az a több száz sportoló és edzőik, akik bekerültek a legkiválóbb fiatal sportolókat támogató Héraklész programba. A hazai sportirányítás vezetőivel találkoztak azok a fiatal sportolók, akik a sportági szövetségek ajánlása alapján kerülhettek be az idén megújuló Héraklész Programba, amelyet a spo
Idén hét projekt nyert el összesen több mint 200 millió forint támogatást az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) harmadik alkalommal meghirdetett “Proof of Concept” Programjában – közölte az ELKH. A program középpontjában a hálózatban létrejövő kutatási eredmények gazdasági és társadalmi hasznosítása áll. A 2023. március 10-én meghirdetett pályáz
Szerdán megnyitotta kapuit az idén 55 éves Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), ahol mások mellett Timmy Trumpet, Lukas Graham, Rita Ora és Alok is fellép. A SZIN három napon át, augusztus 26-ig tart az újszegedi Partfürdő területén. Tíz zenei színpadon, mintegy 215 előadó lép fel, valamint a fesztivál Civil Falujában 45 civil szervezet mutatja be te
Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit szerdától október 23. éjfélig. A Magyarország 365 néhány év alatt az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát, amelyre 2019 óta 120 ezer képet küldtek be a pályázók – emlékeztetett a ke
Kortárs üvegművészeti tárgyakkal bővül az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye: a Magyar Zene Házában júliusban bemutatott Glassification.hu című kiállítás alkotói közül hatan egy-egy művüket ajánlották fel a múzeumnak. Az alkotások azt követően kerülnek a múzeumba, hogy a kiállítás visszatér kétéves körútjáról, amelynek keretében idén többek között Ve
A Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagintézményei közül tizenkét bemutatóhely vesz részt az állatkertek éjszakáján, amelyet pénteken rendeznek országszerte, és amelyen az állatos programok mellett sok helyen tartanak csillagászati bemutatót is. Az állatkertek éjszakáján a Budakeszi Vadasparkban a látványetetések mellett lesz többek kö
Fél évezred gyönyörű ex libriseit tette szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK): a most elindított, Könyvjegytár elnevezésű online tartalomszolgáltatáson keresztül elsőként a Régi Nyomtatványok Tárában található közel 1100 darabos régi ex libris-állomány, valamint a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár modern ex libriseinek t
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. Az eljárást három éve alkalmazzák egy kutatási program keretében, és eddig 70 páciens látását sikerült megmenteni. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója azt mondta az InfoRádióban