Hatalmas riadalmat okozott hétfőn egy fazék égő chili Londonban, a megrémült emberek ugyanis azt hitték, hogy biológiai támadást hajtottak végre a város ellen.
A Nap és a Hold elrablása című népmesét kézjátékkal mutatja be a Figurina Bábszínház Essenben szombaton és vasárnap három előadásban a németországi magyar kulturális évad, az Ungarischer Akzent keretében - közölték a szervezők az MTI-vel.
Létkérdésnek nevezte Magyarország euróövezethez történő csatlakozásának időpontját és körülményeit Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója. A volt pénzügyminiszter egy budapesti szakmai konferencián hangsúlyozta: ez drámai módon meghatározhatja az ország fejlődését.
A női világcsúcstartó brit Paula Radcliffe is indul a november 4-i New York Marathonon - jelentették be a viadal szervezői. A 33 éves szigetországi klasszis múlt vasárnap, a Great North Run elnevezésű newcastle-i félmaratoni versenyen tért vissza, ahol második lett az amerikai Kara Goucher mögött és Kálovics Anikó előtt.
Az utóbbi tíz napban megromlott magyar-szlovák viszony további elmérgesedésére utaló megnyilatkozások hangzottak el szerdán Pozsonyban azzal kapcsolatosan, hogy Sólyom László magyar államfő kedden nem hivatalos látogatást tett Révkomáromban, ahol a Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítését bíráló véleményének is hangot adott, mire Robert Fico szlovák kormányfő Sólyom szlovákiai kitiltására utaló…
Az utóbbi tíz napban megromlott magyar-szlovák viszony további elmérgesedésére utaló megnyilatkozások hangzottak el szerdán Pozsonyban azzal kapcsolatosan, hogy Sólyom László magyar államfő kedden nem hivatalos látogatást tett Révkomáromban, ahol a Benes-dekrétumok pozsonyi megerősítését bíráló véleményének is hangot adott, mire Robert Fico szlovák kormányfő Sólyom szlovákiai kitiltására utaló…
Az örökösök közti csatározások miatt a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban működő Vasarely Alapítvány felszámolását kezdeményezte Renaud Belnet ügyvéd, az alapítvány jelenlegi elnöke - adta hírül szerdán a Le Figaro című párizsi napilap.
Magabiztosan, 29-17-re verte a Pick Szeged a szlovén Gorenje Velenje csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája H-csoportjában. A magyar bajnok így nagyszerű győzelemmel kezdte meg az idei BL kiírást és vezetik csoportjukat.
Nem a forradalomról, hanem Gérecz Attila verseiről és az emberi szabadságvágyról szól a filmem - mondta az InfoRádiónak Pozsgai Zsolt rendező, akinek Csendkút című drámája csütörtökön kerül a mozikba.
Szigorítja a katonai rezsim irányította Mianmar (Burma) elleni szankcióit az Európai Unió az elmúlt hetek ottani eseményei miatt, fontolóra veszi a szigorú kereskedelmi tilalom eszközét is - közölték Brüsszelben uniós forrásból szerdán. Az alacsonyabb szinten született megállapodást a tagországok külügyminisztereinek közelgő luxemburgi ülésén még meg kell erősíteni. Az EU a szankciókkal…
A romák helyzetének javítása jelenti Európa legégetőbb kisebbségi kérdését - hangoztatta Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának vitájában. Az eszmecsere során az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének többéves programjáról készülő jelentést vitatták meg szerdán Brüsszelben.
A világon a Lindbergh-bébi, Magyarországon pedig Farkas Helga eltűnése óta nem volt olyan eset, amely akkora sajtóhadjáratot volt képes generálni, mint a négyéves brit Madeleine McCann portugáliai eltűnése. Az említett ügyeket összekapcsolja, hogy mindegyik esetben óriási anyagi erőket is megmozgattak az eltűntek felkutatására. György Péter esztéta szerint ez a torz médiareprezentáció a…
Szívesen dolgozna hazájában, a Bundesligában Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. "Szeretném Németországban megmutatni, hogy jó edző vagyok" - mondta a 46 éves szakember az Illustrierte Bunte című lapnak.
Csütörtöktől használhatja a közönség a Nyugati pályaudvar aluljáróját és peronszintjét összekötő felvonót - közölte a szerdai műszaki átadás és üzembe helyezés után a MÁV. A társaság kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint ezzel "a MÁV ZRt. tovább bővítette esélyegyenlőségi programját". Közlésük szerint arra számítanak, hogy a lift forgalma nagy lesz, hiszen a közeli vágányokra érkeznek…
Hivatalosan is lezárult a kutatás az egyesült államokbeli Nevadában Steve Fossett után; a repülőgépével eltűnt kalandvágyó milliomosnak egy hónapig próbáltak a nyomára akadni, minden eredmény nélkül.
Újabb hangfelvétel bizonyítja az uniós források megcsapolását. Egy szabolcsi polgármester 20 millió forintot kért egy építési vállalkozótól, hogy a képviselő testület segítse az uniós pénz lehívását. A felvételen utalnak arra is, hogy a polgármester már korábban kapott 8 milliót.
Megdöbbentőnek tartja a csepeli Fidesz-KDNP frakció, hogy az utóbbi időkben készült térképeken feltűnt Csepelen a Munkásőr utca. A kerület szocialista alpolgármestere szerint a nevet nem az önkormányzat adta, hanem szájhagyomány útján maradt fenn, így vehették át a térképek.
A száz éve született francia filmrendezőre és színészre, Jacques Tatira emlékezik októberben az Örökmozgó Filmmúzeum - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmarchívum sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Luciano Pavarotti egyetlen, kézzel írt végrendeletében nem a második feleségére, hanem a lányaira hagyta a vagyonát. A világhírű tenor első házasságából származó egyik lányának engedélyével a televízióban is bemutatta a dokumentumot, amely tavaly decemberben készült.
A házigazda olasz válogatott 15 pontos vereséget szenvedett a fehéroroszoktól a női kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában. Az olaszok így nem jutottak be a negyeddöntőbe.
Az MSZP-frakció ifjúsági szakcsoportja nemzeti ifjúsági stratégia kidolgozását szorgalmazza 2008-ra - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) elnöke erre reagálva hangsúlyozta: az MDF ifjúsági szervezete egyetért abban, hogy egységesen, egy stratégiában kell választ adni az ifjúságot érintő…
A pubertáskorba túl hamar lépő gyerekek meg sem közelítik azt a magasságot, amelyet normális esetben elérhetnének, ráadásul egyre több kiskorút érint ez a betegség - jelentették ki kínai tudósok.
Henk Ten Cate, az MTK volt edzője a Chelsea-hez kerülhet, mint edző - értesült szerda este a holland Voetball International című holland magazin. Az Ajax jelenlegi edzője Londonban találkozott Frank Arnesennel, a Chelsea technikai igazgatójával, ahol egy esetleges együttműködésről tárgyaltak.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán hivatalában fogadta az Izraeli Állam, a Francia Köztársaság, a Kubai Köztársaság, valamint a Panamai Köztársaság új magyarországi nagykövetét, akik átadták megbízólevelüket - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t.
Letartóztattak egy New York-i nőt, aki a gyanú szerint kisgyermeke hasáról szívta fel a crack kokaint, és egy autóban szeretkezett férfiakkal, miközben gyermekei is a járműben voltak.
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit, valamint közzéteszi e létesítmények teljes listáját - derült ki a kínai külügyminisztérium által az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalások résztvevőinek nevében szerdán közzétett közös nyilatkozatból. George Bush amerikai elnök máris üdvözölte az…
Britney Spears nem adja fel a harcot, eltökélte, hogy visszaszerzi fiait. Az énekesnőnek egy hétfői bírósági határozat értelmében - volt férje javára - kellett lemondania gyermekeiről.
A NATO offenzívát indított Afganisztánban azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a tálib erőket a tél során - jelentették be szerdán Brüsszelben. A Pamír hadművelet kedden kezdődött, és a tervek szerint tavaszig tart. Az egész országra kiterjed, kivéve a viszonylag nyugodt északi területeket - mondta a szóvivő, de azt nem árulta el, hogy hány katona vesz részt benne.
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerdán felszólította "a választások győzteseit", hogy alkossanak nagykoalíciót és közös kormányt. Megbízom a Régiók Pártját, Julija Timosenko Blokkját és a Mi Ukrajnánkat, valamint a választások többi győztesét, hogy kezdjenek puhatolózó tárgyalásokat a parlamenti többség és a kormány megalakításáról" - jelentette be a Nyugat-barátnak tartott Juscsenko a televízióban…
A fővárosi önkormányzat az államtól tavaly kapott útfelújítási támogatást teljes egészében az utak korszerűsítésére fordította, de esetenként helytelen hivatalnoki döntés miatt az adott útszakaszra kapott pénzt másutt használták fel - erről Demszky Gábor beszélt egy szerda délutáni tájékoztatón elhangzott kérdésre.
Egymást utánozzák a párok: ha az egyik elkezd dohányozni, a másik is rászokik - de "ragadós" az egészséges életmód és a testedzés is - derült ki egy amerikai kutatásból.
Heti néggyel bővíti madridi járatainak számát a Malév, október 28-tól az eddigi hét helyett hetente tizenegyszer közlekednek a nemzeti légitársaság gépei a magyar és a spanyol főváros között - közölte a Malév szerdán.
Egyedül a címvédő Milan távozhat vesztes vendégcsapatként a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapja után. A Chelsea Valenciában hátrányba került, de fordított, míg a Liverpool otthon veszített.
Tarthatatlannak tartja a bérlője működése kapcsán kialakult helyzetet a budapesti Fészek Művészklub, amelynek vezetése abban bízik, hogy a bíróság a vendéglátó helyiségeket üzemeltető társaságot mielőbb az intézmény területének elhagyására kényszeríti.
A mai Népszabadságban olvasom: egy feltehetően fiatal, roma lányt leköpött egy fiatalember a 9-es busz megállójában. A várakozó utasok nem avatkoztak közbe. A lány – bizonyos idő elteltével – úgy meséli az estet ismerősének, hogy nevet az agresszor bolondságán.
Emlékezet címmel hét kárpitművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a Nemzeti Színház Zikkurat Galériájában - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-vel. A tárlaton olyan, önvallomásra épülő alkotásokat mutatnak be a felkért művészektől, amelyek egy-egy sajátosan jellemző világot tárnak a néző elé.
A Miskolci Egyetemre érkezett szerdán az oktatási tárca "Többet kapsz, mint gondolnád" mottójú road show-ja, Manherz Károly szakállamtitkár azt mondta: céljuk, hogy megismertessék a fiatalokkal a megújuló felsőoktatás legfontosabb változásait.
Eltávolítottak szerdán egy, a csecsenföldi lakosság szenvedéseit bemutató kiállítást az Európai Parlament épületéből, mert a képek egy részén túlságosan véres és kegyetlen jeleneteket örökítettek meg.
Brit lapértesülések szerint a McLaren kivételt tehet Hamiltonnal, aki arra kérte csapatát, szakítson a hagyományokkal, és vihesse haza a számára fontos trófeákat.
A NATO offenzívát indított Afganisztánban azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a tálib erőket a tél során - jelentették be szerdán Brüsszelben. A Pamír hadművelet kedden kezdődött, és a tervek szerint a tavaszig tart.
Szalmával fűtenek a kaszaperi iskolában. Az önkormányzat ugyanis megelégelte a milliós fűtési számlát és idén gáz helyett szalmatüzelésű kazánokkal fűtenek fel az iskolában. Az önkormányzat számításai szerint a fél milliós beruházás egy év alatt megtérül, az előzetes becslések szerint ugyanis a szalma fűtés tizedannyiba kerül, mintha földgázzal fűtenének.
Az amerikai elnök Észak-Korea példáját hozta fel annak bizonyítékául, hogy az Egyesült Államok akár Iránnal is kész tárgyalni, ha Teherán felfüggeszti az atomprogramját.