A normaszöveg elkészülte előtt "nem érdemes" arról beszélni, hogy a szocialista frakció felsorakozik-e a miniszterelnök által bejelentett hétpontos intézkedési csomag mellett; ugyanakkor "Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet" - nyilatkozta Szanyi Tibor (MSZP) a Népszabadságnak. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a politikus kiemelte: az, hogy a frakció kiáll a kormányfő…
Távozott a szereplőválogatással foglalkozó Open Casting irodavezetője. Nemesdédi Szilvia három évig volt az ügynökség irodavezetője, utódját egyelőre nem nevezték ki.
Gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség egy rendőrt a fideszes Révész Máriusz ügyében. A politikust a tavaly őszi nagygyűlés után, az Astoriánál bántalmaztak a rendőrök. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerint a tiszthelyettes nem vett részt a bántalmazásban, csak végignézte azt.
A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja, Katus Ferenc előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese csütörtökön. A Szegedi Városi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat - mondta a bíró újságíróknak az ügyben döntő nyomozási bírói ülést követően.
Csütörtökön reggel meghalt az egyik szlovákiai sziámi iker: a testvérétől szeptember 14-én különválasztott, féléves Marek Müller állapota már több mint egy hete válságos volt, életét gyakorlatilag csak műszerek és gyógyszerek biztosították. Minderről a műtétet és a kezelést végző pozsonyi gyermekkórház honlapja számol be.
Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjével nyit a 43. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál csütörtökön - tudatta a Magyar Filmunió. Szász János rendezése az október 10-ig tartó filmünnep versenyprogramjába kapott meghívást - írta Papp Csaba Zoltán, a filmunió munkatársa közleményében. A Csáth Géza művei alapján készült film 14 vetélytárssal együtt indul a chicagói fődíjért, az Arany…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben fordult csütörtökön az országgyűlési képviselőkhöz a pedagógusok kötelező óraszámemelésének visszavonása érdekében - közölte Kerpen Gábor elnök. Az érdekvédő elmondta, hogy a parlament hétfőn tárgyal a szakszervezet népi kezdeményezéséről. Hangsúlyozta: továbbra is azt szeretnék, ha feltétel nélkül visszavonnák a pedagógusok kötelező…
A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja, Katus Ferenc előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A Szegedi...
A magyarországi élelmiszer forgalom stagnálása és a nem-élelmiszerek termékek forgalmának csökkenése ellenére az Auchan Magyarország az idén 5-6,5 százalékos forgalombővüléssel számol - közölte...
Ma a 11 órától kezdődik az a konferencia, melyet a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ tart Esély Európában címmel. A kistérségi konferenciát Gödöllőn, a Szent István Egyetem kollégiumában tartják, melyben szó lesz a HEFOP támogatási rendszerről, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) tevékenységéről.
Kik tudnak elmenni az öngondoskodás irányába? Kik lesznek azok a foglalkoztatottak, akik élni tudnak e lehetőséggel? Nyilvánvalóan a jó keresetű emberek, akiknek a jövedelme lehetőséget biztosít arra, hogy a havi, normális életvitelük mellett megtakarítsanak. A többség pedig szomorúan nézi, mert azon izgulnak, hogy lesz-e egyáltalán nyugdíjuk…
Harmincöt millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát és egy élő cerkófmajmot próbáltak az országba csempészni a röszkei és a gyulai átkelőnél, a külföldi csempészek ellen eljárás indult - tudatta a vámőrség csütörtökön. A gyulai átkelőnél szerdán jelentkezett belépésre egy bolgár férfi egy teherautóval, és az okmányok alapján 365 csomag ruházati terméket szállított Törökországból Szlovákiába. A…
Az EUR-USD ma maga mögött hagyta 1,4078-as minimumát. Lehetséges, hogy túlzottan aggódnak: az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a mai kamatdöntés után kritizálhatja az euró erösségét. Bár számos politikus rossz szemmel nézi a deviza erössségét, lehet, hogy az EKB csak az 1,45-ös érték fölötti jegyzések esetén nyilatkozik negatívan. EUR-pozitív lenne, és lendületet hozna a devizapárnak, ha nem…
Földcsuszamlás következtében ötven méter hosszan beomlott egy út és összedőlt egy luxusvilla San Diego egyik legelőkelőbb negyedében. A kaliforniai metropolisz La Jolla nevű kerületében négy...
Nagy-Britanniában végrehajtották az első páros, méghozzá "házaspárközi" veseátültetést - adta hírül csütörtökön a BBC brit közszolgálati rádió weboldala. Egy angol férj egyik veséjét egy skót férj kapta, cserébe a skót férj feleségének egyik veséjét operálták be az angol feleségnek.
A jogi bizottság ellenvetését követően a francia szenátus alapvető módosításokkal elfogadta csütörtökön az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, amely engedélyezi a családegyesítés keretében Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatát. A legfőbb módosítás, hogy az önkéntes alapon, a francia állam költségére 18 hónapig kísérleti jelleggel bevezetendő DNS-vizsgálat kizárólag az…
Eddig nem ismert, több száz foggal rendelkező dinoszaurusz maradványaira bukkantak tudósok az amerikai Sziklás-hegységben, Utah államban. A tudósok által Gyprosaurus monumentensis névre...
Budapest- Először csak kollegák voltak, mostmár barátnők is Horváth Éva (28) és Orosz Barbara (27). A két szépség a Cool televízióban ismerkedett meg egymással, ahol mindketten műsort vezetnek, igaz nem együtt. Éva és Barbara mindenesetre hamar rájöttek, hogy sok közös vonásuk van.
Gyurcsány Ferenc MSZP-n belüli támogatottságát leginkább a riválisok megosztottsága és a tehetetlenség biztosítja, a székére pályázó szocialista politikusok biztosan kivárnak 2009-ig az elmozdításával - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója.
A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja, Katus Ferenc előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A Szegedi Városi...
Irak 100 millió dollár értékben vásárol könnyű katonai felszerelést rendőrségének Kínától, mert az Egyesült Államok nem tudja ellátni őket elég fegyverrel - jelentette be Dzsalal Talabani iraki elnök a Washington Post amerikai napilap csütörtöki számában.
A konvergencia-program végrehajtásának köszönhetően - elsősorban a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításával - nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a vállalkozások terheinek csökkentésére, és az ország felzárkózásának folytatására - mondta Veres János pénzügyminiszter a Perfekt Zrt. tanévnyitó ünnepségén csütörtökön Budapesten.
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadása Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet című kisregényei alapján készült. A produkció megrázta Erdélyt, bemutatása óta a közönség kézről kézre adja a színházat. A közönség legközelebb október 6-án szombaton 19 órakor láthatja a XII. kerületi MOM Művelődési Házban.
Az európai uniós éghajlatvédelmi célok teljesítéséről decemberben kezdődik meg a tagállamok közötti tehermegosztási egyeztetés, amelynek eredményeként Magyarország 16-34 százalék közötti...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint aggályos, hogy az APEH vezetése egy október 8-ra tervezett gyűlésre - ahol felszólal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is - kötelezően odarendeli az Adóhivatal dolgozóinak nagyobb részét - közölte Soltész Miklós országgyűlési képviselő Budapesten, az adóhivatal épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc nem kérheti az APEH…
A konvergencia program végrehajtásának köszönhetően nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a vállalkozások terheinek csökkentésére - mondta Veres János.
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be az MDF az örökösödési illeték eltörléséért - jelentette be Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtóértekezletén. A javaslat kötelezné a kormányt, hogy az év végéig terjessze a parlament elé a "haláladó" megszüntetéséről szóló törvénymódosítást. A jogszabály 2009-től lépne hatályba. Az örökösödési illeték az…
Hosszabb távon reálisnak tartja a MOL Nyrt. kutatás-termelési ügyvezető igazgatója, hogy a társaság Norvégiából is gázt szállítson Magyarországra, noha jelenleg ennek feltételei nem adottak.
Ma tovább emelkedett a NOK-SEK árfolyama, és új éves csúcsot ért el 1,2021-nél. A norvég koronának jól jön a Norvégia és Svédország közti kamatkülönbség és a magas olajár. Elönyben részesíthetik az emelkedö árfolyam melletti vételeket 1,2040-nél stoppal 1,1863-nál. A cél az 1,2217-es érték. in-GFX
A kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése stratégiai nemzetgazdasági érdek, ezért a kormány gazdaságfejlesztési stratégiájában központi helyen szerepel - mondta Kóka János gazdasági és...
Fél évszázada, 1957. október 4-én lőtték fel az akkori Szovjetunióból a Szputnyik-1-et, a világ első pályára állított műholdját. Oroszországban több rendezvénnyel ünneplik a kerek évfordulót csütörtökön. A szovjet űrprogram veteránjai virágot vittek a Szputnyik atyjának tartott Szergej Koroljov sírjára.
Az élete kockáztatásával mentette meg a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának járőre annak a 40 éves siófoki nőnek az életét, aki öngyilkosságot akart elkövetni csütörtökön a hajnali órákban - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Somogy Megyei RFK sajtószolgálatától.
A jogi bizottság ellenvetését követően a francia szenátus alapvető módosításokkal elfogadta csütörtökön az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, amely engedélyezi a családegyesítés...
Címoldalon, szalagcímben közlik a csütörtöki szlovák lapok, hogy Robert Fico úgymond kiutasította, kiparancsolta Szlovákiából Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét. A szlovák kormányfő szerdán élesen bírálta a magyar államfőt, amiért kedden Révkomáromban járt, s ott - szlovák újságírói kérdésre válaszolva - röviden, de elmarasztaló szavakkal szólt arról, hogy a szlovák parlament…
Egy év után vádat emeltek a BRFK egyik főtörzsőrmesterétvel szemben, aki közvetlen közelről nézte végig Révész Máriusz megverését tavaly október 23-án. Talán eljön az idő, amikor egyszer a rendkívül szennyes ügy minden részlete ismertté válik…
II. János Pál pápa visszautasította utolsó napjaiban újabb kórházi kezelését, amely talán meghosszabbíthatta volna életét - közölte Javier Lozano Barragán bíboros, a Vatikán "egészségügyi minisztere" a Corriere della Sera című milánói lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában. A milánói lap újságírója megkérdezte a főpaptól, ki döntött úgy 2005. március 30-án, hogy nem szállítják kórházba a…
Második világháborús lövedéket találtak csütörtökön Budapesten a II. kerületben egy Törökvészi úti építkezési területen; öt épületet kiürítenek - tudatta Nemes Krisztián ügyeletes tűzszerész parancsnok. A második kerületi Törökvész utca 47-es szám alatti építkezési munkálatok során a munkások egy feltehetően második világháborús lövedéket találtak - mondta a tűzszerész parancsnok. Elmondta, hogy…
A KDNP szerint sem erkölcsi, sem jogi alapja nincs annak, hogy Gyurcsány felszólaljon az adóhatóság dolgozóinak szervezett továbbképzésen. Soltész Miklós elmondása szerint az APEH több munkatársának kötelezően, sorszámozott meghívóval kell megjelenni a hétfői rendezvényen, ez az egykori május 1-i rendezvények világát idézi.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben fordult csütörtökön az országgyűlési képviselőkhöz a pedagógusok kötelező óraszámemelésének visszavonása érdekében - közölte Kerpen Gábor...
Második világháborús lövedéket találtak csütörtökön Budapesten a II. kerületben egy Törökvészi úti építkezési területen; öt épületet kiürítettek - tájékoztatott Nemes Krisztián ügyeletes tűzszerész parancsnok.
A konvergenciaprogram végrehajtásának köszönhetően - elsősorban a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításával - nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a...
Hétfőtől bezár a szegedi városi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya, az ellátás a női klinikán folyik tovább. A kórházban évente a szegedi szülések egyharmadát vezették le, mintegy 800-at.
A két ország közti megbékélés jegyében jövőre közösen utaznak az észak- és dél-koreai szurkolók a pekingi olimpiára. Az ezt is tartalmazó nyilatkozatot Ro Mu Hjon, a Koreai Köztársaság elnöke és Kim Dzsong Il, a Koreai NDK első számú vezetője írta alá csütörtökön, phenjani tárgyalásai végén, leszögezve a megbékélés kölcsönös szándékát. Ez volt a második csúcstalálkozó a két Korea történetében. A…