Az Egyesült Államok 43,5 milliárd dollárt költött hírszerzésre a 2007-es pénzügyi évben - közölte helyi idő szerint kedden Washingtonban Mike McConnell nemzeti hírszerzési igazgató (DNI). Kilenc éve ez az első alkalom, hogy nyilvánosságra került adat arról, mennyi pénzt fordít az amerikai kormányzat kémkedésre. A 16 hírszerző szervezet tevékenységét összehangoló McConnell egy nyilatkozatban…
Enyhe erősödésnek indult a forint reggel a bankközi kereskedelemben. Kilenc óra után az eurót 250,60/70 forinton jegyezték, miután a kereskedés még 251 forint felett indult. 10 óra után azonban ismét ...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek továbbra sincs széles körben elfogadott válasza a magyar társadalmi modell nyilvánvaló válságára, erre a feladatra a jelenlegi kormánykoalíció egyre...
Heten meghaltak, több mint 20-an megsérültek, amikor robbanás történt egy buszon egy Volga menti oroszországi településen. A biztonsági szolgálatok szerint az elkövetők a pokolgépet vagy ráerősítették a járműre, vagy személyesen vitték fel azt.
Ítélethirdetés várható szerdán Madridban az iszlám terroristák elleni monstre perben, amelyben 28-an ülnek a vádlottak padján, a 2004-es madridi robbantásos merényletek miatt. A 2004. március 11-én a spanyol főváros külvárosi, helyiérdekű vasútszerelvényei ellen elkövetett merényletsorozat - tíz pokolgép robbant - 191 ember életét oltotta ki. A több száz tanú bírósági meghallgatása majdnem öt…
A dél-alföldi régióban a következő hat évben 43,7 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre turisztikai fejlesztésekre - jelentette be Ujhelyi István, az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium államtitkára.
Egy idős férfi halt meg, mikor szerdán kora reggel kigyulladt a lakása Budapesten. A tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet, a kiégett szobában egy holttestet találtak.
Egy kamion és egy városi busz ütközött szerdán délelőtt Miskolc belvárosában. Az eddigi vizsgálatok szerint a mezőgazdasági gépeket szállító kamion a lámpa piros jelzése ellenére belehajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő busszal.
A futball izgalma tovább tart, mint a szexé - állapította meg félig-meddig komolyan Paulo Coelho, a híres brazil bestseller író Zürichben hazája vb-jelölti prezentációja során. "Láttam már...
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint Gyurcsány Ferencnek nincs széles körben elfogadott válasza a magyar társadalmi modell nyilvánvaló válságára. Ugyanakkor szerinte a Fidesz sem igazán alkalmas a magyar politika előtt álló feladatok megoldására. Az elemző úgy látja: 2010-ben Orbán Viktor kaphat még egy esélyt.
Leégett egy családi ház szerdán reggel a Veszprém megyei Szentgál községben; a lakás tulajdonosa, egy idős asszony életét vesztette - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az...
Szívbeteg csecsemők javára az Éden kristályfái címmel Kilin Ildikó nagyváradi színésznő és Balkay László képző- és előadóművész, zeneszerző verses, zenés irodalmi összeállítást mutat be a Mezei Mária Szeretet Színházban november 10-én, szombaton. A műsorban Sütő András, Páskándy Géza, Kocsis István, Hervay Gizella és mások verseit idézik föl sanzonokkal, zenés betétekkel fűszerezve. A Szív a…
Vipera volt annál a rendőrnél, akiről tévéfelvételt készítettek a múlt hét pénteki hídfoglalás után. A képsorokat megvizsgálták, nem volt egyértelmű ugyanis, hogy az egyenruhás mit is ejtett ki a kezéből. Szerda délutánra kiderült, hogy egy teleszkópos bot, más néven vipera volt nála. A rendőr őrmester ellen a budapesti rendőrfőkapitány fegyelmi eljárást rendelt el.
Egyelőre nem indítanak büntetőeljárást a Sümegprágában leomlott löszfal ügyében. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azonban megerősítette: vizsgálják az önkormányzat felelősségének kérdését is.
A Magyar Gárda mintájára alakítana Székely Gárdát egy csíkszeredai fiatalember - jelentette szerdán a Krónika című erdélyi lap, amelynek az írásából kiderül, hogy az erőfeszítésnek egyelőre kevés a...
Ismét felszámoltak egy tiltakozó akció keretében felállított hajléktalantábort szerdán reggel Párizs belvárosában. Több tucat hajléktalan, illetve rossz lakáskörülmények között élő család lakott október eleje óta a francia főváros egyik belső negyedében, a tőzsde közelében az utcán egy civil szervezet sátraiban. A sátrakba beköltözött kis jövedelmű családok lerobbant házakban, bizonytalan…
Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható - mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában. A miniszterelnök szerint szélsőséges magatartásra kész emberek legfeljebb néhány ezren vannak, de ez a jelenség "aktívan fertőz. Szennyezi a magyar jobboldalt s ezen keresztül az egész demokratikus berendezkedést".…
Bíró Tamás Sándor fizikus, Granasztói György történész, Sperlágh Beáta orvos kapta meg idén a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat kedden a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
Az ELTE Informatikai Kar november 15-én ötödik alkalommal rendezi meg a Neumann napot. A rendezvény jubileumi programján megemlékeznek a 35 éve indult programozó matematikus képzésről, áttekintik és értékelik a képzés helyzetét, bemutatják a tervezett jövőt.
Útlezárással járó demonstráció kezdődött szerda délelőtt Zalalövőn, a 86-os főúton; a helyi lakosok a túl nagy forgalom ellen tiltakoznak, illetve a régóta követelt nyomvonal-korrekciókat...
Leégett egy családi ház szerdán reggel a Veszprém megyei Szentgál községben; a lakás tulajdonosa, egy idős asszony életét vesztette - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az épület teljesen kiégett, a tűz keletkezési okát vizsgálják - mondta Nieder Béla, a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható - mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilapnak adott interjújában.
A Magyar Gárda mintájára alakítana Székely Gárdát egy csíkszeredai fiatalember - jelentette szerdán a Krónika című erdélyi lap, amelynek az írásából kiderül, hogy az erőfeszítésnek egyelőre kevés a foganatja. A megyeszékhelyen pénzügyi ellenőrként tevékenykedő 28 éves Csibi Barna elképzelése szerint a Székely Gárda - önálló jogi szervezetként - partneri kapcsolatban működne a Magyar Gárdával. A…
Terrorcselekményt sejtenek a szerdai oroszországi buszrobbanás mögött - közölte az illetékes területi kormányzó. Összesen 56 embert szállítottak kórházba azután, hogy egy autóbuszban robbanás következett be az oroszországi Togliattiban szerdán reggel. A halálos áldozatok száma nyolc - közölte a helyi katasztrófa-központ. Szerdán delelőtt a busz vezetőjét keresték, aki eltűnt a helyszínről.
Útlezárással járó demonstráció kezdődött szerda délelőtt Zalalövőn, a 86-os főúton; a helyi lakosok a túl nagy forgalom ellen tiltakoznak, illetve a régóta követelt nyomvonal-korrekciókat hiányolják. A demonstráció résztvevői gyertyagyújtással emlékeztek meg a múlt héten történt legutóbbi, két halálos áldozatot követelő baleset helyszínén. A 86-os főút Zalalövőn átvezető szakaszán két helyszínen…
Fejenként kilenc éves szabadságvesztésre ítélt egy moszkvai bíróság két fiatal bőrfejűt, mert két évvel ezelőtt agyonvertek egy török állampolgárt. A bíróság kedden kihirdetett ítéletében bizonyítottnak látta, hogy a két tizenhat éves fiatal 2005 novemberében megtámadott két török állampolgárt egy moszkvai labdarúgó stadion mellett. A törökök egyike később belehalt súlyos sérüléseibe. Az ügyészség…
Üzbegisztán arra kényszeríti a gyerekeket, hogy iskola helyett a gyapotföldekre menjenek dolgozni, ez a „modern rabszolgaság” egyik példája - mondta kedden este a BBC-nek Gareth Thomas brit kereskedelmi és fejlesztési miniszter.
Nyílik az olló. Sajnos nem hoz érdemi javulást a gyermeket nevelő családoknak sem, pedig a demográfiai katasztrófát csak ők háríthatják el. Ez a költségvetés nem csökkenti, hanem növeli a lemaradásunkat. Nem módosítani, hanem újragondolni kellene! Ha nem változik, kár lesz megszavazni!
Másnaposan érkezett Moszkvába Paris Hilton egy egészen ifjú divattervező leányzó bemutatójára Hugh Hefner Playboy-matuzsálem Halloween partija után, s a szerdai moszkvai lapok rosszmájú jelentései...
Kína két év óta a legsúlyosabb üzemanyagválságát éli át: a fővárosban és másutt is sorok kígyóznak a benzinkutaknál és egyes kutaknál korlátozták az eladható üzemanyag-mennyiséget. Hi...
A lehívható 480 milliárd forintos uniós forrásból novembertől 55 milliárd forintra pályázhatnak a fenntartó önkormányzatok; a pályázatok célja a járóbeteg-szakellátó intézmények fejlesztése - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdán Budapesten. Az uniós pályázatokkal elsősorban a kistérségek járóbeteg-ellátását kívánják fejleszteni, de a távlati tervekben szerepel az egyetemi centrumok,…
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája által az intézmény fennállásának 15 éves jubileuma alkalmából szeptemberben megszervezett "Mit tudunk a tőzsdéről?" közép-dunántúli régiós vetélkedő különdíjasai október 30-án látogatást tehettek a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Még a saját pártkatonáit is meglepte Gyurcsány, midőn bejelentette: ha nem támogatják a „tisztasági csomagját”, akkor népszavaztat, és úgy fogadtatja el őket. Ezúttal azonban a „törököt fogott.” A barátinak tartott OVB a 20 népszavazásra szánt kérdéséből 15-re nemet mondott.
Magyarországon egy illúzió került válságba, az, hogy az ország erőfeszítés nélkül modernizálható - mondta Gyurcsány Ferenc a 168 Óra című hetilap friss számában megjelent interjújában. A...
Az MSZP szerint a polgári törvénykönyv gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítása összhangban van az alkotmánnyal és az Alkotmánybíróság határozataival - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A módosítás szerint akkor is pert lehet indítani, ha nem meghatározott és beazonosítható személy ellen irányul a jogsértés, hanem egy társadalmi csoport…
Alig egy órával az ítélet végrehajtása előtt felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság kedden egy gyilkos kivégzését arra az időre, amíg a testület nem alakítja ki álláspontját a méreginjekcióval végrehajtott halálos ítéletekről. Ez már a harmadik ilyen eset azóta, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt hónapban úgy döntött: állást foglal arról a keresetről, amely a méreginjekciós…
Ismeretlen fegyveresek elrabolták Wilson Palaciosnak, az angol Birmingham City hondurasi labdarúgójának öccsét. Az emberrablók betörtek a 15 éves Edwin Rene Palacios La Ceiba-i otthonába,...
A tokaji után a villányi és szekszárdi borok népszerűsítésére indul promóció az uniós országokban. Az akció feladataira tenderen választott ügynökséget egy borvidék és több hegyközség, és mint Szűcs Balázstól, a pályázatot lebonyolító Rekontir jogászától megtudtuk: a 433 millió forint keretösszegű promóció feladataira három ügynökség pályázott. Az eljárást az a cég nyerte meg, amely a Tokaji…
Ismét megtiltotta a prágai önkormányzat, hogy cseh újnácik november 10-én az egykori zsidó negyedben, vagy annak közelében meneteljenek - jelentették be szerdán Prágában. "A Fiatal Nemzeti Demokraták nyolc menetet jelentettek be. Mindegyiket betiltottuk" - közölte újságírókkal Rudolf Blazek főpolgármester-helyettes. Az önkormányzat szerint a tervezett tüntetés alkalmas nemzeti és vallási…