Értékőrző tájak és emberek Magyarországon mottóval indította országjáró túráját az év elején Sólyom László, a köztársaság elnök ma a világörökséghez tartozó Aggteleki Nemzeti Parkba látogat,...
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak ma Szeghalomban. A szeghalmi kilences számú választókerületben azért kell időközi választást tartani, mert egy fideszes képviselő...
Legalább 26 ember életét vesztette, közte négy polgári személy vasárnap, a felkelők és a biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz - közölték a hatóságok és a helyi lakosok.
A finn Kimi Raikkönen (Ferrari) nyerte a Forma-1-es világbajnokság Kínai Nagydíját. A címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) második lett, míg a brazil Felipe Massa (Ferrari) a harmadik helyen végzett.
Polgármestert választanak ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán, a posztért három független jelölt indul. A valamivel több mint száz lakosú település korábbi polgármestere, Miklós László...
Mamutot fogott egy tacskó Nagy-Britanniában, bár nem élőt és annak is inkább csak egy kis részét. Az apró termetű kutya tengerparti sétáltatása közben kaparta ki a 33 centi hosszú és csaknem...
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a Veszprém megyei Külsővaton. Időközi választást azért kell tartani a községben, mert a képviselő-testület korábban feloszlatta...
Újabb 78 ember őrizetbe vételét jelentette be vasárnap a mianmari (burmai) katonai kormányzat, vajmi kevés jelét adva annak, hogy enyhülne a múlt havi kormányellenes tüntetések résztvevőivel szembeni hatósági fellépés szigora.
Négy ember életét vesztette, tizenhét pedig megsérült a Tajvanon átsöpört Krosa tájfun pusztítása következtében. A tajpeji katasztrófaelhárító központ szerint további két személy eltűnt az...
Megjelent a Mi televíziónk című könyv, amelyben 143 embert kérdeznek Alföldi Róberttől Talmácsi Gáboron át Zoób Katiig arról, hogy milyen televízót szeretne. A könyvet Hankiss Elemér szociológus mutatta be.
"Hangerősítésre" szorul a közönséget Zürich új futballstadionjában, mivel túl halk az akusztika miatt, kántálása belevész a levegőbe. A stadiont egy hónapja adták át - a jövő évi...
"Nem lehet az országot folyamatos feszültségben tartani" - így nyilatkozott Szili Katalin szocialista házelnök az MSZP 18. születésnapi ünnepsége előtt.
Heti egy énekórájuk van az általános iskolásoknak, pedig az intenzív zeneoktatás olyan módon fejleszti a gyerekeket, hogy sokkal könnyebben tanulnak. Erről is beszélt, saját példája alapján Sipos Mihály, a Muzsikás együttes alapító tagja az Inforádió Aréna című műsorában.
Beduinok százai tűztek össze a rendőrökkel vasárnapra virradóra egy egyiptomi határvárosban tiltakozásul amiatt, hogy ez utóbbiak nem védték meg őket egy rivális törzs támadásától; egy rendőr megsebesült az összetűzésben.
Legkevesebb 28 ember meghalt, 73-an megsérültek Kubában, egy vasúti balesetben - jelentette a kubai állami televízió. Vonat ütközött busszal Havannától 800 kilométerre.
A kockadinnye el van vetve, mármint a magja, és Brazíliában: kocka alakú görögdinnyével árasztják el ugyanis Európát a brazil dinnyetermesztők egy európai áruházlánccal kötött szerződés nyomán....
Újabb 78 ember őrizetbe vételét jelentette be vasárnap a mianmari katonai kormányzat, vajmi kevés jelét adva annak, hogy enyhülne a múlt havi kormányellenes tüntetések résztvevőivel szembeni...
A budapesti vb-n 4 arany és két ezüstérmet szerzett a csapatunk, a viadal legjobbja a világcsúcsot is pörgető Kuti Mátyás volt. A bűvös kocka népszerűsége a 80-as évek óta töretlen, 2006-ban közel 6 millió darabot adtak el belőle.
Hőtárolós hidakat építhetnek a jövőben Japánban: a hidak a nyáron gyűjtött energiájuk révén télen le tudják olvasztani magukról a havat, jeget. Telente a hó, de különösen a jég igen nagy...
December végéig tartó magyar kulturális fesztivált nyitott meg, és felsőoktatási hallgatói csereprogramokról tárgyalt az indiai fővárosban az oktatási és kulturális tárca vezetője
Valóra vált egy 16 éves dél-törökországi lány álma: végre iskolába járhat. Mirjam Kaplant szülei szegénységük miatt nem taníttatták eddig. Az iskolai füzetek, az írószerek és az egyenruha...
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen nyerte a Formula-1-es világbajnokság kínai nagydíját vasárnap délelőtt. A második helyen a mclarenes Fernando Alonso, míg a harmadik helyen a ferraris Felipe Massa érkezett a célba.
A világ egyetlen részén sem működhet csak üzleti alapon az egészségügyi rendszer, hangsúlyozta Bill Clinton a Közép-Európai Üzleti Központ által rendezett gálavacsorán. Bill Clinton szerint, az amerikai modell csakis a gazdagoknak kedvez, így a magyaroknak más lehetőséget kell találniuk. Példaként a brit modellt nevezte meg.
Érmei visszaadására kötelezték Marion Jones, háromszoros olimpiai bajnok sprintert, aki immár bíróság előtt is elismerte, hogy doppinggal szerezte meg érmeit a 2000-es Sidney-i olimpián. Jones bejelentette visszavonulását, egy másik ügyben tett hamis tanúzása miatt azonban, akár börtönbe is zárhatják.
Ma van a Könyves Vasárnap. Az ország több mint 400 könyvtárában ingyen lehet beiratkozni, és büntetés nélkül lehet leadni azokat a kölcsönkönyveket, amelyeket már rég vissza kellett volna vinni. Most választják meg az év könyvtárát is.
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint eljárt az idő a rendőrségi egyenruha fölött, elegánsabb és praktikusabb uniformisra van szükségük a rend őreinek.
Megkezdődött a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvénye a fővárosban vasárnap mintegy négyezer párttag és szimpatizáns részvételével. Az ünnepségen felszólal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, Simon Gábor választmányi elnök, Nyers Rezső, az MSZP alapító elnöke, illetve Lendvai Ildikó frakcióvezető, aki a 15 évvel ezelőtt alakult nőtagozat alapítója. A párt születésnapja…
Özönvízszerű esőzés nyomában keletkezett hatalmas áradások nehezítik a közúti közlekedést az olaszországi Nápoly környékén, és az ítéletidő egy autós halált okozta.
Megkezdődött a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvénye a fővárosban vasárnap mintegy négyezer párttag és szimpatizáns részvételével. Az ünnepségen felszólal Gyurcsány Ferenc...
Özönvízszerű esőzés nyomában keletkezett hatalmas áradások nehezítik a közúti közlekedést az olaszországi Nápoly környékén, és az ítéletidő egy autós halált okozta. A 65 éves férfi Nápoly...
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Muresan egykori román mezőgazdasági miniszter - közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA)....
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Muresan egykori román mezőgazdasági miniszter - közölte vasárnap a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszútávon befolyásolják a magyar társadalom életét - mondta Pesti Imre fideszes szakpolitikus. A biztosítók és a kormány olyan megállapodást kötöttek, amely garantálja a cégeknek a hasznot és azt, hogy egy esetleges kormányváltás után is erős maradjon a társaságok pozíciója - közölte. Pesti Imre úgy vélte: az…
Az MSZP számára bár a felnőtté válás sok problémával jár, de a párt tudja a dolgát, és meg tudja oldani a gondokat - mondta köszöntő szavaiban a párt választmányának elnöke az MSZP 18. születésnapi rendezvényén Budapesten vasárnap. Simon Gábor arra emlékeztetett, hogy nagykorú lett a párt, így minden tettért felelősséget kell vállalnia.
Az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke szerint a kormány azért hangoztatja folyamatosan szociális érzékenységét, hogy nyílt társadalmi konfliktusok nélkül nyithassa meg az utat a globális tőke előtt. Gazsó Ferenc szerint, ezzel a szocialista képviselők többsége is tisztában van, de amikor döntést kell hoznia, a párt-oligarcha mögé áll.
A kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszútávon befolyásolják a magyar társadalom életét - mondta Pesti Imre fideszes szakpolitikus. A...
Több mint egymillió embert telepítettek ki a hét végén a kelet-kínai Csöcsiang és Fucsien tartományokból, még mielőtt a Krosa tájfun lecsapott az ázsiai ország tengerparti szakaszára.
Az éves szeptemberi magyarországi infláció több százalékpontos zuhanására számítanak a hét második felében esedékes adatsorról kiadott első előrejelzéseikben vezető londoni befektetési házak, azzal...
Az elmúlt napok során bebizonyosodott, hogy fejétől bűzlik a hal, vagyis központilag vezérelt, felülről kiépített pénzlenyúlás zajlik, az új baloldal maffiamódszerekkel lopja a közpénzeket, azaz az emberek pénzét - jelentette ki Kövér László szombaton.
Egyenlőtlen és igazságtalan a magyar társadalom, amelynek egyharmada esélytelen, mert kiszorult minden lehetőségből. Nincs olyan erős civil társadalom, amely képes volna ellenőrizni és befolyásolni a politikai elitet, így az azt csinál, amit akar - mondta az Inforádiónak Gazsó Ferenc szociológus.
Holtan találták vasárnap azt a keresztény aktivistát Gázában, akit szombaton raboltak el fegyveresek. Rámi Kader Ajjád testén kínzás nyomai láthatók, halálát fejlövések okozták. A Gáza-övezetet uraló Hamász, radikális palesztin mozgalom elítélte a gyilkosságot.
Egyetlen magyart sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csakis azért, mert magyar volt - idézte több szlovákiai hírportál a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric szombaton elhangzott szavait.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint Rogán Antal V. kerületi polgármester súlyos jogsértést követ el, ha beváltja ígéretét és hétfőn lebontatja a sorompókat, valamint kerékbilincset rakat az Egészségügyi Minisztérium parkolójában álló autókra - tudatta a tárca. A minisztérium emlékeztet rá: Rogán Antal az elmúlt napokban, sajtóhírek szerint azt nyilatkozta, hogy hétfőn lebontatja a sorompókat,…
Csütörtök óta nincs gáz egy 78 lakásos kőbányai társasházban. A csaknem 100 éves épületet a szolgáltató életveszélyesnek nyilvánította, mert a vezetékrendszerből 39 helyen szivárgott a gáz.
Az Európai Unió elhalasztja az eredetileg október második felére tervezett döntést az új reformszerződésről - értesült uniós forrásokból a Welt am Sonntag. A halasztás mögött az a törekvés áll, hogy az Európa jövőjét érintő állásfoglalással mindenképp megvárják a lengyel parlamenti választásokat, amelyek időpontja október 21.
Vérmintát vesznek az argentin katonai diktatúra idején, 1976 és 1983 között "eltűnt" emberek hozzátartozóitól, hogy megpróbálják DNS-minta alapján azonosítani az utóbbi években megtalált mintegy hatszáz holttestet. Legalább harmincezer ellenzékit öltek meg a "piszkos háborúban" a diktatúra pribékjei, sok embernek teljesen nyoma veszett.