A Démász-Szeged Vízisport Egyesületnél bejelntették, hogy a jövô évi pekingi olimpián egy-három aranyéremre számítanak. Az egyesület tagja – többek között – Janics Natasa és Vajda Attila is, így van miért bizakodnia a szegedieknek.
A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.
Kiállítás nyílt Henry Moore (1896-1986) 28 szobrából Londonban a Kew Gardensben. Az angol művész monumentális művei a szabadban érvényesülnek igazán. Szükségük van arra, hogy lélegezzenek, hogy beolvadjanak a természetbe, mint most a Királyi Botanikus Kertbe.
A személyi jövedelemadó vizsgálatok egy típusa a vagyonosodási vizsgálat- mondta el az InfoRádióban Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője, azonban - tette hozzá- nem minden szja ellenőrzésből lesz vagyonosodási vizsgálat.
Kern András azt mondja: már szinte minden történetét elmesélte, ezért olykor unja az interjúkat. Úgy véli: "a színpadon nem szabad semmibe sem belehalni, hiszen akkor nem lesz, aki másnap is eljátssza a szerepet". Ő ezt tanulta a főiskolán Várkonyi Zoltántól. Hozzáteszi: ez a könnyedség a Pesti Színházban nemrég bemutatott Az élet mint olyan című darab egyik legfőbb erénye.
Nyilvános, politikai eseményekhez kapcsolódó bármilyen egyházi jellegű szolgálatban csak az illetékes püspök hozzájárulásával működhetnek közre az evangélikus lelkészek - erről a Magyarországi...
Szőlészek, borászok, környezetvédők, gazdák és civilszervezetek képviselői protestáltak szombaton Szerencsen, a város határában lévő iparterületen felépítendő szalmatüzelésű erőmű ellen. A mintegy...
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg egy hármas karambolban szombaton reggel Békéscsaba és Gyula között - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Csőtörés miatt nincs víz három zempléni településen, Sárospatakon, Makkoshotykán és Hercegkúton, a vízszolgáltatás várhatóan csak szombat este áll helyre - közölte Lakatos István, a Zemplén Vízmű...
Magyarország általános gazdasági súlyát meghaladó mértékben vesz részt a nemzetközi űrkutatásokban - mondta Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke az ...
Izrael azon van, hogy minden gazdasági kapcsolatot megszakítson a Gázai övezettel - közölte szombaton az izraeli védelmi miniszterhelyettes. "Az infrastruktúra tekintetében lehetőleg teljesen függetleníteni akarjuk magunkat a Gázai övezettől" - jelentette ki Matan Vilnai a közszolgálati rádióban.
Csőtörés miatt nincs víz három zempléni településen, Sárospatakon, Makkoshotykán és Hercegkúton, a vízszolgáltatás várhatóan csak szombat este áll helyre - közölte a Zemplén Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója.
A kubai rakétaválsághoz hasonlította az Egyesült Államok elhárítóbázisainak kelet-európai telepítését Vlagyimir Putyin, miután Portugáliában találkozott az Európai Unió vezetőivel. Az orosz elnök továbbra is barátjának nevezte az amerikai elnököt, de szerinte, ha amerika továbbra is kitart a rakétabázis terve mellett, az geopolitikai krízishez fog vezetni.
Tizenegyen a tizenegy ellen. Zöld pálya, változó színű labda és sokféle mez. Ez a leírás igaz lehetne a labdarúgásra is. Viszont illik az asztali focira is, amit a hét elején záruló csocsóbajnokság apropójából alaposabban megfigyelünk a Magyar Csocsó Szövetség (Macsosz) elnökének segítségével.
Az út menti árokba esett és meghalt egy kerékpáros még pénteken késő este - tájékoztatta az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Csizmazia Péter szombati közlése szerint a kerékpáros Zalaegerszeg pózvai városrészében, egy útkereszteződésben borult az árokba.
Új gyermek háziorvosi és gyermek fogorvosi rendelő nyílt Zuglóban - közölte a XIV. kerületi önkormányzat szombaton.A közlemény szerint az új egészségügyi létesítményben mintegy 700 négyzetméteren kapott helyet öt gyermek háziorvos, hat gyermek fogorvos és tíz védőnő.
Megindult a forgalom a budapesti Szilágyi Erzsébet fasoron, ahol szombaton kora délután második világháborús robbanószerkezeteket és katonai használati tárgyakat találtak.
Ismert művészek és sportolók írták alá szombaton a Fidesz és a KDNP szociális népszavazását támogató petíciót; a kampány vezetője, Tarlós István szerint az eddigi félmillió támogató aláírás bizonyítja, hogy érzelmi és racionális alapja is van az ügynek.
Háromnegyed hatkor megindult a forgalom a budapesti Szilágyi Erzsébet fasoron, ahol szombaton kora délután második világháborús robbanószerkezeteket és katonai használati tárgyakat találtak.
A sikeres pályázatokat követően a 2004-2006 közötti időszak I. Nemzeti Fejlesztési Terve keretében elnyert forrásoknál a támogatott pályázatok nagy része, mintegy 86 százaléka eljutott a támogatási sz...
Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető szombaton látogatást tett szülőfalujában, és lerótta kegyeletét apja sírjánál - ez volt a korábbi miniszterelnök első útja Karacsin kívül, mióta kilenc napja merényletet kíséreltek meg ellene a déli kikötővárosban.
Nyugellátásra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut 2008-ban az ideinél, vagyis a szokásos, jövőre 4,9 százalékos emelésen felül mintegy 760 ezer ember kap többletemelést - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Magyarország általános gazdasági súlyát meghaladó mértékben vesz részt a nemzetközi űrkutatásokban - mondta Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi államtitkár, a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke az Űrnap 2007 elnevezésű konferencián szombaton Budapesten.
Iszlamisták elrabolták, és lefejezték Pakisztánban egy minibusz 13 utasát, feltehetően bosszúból amiatt, hogy a biztonsági erők előzőleg rajtaütöttek egy radikális muzulmán vallási elöljáró...
Nyilvános, politikai eseményekhez kapcsolódó bármilyen egyházi jellegű szolgálatban csak az illetékes püspök hozzájárulásával működhetnek közre az evangélikus lelkészek - erről a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa adott ki határozatot, amely az egyház interneten közzétett hírlevelében olvasható.
Elmarad a Traviata és a Tosca előadása szombat este a párizsi Garnier- illetve Bastille Operában, miután a kormány nyugdíjreformja ellen sztrájkot hirdettek a zenei intézmény dolgozói.
A Kárpát-medencében műsort sugárzó magyar református rádiók és sugárzási lehetőséggel nem rendelkező rádióstúdiók összefogásával református rádióportál kezdte meg működését - jelentette be Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli és Csomós József, a Tiszán inneni Református Egyházkerület püspöke miskolci sajtótájékoztatón szombaton.
Idén legalább félszáz grizzly hullott el a Yellowstone Nemzeti Parkban és környékén, nagyrészt emberek ténykedése, például vadászincidensek következtében - közölték amerikai szakértők. ...
Életveszélyt okozó súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a magyarkeszi férfit, aki még pénteken este mellbe szúrta haragosát - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az esti órákban jelentették a tamási rendőrkapitányságra, hogy az egyik magyarkeszi italboltban egy helybeli lakos késsel mellbeszúrt egy ugyancsak helybeli 41 éves férfit.
Második fotóaukcióját tartja november 10-én a Kieselbach Galéria, az aukciós kiállítást október 30-án nyitják meg a Szent István körúti galériában. Az árverésen 122 fotóra, klasszikus és közelmúltbeli mester, valamint a fiatal nemzedék munkáira lehet licitálni.
Széleskörű társadalmi összefogást kezdeményeztek a közlekedési tárca által megszüntetésre javasolt 103. számú, Karcag-Tiszafüred közötti vasúti vonal megmaradásáért az érintett térség országgyűlési képviselői és települési polgármesterei.
Vasárnap óraátállítás lesz: hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat, így most visszanyerjük a nyári időszámítással "elvesztett" egy órát, és tovább alhatunk.
Minden a sajt körül forog a hét végén a németországi Oberstdorfban folyó sajtolimpián. Jobban mondva a hegyvidéki sajt körül. A pénteken kezdődött nemzetközi vetélkedőn való részvétel feltétele ugyanis, hogy a tej, amelyet a sajt elkészítéséhez használnak, hatszáz méternél magasabban fekvő vidékről származzon.
Meghalt Hans Stern, a "színes drágakövek királya", aki a brazil ékköveknek köszönhetően lett szegény németországi bevándorlóból a világ harmadik legnagyobb ékszerbirodalmának tulajdonosa. A 85...
Nem tervez további tárgyalásokat az az iraki és török küldöttség, melynek magas rangú tagjai Ankarában tanácskoztak egy esetleges észak-iraki török katonai beavatkozás megelőzésének lehetőségéről. A török küldöttség elégtelennek és túl hosszú időt igénylőnek minősítette az iraki küldöttség részéről benyújtott javaslatokat.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem látja értelmét a vasutas érdekvédelmi szervezetek sztrájkfenyegetéseinek, mert a tiltakozók megalapozatlanul hivatkoznak a tárca vélt vonalmegszüntetési szándékaira - tájékoztatott szombati közleményében a tárca.
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy otthon szülő anyát és csecsemőjét péntekről szombatra virradó éjszaka Budapesten - hangzott el a TV2 hírműsorában. Az anya jobban van, a csecsemő egészséges - közölte a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa, Szinte András.
Fuego de la Salsa avagy a Salsa tüze címmel rendeznek 100 résztvevővel monumentális táncműsort október 29-én, hétfőn 17 és 20 órakor a Thália Színházban. A vérforraló, csábító, tüzes jelzőkkel illethető salsa produkciót a nívódíjas koreográfus (háromszoros mambo és salsa világbajnok) Laki Dóra állította össze.
Soha sem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, a kárpát-medencei magyar nemzetet, hogy ha összefogunk, ne tudnánk közös erővel újra és újra felemelni, s ez az idő nincs már messze - mondta a...
Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy otthon szülő anyát és csecsemőjét péntekről szombatra virradó éjszaka Budapesten - hangzott el a TV2 hírműsorában.