A tavaly Londonban meggyilkolt orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko az Mi6 brit titkosszolgálatnak dolgozott - írta a szombati Daily Mail. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynöke 2006. november 23-án halt meg, miután polónium-210 izotóppal megmérgezték.
Az Origo került ki győztesen abból a védjegyperből, amit az OrigoApro.hu nevű cég indított ellene - írja az IT News. A három évvel ezelőtt alakult cég 19 milliárd forint kártérítést követelt, a jogerős ítélet után azonban neki kell fizetnie.
Magyarországon hét éve növekszik a közúti balesetek száma, és kiugróan magas a halálozási arány. Várhatóan 1400 ember hal meg az idén útjainkon. A balesetekből eredő anyagi veszteség a becslések szerint eléri az évi 200 milliárd forintot, amiből 100-120 kilométer új autópályát lehetne megépíteni.
Lángra kapott tegnap Budapest közismert, régi áruháza, az óbudai Flórián. A tüzet egy elszívó berendezés hibája okozta, és gyorsan továbbterjedt: az alagsor, a földszint és az elsô emelet több boltját is ellepte a füst. Mindenkit épségben kimenekítettek.
Az Európai Parlament képviselőinek többsége aláírta azt az írásbeli nyilatkozatott, amely a termékek eredetjelzésének egyértelműsítését sürgeti az európai fogyasztók és az ipar védelme érdekében.
Palya Bea és Vámos Miklós lesz szombaton Alföldi Róbert vendége a Képzett társítások - AEGON-estek a Bárkában című rendezvényen. Az esten Vámos Miklós mesél október elején megjelent az Utazások Erotikában című új regényéről, és Palya Bea nem csak beszélgetőtárs lesz, hanem természetesen énekelni is fog a Bárka Színházban este héttől.
Hangoskodás miatt huszonegy kollégistának rendelt el éjjeli tornát egy tanár a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, ezért fegyelmi eljárás indul ellene. Az ügyeletes tanárnak a kollégisták nem árulták el, ki hangoskodott, ezért rendelte el az éjszakai testmozgást a hideg udvaron.
A Magyar Telekom (MT) a továbbjutók között szerepel a Szlovén Köztársaság Telekom Slovenije részesedésének értékesítésére kiírt nyílt pályázaton - derül ki a társaság honlapjáról. A vállalat meghívást kap majd a cég átvilágítására.
A reform, - jobbítás, egyszerűsítés, hatékonyabbá tétel. Nem lehet antidemokratikusan, a társadalom ellenében megvalósítani. A szomorú valóság pedig az, hogy napjainkban zárt ajtók mögött alkudoznak, ahol a fő szempont a koalíció, vagyis a hatalom megőrzése.
20 százalékos karácsonyfa-drágulásra számíthatnak az idén az európaiak - jósolják a dán fenyőtermesztők. Előzetes felméréseik szerint a kereslet felülmúlhatja a kínálatot, jóllehet a mi...
Napokon belül elkészül az MSZP polgármester-képviselői által fogalmazott Demokrácia csomag -írja a lap. A csomag a többi között tartalmazza a képviselői összeférhetetlenségről, a kisebb parlamentről, valamint a polgármesterek jogállásáról és a regionalizációról szóló javaslatokat.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) a Mindentudás Egyetemén belül új felnőttképzési előadás-sorozatot indít 2008 januárjában, amelynek kommunikációs feladataira gyorsított meghívásos közbeszerzési eljáráson keres partnert az intézet - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A győztesnek többek között pr- és médiafeladatokat kell intéznie, valamint televíziós és rádiós szpotot…
Egy chilei fellebbviteli bíróság pénteken ejtette a vádakat Augusto Pinochet hozzátartozói ellen. A tavaly meghalt egykori diktátor özvegyét és gyerekeit, illetve a diktátor korábbi munkatársait azzal vádolták meg, majd azért tartóztatták le időlegesen a hónap elején, mert több millió dollárt sikkasztottak el.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, ekkor hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat. A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban.
Parkolási díjat kell fizetni október 27-én szombaton reggel 8 és este 18 óra között a fővárosi várakozási övezetekben, mert az áthelyezett ünnepnapok miatt a szombati nap munkanap. November 1-e, csütörtök viszont ünnepnap, 2-a, péntek pedig pihenőnap, így díjfizetés nélkül lehet majd parkolni.
A Plazma Média szerződést kötött a Tesco-val beltéri plazmamonitorok üzemeltetésére. A Plazma Média első ütemben, november elejétől, 25 áruházban telepíti a rendszert és szervezi a hirdetéseket. A Tesco-hipermarketekben eddig nem működtek monitorok.
50 éves az űrkorszak címmel nyílik kiállítás szombaton délután háromkor a Közlekedési Múzeumban. A tárlatlátogatók szkafanderbe (űrruha) bújva próbálhatják ki, mennyire kényelmes egy űrkabin, és aki elég ügyes, az űrsiklót is vezethet, sőt a Holdra szállás érzését is megtapasztalhatja.
Hazatért Németországból Krisztina Ventura, az egyik legismertebb hazai pornósztár, valamint a producer, Hopka Ferenc. Egyedüli kiállítóként ôk képviselték hazánkat a német erotika show-n, a Vénuszon, amely a világ legnagyobb ilyen rendezvénye. Pusztán a stand bérleti díja 2,5-3 millió forint.
Kétségessé vált, hogy elkészülhet-e a jövő májusi határidőig az M7-es autópálya utolsó, Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakasza. A csúszást a lap szerint elsősorban az egyik alvállalkozó fizetésképtelenné válása okozhatja, de a vártnál nagyobb nehézségeket okoz bizonyos területeken a talajminőség is.
Hamarosan Kásás Tamás vízilabdázó tűnik fel a Vodafone reklámokban, miután egyéni szponzorációs szerződést írtak alá a sportolóval. A mobiltársaság a Magyar Vízilabda Szövetséget (MVLSZ) is támogatja.
Őrületbe kergette a rendőröket egy német tinédzser, aki egy gokarttal száguldott végig Mönchengladbachon - olyan sebességgel, hogy hét járőrkocsi hiába üldözte, nem érték utol.
Érdekes jelenség játszódott le pénteken a forint piacán. A hazai deviza reggel lassú gyengülésnek indult, délig elmászott a 251,50 szintig. Délután egy pillanat alatt 253 forint 50 fillérig gyengült, majd ugyanilyen hirtelen visszaerősödött a kiindulópontra
Megfenyegette az Európai Bizottság azokat a cégeket, amelyek brüsszeli értékelés szerint jogtalan állami támogatáshoz jutnak, hogy amennyiben azokat nem fizetik vissza gyorsan, nem juthatnak hozzá jogos pénzükhöz sem.
Tudom, mit éltek át Lôrincz Balázs szülei. A kisfiún a minap életmentô mûtétet hajtottak végre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, ahogy szûk egy hónapja az én egyéves kislányomon, Szonján is ugyanit. Igaz, Balázs új szívet kapott, az én gyermekemnek pedig „csak” két óriási lyukat foltoztak be.
Az elmúlt év harmadik negyedévéhez képest jelentős, majdnem 20 százalékos volt a növekedés a gépjármű-finanszírozás területén a Magyar Lízingszövetség adatai szerint.
Ismét össztűz zúdult a kisadók összevonásának ötletére az OÉT ülésén: nem értik, hogy a kormány miért ragaszkodik ehhez a "senki által nem támogatott, rossz formához"
Pokolgép robbant szombaton Bagdadtól délkeletre egy főleg síiták lakta körzetben. A merényletben nyolcan meghaltak és 13-an megsebesültek - közölték rendőrségi és kórházi illetékesek.
Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.
Gyurcsány és felesége vagyonát az elmúlt években többször is átvilágították, Orbánét nem is biztos, hogy fogják - Lendvai ellenben kifejezetten szeretné, ha alaposan megvizsgálnák
Idő előtti nyugdíjaztatása miatt pert indít a Semmelweis Egyetem ellen Alföldy Ferenc, a Transzplantációs és Sebészeti Intézet professzora - írja a Magyar Hírlap. A hatvanöt éves professzor a felsőoktatási törvény értelmében még öt évet dolgozhatna.
A nézőt, ugyebár, mindennek teljesítése során elfelejtették tájékoztatni, hogy nem közszolgálati újságírói munkát végeznek, hanem minisztériumi arculatépítést, pénzért. S az egy dolog, hogy egy magánkiadó, a Nap-kelte csúnyán elhallgatta e tényt, de a szóban forgó műsor ráadásul az MTV adásidejében hangzik el.
Vegyi anyagok robbantak fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik XI. kerületi épületében. Egy hatodik emeleti laborban történt a robbanás éjfélkor. A tüzet gyorsan eloltották, senki nem sérült meg.
Az idei 120 milliárd forint helyett jövőre 82 milliárd forintot szánnának a gázárak kompenzációjára - értesült a Népszava, amely úgy tudja, hogy a kormány szerdai ülésén már döntés is született erről.
Parkolási díjat kell fizetni október 27-én szombaton reggel 8 és este 18 óra között a fővárosi várakozási övezetekben, mert az áthelyezett ünnepnapok miatt a szombati nap munkanap. November 1-e, csütörtök viszont ünnepnap, 2-a, péntek pedig pihenőnap, így díjfizetés nélkül lehet majd parkolni.
Idegösszeomlást kapott a Blikk információi szerint a 2002-es móri mészárlás gyanúsítottja. Ügyvédje a lapnak elmondta, hogy a férfi valóban eltöltött néhány napot az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, de már visszavitték a börtönbe.
Az aranyló édességrôl legendák szólnak, felbukkant már az ókori történetkeben gyógyhtású szerként, a kulináris élvezetek királynôjeként, sôt számos vágykeltô afrodiziákum alapanyagát is ez adja. A méz kultusza napjainkban is tovább folyik, ezért nem árt ha mindenki tart a konyhafiókban néhány jó receptet, minden esehetôségre.
Nyugat-Dunántúlon letelepedett cégek kivonulásával kell számolni, ha nem kapnak minőségi munkaerőt - mondta a pénteken Győrött megnyílt pályaválasztási kiállításon Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.
Az idei 120 milliárd forint helyett jövőre 82 milliárd forintot szánnának a gázárak kompenzációjára - értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a kormány szerdai ülésén már döntés is született erről.
Feltehetően a neandervölgyi ősemberek között voltak vörös hajúak. Erre következetett egy kutatócsoport, akik emberi maradványokban mutatták ki a vörös hajért felelős gént.