A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az Európai Unióban eltöltött első három év; Magyarország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a...
Ünnepélyes keretek között adták át az Erőforrás Alapítvány United Way által létrehozott könyvsarkot a Heim Pál Kórház Madarász Utcai Gyermekkórházában. A beteg gyermekek olvasás közben kikapcsolódhatnak, s elfelejtkezhetnek a betegségekről.
A szerb kormány egymillió eurós (250 millió forintos) vérdíjat tűzött ki pénteken Ratko Mladics tábornokra. Ennyit kaphat az, aki érdemi információt közöl a boszniai szerb hadsereg volt főparancsnokának hollétéről. Mladicsot a Hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnökkel vádolja és körözi, immár 12 éve.
Úgy tűnik, mintha a kormánypártoknak takargatni valójuk lenne, illetve kényes lenne számukra a múlt évi fővárosi útfelújításokhoz adott állami támogatások elszámolási ügye - jelentette ki György...
Egy kormányanyag szerint fel kell zárkóztatni a közszféra fizetéseit, mivel a vezető beosztásokban az állami területen és a versenyszektorban fizetett bérek között nagy a szakadék. A Népszabadság értesülései szerint két számjegyű éves keresetemelések várhatók a vezetők körében.
Péntek délután fél háromkor az eurót 249,75/85 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, egy forinttal erősebben az előző nap délutáni 248,85/90 forintnál és közel mege...
Hágában Carla de Ponte a balkáni államok titkosszolgálatainak vezetővel a nyilvánosság teljes kizárásával tartott egyeztető megbeszélést. A találkozó fő témája a négy legjobban keresett szerb háborús bűnös, Radovan Karadzic, Ratko Mladic, Goran Hadzic és Stojan Zupljanin mielőbbi elfogása és bíróság elé állítása, valamint Koszovó független államként történő megalakulása után várható délkelet-…
Lemondott mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője. A Népszabadság mai számában egy mobiltelefonnal rögzített felvételre hivatkozva azt írta: az ellenzéki politikus több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. Ezt maga a képviselő közölte pénteken az MTI-vel. "Olyan hibát...
Jövő év januárjától akár 300 ezer forintra is büntetheti a rendőrség azt, aki jelentősen túllépi a megengedett sebességet. De szigorítanak az autópályákon is. Több kamerát szerelnek fel, amelyek várhatóan a járművek átlagsebességét is mérni fogják.
Miközben az örmények elleni népirtásról szóló kongresszusi határozat miatt Törökország hazahívta washingtoni nagykövetét, egy isztambuli bíróság bűnösnek mondott ki két örmény kisebbségi újságírót. Ankara és legnagyobb szövetségese viszonyát közben az is mérgezi, hogy Törökország bejelentette: figyelmen kívül hagyja a külföldi véleményeket az esetleges iraki bevonulás kapcsán.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. Ezt maga a képviselő közölte. "Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok képviselői mandátumomról" - írta közleményében az ellenzéki párti honatya.
A Michigan Sentiment index 82,0 pontos eredményt hozott. Az előre jelzett érték 84,0 pont volt az előző 83,4 pontos érték után. A várakozásokkal kapcsolatos szubindex 74,1-ről 71,6 pontra esett vissza, míg a jelenlegi helyzet megítélésével kapcsolatos szubindex 97,9-ről 98,2-re emelkedett. Az inflációval kapcsolatos előrejelzések 3,1 %-ról 3,0 %-ra csökkentek. A Michigan index 2006 augusztusa óta…
Egymilliárd forintot adományoz a Demján Sándor Alapítvány 26 Nyírbátor környéki és öt észak-erdélyi település halmozottan hátrányos helyzetű fiataljainak. Ezt maga a jótékonykodó...
Egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegeit is változtatni kívánja a kormány az Országgyűléshez pénteken beterjesztetett 2007. évi költségvetési törvény módosítása keretében. ...
Megkezdődik a Miskolc-Parasznya-Sajószenpéter közötti út helyreállítása, ezért október 15-től várhatóan október 30-ig nem lehet közlekedni az út mintegy 5 kilométer hosszúságú szakaszán -...
Az otthonszülés helyett otthonos szülés, amit ajánlani tudok, mert a terhesség egy veszélyes folyamat - mondta Paulin Ferenc professzor Kecskeméten. A terhesség bármennyire szép, bármennyire...
Földeladási tilalmat vezetne be az állami földekre a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Obreczán Ferenc, a szervezet főtitkára szerint változtatni kellene a földöröklés szabályait, valamint a földbérleti szerződések időtartamát is.
Az időspolitikáról, a következő évtizedekben nyugdíjba vonulók iránti felelősségről beszélt Kiss Péter pénteken Székesfehérváron, a Szépkorúak Nemzetközi Évének ünnepi rendezvényén. A 2015-2025 között nyugdíjba vonulók iránt akkor járunk el felelősen, ha ma oldunk meg kérdéseket, s gondolunk rá, mit kell tenni ahhoz, hogy nekik is biztos jövőjük legyen - mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszakára felszakadozik, csökken a felhőzet, de helyenként kisebb eső, zápor még kialakulhat. Szombaton a felhőátvonulások mellett többórás...
A román kormány az idén 180 millió euróval, 2008-ban pedig várhatóan 300 millió euróval finanszírozza az észak-erdélyi autópálya építési munkálatait, közölte pénteken az MTI-vel Tánczos Barna, a...
A holland egészségügyi és igazságügyi miniszterek megegyeztek arról, hogy betiltják a hallucinogén gombák termesztését és terjesztését - jelentette be pénteken a holland egészségügyi minisztérium. A drogtörvény megváltoztatását a holland parlamentben a többség támogatja.
Október 13-án, szombat este mutatják be Anton Pavlovics Csehov: Sirály című darabját a Kecskeméti Katona József Színház és a Bárka Színházban előadásában. Az álmodozók álmodoznak, álmaik valóra válnak és elpusztítják azokat, akik álmodják őket.
Francia régészek állításuk szerint megtalálták a világ legrégebbi, 11 ezer éves falfestményét Szíria északi részén. A két négyzetméteres, vörös, fekete és fehér festékkel készült ősi...
Tanulás szabadsága címmel szerveznek országos konferenciát november 14-15. között a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Karon azzal a céllal, hogy a magyar értelmiség vitassa meg a tanulás fogalomkörébe tartozó legfőbb meghatározó kérdéseket.
Péntek délután eltemették Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnokot, a Nemzet Sportolóját, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagját. A 71 éves korában elhunyt sportoló ravatalozása és gyászmiséje a Szent István Bazilikában volt, majd az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,76 pontos emelkedéssel, 28.263,44 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.
Beterjesztette a 2007. évi költségvetés módosítását a kormány. A javaslat egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegein változtatna, miközben a költségvetés központi egyensúly tartaléka 50 milliárd forintról 45 milliárd forintra csökken.
A "Leginnovatívabb gazdaságfejlesztési projekt" kategóriában ismerték el az "Európa Belvárosa, Budapest" programot a CEE Future 2007-2013 fejlesztési fórumon, a nyertes terv a Rév 8 Zrt. munkája -...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,76 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 28.263,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 33,2 milliárd forint ...
A szeptemberi francia fogyasztói árak 1,5 %-kal emelkedtek a várt 1,6 % helyett. A fizetési mérleg -1,7 milliárd eurós deficitet hozott . Az augusztusi cseh ipari termelés 5,5 %-os eredményt hozott a várt 9,0 % helyett. A szeptemberi árak (gyártói oldalon) 4,0 %-os eredményt hoztak, ami pontosan megfelelt az előrejelzéseknek. Az EU-s augusztusi ipari termelés +4,3 %-os értéket hozott a várt 2,1 %…
Indul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi akciója - számolt be az MTI-nek pénteken Budapesten Kozma Imre, a szervezet elnöke a Szent Erzsébet konferencia után. A 11 éve tartó program...
A Real Madridban, vagy az AC Milanban képzeli el jövőjét Didier Drogba, az angol Chelsea csatára. Az elefántcsontparti támadó Jose Mourinho edző szeptemberi lemondása óta gondolkozik a távozáson. A hírek szerint a spanyol és az olasz klub mellett a Bayern München is felvette ügynökével a kapcsolatot.
A termékdíj-bevételek minimum 25 százalékos növekedésére számít a Vám- és Pénzügyőrség a jövő évben - jelentette ki Nagy János Egerben. Erre azt követően kerülhet sor, hogy a hatékony...
A termékdíj- bevételek, minimum 25 százalékos növekedésére számít a Vám- és Pénzügyőrség a jövő évben - jelentette ki Nagy János pénteken Egerben. Erre azt követően kerülhet sor, hogy a...
A két nappal ezelőtt útnak indított orosz Szojuz TMA-11 űrhajó - fedélzetén Peggy Whitson amerikai, Jurij Malenycsenko orosz és Muszaphar Shukor malajziai űrhajóssal - összekapcsolódott pénteken a...
Éles támadást intézett George Bush amerikai elnök működése ellen John Edwards demokrata párti elnökjelölt-aspiráns annak nyomán, hogy a szintén demokrata párti Al Gore volt alelnök részesült...
Meghalt Mianmar miniszterelnöke pénteken. Elemzők szerint a katonai junta egyik keményvonalasaként ismert Soe Win halála igen kis hatással lehet a kormányzatra. Soe Win leukémiában szenvedett....
Meghalt Mianmar miniszterelnöke pénteken. Elemzők szerint a katonai junta egyik keményvonalasaként ismert Soe Win halála igen kis hatással lehet a kormányzatra.
A Vatikánban üdvözölték pénteken azt a felhívást, amit 138 muzulmán vallási vezető fogalmazott meg a keresztények és a muzulmánok közötti békéről és megértésről, s amelyet XVI. Benedek katolikus...
Újabb fegyverkorlátozás felmondásával fenyegette meg a nyugatot Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint az interkontinentális atomrakétákat korlátozó egyezmény felett eljárt az idő.