2007. október 17. szerda

okt. 17
4:55
A Fidesz mindere képes? (Alternatív Energia)
A Fidesz képes arra, hogy 48 órán belül összegyűjtse a népszavazás kiírásához szükséges, kérdésenként 200 ezer érvényes aláírást - jelentette be Orbán Viktor az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése után. A Fidesz elnöke azt is elmondta, megfontolják, mi legyen a pártja által tavaly beadott másik három kérdés sorsa. Most a vizitdíjról, a kórházi napidíjról, a tandíjról lehet referendumot tartani és…
okt. 17
5:00
A gárda egyesülési jogának gyakorlása sérti mások emberi méltóságát (Alternatív Energia)
Nem kíván a bírósági határozattal megszüntetett Vér és Becsület Kulturális Egyesület sorsára jutni a Magyar Gárda. Ezt jelzi, hogy egy nappal azután, hogy a Fővárosi Főügyészség nyilvánosságra hozta vizsgálati eredményét, miszerint a Jobbik által létrehozott szervezet törvénysértően működik, alapszabály-módosítással máris igyekeznek eleget tenni a jogszabályi előírásoknak.
okt. 17
5:26
Kérdésessé váltak a népszavazási forgatókönyvek (Alternatív Energia)
Két hét alatt Gyurcsány Ferenc kormányfő köztisztasági csomaggal és népszavazási kezdeményezéssel aktivizálta a pártokat. Ugyanakkor az eddigi népszavazási forgatókönyvek bizonytalanná váltak, hiszen az Alkotmánybíróság már döntött a Fidesz tandíjról, vizitdíjról és napidíjról szóló kérdéseiről. Így még az sem lehetetlen, hogy valóban sikerül megelőzniük a kormány húsz népszavazási kérdését. Orbán…
okt. 17
5:42
Hajtóvadászat a pénzügyminiszter ellen (Alternatív Energia)
Nem meneszti Veres Jánost posztjáról a kormányfő. Ezt Gyurcsány Ferenc határozottan leszögezte, amikor a Fidesz immár sokadszor követelte a pénzügyminiszter menesztését. Az ellenzéki párt, illetve a vele szimpatizáló média szabályos hajtóvadászatot indított a tárcavezető ellen. Megtámadták már volt üzlettársa, egy cége által bérbeadott üzemcsarnok, gyermeki üzleti ügyei, de egy távoli rokona által…
okt. 17
5:46
Török Gábor: A szocialista képviselők zsarolhatják Gyurcsány Ferencet (Infostart)
Török Gábor politológus legfeljebb 60 százalékos esélyt ad annak, hogy Gyurcsány Ferenc a 2010-es választásokig a miniszterelnöki székben marad. A Vision Consulting vezetője szerint a kormányfő széke inog, de hogy mindez mikorra indukál változásokat, azt egyelőre nehéz megjósolni.
okt. 17
5:48
Jövő májustól kopogtatnak a biztosítók (Alternatív Energia)
A jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kaphat a betegek tájékoztatása az új egészségbiztosítási rendszerben - a többi között ez is kiderül az átalakítást szabályozó törvény tervezetéből, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra az Egészségügyi Minisztérium. A változtatások a tervek szerint jövőre lépnek hatályba, s az új rendszer 2009-től indul "élesben".
okt. 17
6:21
"Az adócsökkentés idén már több mint ígéret:" (Alternatív Energia)
Két év alatt mintegy 500 milliárd forinttal, a GDP két százalékával kevesebb adót szed majd be a kormány a jövő évi költségvetés kötelező kiegészítéseként az Országgyűlésnek minap megküldött középtávú terv szerint - írta szerdán a Népszabadság.
okt. 17
6:28
Hiller csütörtökön tárgyal a HÖOK-kal a tandíjt felváltó alternatíváról (Infostart)
Várhatóan csütörtökön tárgyal az oktatási és kulturális miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a szervezet tandíjat felváltó alternatív javaslatáról. Az Ifjúsági Demokrata Fórum szerint, ha a HÖOK terveit vennék alapul, több pénzt lehetne a felsőoktatás finanszírozására fordítani.
okt. 17
6:39
A sátras elhelyezés miatt lemondott a hajléktalanügyi kormánymegbízott (Infostart)
Lemondott posztjáról a hajléktalanügyi miniszteri megbízott, mert nem ért egyet a szociális törvény módosításával, amely lehetővé tette a fedél nélkül élők sátras elhelyezését. Erről maga Vecsei Miklós beszélt az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban.
okt. 17
6:46
Egyetértő magyarok (HírExtra)
Egyetértés van a magyar politikai erők között az uniós reformszerződés támogatásáról - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden, az EU nagybizottsági ülést követően.
okt. 17
7:01
"A gazdaság növekedése 2010-ig a legalacsonyabbak között lesz a világon" (Infostart)
A kormány gazdaságpolitikai intézkedései a gazdasági növekedés visszaesését eredményezték - mondta az InfoRádióban a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója. Jaksity György hozzátette: a legnagyobb probléma az, hogy ezek az intézkedések érintetlenül hagyják azt a struktúrát, amely megmerevíti a magyar gazdaságot.
okt. 17
7:30
Parlament előtt a női kvóta kérdése (HírExtra)
Az SZDSZ előterjesztésében kedden a parlament elé került a női kvóta bevezetését célzó előterjesztés, amelyet az MSZP és a Fidesz támogatott, az MDF azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak bevezetésével sérülne az esélyegyenlőség elve.
okt. 17
7:32
Garantált nyereséget követelnek a biztosítók (Infostart)
A magánbefektetők megdöbbentő feltételeket támasztanának az új egészségbiztosítási rendszerben való részvételükhöz - írja a Magyar Nemzet. Olyan sokrétű állami garanciát kérnek, hogy azzal minimálisra csökkentenék kockázatukat.
okt. 17
7:40
Orbán a katartikus pillanatról (HírExtra)
A Fidesz megalakulásának is otthont adó Bibó szakkollégium múltjáról beszélt kedden a budapesti Bajza szalonban Orbán Viktor pártelnök és Kövér László, az országos választmány elnöke.
okt. 17
7:43
Megmenekülhet az Aranyosi-völgy (Infostart)
Már kétszer elutasította az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Zemplénben fekvő Aranyosi-völgybe tervezett szivattyús energiatározós erőmű terveit, de egy újabb cég harmadszor is megpróbált engedélyt szerezni hozzá. Ez az eljárás még nem zárult le.
okt. 17
7:45
Kiskunhalasi MSZP: újjászervezés alatt (HírExtra)
November 10-én a feloszlatott kiskunhalasi MSZP szervezetet újjászervezik, majd a lemondott Bács-Kiskun megyei szervezet élére új elnökséget választanak december 15-én - közölte Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese kedden Kecskeméten.
okt. 17
7:47
Ötpárti megegyezéssel tisztul a közélet? (HírExtra)
Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője szerint az öt parlamenti pártban megvan a politikai akarat, hogy megállapodjanak a közélet megtisztulását célzó törvénycsomagról.
okt. 17
7:51
Brüsszelben is külön ünnepelnek (HírExtra)
Külön emlékezik az 1956-os forradalom évfordulóján a két legnagyobb magyar párt. Az MSZP Strasbourgban ötpárti ünnepségen vesz részt, míg a Fidesz egy dokumentumfilmmel emlékezik. A magyar EP-képviselők ott folytatják, ahol hazai kollégáik abbahagyták
okt. 17
7:53
Törvényesen pakolnak-e homokzsákot a gárdisták? (HírExtra)
Törvénysértő a Magyar Gárda működése a Fővárosi Főügyészség szerint, mert az alapszabályai közt nem szerepel a rend- és polgári védelmi feladatokban való részvétel, holott az egyesület azt is céljának tekinti. A Gárdának harminc napon belül el kell bírálnia az ügyészség döntését, és megtenni a szükséges lépéseket.
okt. 17
8:01
A Levegő Munkacsoport csalódott (HírExtra)
A Levegő Munkacsoport nyílt levélben emlékeztette Fodor Gábort a kormánypártok idén júliusban elfogadott koalíciós megállapodására, amely kitér a költségvetés és adórendszer környezetvédelmi szempontok szerinti kiigazítására.
okt. 17
8:11
155 milliárd turizmusra (HírExtra)
Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, idén és jövőre mintegy 155 milliárd forint uniós támogatás hívható le a turizmus fejlesztésére.
okt. 17
8:16
Halálos karambol (HírExtra)
Meghalt annak a személygépkocsinak a sofőrje, amelyik egy kamionnal karambolozott Hajdú-Bihar megyében - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője szerdán az MTI-vel.
okt. 17
8:44
Segítség a határon túliaknak (HírExtra)
Utazási támogatással könnyítenék meg a schengeni csatlakozás után szigorúbb feltételekkel beutazó kárpátaljai és délvidéki magyarok kapcsolattartását az anyaországgal - írja a Magyar Hírlap.
okt. 17
9:07
Világörökség lehet a szomolyai cseresznye (Metropol)
A dél-borsodi településen termő cseresznyét a szakirodalom "szomolyai fekete" néven ismeri, amelynek jellegzetessége fekete színe, rövid szára, bordós-piros húsa és édes íze.
okt. 17
9:36
Tízezrek törhetik a csontjukat - a szűréseket már most sem fizeti a biztosító (Infostart)
Jelenleg Magyarországon fele annyi beteget kezelnek csontritkulással, mint egy évvel ezelőtt, az egészségbiztosító ugyanis már most sem fizeti a szűrővizsgálatok jelentős részét. A betegeket így nem ismerik fel az orvosok, és csak akkor látják el őket, amikor már csonttörés miatt van szükségük orvosi kezelésre. Pedig ez sokkal többe kerül az egészségbiztosítónak.
okt. 17
9:43
Tüntetés a környezetvédelemért (HírExtra)
Békés környezetvédelmi demonstrációt tart a Pro Natura St. Gotthard (PRONAS) civil szervezet szerdán Szentgotthárdon, a magyar-szlovén kormányülés idejével párhuzamosan - tájékoztatta az MTI-t szerdán Woki Zoltán, a PRONAS tagja, a rendezvény egyik szervezője.
okt. 17
10:08
Negyedével nőhet a minisztériumi szakmai vezetők fizetése (Infostart)
Versenyképesebbé tenné a minisztériumi osztályvezetők, főosztályvezetők és szakállamtitkárok fizetését a kormányzat. A tervek szerint két év alatt átlagosan 13, majd 11 százalékkal emelkedne az érintett vezetők fizetése.
okt. 17
10:09
Nőkről tárgyalt a Parlament (HírExtra)
Az SZDSZ előterjesztésében kedden a parlament elé került a női kvóta bevezetését célzó előterjesztés, amelyet az MSZP és a Fidesz támogatott, az MDF azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak bevezetésével sérülne az esélyegyenlőség elve.
okt. 17
10:33
A párfinanszírozás jogi háttere (HírExtra)
Magyarországon a pártfinanszírozást a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény és a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szabályozza.
okt. 17
11:11
Tandíjellenes tüntetés (HírExtra)
Az időjárás függvényében legalább 500, maximum 5 ezer résztvevőt vár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a szerdai tandíjellenes tüntetésre Budapesten.
okt. 17
11:24
Hétvégén jön a hó (Infostart)
Csütörtöktől hidegfronti hatásra, a hétvégén már hóra, havas esőre kell számítani - mondta Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a hideg, csapadékos idő jövő hét közepéig tart.
okt. 17
11:29
Ötletek szorult helyzetben: Gyurcsány kontra Medgyessy (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc hétpontos javaslata helyes célokat fogalmaz meg, a kérdés az, hogy adott-e a végrehajtáshoz szükséges politikai elszánás a kormányfőben és a kormánykoalícióban - mondta Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője az MTI-nek.
okt. 17
11:30
Közvetlen vonal vészhelyzetben (Infostart)
Mostantól a Vészhelyzeti Információs Központ informatikai rendszere képes a rendőrség, a mentőszolgálat, valamint a tűzoltóság riasztási központjához kapcsolódni - közölte Danielisz Béla, a Városrendészeti Bizottság elnöke.
okt. 17
11:41
Gyurcsány hét pontja helyes célokat fogalmaz meg (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc hétpontos javaslata helyes célokat fogalmaz meg, a kérdés az, hogy adott-e a végrehajtáshoz szükséges politikai elszánás a kormányfőben és a kormánykoalícióban - mondta Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője az MTI-nek.
okt. 17
11:43
Indulhat az aláírásgyűjtés (HírExtra)
Szerdán elkezdheti az aláírásgyűjtést a Fidesz és a KDNP. Az Alkotmánybíróság hétfőn zöld jelzést adott a tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezésnek. A határozatot a szerdai Magyar Közlöny tette közzé.
okt. 17
11:51
Bevásárlóközpont, irodaházak, lakóépületek - megújul az Etele tér környéke (Infostart)
Győztest hirdettek a 4-es metró Etele téri végállomásának felszíni rendezésére kiírt tervpályázaton. Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze, a bíráló bizottság tagja az InfoRádiónak elmondta: a végállomás őrmezei oldalán várhatóan bevásárlóközpont és irodanegyed épül.
okt. 17
11:54
A tudásnak ára van? (HírExtra)
Újra támadják a fejlesztési részhozzájárulást (fer). A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ma délben kap választ javaslatára, mellyel a nem teljesítő diákokat szeretné büntetni. Magyar Bálint szerint utólag kellene szedni a hallgatóktól tanulmányaik árát.
okt. 17
11:58
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak (HírExtra)
A terrorveszély elhárításáról, égő olajtartályok eloltásáról, valamint tűzben sérült gázpalackok megsemmisítéséről tartottak gyakorlati bemutatót szerdán Zalaegerszegen, a MOL Nyrt. zalai telephelyén a megyei katasztrófavédelem szakemberei.
okt. 17
12:02
Pszichológusi vélemény: a gesztusaival árulta el magát Dominik anyja (Infostart)
Dominik anyja tévényilatkozataiban beszédével, gesztusaival elárulta saját magát - mondta az InfoRádiónak Boros János. Az igazságügyi pszichológus szerint nem látszott rajta, hogy kiborult, csak annyi, hogy zavarodott volt. Ezért jöhetett rá a rendőrség arra is, hogy nem a Margitszigetről tűnt el a kisfiú.
okt. 17
12:23
A vélemény gyülekezete (HírExtra)
A gyülekezési törvényről, a gyülekezéshez való jog általános kérdéseiről faggatunk jogászokat, Szikinger István alkotmányjogászt, Dénes Balázst a Társaság a Szabadságjogokért részéről és Bárándy Péter volt igazságügyminisztert.
okt. 17
12:33
Bírósághoz fordult a Magyar Televízió (HírExtra)
Keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Televízió, azt kérve, hogy biztosítsa számára az MTV-védjegy kizárólagos hazai használatát - közölte a televízió szerdán az MTI-vel.
okt. 17
12:39
Az elhízás veszélyesebb, mint a dohányzás (Infostart)
Nagy kockázatnak teszi ki magát az a felnőtt férfi, akinek a haskerülete több mint 102 centiméter. A nőknél 88 centi felett nagy a baj.
okt. 17
13:06
Hetek óta tartó dugók az M3-as kivezető szakaszán: "Nem volt jobb megoldás" (Infostart)
Hetek óta óriási dugók vannak, szinte egész nap az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán, mivel átépítés miatt lezárták a 2/B csomópontot. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szerint nincs jobb megoldás.
okt. 17
13:13
Tovább csökken a nyugdíj (HírExtra)
A KDNP szerint a kormány jelentősen csökkenti az 1950 és 1953 között születettek, az úgynevezett Ratkó-nemzedék várható nyugdíját. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési képivselője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 17
13:18
Fidesz: ha a kormány enged a biztosítók követeléseinek, az gazemberség (HírExtra)
Ha a kormány enged a biztosító társaságok követeléseinek, akkor "gazemberséget követ el" - mondta Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 17
13:23
Fidesz: ha a kormány enged a biztosítók követeléseinek, az gazemberség (Alternatív Energia)
Ha a kormány enged a biztosító társaságok követeléseinek, akkor "gazemberséget követ el" - mondta Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus arra a sajtótájékoztatón is kiosztott dokumentumra hivatkozott, amely szerint az egészségbiztosítási piacra belépő társaságok azt kérik, hogy az állam garantálja számukra a profitot, biztosítsa a…
okt. 17
13:23
Lemondott a miniszteri megbízott (HírExtra)
A szociális törvény hajléktalanellátásra vonatkozó módosítása miatt lemondott megbízatásáról Vecsei Miklós, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hajléktalanügyekért felelős miniszteri megbízottja.
okt. 17
13:28
Lemondott a hajléktalanügyekért felelős miniszteri megbízott (Alternatív Energia)
A szociális törvény hajléktalanellátásra vonatkozó módosítása miatt lemondott megbízatásáról Vecsei Miklós, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hajléktalanügyekért felelős miniszteri megbízottja. Vecsei Miklós az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint "a szociális törvény módosítása és annak értelmezése gyökeresen ellentmond az eddigi stratégia szellemének, az elmúlt évek szakmai…
okt. 17
13:31
Kevesebb keresztelő, több temetés (HírExtra)
Csökken a keresztelések száma, a temetéseké nő - olvasható a Katolikus Egyház Magyarországon - 2007 című kiadványban, amit a Szent István Társulat adott ki - tájékoztatta a szervezet munkatársa, Sajgó Krisztián szerdán az MTI-t.
okt. 17
13:35
Demszky bízik a biztonságban (HírExtra)
Demszky Gábor főpolgármester azt várja a fővárosi rendőrségtől, hogy október 23-án a törvények maximális tisztelete mellett szavatolja a bejelentett rendezvények és a fővárosiak biztonságát. Erről Budapest főpolgármestere egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre.

Keresés