2007. október 27. szombat

okt. 27
4:15
Hídblokád-vélemény: "az a baj kurucékkal, hogy nem ebben a világban élnek" (Alternatív Energia)
A bloggereknek ismét könnyű témát adott a tegnap reggel. Sok internetes naplóíró véleményezte a hídblokádot. Volt, aki azt írta: "csak elértük, hogy a kormány ellen tüntetőket szükség esetén leköpködjék az emberek" és volt, aki a demonstárók leleki világát elemzgette: "az a baj kurucékkal, hogy nem ebben a világban élnek". Szombati blogszemezgetés...
okt. 27
5:09
Első kérdésünk Kiss Péterhez: sk a tróger a baloldalon? (Alternatív Energia)
Nem híve az önostorozásnak Kiss Péter és annak még kevésbé, hogy bárki ezzel próbáljon hitelt szerezni a politikában. A kancelláriaminiszter nem szeretné, ha a kormányfő köztisztasági csomagja a reform-program helyébe lépne, mert szerinte nem lenne helyes lecserélni az országot ért kihívásra adott választ egy lényeges, de részelemre. A lapunknak adott interjúban Kiss Péter azt is kifejtette, most…
okt. 27
5:15
Biztosítási reform: 2012-ig nincs haszna a befektetőknek (Alternatív Energia)
Legalább három évig nem remélhetnek hasznot az új egészségbiztosítási rendszerbe beszálló befektetők - a többi között ez is kiderült az egészségügyi miniszter beszámolójából. Horváth Ágnes elmondta, a magáncégek 2012-ig nem vehetnek ki profitot - az új modell pedig 2009-ben indul élesben. Tudatta azt is, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem a héten, csak jövő kedden nyújtja be az…
okt. 27
5:21
Az Ön bürokrácia-ellenes javaslatát is várják! (Alternatív Energia)
Illeték fizetése sms-ben, családi pótlék ügyintézés az önkormányzatnál - néhány ötlet, amellyel a hazai bürokráciában vágna rendet a kormány. A kabinet az év végéig megtárgyalja az első bürokráciacsökkentő-csomagot, amihez egy honlapon az aktatologatástól szenvedő polgároktól is várnak javaslatokat. Draskovics Tibor tárca nélküli miniszter tervei szerint 2008 végéig 20 százalékkal csökkennek az…
okt. 27
5:32
Orbán és Kubatov ingatlanjaira, hiteleire kíváncsi az adóhatóság (Alternatív Energia)
Nem részesíthetnek különleges elbánásban politikusokat az állam szervezetei. Ezt Gyurcsány Ferenc kormányfő írta internetes naplójában annak kapcsán, hogy személyi jövedelemadó vizsgálat indult Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kubatov Gábor pártigazgató ellen. Kiderült, több mint húsz kormánypárti politikus ellen is zajlik APEH-vizsgálat és Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője maga ellen kért…
okt. 27
5:37
Elege lett a fővárosnak az utcai randalírozásokból (Alternatív Energia)
Szándékos rongálással a fővárosi közlekedés rendjének súlyos megzavarásával "ünnepelte" a taxisblokád 17. évfordulóját egy szélsőséges hírportál szervezte csoport tegnap. A rendőrség estig hatvanhat személyt állított elő, s arra számít, hogy a törvénytelen demonstrációk még nem értek véget. Demszky Gábor főpolgármester négypontos tervet készített a köznyugalmat megszavarók ellen.
okt. 27
5:42
A MÁV-sztrájk eredménye: még több mellékvonalat hagyna magára a szaktárca (Alternatív Energia)
Nem 21, hanem 38 olyan vasúti mellékvonal van már a gazdasági tárca listáján, ahol "nem éri meg az államnak" fenntartani jövőre a személyszállítást. A korábban kiszivárgottnál jóval több szárnyvonalat felsoroló listát a mozdonyvezetők csütörtöki kétórás figyelmeztető sztrájkját követően hozta nyilvánosságra a minisztérium. Tiltakozásul újabb munkabeszüntetés várható.
okt. 27
5:47
A Fideszen belül sem értik, mi célja a mostani aláírásgyűjtésnek (Alternatív Energia)
Több, lapunknak névtelenül nyilatkozó fideszes politikus sem érti, valójában mi a célja pártjának a mostani aláírásgyűjtéssel. A frissített névjegyzéket ugyanis aligha lehet majd érdemben használni az EP- vagy a következő parlamenti választáson, ráadásul a botrány sok szavazatot elvihet. Az ügyészségen egy magánszemély már feljelentést tett, tiltott adatkezelést megvalósító címlisták miatt.
okt. 27
6:48
A sortűz áldozataira emlékeztek (HírExtra)
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg pénteken a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél.
okt. 27
7:10
KDNP: az egyházak nem támogatják a kormány javaslatait (HírExtra)
Mind az egyszázalékos, mind a zárszámadási, mind a költségvetési törvényjavaslat olyan előterjesztés, amely nem bírja az egyházak támogatását - mondta a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke sajtótájékoztatón pénteken, Békésen.
okt. 27
7:42
Komolytalan a robbantással fenyegető levél? (HírExtra)
Robbantásokkal fenyegetőzött a Magyar Nemzeti Front, a zsaroló levelet elektronikus formában jutatták el több kormányzati szervhez. Az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken délután honlapján közzétette az elektronikus levél tartalmát, melyben az áll: "Fizessenek meg több tízmillió forintot készpénzben 2007. október 25-én 24 óráig."
okt. 27
8:13
Ellenőrzés éjjel-nappal (HírExtra)
A rendőrök 82 embert állítottak elő pénteken este 8 óráig a pénteki hídblokád kapcsán. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: egész nap fokozottan, újra és újra visszatérve ellenőrizték a rendőrök a Ferenciek terét és környékét.
okt. 27
8:51
A közvélemény a blokád ellen (HírExtra)
Sikertelen volt a blokád az Erzsébet hídon, de Budapest közlekedését néhány órára nagyon megnehezítette az akció. A rendzavarók a város több pontján is akadályozták a forgalmat, az Astoriánál egy buszt fordítottak keresztbe. Körülbelül két óra alatt állt helyre a rend.
okt. 27
8:54
Varga Mihály: reformámokfutás helyett nemzetstratégia kellene (Alternatív Energia)
Súlyos adósságspirálba zuhant az ország, a szociálliberális kormány reformámokfutása vészesen eladósította a lakosságot és az önkormányzatokat – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a költségvetési bizottság elnöke a szombati Magyar Hírlapnak adott interjújában.
okt. 27
8:58
Áttörés a méhnyakrák megelőzésében (Infostart)
Magyarországon a nők méhnyakrák megbetegedésének 72 százalékát lehetne megelőzni azzal, ha a humánpapilloma-vírus elleni védőoltást felnőtt, azaz természetes úton már megfertőződött nőknek is beadják - számolt be a legfrissebb kutatási eredményekről a Fővárosi Szent István Kórház nőgyógyászati osztályának szakorvosa.
okt. 27
9:14
Meghosszabbítják az 50-es villamos vonalát? (Infostart)
A Ferihegy környéki szaporodó építkezések kapcsán a térség tömegközlekedésének javítását, például az 50-es villamos meghosszabbítását szorgalmazza Ughy Attila, a fővárosi közgyűlés városfejlesztési bizottságának elnöke. Véleménye szerint a főváros lemaradhat a magántőke bevonásának lehetőségéről, ha sokat késlekedik a közlekedésfejlesztési tervek felülvizsgálatával.
okt. 27
9:22
Labortűz az ELTE lágymányosi campusban (HírExtra)
Vegyi anyagok robbantak fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik XI. kerületi épületében. Egy hatodik emeleti laborban történt a robbanás éjfélkor. A tüzet gyorsan eloltották, senki nem sérült meg.
okt. 27
9:33
Tokaji borászok az erőmű ellen (HírExtra)
Szombaton demonstrációt tartanak a tokaj-hegyaljai borászok Szerencsen, a városban épülő erőmű ellen. Az építkezés földmunkáit néhány nappal ezelőtt elkezdték, az erőmű a tervek szerint 2009-re lesz készen. Szerencs önkormányzata támogatja a tervek szerint 130 embernek munkát adó beruházást.
okt. 27
9:55
Kiherélt tisztasági csomag (HírExtra)
Napokon belül elkészül az MSZP polgármester-képviselői által fogalmazott Demokrácia csomag -írja a lap. A csomag a többi között tartalmazza a képviselői összeférhetetlenségről, a kisebb parlamentről, valamint a polgármesterek jogállásáról és a regionalizációról szóló javaslatokat.
okt. 27
10:11
Szombaton is fizethetünk a parkolásért (HírExtra)
Parkolási díjat kell fizetni október 27-én szombaton reggel 8 és este 18 óra között a fővárosi várakozási övezetekben, mert az áthelyezett ünnepnapok miatt a szombati nap munkanap. November 1-e, csütörtök viszont ünnepnap, 2-a, péntek pedig pihenőnap, így díjfizetés nélkül lehet majd parkolni.
okt. 27
10:29
Horn: Orbán nélkül a Fidesszel is menne (Infostart)
A Magyar Nemzet beszámolója szerint Horn Gábor el tudná képzelni a közös kormányzást egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.
okt. 27
10:30
Ingyenes képzések a közszférából elbocsátottaknak (Alternatív Energia)
Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.
okt. 27
10:32
Nyugdíjas per a SOTE ellen (HírExtra)
Idő előtti nyugdíjaztatása miatt pert indít a Semmelweis Egyetem ellen Alföldy Ferenc, a Transzplantációs és Sebészeti Intézet professzora - írja a Magyar Hírlap. A hatvanöt éves professzor a felsőoktatási törvény értelmében még öt évet dolgozhatna.
okt. 27
11:07
Új berendezések a Gerincgyógyászati Központban (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. ötmillió forinttal támogatta az Országos Gerincgyógyászati Központot, amely a támogatást rehabilitációs részlegének komfortosítására fordította.
okt. 27
11:21
MOK: ez nem valódi társadalombiztosítás (Infostart)
Az üzleti alapú egészségbiztosítás nem szolidáris, tehát nem hajtja végre a nem kifizetődő fejlesztéseket - mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara titkára.
okt. 27
11:47
Morbid üzenet (HírExtra)
A temető sírköveire akasztott, a tájékoztatót és a csekket tartalmazó tasakokkal értesíti a Nógrád megyei Litke önkormányzata az érintetteket arról, hogy rendezniük kellene a sírhelymegváltási díjat. Bagó József közölte: levélben is felszólították a lakosságot, hogy rendezzék a sírhelymegváltási díjakat.
okt. 27
12:09
Tízmilliós drogfogás Hegyeshalomnál (Infostart)
Négy kilogrammnyi marihuánát foglaltak le a vámosok Hegyeshalomnál, egy személyautóban. A kábítószer értéke a becslések szerint 10 millió forint.
okt. 27
12:13
Felsőoktatási kiállítás a Corvinuson (HírExtra)
Hazai és külföldi egyetemek részvételével Nemzetközi Felsőoktatási Kiállítást rendeznek november 9. és 10. között a Budapesti Corvinus Egyetemen: a rendezvény célja, hogy segítsen a diákoknak és a szülőknek eligazodni az új pontszámítási rendszerben.
okt. 27
12:57
Öt nap múlva indul a harc az autósokért (Infostart)
November 1-jétől érdemes böngészni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási ajánlatokat, mert idén is érhetik meglepetések az autósokat.
okt. 27
13:06
Ismét sztrájkolnak a szárnyvonalakért (HírExtra)
Sztrájkot jelent ma be a Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz) a szárnyvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul. A VDSzSz október 18-án már kilátásba helyezte a munkabeszüntetést a 21 vasúti mellékvonalon tervezett személyszállítási forgalom-szüneteltetése miatt.
okt. 27
13:51
Egy építkezés miatt tönkre mehet Budapest új természeti csodája - képek (Infostart)
Betemették Budapest új természeti csodáját, a Gellért-hegy tövében talált kristálybarlangot. A januárban feltárt természeti kincset - amelyet bárhol máshol világszenzációként kezeltek volna - 8-10 méternyi építési törmelékkel fedte be egy luxusvilla építője - mondta az InfoRádióban Adamkó Péter barlangkutató.
okt. 27
13:52
Fidesz: művészek és sportolók írták alá a népszavazási petíciót (Alternatív Energia)
Ismert művészek és sportolók írták alá szombaton a Fidesz és a KDNP szociális népszavazását támogató petíciót; a kampány vezetője, Tarlós István szerint az eddigi félmillió támogató aláírás bizonyítja, hogy érzelmi és racionális alapja is van az ügynek.
okt. 27
13:57
Újabb vasutassztrájk november 7-én (Alternatív Energia)
Figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én a Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz) a szárnyvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul - jelentették be az érdekképviseletek vezetői szombaton Budapesten.
okt. 27
13:59
A Fidesz szerint Botka László félrevezette a szavazókat (Alternatív Energia)
Botka László szocialista polgármester félrevezette a szegedieket, a város közgyűlését és az egyetem szenátusát az egészségügyi integráció kapcsán - mondta Hüvös László, a Fidesz önkormányzati frakciójának vezetője szombaton a csongrádi megyeszékhelyen.
okt. 27
14:03
Most még az MSZP áll a legközelebb az SZDSZ-hez (Alternatív Energia)
Az SZDSZ mindig a program alapján köt koalíciót - mondta Fodor Gábor liberális képviselő, környezetvédelmi és vízügyi miniszter szombaton az MTI-nek. A Szabad Demokraták Szövetségének volt elnökjelöltje nem kívánta érdemben kommentálni Horn Gábor ügyvivő pénteki kijelentéseit, mert elmondása szerint pártja mindig partnere programja alapján kötött koalíciót és eddig a szocialisták elképzelései…
okt. 27
14:12
Jövőre 8,4 százalékkal emelkedik a nyugdíjkassza (Infostart)
Jövőre az ideinél 8,4 százalékkal több pénz jut a nyugellátásra, így mintegy 760 ezer ember a szokásosnál nagyobb emelésre számíthat - jelentette be a kormányszóvivő.
okt. 27
14:15
Tűz a Béke szállóban (HírExtra)
Tűz volt a budapesti Radisson SAS Béke Hotelben szombaton reggel, de a tűzoltóknak már sikerült eloltani a hotel tetőterében égő gépészeti berendezést. Az ügyeletes elmondta, hogy a vendégeket biztonsági okokból kikísérték a VI. kerületben, a Teréz körúton lévő szállóból, de a tűz senkit nem veszélyeztetett.
okt. 27
14:17
November 7-én ismét sztrájkolnak a vasutasok (Infostart)
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én reggel 6 és 8 óra között a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Vasutasok Szakszervezete - tájékoztatta az InfoRádiót a VDSzSz elnöke.
okt. 27
14:24
Új gyermekrendelő nyílt Zuglóban (Alternatív Energia)
Új gyermek háziorvosi és gyermek fogorvosi rendelő nyílt Zuglóban - közölte a XIV. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az új egészségügyi létesítményben mintegy 700 négyzetméteren kapott helyet öt gyermek háziorvos, hat gyermek fogorvos és tíz védőnő. Az új rendelő megfelel az érvényben lévő egészségügyi intézményekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, van benne külön…
okt. 27
14:31
Költség és vetés (HírExtra)
A költségvetés sorsa eldőlt 2006-ban, amikor a kormány megfogalmazta az egyensúly helyreállításának irányában teendő lépéseket - mondta Keller László. Medgyasszay László elismerte, hogy az uniós rendelkezések és szabályok miatt a mezőgazdaságba csak korlátozott mértékben lehet beavatkozni.
okt. 27
14:35
A KDNP nem lépte túl az egymilliós határt az időközi választáson (Alternatív Energia)
A KDNP 992 ezer forintot fordított a tavaly októberi időközi országgyűlési képviselő-választási kampányára, így nem lépte túl a szankció nélkül felhasználható egymillió forintos költséghatárt - állapította meg az Állami Számvevőszék.
okt. 27
14:43
Ismét előkerült a kampányfinanszírozás (Infostart)
Az Állami Számvevőszék ismételten azt javasolja a kormánynak, hogy a választási kampány finanszírozásának teljes körű átláthatósága és ellenőrizhetősége érdekében kezdeményezze a választási eljárásról szóló törvény módosítását.
okt. 27
14:46
Újra interaktív a Miniszterelnöki Hivatal (Alternatív Energia)
Interaktív, naponta többször frissülő internetes naplót indított a Miniszterelnöki Hivatal a Szűréssel az Életért Program (SZÉP) népszerűsítése érdekében - közölte a kormányszóvivői iroda szombaton az MTI-vel.
okt. 27
14:55
Átállítva (HírExtra)
Vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat a téli időszámítás miatt. Emiatt módosul a BKV néhány éjszakai járatának menetrendje. A MÁV-nál is érinti az átállítás a Dacia expresszt és a Beograd nemzetközi gyorsvonatot, valamint több belföldi járatot.
okt. 27
15:00
II. világháborús emberi csontokat találtak Budapesten (Infostart)
Egy II. világháborús bombát és emberi csontokat találtak Budapesten sínfelújítás közben - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Bartha László elmondta, hogy a bombát és a csontokat a II. kerületben, a Szilágyi Erzsébet fasoron találták.
okt. 27
15:12
Ellenzéki előrelépés az ellehízás elleni harcban (Alternatív Energia)
Az elhízást okozó élelmiszerek jelölési rendszerének kidolgozásáról állapodott meg az Egészségügyi Minisztériummal a javaslatot felvető fideszes képviselő; ezt az érintett Koszorús László, az ellenzéki párt fogyasztóvédelemmel foglalkozó politikusa mondta szombaton az MTI-nek.
okt. 27
15:25
Új Pálya (HírExtra)
Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.
okt. 27
15:33
Orbán: az erdélyi magyaroknak rendíthetetlen embert kell az Európai Parlamentbe küldeniük (Alternatív Energia)
Az erdélyi magyarok olyan embert küldjenek az Európai Parlamentbe, aki rendíthetetlen, hitelesen képviseli a magyar nemzet egészét, kiáll az autonómia ügyéért - mondta szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Krasznamihályfalván, ahová Tőkés László református püspököt kísérte el erdélyi kampánykörútján.
okt. 27
15:49
Fidesz: 2008. a válság éve lesz a nyugdíjasok számára (Alternatív Energia)
A fideszes Iván László szerint 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak.
okt. 27
15:57
Egy tűzlétrára néző szobát kérnék (HírExtra)
Szombaton reggel tűz ütött ki a budapesti Radisson SAS Béke Hotelben, de a tűzoltóknak sikerült eloltani a hotel tetőterében égő gépészeti berendezést. A vendégeket biztonsági okokból kikísérték a VI. kerületi, Teréz körúti szállóból, de a tűz senkit nem veszélyeztetett.

Keresés