A világ egyik vezető élelmiszer-feldolgozó és -csomagoló vállalata az október 20-i csontritkulás elleni világnap alkalmából nyilvánosságra hozta felmérésének adatait, amelyekből kiderül, hogy...
Az MSZP arra számít, hogy érdemi megállapodásra jutnak a párt által javasolt, a közélet tisztaságát erősítő intézkedésekről az öt parlamenti párt szakpolitikusai - jelentette ki Simon Gábor pénteken Egerben.
Az argentin David Nalbandian nagy meglepetésre 1 óra 11 perc alatt, két játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Rafael Nadalt a 2,45 millió dollár összdíjazású, madridi fedettpályás férfi tenisztornán és bejutott az elődöntőbe.
Az MSZP arra számít, hogy érdemi megállapodásra jutnak a párt által javasolt, a közélet tisztaságát erősítő intézkedésekről az öt parlamenti párt szakpolitikusai - jelentette ki Simon Gábor...
Az angol Daily Express értesülései szerint a Forma-1-es világbajnoki címvédő Fernando Alonso nemrég visszautasította a Toyota 40 millió dolláros évi keresetet garantáló szerződésajánlatát.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken felszólította az iraki kormányt: érje le, hogy egyszer s mindenkorra zárják be a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak észak-iraki táborait, és...
Katonaságot vetett be a bolíviai elnök, hogy a kormány ellenőrzése alá vonja Santa Cruz nemzetközi repülőterét, mert a helyi hatóságok ki akarták sajátítani a repülőtéri illetékeket
Nagy keletje van a perui Carancasban szeptember 15-én leesett meteoritnak. Ásványkereskedők lopják, illetve vásárolják a helyiektől a nemzeti kincsnek számító meteordarabokat.
Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT) 2007 februárban elhangzott kormányzati ígéretek alapján a fegyveres és rendvédelmi szektorban is teljesülni kellett volna idén minimálisan a 6,5-8 százalékos jövedelemnövekedésnek.
A liberális párt értesülése szerint Békéscsabán a 2. sz. Általános Iskolában, a tanári szobában pénteken kirakták a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről szóló aláírásgyűjtő ívet, amelyet...
A Forma-1-es Brazil Nagydíj versenybírói vizsgálatot indítottak a pontversenyben élen álló angol Lewis Hamilton ellen, mert a McLaren-Mercedes újonca az első szabadedzésen a megengedettnél több extrém esőgumit használt.
Lewis Hamilton gyermekkori példaképe, Ayrton Senna szülőhelyén, a Sao Paulóban található interlagosi pályán lehet Forma-1-es világbajnok a vasárnapi záró futamon, a Brazil Nagydíjon.
A 2010-es debreceni ifjúsági olimpia megrendezéséhez elengedhetetlen kormánygaranciával kapcsolatban gyors kormánydöntést szorgalmaznak az MSZP debreceni és hajdú-bihari vezetői - közölte Oláh Lajos szocialista országgyűlési képviselő pénteken az MTI-vel.
Felavatták Brusznyai Árpád ,56-os mártír mellszobrát pénteken Veszprémben; a Lovassy László Gimnázium előtt felállított szobor Dienes Attila és Dienes Csaba Veszprém megyében élő művészek alkotása.
Valamelyest meghátrált a BBC tömeges leépítésekre és programszűkítésre készülő vezetése, amely pénteken közölte, hogy kész tárgyalni a szakszervezetekkel a drasztikus takarékossági tervekről. Az...
Egy agyi mechanizmus megmagyarázhatja, hogy ugyanolyan stresszhelyzetben egyesek hogyan tartják meg higgadt, tiszta fejüket, míg mások összeroppannak. A feltáró kísérleteket egereken végezték: beküldtek egy melákot a kisebbek közé
Maceo Parker, a funk, a soul és jazz egyik kiváló amerikai művelője, nagyszerű szaxofonos október 25-én a Blue Music sorozat keretében immár hazatérő vendégként az A38 Hajón koncertezik.
Kerékpáros nőt ütött el egy kisteherautó Budapesten az I. kerületben a Rácz fürdő előtt - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel. A Krisztina körúton jelenleg egy...
Az MSZP arra számít, hogy megvalósulhat az ötpárti megállapodás a köztisztasági intézkedésekről - jelentette be a párt Országos Választmányának elnöke. A nagyobbik kormánypárt felkészült a tárgyalások eredménytelenségére is, ebben az esetben - Gyurcsány Ferenc pártelnök korábbi bejelentésének megfelelően - az érdemi lépéseket népszavazás kezdeményezésével kényszerítenék ki.
A városok közül Gyula, a falu kategóriában pedig Tápiógyörgye nyerte az idei Virágos Magyarországért verseny fődíjait. A két település fogja képviselni jövőre Magyarországot a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyén, az Entente Florale Europe-on.
Digitális világkönyvtárat hoz létre az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az amerikai Kongresszusi Könyvtár és több más ismert könyvtári intézmény együttműködésével....
A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton első szakaszát a tavalyi győztes Jaroslav Janicki nyerte, kilenc perccel megelőzve a hatszoros győztes Bogár Jánost.
Hiába évről-évre a tömeges diplomás, a munkaerőpiacra kerülő fiatalok képzettsége gyakran nem találkozik az őket alkalmazni kívánó cégek elképzeléseivel
Elkezdte az aláírások gyűjtését a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. Korábban Orbán Viktor pártelnök azt mondta, hogy a Fidesz 48 óra alatt képes lesz összegyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást - így vasárnap délutánig tarthat a gyűjtés.
Van oktatás Tordason, de még nem az iskolában, hanem a település egyéb intézményeiben, szétszórtan. A tordasi iskolában szerdán volt tűz. A helyreállítás az őszi szünet idején is zajlik. Azt követően az intézmény felső szintjeire beköltözhetnek az osztályok.
Egy dísznövény virágjából főzött tea miatt lett rosszul hat középiskolás diáklány pénteken délelőtt Siófokon. A lányok - egyebek mellett - szédülésre és szájszárasságra panaszkodtak, ezért az iskolába mentőt hívtak hozzájuk.
A magyar Külügyminisztérium mély megrendüléssel és megdöbbenéssel értesült a csütörtöki karacsi merényletről, amelyet a pakisztáni ellenzéki vezető, Benazir Bhutto és kísérete ellen követtek el - közölte a tárca szóvivője pénteken az MTI-vel.
Hetekkel a Teve utcai rendőrszékház elleni támadás előtt Kalasnyikov gépfegyverekkel gyakorlatoztak az egyik csömöri kavicsbányában máig ismeretlen férfifak, akik azt állították: Bolcsik György emberei. Bolcsik György a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának testvére. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a Teve utcai székháznál használt fegyverek, nem egyeznek az itt használtakkal.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken felszólította az iraki kormányt: érje le, hogy egyszer s mindenkorra zárják be a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak észak-iraki táborait, és országának adják ki a vezetőit.
A rendőrség felkészült az október 23-ai rendezvények biztosítására, melyek során remélhetőleg nem lesz szükség nagyobb erők jelenlétére - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter újságíróknak...
Az SZDSZ szerint botrányos akcióval kezdődött a Fidesz aláírásgyűjtési akciója; a liberális párt értesülése szerint Békéscsabán a 2. sz. Általános Iskolában, a tanári szobában pénteken kirakták a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről szóló aláírásgyűjtő ívet, amelyet feltehetőleg a párt egyik önkormányzati képviselőjétől kaptak.
A világ egyik vezető élelmiszer-feldolgozó és -csomagoló vállalata az október 20-i csontritkulás elleni világnap alkalmából nyilvánosságra hozta felmérésének adatait, amelyekből kiderül, hogy miközben világszerte egyre több tejalapú italt fogyasztanak, a magyarok kevés tejet isznak.
Norbert Lammerttel, a német parlament elnökével és Matthias Platzeck brandenburgi miniszterelnökkel az élen a német politikai élet több magas rangú képviselője is részt vett azon az ünnepségen, amelyet pénteken rendeztek a Magyar Köztársaság berlini nagykövetségén az 1956-os forradalom 51. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepségen jelen volt a Berlinben tartózkodó Kóka János magyar gazdasági…
A rendőrség felkészült az október 23-ai rendezvények biztosítására, melyek során remélhetőleg nem lesz szükség nagyobb erők jelenlétére - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter újságíróknak pénteken Mohácson. Csak Budapesten több mint 110 bejelentett rendezvény, közterületi demonstráció lesz. Ezeknek van ugyan némi biztonsági kockázatuk, de jelen állás szerint a köztereken nincs szükség a…
Egy amerikai klinikán kezelték John Goodman színészt alkoholizmusa miatt. A Flintstone család című mozifilmben Frédit alakító művész saját bevallása szerint önként vonult be, hogy "élete hátralévő részében józan maradhasson".
Egyáltalán nem közlekednek majd a személyszállító vonatok a jövő heti kétórás figyelmeztető sztrájk idején, miután nem jött létre megállapodás az elégséges szolgáltatásokról.
Főként erdélyi bányákból származó ásványokat és csiszolatokat bemutató kiállítás nyílt pénteken délután a szentesi Koszta József Múzeumban. Az Ásványok világa című tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum 1920 előtti és modern ásványgyűjteményének legszebb darabjaiból állt össze.
Az amerikai tőke érdeklődése folytatódik Magyarország iránt, lesznek újabb befektetések, adott esetben Texasból is - így összegezte az MTI-nek Veres János pénzügyminiszter az amerikai szövetségi...
Teniszedzője csábított el egy 13 éves brit lányt. Az edzőt rács mögé küldte a bíróság: az esküdtek nem hitték el, hogy a gyerek anyja csak kitalálta a vádakat.
Kész tárgyalni a szakszervezetekkel a brit BBC a szerdán nyilvánosságra hozott megszorító csomagról. Az érdekképviseletek a bejelentéssel egyidőben felfüggesztették a sztrájk előkészítését.
Valamelyest meghátrált a BBC tömeges leépítésekre és programszűkítésre készülő vezetése, amely pénteken közölte, hogy kész tárgyalni a szakszervezetekkel a drasztikus takarékossági tervekről. Az érdekképviseletek ennek hatására egyelőre felfüggesztették a kilátásba helyezett nagyszabású sztrájksorozat előkészítését.
Lewis Hamilton, a Forma 1-es világbajnokság egyik esélyese büntetésre számíthat, mert a pénteki brazíliai szabadedzésen egy helyett két gumiabroncs-garnitúrát használt.
Az 1956-os forradalom 51. évfordulójának tiszteletére ünnepséget rendeztek Berlinben, a Magyar Köztársaság Nagykövetségén. Az eseményen jelen volt a német politikai élet több magas rangú képviselője és a magyar gazdasági miniszter, Kóka János is.
Ismeretlen anyaggal megfestette és drámai hatást keltő vörös medencévé változtatta Róma talán legismertebb nevezetességét, a Trevi-kutat pénteken egy magát "Futurista akció 2007" néven megjelölő szervezet (vagy csak egy személy).