Budapest rendezheti meg 2026 szeptemberében az első atlétikai világdöntőt (World Athletics Ultimate Championship), mely a szezon csúcseseménye lesz. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke Schmidt Ádámmal, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárával személyesen egyeztetett és kötött megállapodást a rendezésről, majd jelente
A digitális eszközök használatának otthoni szabályairól, társadalmi és egyéni hatásairól, valamint a klímára gyakorolt következményeiről beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klím
Az idén 100 éves Fuchs László matematikus kapta az Arany János-életműdíjat. Az életük során jelentős tudományos munkásságot végző és kiemelkedő eredményeket elérő külhoni magyar tudósokat, kutatókat megillető Arany János-életműdíjat 2024-ben a Magyar Tudományos Akadémia Fuchs Lászlónak, az MTA külső tagjának, a Tulane University professor emeritusá
A hétvégén elhunyt dr. Csurgó Ottó, a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete (MÜBSE) ügyvezetője, aki korábban a MABISZ elnökeként is tevékenykedett, majd a szövetség munkáját külsős ügyvédként is segítette – írja a Magyar Biztosítók Szövetségének közleménye. Csurgó Ottó diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1981-ben szerezte meg,
A világ több, egymástól távoli pontján is egyszerre törnek ki vulkánok, de ezek között nincs kapcsolat, egyszerűen így működik a Föld – írja a szakértő.
Az eredmények szerint a vérvizsgálat átlagosan 15 hónappal előre jelezte a rák visszatérését, mielőtt az tüneteket okozott volna vagy egyéb vizsgálatokon kimutathatóvá vált volna.
A családok kedvenc kártyajátéka 52 éve létezik, de népszerűbb, mint valaha. Úgy tűnik, szinte mindenki játszik vele, és egy mérés szerint ez a legkelendőbb játék a világon – írja a CNN. A Mattel játékgyártó szerint tavaly minden másodpercben eladtak egy UNO-kártyajátékot az Egyesült Államokban. Ez percenként 60 UNO-pakli – szemben a 2021-es 17-tel
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy nem értett egyet a Gázai övezetben zajló izraeli-palesztin fegyveres konfliktus teljes befejezésével a Joe Biden amerikai elnök által bemutatott megállapodás részeként. Netanjahu az izraeli parlament, a kneszet külügyi és biztonsági bizottsága tagjainak arról beszélt, hogy "a Biden bemuta
Kamala Harris alelnök és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó képviseli az Egyesült Államokat a június közepén Svájcban szervezett, ukrajnai békekonferencián – közölte a washingtoni Fehér Ház. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésen ismertette az elnöki hivatal hétfői közleményét.
Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr. A különleges együttállás megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali programmal készül.
Az reménytelen, hogy a tartalomgyártók jelezzék, termékük részben vagy egészben mesterséges intelligencia eredetű. Pedig elemi szükség lenne erre, nehogy az MI-kimenetet ismét bemenetként hasznosítsák, ugyanis az ilyen "visszatáplálás" a tartalmak minőségének gyors és látványos romlásához vezet. Vagy mégsem? A szabatosság kedvéért leszögezzük, hogy
Az esküdtek kiválasztásával megkezdődött Hunter Biden első büntetőtárgyalása hétfőn a Delaware állambeli Wilmington szövetségi bíróságán tiltott fegyverbirtokláshoz kapcsolódó ügyben. A szövetségi különleges ügyész vádemelése nyomán Joe Biden elnök fiának három vádpontban kell felelnie, a többi között hamis nyilatkozattétel, valamint tiltott fegyve
A Fehér Ház tájékoztatta az izraeli kormányt arról, hogy Joe Biden nyilvánosság előtt is részletesebben ismertetni szándékozik Izrael új javaslatát az átmeneti tűzszünetről, túszok elengedéséről és a gázai segélyszállítmányok kiszélesítéséről – közölte a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője. John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgeté
A mesterséges intelligencia elválaszthatatlan része lesz az egészségügynek. És ez nem a távoli jövő, összegyűjtöttük milyen eljárásokhoz használják az AI-t az orvostudományban már napjainkban is.
A középkorú magyarok idén nagyjából átlagosan tíz százalékkal többet szánnak a nyaralásra, mint 2023-ban. A 2021-es mélyponthoz képest idén már nyolcvan százalékkal nagyobb számlát vállalnak az utazók a K&H biztos jövő felmérés szerint, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. Ugyanakkor euróban már máshogy fest az utazási matek. Akik idén e
A 2023-as e-Hód, Logo és Nemes Tihamér versenyen 300 intézmény több mint 41 ezer általános és középiskolás tanulója vett részt. Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg május végén az ELTE Informatikai Karán. Ünnepélyesen átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által gondozott, a Nemzeti Tehetség Program támog
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 első negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző negy
A kínai űrhivatal közleménye szerint a szonda "kiállta a Hold túlsó oldalán uralkodó magas hőmérséklet próbáját", de "a felemelkedés különösen nehézkes volt".
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent májusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének kedden közölt eredményei szerint. Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján publikált összefoglaló alapján az ágazat vállalatainak az üzleti körny
Az Európai Bizottság mindenben kudarcot vallott, a háborútól a migrációig, most szülessen újra a jobboldal, Meloni és Le Pen egyezzen meg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Il Giornale című jobboldali olasz napilapban megjelent interjúban. A miniszterelnök kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR
A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az AI-chipek globális értékesítése idén 33 százalékkal nő, eléri a 71,252 milliárd dollárt, jövőre ez az összeg már megközelíti a 92 milliárd dollárt. Az AI-chipek értékesítéséből származó bevétel 53,662 milliárd dollár volt tavaly. Idén az összes AI-chipeladás 47 százaléka irányul
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a Fenyő János médiavállalkozó megöletése miatt indult ügyben kedden. "Az emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2024. június 4-én meghozott
Elvitték az eddigi legnagyobb Kenó-nyereményt, egy szerencsés játékos 2,625 milliárd forinttal lett gazdagabb hétvégén – tudatta a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel. A Kenó legelső sorsolása 28 éve, 1996. március 18-án volt, a legtöbb telitalálatos szelvény pedig 1997-ben: 8 darab 10/10 találat született. Az eddigi legnagyobb nyeremény egymilliárd for
Októberre szerkezetkész állapotba kerülnek a kínai Wuxi város határában azok a gyáregységek, amelyekben a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. (Magnus Aircraft) Magyarország után az ázsiai országban is repülőgépeket gyárthat – közölte a vállalat az MTI-vel. A Pécshez közeli pogányi reptér szomszédságában saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásáva
Az építőanyagok árösszehasonlítását nehezíti, hogy az árakra jelentős egyéb költségek is rárakódhatnak, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) építőanyag-kereskedelmi tagozata és az Újház Zrt. elnöke azt javasolja, hogy a vevők az építkezésükhöz közel eső építőanyag kereskedésekben, minden járulékos költséget (a szállítási díj
Miley Cyrus és Taylor Swift slágerei Magyarországon is az élen álltak 2023-ban, a magyarok azonban mégsem a világsztárok, hanem egyre inkább magyar énekesek dalait hallgatják online – egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, zenehallgatási szokásokat és a legnépszerűbb szerzemények dalszövegeit elemző
Az érkező dunai árhullám miatt első fokozatú árvízvédekezési készültséget rendelt el Budapest négy árvízvédelmi szakaszára Karácsony Gergely főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján, várhatóan csütörtök este lezárják a forgalom elől az alsó rakpartokat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A közlemény szerint az
Július 16-tól az új törvényi szabályozás értelmében pontosításra és bővítésre került a gépjármű fogalma, melynek köszönhetően kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni a 25 km/h tervezési sebességet meghaladó, vagy a 25 kg feletti és 14 km/h tervezési sebességet meghaladó gépjárművekre, tehát egyes mikromobilitási eszközökre is, melynek legnagyobb
A Mastercard Economics Institute legfrissebb globális jelentése szerint a turizmus ágazatot az utasforgalom és a költekezés rohamos növekedése jellemzi. A "Travel Trends 2024" című tanulmány részletesen mutatja be az idegenforgalomi piacot mozgató globális és európai trendeket. Az ingadozó árfolyamok és nehéz gazdasági helyzet ellenére az utazás ir
Összefogott a Mol, a Pick Szeged és a LIDL Magyarország, és a jövőben a Mol-töltőállomásokon megkedvelt hot-dogok fő alapanyaga, vagyis a hot-dog kolbász már az élelmiszer-kiskereskedelemben is kapható lesz. A világ nagy töltőállomás-üzemeltetői már viszonylag régen felismerték, hogy ha van egy hely, ahová rengeteg fogyasztó úgyis betér, hiszen tan
Bármennyire is alacsony súlyú szektor a mezőgazdaság, a jó, vagy a rossz termés elég nagy változást tud hozni a hazai GDP-számokban. Ez most a tavalyi évhez képest negatív trend. A friss GDP-adat azért tartalmaz pozitív elemeket, vége van a recessziónak, talán az építőipar kibocsátása sem süllyed már tovább, a magyarok többet költenek élményekre (s
Mivel a kormány nem nagyon szabályozza az ágazatot, leginkább az alkalmazottak tudják jelezi a nyilvánosság felé, ha nagy a baj, de egyelőre nem kapnak sok védelmet.
Udvaros Dorottya csábító nő, vagy förmedvény. Sajnos nem az alakításaival került túlzottan is a középpontba az elmúlt időszakban. Máig tart az adok-kapok, hogy távozik-e a Nemzetiből, vagy netán van ott még szerződése, és hogy a felajánlott szerződésmódosításnak a kevés előadásszáma, vagy a társadalmi kiállásai, az SZFE-vel, a környezetvédelemmel,
Csütörtökön kezdődik az európai parlamenti választás az unióban; öt évvel ezelőtt az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán az európai szintű részvétel 51 százalékos volt, de a részvételi adatok a tagállamokban jelentős eltérést mutattak: a legnagyobb arányban Belgiumban mentek el voksolni, ott a jogosultak 88 százaléka adta le szavazatát, mí
A bevándorlás, az egészségügy, az adórendszer és a megélhetés állt Rishi Sunak konzervatív párt brit kormányfő és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer első televíziós választási vitájának középpontjában. A vita utáni első gyorsfelmérés szerint a nézők közül többen ítélték jónak Starmer teljesítményét, mint ahányan Sun
A szlovén parlament hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson – közölte a szlovén közszolgálati televízió. A szlovén nemzetgyűlés egyetlen napirendi pontként, rendkívüli ülésen tárgyalta a kormány azon döntését, hogy S
A hollandok a bevándorlást tekintik országuk legnagyobb problémájának, függetlenül attól, melyik pártot támogatják – derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató cég felméréséből. "Széles körű, politikai preferenciáktól független akarat van Hollandiában a migráció korlátozására, tízből mintegy hét válaszadó azt szeretné, hogy az Európai Unió többet te
Az ukrán kormány három hónappal meghosszabbította a katonai mozgósítás alóli mentességet azon vállalatok alkalmazottai számára, amelyek létfontosságú feladatot látnak el az ország és a hadiipar működésében, és nyilvántartásba vette őket a gazdasági minisztérium – jelentette be a Telegramon Tarasz Melnicsuk, a kabinet állandó parlamenti képviselője.
Tíz év alatt kétszeresére nőtt a Hollandiában élő, az Európai Unió valamely másik tagállamának állampolgárságával rendelkező lakosok száma – közölte a holland statisztikai hivatal, a CBS. Az NL Times című, angol nyelvű holland napilapban idézett CBS-adatok azt mutatják, hogy január 1-jén Hollandiában 745 500 más uniós tagállam állampolgárságával re