George Clooney hollywoodi filmsztár egy svájci energetikai cég igazgatótanácsának tagja lesz, amelynek alapítója Nicolas Hayek, a Swatch óragyár elnöke - jelentette be szombaton maga a svájci...
A kétszázezer tanyán élő ember érdekeinek képviseletét vállalja fel a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete (MTÉE), mert nekik is biztosítani kell azokat a lehetőségeket, ami a többi állampolgárt megilleti - mondta Balogh József fideszes országgyűlési képviselő, az egyesület elnöke szombaton Fülöpházán.
Komolyzenei hangversenyt adott a Für Elise bemutatásával, és élettapasztalataiból jó tanácsokkal látta el környezetét a százéves Eperjesy Károlyné, akit születésnapja alkalmából a Kálvin János Református Idősek Otthona köszöntött.
A Magyar Demokrata Fórum az október 23-i megemlékezések méltóságának megőrzésére kéri a politikai erőket. A békés ünneplés érdekében arra kérjük az MSZP-t: határolódjon el minden, a forradalmat félre- vagy újraértelmezi kívánó kijelentéstől, a Fideszt pedig arra, hogy az 56-os hősök emléke előtt való háborítatlan tisztelgés érdekében egyetlen napra tegye félre a napi politikát, a népszavazási…
Az olasz lapok szerint a 2007-2008-as bajnokság eddigi leglátványosabb mérkőzését hozta a Roma és a Napoli fővárosi csatája. A nyolcgólos mérkőzésen játszott egy magyar játékos, Garics György is. A szombat este másik találkozóján az Inter idegenben, győzte le a Regginát. A gólt Adriano szerezte.
George Clooney hollywoodi filmsztár egy svájci energetikai cég igazgatótanácsának tagja lesz, amelynek alapítója Nicolas Hayek, a Swatch óragyár elnöke - jelentette be szombaton maga a svájci milliárdos.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombaton megerősítette, hogy a világgazdaság alapvető mutatói jók, egyebek között a feltörekvő piacok és a fejlődő országok erőteljes növekedésének köszönhetően....
NYIRÁD – Nincs ellenfele Benik Balázsnak (28) a Nyirád-ralin. Az országos bajnokság hetedik futamán eddig minden a címvédő elképzelései szerint alakult: miután legnagyobb riválisa, Turi Tamás (40) nem tudott rajthoz állni, nincs, aki megszorítsa. A Ford Focus WRC kormánya mögött ülő pilóta nyolc gyorsasági szakaszt követően több mint egy perccel előzi meg a második helyezettet
Ma délután telik le a Fidesz és a KDNP 48 órás aláírásgyűjtési akciója a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések ügyében.
A pakisztáni rendőrség szombaton kihallgatott három embert és vizsgálatot indított a Benazir Bhutto volt kormányfő által Pervez Musarraf elnöknek átadott, a csütörtöki karacsi merénylet...
A gyermekjogok érvényesülése, a rendszerváltást követően létrejött esélyegyenlőtlenség enyhítése és a diákönkormányzatok tevékenysége szerepel a jövő hétvégén, október 28-tól három napon át ülésező idei Országos Diákparlament napirendjén - közölte az oktatási tárca az MTI-vel.
Ma délután telik le a Fidesz és a KDNP 48 órás aláírásgyűjtési akciója a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezések ügyében. Tarlós István, a...
Megdöbbentô újdonságokat közölt a nemrégen elhunyt legendás tenor, Luciano Pavarotti örökségérôl a La Repubblica címû olasz lap: kiderült, hogy a tenor 4,5 milliárd forintos tartozást hagyott családjára egy rendeztlen bankszámlán
Annyi marihuánát szív a komphajók személyzete, hogy közvetlen életveszélyben van minden utas, aki a fedélzetre teszi a lábát Kanada nyugati partvidékén. A járatokat üzemeltető cég vezetői azonban azzal védekeznek, hogy kötelező drogtesztet csak a kormány írhat elő, ők tehetetlenek.
A három legnagyobb nézettségű televíziós csatorna közül tavaly is a TV2 sugározta a legkevesebb hazai tartalmat - olvasható ki a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) egyik adatsorából.
Rabló pandúrt fogtak Görögországban: a rendőr bankot rabolt két társával. Utóbbiak nem rendőrök, de most már a bankrabló rendőr sem az. Javára annyira írható, hogy legalább szolgálaton kívül ment rabolni.
A Bridgestone, a Goodyear-Dunlop, a Michelin, a Pirelli, és a Vredestein gumiabroncs gyártó cégek magyarországi vállalatai által létrehozott HUREC Abroncs Újrahasznosító Kht. várhatóan 700 millió...
A fiatalokhoz, a fiatal házaspárokhoz és a kisgyermekes családokhoz alig jutnak el a nekik szánt közszolgálati tartalmak - olvasható a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégiában (NAMS).
Egyszerre két bevásárlóparkot épít Zala megyében a Stop.Shop, egy-egy üzletközpontot Nagykanizsán és Keszthelyen - erősítette meg az MTI információját a beruházó Center Invest Kft. Az osztrák...
Tavaly az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 2.358.888 forint volt, ez 7,88 százalékos növekedés 2005-höz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2006-os statisztikai...
Lengyelországban vasárnap megkezdődött az előrehozott parlamenti választás. A mintegy 25 ezer szavazóhelyiségben reggel 6 órától este 8 óráig várják a szavazásra jogosult 30 millió...
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Svájcban, ahol újraválasztják a szövetségi gyűlés, a parlament két házát - a nemzeti tanácsot és az államok (kantonok) tanácsát. A nemzeti tanács...
Eddig azt hitték, az érzelmi és anyagi válság elsősorban a középkorúakat fenyegeti, de most kiderült, hogy ez nem több mítosznál: a huszonévesekre sokkal nagyobb stressz nehezedik, mint a szüleikre.
A Barcelona, majd a Real Madrid is kikapott a spanyol bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján. Bizonyára mindkét gárda megsínylette a válogatott mérkőzések miatti szünetet, kulcsemberei utazgatását, illetve a szerdai mérkőzéseken szerzett sérüléseket - de az Espanyol két gólját két olyan futballista szerezte, aki egy héttel korábban a spanyol válogatottban is gólt szerzett a dánok elleni…
Kiesési rekordot döntött a Yokohama FC a japán labdarúgó-bajnokságban. A J-League történetében még egyetlen csapat sem búcsúzott ilyen hamar az élvonaltól: a Yokohama az elmúlt idényben jutott fel, és öt fordulóval a pontvadászat vége előtt már biztosan búcsúzik a legjobbaktól.
Az IDC kutatása szerint a magyarországi IT-költések összege az idén eléri a 545,5 milliárd forintot (2,6 milliárd dollár), amiből szoftverekre 123 milliárd forintot fordítanak: a következő négy...
Polgár Judit a negyedik helyen végzett az úgynevezett vaksakk Világkupán, a bilbaói nemzetközi sakkfesztivál kiemelt eseményén, melyet a kínai Hsziang Pu (Xiang Bu) nyert meg.
Az általában higgadt, szélsőségeket kerülő svájci politikai közfelfogás mércéjével fölöttébb durva és személyeskedő hangvételű kampány előzte meg a parlamenti választásokat Svájcban, pedig igazán nagy, húsbavágó kérdések még csak nem is voltak terítéken
Még nem találták meg az Ausztriában eltűnt magyar túrázót. A férfinak szombaton veszett nyoma egy lavinaomlás után a stájerországi Hochschwab környékén, amely 1800 méter magasan fekszik. A helikopteres keresést szombaton este is folytatták, bár az időjárási körülmények és a frissen esett hó megnehezítették azt. Ausztriában szombatra virradóra lehullott az első hó, amely több közlekedési...
Mucsi Zoltán kapta a tatabányai Jászai Mari Színház elismerését, a Jászai-gyűrűt - jelentette be a színház igazgatója szombaton, az intézmény támogatóinak rendezett esten. A Jászai Mari Színház gyűrűjét minden évad elején annak a színésznek adják át, aki a közönség megítélése szerint a legemlékezetesebb alakítást nyújtotta az előző évadban. Az elismerést eddig Horváth Lajos Ottó, Tóth Ildikó,…
A második világháború alatt és után kifosztott kastélyok berendezését is igyekszik visszaszerezni a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, hogy a helyreállított épületeket kívül-belül egykori állapotukban lehessen bemutatni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Kálmán igazgató.
Ál-Depardieu-t ünnepeltek és láttak nagyon szívesen egy római szállodában. A francia színészre a megszólaláson túl is hasonlító férfit nem csupán összetévesztették: ő maga adta ki magát szándékosan a hírességnek.
Talmácsi Gábor a gyorsasági motorverseny 125 köbcentis kategóriájában egy pontos előnnyel vezette a világbajnokságot az utolsóelőtti, maláj versenyt megelőzően. Az egész világbajnokság szempontjából kulcsfontosságú versenyen a magyar pilóta mindenkit maga mögé utasított!
A német Hansa Rostock táborából mintegy ezer futballszurkoló tüntetett az értékek megőrzése érdekében. A belvároson végigvonuló menet tagjai az ellen tiltakoztak, hogy a klubvezetés DKB-Arenává kívánja átnevezni az Ostseestadiont.
Befejeződött vasárnap a Kínai Kommunista Párt 17. kongresszusa, miután a küldöttek megválasztották a 200 fős központi bizottságot, és elfogadták a párt következő öt évre szóló programját.
Ismét üzemi tanácsokat választanak azokon a munkahelyeken, ahol lejár a tisztségviselőknek a 2004 őszi választásokon megszerzett hároméves mandátuma. Az üzemi tanácsokat először 1993 tavaszán...
A Kecskemét három játszmában vereséget szenvedett az Arona Tenerife otthonában a férfi röplabda CEV Kupa első fordulójában, a 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
Idén hetedik alkalommal adják át október 29-én a kiemelkedő hazai természettudományos középiskolai pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjakat; a kuratóriumhoz ebben az évben összesen 105 nevezés érkezett, a nevezettek közül nyolcan részesülnek az elismerésben - közölték a szervezők az MTI-vel.
Időközi önkormányzati választást tartanak a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenken. Polgármestert és képviselő-testületet is választhatnak a helyiek, ugyanis július 28-án feloszlatta magát a korábbi testület. Hárman indulnak a polgármesteri posztért, a képviselői helyekre 21-en pályáznak.