A spanyol Rafael Nadal és a szerb Novak Djokovics utáni sikereket követően a döntőben a svájci Roger Federert is legyűrte David Nalbandian a 2,45 millió dollár összdíjazású, madridi fedettpályás férfi tenisztornán. Az argentin csillag az első játszmát elbukta, a folytatásban azonban remekelt, előbb egyenlített, majd a döntő szettet is behúzta.
Az osztrák hegyi mentők szerint kevés az esély arra, hogy életben találhatják azt a magyar állampolgárt, akit szombaton maga alá temetett a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben. A tragédiáról a hegymászó magyar társa értesítette a hatóságokat, aki ki tudta magát szabadítani a hógörgeteg alól.
Havas Szófiát, az MSZP országgyűlési képviselőjét, gazdasági visszaélések elkövetése miatt távolították el a Szent János Kórház orvosigazgatói posztjáról – mondta el a Lánchíd Rádiónak Kázmér Tibor, a János Kórház főigazgatója.
Az új egészségbiztosítási szisztémában megszűnik a korábban sokat bírált teljesítményvolumen-korlát – jelentette be Horváth Ágnes, aki szerint a rendszer nem bukott meg, ám ösztönözni kell a szolgáltatókat, hogy jobb minőséget nyújtsanak. Szijjártó Péter szerint a kormánynak csak az számít, hogy a biztosítók minél nagyobb profitot tehessenek zsebre.
Felipe Massa megelőzte a világbajnok-esélyeseket a Forma 1-es brazil nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton lett a második, míg Fernando Alonso csak a negyedik rajtkockát szerezte meg, így Kimi Raikkönen mögül rajtol majd a spanyol a ma esti mindent eldöntő futamon.
Tálib fegyveresek "élő pajzsként" használtak fel civileket Afganisztán keleti Kunár tartományában amerikai erőkkel vívott csatározásukban - közölte vasárnap a NATO Afganisztánban harcoló erőinek szóvivője. Ennek ellenére a kormányellenes fegyveresek ötven harcosukat vesztették el a hét végi harcokban.
Az MTI-nek nyilatkozó helyi fideszes vezetők szerint az előzetesen vártnál többen írták alá a Fidesz és a KDNP vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról szóló népszavazási kezdeményezéseit,...
A vasárnapi népszavazás legfontosabb kérdése az államfő közvetlen választása. A jobbközép kormányfő és az új elnök is az igenre buzdította a törököket, az ellenzéki pártok viszont a nemre.
Buddhista szerzetesek több alkalommal összecsaptak rendőrökkel az utóbbi napokban Tibet székhelyén, Lhászában, mert a karhatalom meg akarta akadályozni, hogy nyilvánosan ünnepeljék a dalai lámának, Tibet vallási vezetőjének amerikai kitüntetését - jelentette vasárnap egy hongkongi lap.
Hamarosan Budapesten és Zalaegerszegen is kipróbálják a Debrecenben már sikerrel tesztelt panelházi szelektív hulladékgyűjtőt. A rendszert tökéletesítették, az új vidéki tesztházban már nem kettő, hanem négyféle hulladékot lehet majd fentről ledobni a földszinti tárolóba.
A párizsi Stade de France-ban rendezett világbajnoki döntőben a dél-afrikaiak a címvédő angolok ellen léptek pályára. A félidőben már 6 pontos hátrányban voltak a szigetországiak, akik végül 15-6-os vereséget szenvedtek.
Talmácsi Gábor, a világbajnoki pontverseny magyar éllovasa tovább növelte összetettbeli előnyét a csapattárs és rivális spanyol Hector Faubellel szemben, hiszen magabiztosan, végig vezetve nyerte meg a Malajziai Futamot. A spanyol a harmadik helyen végzett, így tíz pontra nőtt a különbség a két pilóta között Talma javára.
Budapesten számos helyen kell lezárásokra számítani az október 23-ai rendezvények miatt. Az autósok parkolási tilalomra és számos helyen terelésre számíthatnak.
Iraki források szerint egy nő és három gyermek is van a halottak között. Az amerikai hadsereg szerint 6 fegyveressel végeztek a síita negyedben végrehajtott művelet során. Az áldozatok főként a háztetőkön alvó emberek voltak. A kétórás hajnali támadás célpontja az amerikaiak szerint egy emberrablással foglalkozó rendőr volt, akinek köze lehet a koalíciós erők 3 katonájának májusi elrab...
A szokásos takarítási munkákon túl a következő napokban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. számára kiemelt feladatot jelent az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából tartandó állami és...
Többet árt, ha valaki nagy kínszenvedés árán megpróbál lemondani a csokoládéról, mint amennyit használ. A vágy elfojtása ugyanis visszaüt: a leszokni próbáló nők még több csokit esznek, mint korábban - állapították meg pszichológusok.
Egy öttagú család szenvedett autóbalesetet a XVI. kerületben vasárnap; a kocsit vezető férfit és három gyermekét kórházba szállították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az...
Buddhista szerzetesek több alkalommal összecsaptak rendőrökkel az utóbbi napokban Tibet székhelyén, Lhászában, mert a karhatalom meg akarta akadályozni, hogy nyilvánosan ünnepeljék a dalai lámának,...
Az aktivistát megtévesztve szerezte meg az aláírásgyűjtő íveket, majd azokat széttépte, s a földön meg is taposta egy férfi még szombaton Sajóecsegen. A mozgássérült aláírásgyűjtőt megviselte a támadás, de legjobban azt sajnálja, hogy megsemmisültek a fáradságos munkával összegyűjtött aláírások – mondta el az MNO megkeresésére. Nem tesz feljelentést, mert egy fanatikus miatt nem akar bíróság...
Sikeresen fölet ért a Szojuz TMA-10 űrhajó vasárnap kora délután Kazahsztán területén, fedélzetén Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov orosz űrhajóssal, valamint Sejk Muszaphar Shukorral, az első malajziai kozmonautával, s az űrhajósok jól vannak - jelentette az Interfax hírügynökség a Moszkva melletti Koroljovban lévő Repülésirányító Központból (CUP).
Sikeresen fölet ért a Szojuz TMA-10 úrhajó vasárnap kora délután Kazahsztán területén, fedélzetén Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov orosz űrhajóssal, valamint Sejk Muszaphar Shukorral, az első...
Hétszázezer katicabogarat engedtek szabadon két New York-i lakóparkban. A bogárkák dolga lesz, hogy megszabadítsák a rovaroktól a lakókat - akiknek így nem kell mesterséges irtószereket használniuk.
Az elmúlt huszonnégy órában a közutakon összesen 69 személyi sérüléssel járó baleset történt, közülük három volt halálos kimenetelű - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel...
A Magyar Gárda szellemiségének áldozataként beszélt vasárnap az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője arról a roma férfiről, akit előző nap Fony település határában lőtt agyon egy...
A török hadsereg közlése szerint 23 kurd szakadár harcossal végeztek válaszul a lázadók néhány órával korábban elkövetett támadására az iraki határ közelében. Ez utóbbiban török bejelentés szerint...
Kurd lázadók kilenc török katonát öltek meg Törökország délkeleti részén, az iraki határ közelében. Itt nagy létszámú török katonai egységek próbálják megakadályozni, hogy a függetlenségért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt lázadói Irakból átszivárogjanak Törökországba. Az ankarai parlament szerdán adott felhatalmazást a török hadseregnek arra, hogy észak-iraki területeken is megsemmisíthetik a kurd…
Taposóaknára hajtott egy minibusz vasárnap Törökország délkeleti részében, az iraki határ közelében. A robbanásban egy ember meghalt, és legalább nyolcan megsebesültek - közölték biztonsági források. Egyelőre nem ismeretes, hogy a minibusz katonákat vagy civileket szállított. Az incidens ugyanabban a körzetben történt, ahol néhány órával korábban kurd lázadók 16 török katonát megöltek.
Helyi fideszes vezetők szerint az előzetesen vártnál többen írták alá a Fidesz és a KDNP vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról szóló népszavazási kezdeményezéseit, Nógrád megyében már 10 ezer, Bács-Kiskunban pedig 25 ezer aláírást gyűjtöttek. A szabályok szerint kérdésenként 200 ezer aláírást kell összegyűjteni, és erre négy hónapja lenne a Fidesznek, de Orbán Viktor korábban azt mondta: 48…
Kiszabadult vasárnap Irakban két katolikus pap, akiket bő egy hete ejtettek fogságba emberrablók Moszul városában. "A két pap egészséges... Egy utcában hagyták őket reggel Moszulban" -...
Nem kellett volna elítélni azt az öt iskolásfiút, akik halálra köveztek egy nyugdíjast, mert túl fiatalok - állítja a brit kormány egykori tanácsadója, aki egyúttal sürgette a kabinetet, hogy emelje fel a büntethetőség korhatárát.
A Magyar Gárda újabb hatszáz tagját avatták el a Hősök terén ünnepélyes külsőségek közepette. A gárdisták a Szent Korona másolata előtt tették le esküjüket.
Kérdésenként közel 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója vasárnap, az óbudai Fidesz irodában tartott sajtótájékoztatóján.
Születésnapját ünnepli a legutóbbi, BEK-döntős magyar edző. Csernai Pál edzői pályafutásának nagy részét az NSZK-ban töltötte, pályafutása legsikeresebb éveiben a Bayern Münchennél dolgozott. Ma, október 21-én ünnepli 75. születésnapját.
Mourinhót az utóbbi időben egyre gyakrabban emlegetik, mint az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjának várományosát, ő azonban sietett kijelenteni: semmi esetre sem vállalná el az angol szövetség felkérését.
Kérdésenként mintegy 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója vasárnap, az óbudai Fidesz irodában tartott sajtótájékoztatóján.
Az IDC kutatása szerint a magyarországi IT-költések összege az idén eléri a 545,5 milliárd forintot (2,6 milliárd dollár), amiből szoftverekre 123 milliárd forintot fordítanak: a következő négy évben az IT-piac évente több mint 6 százalékkal nő, ezen belül a szoftverekre évi 8,6 százalékkal fordítanak majd több pénzt a vásárlók, mint az azt megelőző évben.
Meglátogatta vasárnap Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök azokat a kórházban fekvő embereket, akik az ő hazatértét ünnepelve sérültek meg a csütörtöki merényletben. Vasárnap országos...
Iráni területen csaptak össze több ízben fegyvercsempészekkel, sőt a Forradalmi Gárda különleges erőivel is a brit hadsereg kommandós alakulatai - írta a The Sunday Times. A vezető vasárnapi...
Mindkét természetvédelmi őr adott le lövést a fatolvajra szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fonyban, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és a falopás miatt is vizsgálat...