Több mint félezer új taggal szaporodott a Magyar Gárda, a magyar közéletben komoly vitákat kiváltó szervezet új tagjai vasárnap a budapesti Hősök terén, kordonnal elzárt területen tettek esküt. A gárdatagok felvételére mintegy másfél ezer szimpatizáns gyűlt össze, szinte mindegyik árpádsávos zászlót hozott magával. A térre katonai alakzatban, dobszóra felvonuló gárdistákat sok turista fényképezte.
Kérdésenként közel 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István,...
Egy 26 éves nőt gyanúsítanak annak a kétéves kisfiúnak a meggyilkolásával, akinek a holttestét egy tavacskába úszó bőröndben találták meg Ausztráliában.
Szombat este kiújultak a harcok a Hamász, és az Iszlám Dzsihád fegyveresei között Rafah városában. A két tábor közötti összecsapásokra azután került sor, hogy a rendőrség letartóztatott két prominens személyt a Dzsihád tagjai közül.
Több mint félezer új taggal szaporodott a Magyar Gárda, a magyar közéletben komoly vitákat kiváltó szervezet új tagjai vasárnap a budapesti Hősök terén, kordonnal elzárt területen tettek esküt....
A második világháború idején a frontról küldte el a kollégájának azt a képeslapot egy japán katona, amely csak most érkezett meg a címzetthez - 64 évvel a feladása után. A lap az elmúlt évtizedekben "bejárta" a fél világot.
Az utóbbi években számos intézkedés született az adózatlan gazdaság visszaszorítása érdekében. Ebbe a sorba illeszkedik „a rend kormánybiztosa” napokban közétett elképzelése is, amely szerint az ingatlan, az autó és más nagy értékű ingóság vásárlása esetén a kereskedő az ügyfelekről tájékoztatná az adóhatóságot. Az elképzelés megvalósíthatóságáról szakkomentárunk, Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst &…
Egy dán lap szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) európai emberrablásai már legalább 1995-ben elkezdődtek, amikor egy terrorizmussal gyanúsított egyiptomi férfit elfogtak Horvátországban, és átadták Kairónak.
Tizennyolcmillió eurónyi adósságot hagyott maga után a szeptember elején elhunyt Luciano Pavarotti egy olasz napilap szerint. A néhai tenor egy bolognai bankban vezetett számlája...
A mai magyar társadalomnak szembe kell néznie az 1956-os forradalom üzeneteivel, de egyelőre kevés volt az idő az emlékezésre és szembesülésre - vélekedett Rainer M. János történész. Az 1956-os Intézet főigazgatója szerint nem a visszaemlékezések hitelességével van gond, hanem sokkal inkább azzal, hogy az egyéni történetek keverednek politikai és történelmi elemekkel, és emiatt leginkább csak…
Sohasem szabad az erőszak igazolására felhasználni a vallást, a hit a béke eszköze kell, hogy legyen - hangsúlyozta XVI. Benedek pápa vasárnap Nápolyban. A Szent Egyed Közösség által szervezett háromnapos béketalálkozón zsidó, muzulmán, buddhista és keresztény (köztük ortodox és anglikán) vallási vezetők előtt mondott beszédében felszólította a különféle vallások követőit, hogy használják hitüket…
Az MSZP arra szólítja fel a pártokat, egyértelműen és véglegesen határolódjanak el a Magyarországon tapasztalható szélsőségektől - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a Magyar Gárda avatási rendezvényével egy időben tartott sajtótájékoztatón.
David Copperfieldet azzal vádolja egy amerikai nő, hogy megerőszakolta őt. Az eset állítólag a Bahamákon történt, ezért a seattle-i rendőrség átadta az ügyet az FBI-nak. Az 51 éves mágus tagadja, hogy megerőszakolta volna a nőt.
Egy dán lap szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) európai emberrablásai már legalább 1995-ben elkezdődtek, amikor egy terrorizmussal gyanúsított egyiptomi férfit elfogtak...
Kérdésenként mintegy 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója. A politikus azt mondta: az országos összesítés szerint jóval negyedmillió felett, 300 ezer körül van kérdésenként az aláírások száma. Úgy vélte: nem zárható ki, hogy…
Az MSZP arra szólítja fel a pártokat, egyértelműen és véglegesen határolódjanak el a Magyarországon tapasztalható szélsőségektől - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten a...
Egy burjátföldi bányában eltűnt 19 ember: a helyi rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai, akik szombaton éjszaka indultak keresésükre, vasárnap délutánig hét ember holttestét hozták a felszínre.
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban, erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az M3-as autópálya mellett tartott sajtótájékoztatón vasárnap. A gazdasági tárca vezetője közölte: az idén áprilisban bevezetett, a fontosabb tranzit utakon 12 tonnánál…
Néha komoly árat fizetnek a hazainál összemérhetetlenül olcsóbb magyarországi fogászati kezelésekért a brit páciensek, de az esetek többségében az alacsonyabb árért világszínvonalú kiszolgálásban...
Az MSZP arra szólítja fel a pártokat, egyértelműen és véglegesen határolódjanak el a Magyarországon tapasztalható szélsőségektől - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, a Magyar Gárda avatási rendezvényével egy időben tartott sajtótájékoztatón.
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a magyar nemzet ma is azokkal áll szemben, akikkel fél évszázada. Kövér László a Zala megyei Murakeresztúron, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve tartott szónoklatában kijelentette: a jelenlegi kormánynak félre kell állnia.
A Big Bent szavazták meg London legismertebb filmes szimbólumának a britek. Úgy vélik, legjobban ezt a londoni nevezetességet ismerik külföldön - méghozzá az 1978-as thriller, a Harminckilenc lépés révén, amelyben a főszereplő Robert Powell az óra egyik mutatójára akasztotta fel magát.
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a magyar nemzet ma is azokkal áll szemben, akikkel fél évszázada. Kövér László a Zala megyei Murakeresztúron, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve tartott szónoklatában kijelentette: a jelenlegi kormánynak félre kell állnia.
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban, erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az M3-as autópálya mellett tartott sajtótájékoztatón vasárnap.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csupán hétfőn délelőtt északkeleten szakadozik fel időnként a felhőzet. Eleinte elszórtan,...
Egy csemői fiatalember veseköveit nem vették észre a területileg illetékes ceglédi kórházban. Egy kecskeméti magánrendelésen aztán diagnosztizálták, és végül Szekszárdon el is távolították 4 köve közül az egyiket. A többit azért nem, mert havonta csak egy kőzúzást támogat az egészségbiztosító.
Fanyalogva számolt be a világsajtó arról, hogy a szavazatok előzetes kiértékelése után, a még nem hivatalos eredmények szerint az Ueli Maurer és Christoph Blocher vezette Svájci Néppárt 27,3, a szociáldemokraták 21,7, a szabaddemokraták 15,5, kereszténydemokraták 15,4, a zöldek 10 százalék körüli eredményt értek el.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 2, 11, 27, 30, 33, 34. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem...
Nem emelkednek az autópálya-díjak egy gépjármű-kategóriában sem 2008-ban, erre a főutakon az idén bevezetett, a teherautók számára kötelező úthasználati díj ad lehetőséget - mondta Kóka János...
Vasárnap délután két órakor lejárt a szimbolikus 48 óra, a népszavazás technikai munkájának vezetői összesítették az adatokat. Jóval negyedmillió felett van kérdésenként az összegyűlt aláírások száma - jelentette be Tarlós István sajtótájékoztatóján.
Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke nyitotta meg az űrkutatásról szóló diákvetélkedő döntőjét szombaton a Puskás Tivadar...
Az osztrák hegyi mentők szerint kevés az esély arra, hogy életben találhatják azt a magyar alpinistát, akit szombaton maga alá temetett a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben.
Mintegy hatszáz új taggal gyarapodott a Magyar Gárda, a magyar közéletben komoly vitákat kiváltó szervezet új tagjai vasárnap a budapesti Hősök terén, kordonnal elzárt területen tettek esküt. A gárdatagok felvételére mintegy másfél ezer szimpatizáns gyűlt össze, szinte mindegyik árpádsávos zászlót hozott magával. A térre katonai alakzatban, dobszóra felvonuló gárdistákat sok turista fényképezte. A…
A múlt szélsőjobboldali szellemei címmel közöl írást vasárnap a Magyar Gárdáról internetes kiadásában a Der Spiegel. A cikk bevezetőjében megállapítja: Magyarországon erőszakra kész szélsőjobboldaliak mozgolódnak, s a közelmúltban egy, a hitleri nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetéhez, az SA-hoz hasonló "gárda-formáció" jött létre. A szomszédos országokban ugyancsak virágzik a "barna…
Öt góllal győzött idegenben a Felcsút. Keleti csoport: BKV Előre-Orosháza 3-1 (1-1) - a találkozó 50 perc késéssel kezdődött, mert meghibásodott a vendégcsapatot szállító autóbusz. Nyugati csoport: ESMTK-Felcsút 0-5 (0-0) Kaposvölgye-Kozármisleny 0-0. (foci24.com)
Az 1956-os veteránokért és az áldozatokért szólt a mai szentmise a budapesti Szent István Bazilikában. Szabó Géza kanonok prédikációjában azokra az 56-osokra emlékezett, akik Magyarország szabadságáért harcoltak.
Újabb fordulat történt Luciano Pavarotti örökösödési vitájában: kiderült, hogy a világhírű operaénekesnek szinte több volt a tartozása, mint a tényleges vagyona.
Egy amerikai rovarkutatónak bizarr ötlete támadt - és meg is valósította: mosógépbe dobott kullancsokat. Az eredmény meglepő: az állatkák simán kibírták az 50 Celsius fokos menetet
A törökök nagy többsége az alkotmány megváltoztatását támogatta a népszavazáson a voksok 45 százalékának kiértékelése alapján - közölte vasárnap este a választási bizottság.
Nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának a Magyar Gárda új tagjainak felesketése miatt vasárnap a szlovák külügyminisztérium. Közleményében a szlovák diplomácia megállapítja: mivel a jelenség az egyesülő Európa demokratikus eszméinek durva tagadását jelzi, semmiképpen sem szabad észrevétlenül hagyni, hogy az Európai Unió és a NATO szövetséges országában egy agresszív és fasiszta eszmék jeleit…
Doris Lessing brit írónő, az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje szerint a 2001. szeptember 11-i, Washington és New York elleni terrortámadások "nem voltak olyan borzalmasak, mint az Ír...
Az első helyen kiemelt, címvédő Roger Federer három játszmában kikapott az argentin David Nalbandiantól a 2,45 millió dollár összdíjazású, madridi fedettpályás férfi tenisztorna döntőjében.