A globális felmelegedés elleni hadjárat minden eredményét semmissé teheti az, ha Kína megépíti az összes tervezett szénerőművet - mondta Soros György Budapesten, az amerikai kamarák által rendezett regionális energiafórumon.
A kormány gazdasági megszorító intézkedései következtében visszaesett ugyan a kereslet a fővárosi ingatlanpiacon, ám a vevők korántsem a legolcsóbb lakásokat részesítik előnyben - összegezte a Duna House legfrissebb felmérését a cég elemzési vezetője.
Megemlékezést tartottak a Wesley János Lelkészképző Főiskola pincekápolnájában az első magyarországi zsidó kitelepítés 66. évfordulóján Budapesten. A résztvevők arra emlékeztek, hogy 1941-ben...
A monetáris tanács 8 tagja 25 bázispontos kamatcsökkentésre, két tagja a kamat tartására, egy tagja pedig 50 bázispontos csökkentésre szavazott a testület szeptember 24-i ülésén, így ...
Az amerikai termelői árak mutatója +1,1%-os értéket hozott a várt +0,5% helyett. Az előző érték -1,4% volt. A kiskereskedelmi forgalmak mutatója +0,6 % értéket hozott a várt +0,2 % helyett. Az előző érték +0,3% volt. Az adatok közzététele után a jegyzés egyből esni kezdett és új napi minimumot állított be 1,4156-nál. Innen azonban ismét emelkedni kezdett az 1,42-es érték felé., amit már majdnem…
A következő 7 évben összesen 37 milliárd forint jut, főként EU-forrásból a természetvédelem fejlesztésére - közölte a környezetvédelmi tárca államtitkára Visegrádon a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennállásának 10 éves ünnepségén. Haraszthy László elmondta, hogy ebből a pénzből többi között az úgynevezett agrár-környezetvédelemre, a mező- és erdőgazdálkodásra való átállást finanszírozzák, és tovább…
Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága kapta a Nobel-békedíjat. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint ezzel együtt is valószínűtlen, hogy a politikus ismét elnökjelölt legyen, a demokratáknak ugyanakkor kedvező a Nobel-díj által keltett médiafigyelem.
Megélénkült a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben az Egyesült Államokban: a vártnál kétszer gyorsabban emelkedett, részben az autóértékesítés, részben a benzineladás növekedésének ...
A jövő évi adóellenőrzések középpontjában a minimum járulékalapot fizetők állnak majd, ám emellett az újonnan alakuló vállalkozások egyötödét is vizsgálni fogja az adóhatóság - mondta az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a 2008-ra felvett új munkatársak többsége a minimum járulékalapt fizetők vizsgálatával foglalkozik majd.
A General Electric Lighting a kelet-franciaországi Ennery-ben található európai logisztikai bázisát december 31-én bezárja, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozás...
Al Gore volt amerikai alelnöknek és az IPCC szakértőinek ítélte oda a norvég parlament által kinevezett, független békedíj-bizottság az idei Nobel-békedíjat.
Borúsabban látják saját anyagi helyzetük, valamint az ország gazdaságának jövőjét az emberek. A Gfk Hungária Piackutató és a Corvinus Egyetem közös felmérésének eredménye szerint szinte mindenki áremelkedésre számít a jövőben.
Mára jelentősen meggyengültek vagy megszűntek a hagyományos, az embereknek védelmet nyújtó szociáldemokrata program alapvető feltételei - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Szegeden. "Ma, hagyományos jóléti eszközökkel védeni a polgárokat, nem jelent mást, mint megfosztani a polgárok sokaságát attól ( ), hogy saját teljesítményük bázisán, hosszútávon is saját urai legyenek önmaguknak és…
Tovább bonyolódik a kis Madeleine eltűnésének ügye. Mikor már azt hinnénk, több különös körülmény nem merülhet fel a négyéves kislány nyoma veszésének ügyében, újra felszínre kerül valami, ami mindent megváltoztat. Most egy portugál újság azt állítja, Gerry McCann nem a vér szerinti apja a május 3-án eltűnt kislánynak.
A jövő évi adótörvényekre vonatkozó több javaslatról a kormány kész egyeztetni a parlamenti vitával párhuzamosan - közölte Karácsony Imréné, a PM szakállamtitkára az OÉT ülésén.
Annyira megverték, hogy eszméletét vesztette egy orvos Budaörsön, a helyi rendelőben. Támadója azért kezdte ütni, mert a doktor nem volt hajlandó őt soron kívül megvizsgálni. Mindez még múlt szerdán történt, a rendőrség azonban csak most hozta nyilvánosságra.
Az amerikai termelői árak mutatója +1,1%-os értéket hozott a várt +0,5% helyett. Az előző érték -1,4% volt. Sajnos azonban a magban, ahol az energia és élelmiszer szektorokat nem veszik figyelembe, ott csak 0,1 %-os volt az emelkedés a várt 0,2 % helyett. Mivel a magban az érték még az előre jelzett szintet sem ütötte meg, ezért a közzétett értékek nem állhatják útját az újabb esetleges…
A Miskolci Városi Bíróság elsőfokú ítéletében elutasította az olaszliszkai brutális emberölés egyik gyanúsítottjának keresetét, aki magának százmillió forintos kártérítést kért, mivel a bűncselekményre, amit a gyanú szerint elkövetett, mind az ügyészség, mind a bíróság a lincselés szót használta.
Mára jelentősen meggyengültek vagy megszűntek a hagyományos, az embereknek védelmet nyújtó szociáldemokrata program alapvető feltételei - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Szegeden. "Ma,...
Nicolas Garganas (EKB) szerint nőttek az inflációs veszélyek az Euróövezetben. Nem csak az olaj árának emelkedése befolyásolja az árakat, hanem az emelkedő élelmiszerárak is. Az EUR/CHF ismét elbukott az 1,6820-as értéken, de a kerek érték felett tudott maradni. (OT/GFX)
Az Európai Unió országainak csak közös energiapolitikával van esélyük arra, hogy a monopolhelyzetben lévő ellátókkal szemben javítsák helyzetüket - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az amerikai kamarák által Budapesten rendezett regionális energiafórumon.
A magyar belpolitikával, illetve elsősorban az MSZP-n belüli helyzettel foglalkozik pénteki írásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A Gyurcsány szorult helyzetben című elemzés írója, Reinhard Olt, a konzervatív napilap bécsi tudósítója a cikk alcímében arra mutat rá, hogy a pártján belüli botrányok komoly csapást jelentenek a kormányfőre.
Az MSZP országos testületi nem tárgyaltak arról, hogy létrehozzák-e a kommunikációs igazgatói posztot mondta Nyakó István, a párt szóvivője. Nyakó Istvánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Hírszerző internetes portál azt írta, valószínűleg az MSZP kommunikációs vezetője lesz Orosz József, az MTV és a Klubrádió műsorvezetője, aki az MSZP kommunikációjának tartalmi kérdéseiért felelne. Az…
A korábbi 2,7 százalékról 2 százalékra módosította idei GDP előrejelzését, a jövő évit pedig változatlanul 3,2 százalékon hagyta a Kopint-Tárki Zrt., miközben inflációs prognózisát 2007-re 7,5 százalékról 7,7 százalékra, 2008-ra vonatkozóan pedig 3,5 százalékról 4,5 százalékra emelte.
A projektalapú megbízások után állandó pr-ügynökséggel dolgozik a Fortis Bank - értesült a Kreatív Online. A pénzintézet meghívásos tenderen választotta ki ügynökségi partnerét.
Bezárja az év végén a General Electric Kelet-Franciaországban található európai logisztikai bázisát, és annak tevékenységét Nagykanizsára helyezi át. Tiltakozásul a francia dolgozók október 16-ra sztrájkot hirdettek.
Az Országos Vérellátó Szolgálat vezető koordinátora szerint a magyarországi transzplantációs műtétek legfőbb akadálya, hogy kevés az átültetésre alkalmas szerv.
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén az ELTE Néptáncegyüttes. A jubileum kapcsán nagyszabású műsor készül október 13-án 18.30-tól a Pataky Művelődési Házban.
Belváros-Lipótváros polgármestere azt indítványozta az önkormányzati miniszternél, hogy indítson fegyelmi eljárást Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője...
Ma mindössze a megkérdezettek 4 százaléka véli úgy, hogy jól, vagy kifejezetten nagyon jól mennek a dolgok az országban, ezzel szemben 63 százalék közepesnél rosszabb osztályzattal illeti a közállapotokat. A válaszadók 53 százaléka véli úgy, hogy távoznia kellett volna a kormányfőnek a balatonőszödi beszéd után, míg 41 százalék szerint helyesen döntött, hogy nem mondott le.
Két újabb fejezet megnyitásával folytatódnak a Horvátország európai uniós csatlakozásáról két éve megkezdett tárgyalások - jelentették be hivatalosan Brüsszelben.
Szentmisével egybekötött nyilvános gyászszertartással búcsúztatták el a budapesti Szent István-bazilikában a szeptember 29-én elhunyt olimpiai bajnok kalapácsvetőt, Zsivótzky Gyulát, a Nemzet Sportolóját. A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta.
Hollandia azt fontolgatja, hogy az új EU-tagállamokból érkező vendégmunkások számára is kötelezővé tenné a beilleszkedési vizsgát. Erről támogató határozatot hozott már a holland parlament, amely alapján várhatóan a kormány törvénytervezetet dolgoz ki, ez azonban ütközik az uniós joggal, mely további problémákat vet fel.
Tizennégy, finoman díszített aranykarikából és csaknem nyolcszáz bronztárgyból álló késő bronzkori leleltet találtak a régészek a Csongrád megyei Baks közelében - tájékoztatott az ásatást vezető szakember.
Bár az első félévben a Malév utasszámának növekedése elmaradt a tervezettől, az augusztusi, szeptemberi adat felülmúlta a várakozásokat, így az első kilenc hónapban 5,1 százalékkal nőtt az utasok,...
Derűlátóan nyilatkozott Lech Kaczynski lengyel államfő pénteken az uniós reformszerződés jövőjét illetően. Az államfő - aki két éven belül immár ötödször látogatott el Németországba -...
A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az EU-ban eltöltött első 3 év; az ország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a Szonda Ipsos adataiból.
A világon elsőként Budapesten próbálhatják ki a vakok és gyengénlátók azt az új szoftvert, amely nemcsak felolvassa az elektronikus írott szöveget, hanem szerkeszteni, rögzíteni is képes, és amely a hangzást befolyásoló szerkesztési lehetőséget is nyújt, a szoftver neve: DEX. A programot a T-Online támogatásával az Informatika a látássérültekért Alapítvány fejlesztői készítettek el a Budapesti…
Nem sikerült közös nevezőre jutni az amerikai rakétapajzs elemeinek kelet-európai telepítéséről - közölte a pénteki moszkvai tárgyalások befejeztével Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter....
Csütörtökön megérkezett az MLSZ-be a már régen várt értesítés az UEFA Játékvezetői Bizottságától: a következő fordulóban (október 23–24-én) Kassai Viktort Bajnokok Ligája-mérkőzés vezetésére jelölte az európai szövetség.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. Közleményében azt írta:"olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethe...