Üres, öntöttvasból készült páncélszekrényt loptak ismeretlen tettesek a Békés megyei Dévaványán - közölte a rendőrség. A rablók szombat éjszaka hatoltak be a város külterületén, egy gazdasági...
Az Aggteleki Nemzeti Parkban folytatja országjáró körútját Sólyom László. A köztársasági elnök az év elején indította Értékőrző tájak és emberek Magyarországon elnevezésű túráját, hogy felhívja a figyelmet hazánk egyedülálló és pótolhatatlan természeti értékeire és azokra, akik megóvják azokat.
Hétfőn sok napsütésre, csak időnként megnövekvő felhőzetre számíthatunk, többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Az éjszakai órákban párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. A legalacsonyabb...
Kiderült, hogy a kisvállalkozások húsz százalékkal több támogatást kaphatnak beruházásaikhoz, megújuló energiaforrás hasznosítása kapcsán. A legkisebb összegű beruházás tízmillió forint lehet. Az Energia Központ Kht. korábban már nyertes pályázóval együtt járja az országot, így az aktuális információk mellett kiderül, mitől is lesz sikeres egy pályázat.
A kínai Sanghajban rendezett speciális olimpián eddig 11 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett a magyar csapat. A legeredményesebbek úszásban, erőemelésben, görkorcsolyában és tollaslabdában voltak versenyzőink.
Mohamed al-Fayed azt követeli, a Diana halála ügyében folyó vizsgálat számára tegyék elérhetővé azokat a hangfelvételeket, amelyeket az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) készített a néhai walesi hercegné telefonbeszélgetéseiről. Állítólag 1034 oldal átiratról van szó, ezek átvizsgálását sürgetik a londoni Harrods luxusáruház milliárdos tulajdonosának ügyvédei.
Gyurcsány Ferenc azt ígérte, az MSZP vezetése meg fogja védeni és meg fogja óvni a magyar baloldal tisztességét, becsületét; a pártelnök, miniszterelnök erről az MSZP 18. születésnapján beszélt Budapesten vasárnap. Kijelentette: a magyar baloldal büszke lehet arra, hogy soha nem sározódott be, tisztessége és becsületessége nem támadható, különösen nem azok által, akik ezt megpróbálják megtenni.…
Az MSZP életkorának előrehaladtával nem növekszik, hanem egyre kisebbé válik a közvélemény-kutatási adatok szerint - közölte Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője közleményében tudatta: "az, hogy a szocialisták mit ünnepelnek, az ő dolguk. Magyarországnak, a magyar embereknek azonban semmi okuk sincs az ünneplésre."
A német kartellellenes hatóságok 216 millió euróra (ez 54 milliárd forintnak felel meg) büntették a magyar Tv2-t is tulajdonló ProSiebenSat.1-ot , valamint az RTL-t. Az indoklás szerint a két médiaóriás a piaci erőfölényét kihasználva olyan árazást használt, mellyel kárt okoztak a versenytársaiknak.
Évtizedek óta példátlan ütemű pártnépszerűségi átrendeződést mutatnak a vasárnap közölt új nagy-britanniai közvélemény-kutatási eredmények, amelyek szerint a kormányzó Munkáspárt egyetlen hét alatt kényelmes előnyből egyértelmű hátrányba került a népszerűségi listákon. Gordon Brown kormányfő ugyanakkor cáfolta, hogy emiatt nem írja ki a nemrég még biztosra vett idő előtti választásokat.
Csütörtökön ünnepelték a Szputnyik, az első műhold, fellövésének 50. évfordulóját. Az Orosz Tudományos Akadémián az űrkutatás apraja-nagyja megjelent, és nem voltak restek régi történetekkel vidítani egymást: kreativitás, vodka, és az a bizonyos ceruza
Az Egészségügyi Minisztérium szerint Rogán Antal V. kerületi polgármester súlyos jogsértést követ el, ha beváltja ígéretét és hétfőn lebontatja a sorompókat, valamint kerékbilincset rakat az...
Gyurcsány Ferenc azt ígérte, az MSZP vezetése meg fogja védeni és meg fogja óvni a magyar baloldal tisztességét, becsületét; a pártelnök, miniszterelnök erről az MSZP 18. születésnapján beszélt....
A kormány ismét hazudik, ismét titokban hoz az egészségbiztosítási rendszerről döntéseket, amelyek hosszú távon befolyásolják a magyar emberek életét - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Pesti Imre, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja. A kormány által bevezetendő több-biztosítós rendszernél pénzlenyúlásról, az egészségügyi vagyon elsinkófálásáról van szó - tette…
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke 11 kérdést intézett Magyar Bálinthoz a női kvóta kapcsán; ebben az MDF elnöke arra kíváncsi, nem tart-e attól az SZDSZ, hogy a mesterséges keretek...
Moszkvában két ellenzéki megemlékezést is tartottak vasárnap, Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolásának első évfordulóján: az elsőt Mihail Kaszjanov Orosz Népi-Demokratikus Szövetség (RNDSZ) elnevezésű szervezete, a másodikat a Másik Oroszország koalíció rendezte.
Évtizedek óta példátlan ütemű pártnépszerűségi átrendeződést mutatnak a vasárnap közölt új nagy-britanniai közvélemény-kutatási eredmények, amelyek szerint a kormányzó Munkáspárt egyetlen hét alatt...
Belehúznának, hogy kikerüljenek a slamasztikából. Önmaguknak 3-as osztályzatot adnak. Orbánra mutogatnak ismét. Hetykék akarnak lenni. Nagykorú lett az MSZP, ami felelősségvállalást is jelent - 18. születésnapját ünnepelték a párt prominensei és néhány nyugdíjas.
Példaértékű nemzetközi környezetvédelmi sikerként értékelte Fodor Gábor a Rába habzásának megfékezését pénteken, a Rába-parton tartott sajtótájékoztatóján. A megtett intézkedések eredményeként már most jelentősen javult a Rába állapota, és minden esély megvan arra, hogy a víz minősége egy-két éven belül az 1997 előtti állapotra álljon vissza - jelentette ki a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Titkos találkozón háttéralkut kötött az egészségügyi államtitkár a biztosítók képviselőivel. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja azt mondta, a biztosítók elégedettek, és már megéri nekik belépni a magyar egészségügyi piacra, ami arra utal: a kormány olyan garanciákat adott nekik, amik az alacsony befektetések mellett is biztosítják a profitjukat.
Mikrobákkal működtetett üzemanyagcellát fejlesztett ki egy amerikai diákcsoport: a mobiltelefon töltésére is alkalmas bioelem növényi hulladékok lebontásával termel energiát. A Massachusettsi...
Tovább folytatja parádés sikersorozatát az Arsenal labdarúgócsapata a 2007-2008-as szezonban. Az idény eddigi legjobb együttese az angol bajnokság 9. fordulójában 3-2-re nyert a vendég Sunderland ellen.
Bronzérmet szerzett a magyar férfi párbajtőr csapat a szentpétervári vívó világbajnokságon, miután a harmadik helyért 45-40-re verte Spanyolországot vasárnap. A női tőr válogatott délután, szintén a bronzért lép pástra, az ellenfél, Japán lesz.
A világ egyetlen részén sem működhet csak üzleti alapon az egészségügyi rendszer - hangsúlyozta Bill Clinton a Közép-Európai Üzleti Központ által rendezett gálavacsorán.
Országszerte és a határon túl is megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc leverését követő megtorlás áldozatairól. A Kossuth téren felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság lobogóját. Koszorúzást tartottak a Batthyány-mauzóleumnál, a Fiumei úti sírkertben, és a Batthyány-örökmécsesnél is.
Valószínűleg a tengeren át vitték ki Portugáliából a tavasszal elrabolt skót kislányt, Madeleine McCannt - legalábbis erre a következtetésre jutott vasárnapi brit lapértesülések szerint a világ...
Vágjatok oda hetykén - vázolta fel a követendő stratégiát a párt 18. születésnapját ünneplő rendezvényén Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök annak az MSZP-nek, amelyre az elmúlt hetekben egyre több korrupciós ügy árnyékába vetül. Gyurcsány szerint az MSZP legyőzhetetlen.
Jövőre indulhat a közösségi bormarketing tényleges finanszírozása, mivel várhatóan 2008 elején állnak majd rendelékezésre a szükséges források - tájékoztatta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-t.
A kisebbségekről és az uniós tapasztalatokról tárgyalt vasárnap Szlovéniában - a magyar határ közelében fekvő Csentén - Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Lojze Peterle európai parlamenti képviselő, a hónap végén esedékes szlovén köztársaságielnök-választáson legesélyesebbnek tartott jelölt. "Az a reményünk, hogy olyan köztársasági elnököt választanak az itt élők, akivel Magyarország feltétlen…
Szinte teljesen leromboltak egy várost a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban feltételezhetően megtorlásul az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit a közelmúltban ért támadásért - közölték a térségben...
Garázdaság miatt indult büntetőeljárás a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjével, Koncz Gáborral szemben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a férfi egy négyfős társaság tagjaként vacsorázott az egyik helyi pizzériában pénteken. A rendőrség közlése szerint a társaság hangoskodott, a pincér többször rájuk szólt, hogy zavarják a vendégeket. K. Gábor…
A baloldalnak kell felszabadítania Magyarországot a hazugságok alól, őszinteség és tisztesség dolgában nem lehet megalkudni - fogalmazott a miniszterelnök az MSZP 18. születésnapi ünnepségén. A párt frakcióvezetője úgy vélte: a kormány jelenlegi intézkedései az MSZP "legbaloldalibb" lépései közé tartoznak.
A kisebbségekről és az uniós tapasztalatokról tárgyalt vasárnap Szlovéniában - a magyar határ közelében fekvő Csentén - Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Lojze Peterle európai parlamenti képviselő,...
Az orosz mérnökök az utolsó simításokat végezték vasárnap azon az űrhajón, amelyen szerdán a világűrbe indul az első maláj űrhajós. A kazahsztáni Bajkonurban összeszerelték az Oroszországban gyártott, és darabokban Kazahsztánba szállított Szojuz űrhajót, amelyre felfestették a maláj nemzeti zászlót és az államcímert is.
Garázdaság miatt indult büntetőeljárás a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjével, Koncz Gáborral szemben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a...
A vártnál kedvezőbb szeptemberi amerikai foglalkoztatási adat alapján a Wall Street a korábbiakhoz képest most kisebb esélyt ad az október végi kamatot csökkentésnek
A szomszédos országok közül Szlovéniával van a legjobb kapcsolata Magyarországnak - mondta vasárnapi látogatásán Orbán Viktor a szlovéniai Csentén tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.
Tömeges letartóztatásokat hajtott végre a dán rendőrség a tegnap esti zavargások után. Több mint négyszáz embert vittek be, miután a szélsőbaloldali fiatalokból álló tömeg megpróbált elfoglalni egy épületet. A fiatalok egy illegális kultúr központ fél évvel ezelőtti bezárása miatt tüntettek.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 7, 13, 15, 23, 24, 29. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem...
A holland futballtörténelemben példátlan módon hét gólt szerzett Afonso Alves, a Heerenveen brazil légiósa az Almelo ellen 9-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.
Több tízmillió forint kárt okoztak Győr-Moson-Sopron megyében az őrizetlenül hagyott gátőrházak fosztogatói. A rendőrök most a gátőrökkel együtt, járőrözve próbálják megakadályozni a további pusztítást.
Legkevesebb hetven ember életét vesztette felkelők és biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz. A hadsereg szerint két...
A saolin templom szerzetesei nem vesznek részt a pekingi olimpia idején rendezendő kungfu-bemutatón. A pekingi illetékesek nem csupán népszerűsíteni szeretnék a kínai harcművészetet, de abban is bíznak, hogy a kungfu előbb-utóbb bekerülhet az olimpiai sportok közé.