Újra szállítható október 18-tól Magyarország területéről Oroszországba élő baromfi, tenyésztojás, baromfihús és egyéb baromfitermékek, beleértve a baromfitápokat és takarmány-kiegészítőket is,...
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége összehívta a sztrájkbizottságot, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium újabb 21 mellékvonalon tervezi szüneteltetni a vasúti személyszállítást - közölte a szakszervezet pénteken az elnökségi ülésen született döntést.
A miniszterelnök szerint a jövő év elején kezdődhet el az Európai Unió reformszerződésének ratifikálási folyamata a tagországokban. Közben a kormányszóvivő az InfoRádióban "kendőzetlennek és őszintének" nevezte Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki informális megbeszélését.
Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kanadai vezetője visszautasította Jean-Francois Lamournak, a csütörtökig még posztjára pályázó francia ex-sportminiszternek a szervezettel kapcsolatos vádjait.
Emlékoszlopot avattak fel pénteken az andaui híd magyar oldalán az 1956-os forradalom tiszteletére. Kamenyeczky István szobrász csaknem három méter magas, márványból készült alkotását a...
Túlélte a mosást egy tízhetes kiscica – a mosógépben! A Molly névre hallgató állat csak annak köszönhette életét, hogy 11 éves gazdája észrevette a pörgő macskát a gép ajtaján keresztül.
Globalizáció - Európai Unió - Magyarország címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát az Eszterházy Károly Főiskola Marketing és Európai Gazdasági Kapcsolatok Jean Monnet Chair Tanszéke a Magyar Tudomány Napjának nyitó elemeként Egerben október 18-án .
Megtámadták azt a férfit, aki idén júniusban a szlovák sajtóval közölte, hogy ismeri Malina Hedvig egyik támadóját. Erről a megvert magyar diáklány ügyvédje, Roman Kvasnica számolt be pénteken. Részleteket nem közölt, tehát azt sem mondta el, mikor, hol és hogyan támadták meg a férfit.
A Fidesz megérti a szocialista frakcióban helyet foglaló polgármesterek felháborodását, amiért "Gyurcsány Ferenc a dolgozószobájáig érő, közpénzeket érintő botrány közepette úgy állítja be, mintha a közélet tisztasága azon múlna, hogy a polgármesterek lehetnek-e képviselők vagy sem" - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője újságírói kérdésre, az ellenzéki párt pénteki budapesti frakcióülését…
Január elsején lép hatályba az új villamosenergia törvény, amelynek végrehajtására pénteken jelentette meg rendeletét a kormány. Ebben a lakossági fogyasztókra vonatkozóan is több új, egyértelmű rendelkezés található.
Az ICEG Európa Központ gazdaságkutató intézet az idén 2,1, jövőre pedig 3 százalékos GDP növekedést prognosztizál Magyarországon. Oszlay András, az intézet kutatója szerint ennek oka, hogy a belföldi felhasználás visszaesése komolyabb az eddig feltételezettnél, így a változatlanul kedvező nettó export ellenére a növekedési pályán mélyebb és elhúzódóbb lassulás mutatkozik.
Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, író kapta posztumusz az idei Mikszáth Kálmán-díjat. Az elismerést az idén januárban elhunyt költő lánya vette át.
Eddig 117 rendezvény bejelentését vette tudomásul a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ezek közül hatot kezel a rendőrség kiemelt kockázatú eseményként. Budapest több utcája és tere személygépkocsival megközelíthetetlen lesz az ünnepségek miatt. Lesz olyan utca, ahová még gyalog sem lehet közlekedni.
A Fidesz megérti a szocialista frakcióban helyet foglaló polgármesterek felháborodását, amiért "Gyurcsány Ferenc a dolgozószobájáig érő, közpénzeket érintő botrány közepette úgy állítja be, mintha a közélet tisztasága azon múlna, hogy a polgármesterek lehetnek-e képviselők vagy sem" - mondta Szijjártó Péter.
A Fed-elnök, Ben Bernanke azt nyilatkozta mai beszédében, hogy a Fednek meg kell akadályozni a legutóbbi gazdasági adatok túlreagálását. Kihívást jelent megítélni a gazdaság valódi állapotát, hangsúlyozta. Bernanke egyben óvatosságra intett a gazdasági növekedési elörejelzéseket illetöen. A szeptemberi agresszív kamatcsökkentéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a Fed elszánt cselekvése megvédheti…
Emberölésért ítéltek el pénteken 5, 12 és 14 év közötti fiút Nagy-Britanniában, mert kövekkel támadtak egy nyugdíjasra, aki szívrohamot kapott és a helyszínen meghalt. A szívbeteg férfit azért dobálták meg a gyerekek, mert unatkoztak.
Halálos baleset történt a 8-as főúton Jánosháza térségében pénteken délután. Két személyautó ütközött össze frontálisan, miután az egyik áttért a szembejövő sávba.
Négy megye több mint kétszáznyolcvan postájának vállalkozásban történő működtetését hirdette meg a Magyar Posta - mondta el az InfoRádiónak a társaság szóvivője. Tomecskó Tamás hangsúlyozta: az új üzemeltetők ugyanazt a szolgáltatást kötelesek lesznek nyújtani, amelyet jelenleg a Magyar Posta ellát.
Egy ember meghalt, hárman megsérültek amikor pénteken délután két autó frontálisan összeütközött egymással a 8-as számú főúton Jánosháza közelében - közölte az MTI-vel a rendőrség. Egy Veszprém...
Egy ember meghalt, hárman megsérültek amikor pénteken délután két autó frontálisan összeütközött egymással a 8-as számú főúton Jánosháza közelében - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Demonstrációt szervez a fővárosban november 10-én, szombaton 11 órától az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
A Veres fiúk ellen nem folyik eljárás, két nyírbátori büfés egymás közötti, a jelenlegi adatok szerint tettlegességig fajult vitájában rendelt el nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei...
Egy férfi életét veszítette, amikor autójába rohant egy szemből szabálytalanul előző orosz felségjelű kamion egy alsórendű úton a Vas megyei Söpte térségében. A jelenlegi adatok alapján egy orosz felségjelű kamion haladt Söpte térségében, amikor előzni kezdte az előtte közlekedő pótkocsis mezőgazdasági vontatót és az előtte haladó kombájnt, majd a manőver közben összeütközött a szemből érkező…
A kormány által szervezett Felsőoktatási Reform Túra soron következő állomásán, október 17-én Szegeden a JATIK Aulájában több mint százan várták érdeklődve, hogy meghallgassák a Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, Prof. Dr. Pukánszky Béla, az SZTE rektorhelyettese és Török Márk HÖOK elnökségi tag, a szegedi EHÖK elnöke közötti pódiumvitát. Manherz Károly nyitóbeszédében…
Műanyagzsákba gyömöszölt, öt, bomlásnak indult gyermektetemet talált a francia rendőrség egy ház pincéjében. Egy 35 éves nőt már le is tartóztatott a hatóság.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium fontolóra veszi a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) alternatív javaslatát, amit a tandíj ellen nyújtott be múlt héten a szaktárcának. Karácsonyig folytatják a tárgyalásokat - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a Felsőoktatási Kerekasztal csütörtöki ülését követően - olvasható a minisztérium honlapján.
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője pénteken nyilatkozatban üdvözölte az Európai Unió alapjainak megújítását tartalmazó reformszerződés lisszaboni elfogadását....
Cécilia Sarkozy, akinek Nicolas Sarkozy francia elnöktől való válását csütörtökön jelentették be, a L'Est Républicain című francia vidéki lapnak nyilatkozva kijelentette: volt férjével "mindent megpróbáltak", hogy újra folytassák 2005-ben egyszer már válságba került házasságukat, de ez "már nem volt lehetséges".
Öt szakszervezeti szövetség hirdetett demonstrációt november 10-ére az egészségbiztosítási rendszer átalakítása miatt. Az érdekképviseletek közlése szerint a tervezett változtatásokat munkavállaló- és társadalomellenesnek tartják.
Elképzelhető, hogy beéri az MSZP népszavazási kezdeményezése a Fidesz népszavazási kérdéseit, de egyáltalán nem biztos, hogy a kérdésekről egy időben lesz népszavazás - mondta Tóth Zoltán választási szakértő pénteken az MTI-nek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,20 pontos csökkenéssel, 27.750,28 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,08...
Újabb öt szakszervezet demonstrálna a fővárosban. Az érdekképviseletek az üzleti alapon működő pénztárak bevezetése ellen tüntetnének november 10-én. A helyszínről még nem egyeztek meg a rendőrséggel.
Magyarországról újra szállítható Oroszországba élő baromfi, tenyésztojás, baromfihús és egyéb baromfitermék, beleértve a baromfitápot és takarmány-kiegészítőt is
A bécsi Práter Stadiontól Pozsony főteréig tartott a Samsung Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny első szakasza, melyen a férfiak mezőnyében a másodikként célba érő Bogár János volt a legjobb magyar.
Egy férfi életét veszítette, amikor autójába rohant egy szemből szabálytalanul előző orosz felségjelű kamion egy alsórendű úton a Vas megyei Söpte térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel....
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeiért négy szerzőt, a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításáért pedig egy alkotót jutalmaztak a Déry Tibor Alapítvány díjával pénteken Budapesten.
Emberölésért ítéltek el pénteken öt, 12 és 14 év közötti fiút Nagy-Britanniában, mert kövekkel támadtak egy nyugdíjasra, aki szívrohamot kapott és a helyszínen meghalt. A szívbeteg férfit azért dobálták meg a gyerekek, mert unatkoztak.
Egy férfi életét veszítette, amikor autójába rohant egy szemből szabálytalanul előző orosz felségjelű kamion egy alsórendű úton a Vas megyei Söpte térségében - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 22,20 pontos csökkenéssel, 27.750,28 ponton zárt pénteken. Az amerikai piacok gyengélkedése ellenére sem jelentek meg a vevők a BÉT-en
Fenéken rúgta egyik diákját a kiskunfélegyházi iskolaigazgató. A gyerek Garai István szocialista országgyűlési képviselő fia. A képviselő szerint nem személyeskedés, vagy politika áll a hátterében. A korábban testnevelő tanárként dolgozó igazgató bocsánatot kért a gyerektől és annak szüleitől, az önkormányzat pedig valószínűleg fegyelmi vizsgálatot indít a férfi ellen.
A vártnál erősebb 2007 harmadik negyedéves gazdasági növekedés miatt a közeljövőben aligha emeli a BoE az alapkamatot. A GDP az előző éveshez képest 0,8 %-kal emelkedett. Éves szinten 3,3 %-ra emelkedett a GDP. (OT/GFX)
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeiért négy szerzőt, a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításáért pedig egy alkotót jutalmaztak a Déry Tibor Alapítvány díjával pénteken Budapesten. Irodalmi munkásságáért Bányai János irodalomtörténészt, Csengery Kristóf költőt, F. Csanak Dóra irodalomtörténészt és Forgách András prózaírót díjazta a kuratórium, míg a magyar művek németre…
A német termelői árak szeptemberben havi szinten 0,2%-kal, éves szinten pedig 1,5%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +1,8%-os előrejelzést a legutóbbi +1,0% után. Augusztusban éves szinten 1,0%-kal csökkentek az olasz iparba beérkezett megrendelések, miközben +6,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +11,8% után. Az ipari termelés 5,5%-os plusz mutatott a legutóbbi +11,5% után. Augusztusban…