Igencsak meglepődtek azok a horvát vásárlók, akik a halottak napi, temetőbe szánt mécseseket egy, Magyarországon is népszerű áruházláncban vásárolták. A fedeles műanyag mécsesek alját, illetve tetejét ugyanis pornóképekkel bélelte a gyártó.
Alternatív útvonal kidolgozását kéri Svédország az Északi Áramlat gázvezeték nyomvonalával kapcsolatban. Erről a svéd környezetvédelmi miniszter beszélt szerdán, a norvég fővárosban.
A Fidesz és az önkormányzat gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobránál koszorúzott, az SZDSZ pedig az első világháborús emlékműnél az őszirózsás forradalomra emlékezett szerdán Debrecenben.
Somody Imre üzletember fájlalja, hogy a kormánypártok a több-biztosítós modell kérdésében politikai kompromisszumot kötöttek, ráadásul hibásat. A Plusssz pezsgőtabletta gyártásáról elhíresült vállalkozó szerint az összes EU-fejlesztés regionális szinten várható.
Egyetlen alelnököt nevezne ki Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnöke - derül ki a közszolgálati médium kommunikációs osztályának az MTI kérdésére adott válaszából."Rudi Zoltán keresi azt a televíziós műsorgyártáshoz, gazdasági és pénzügyekhez egyaránt értő szakembert, aki alelnökként dolgozhatna a Magyar Televízióban" - áll a tájékoztatásban. Noha a mostani vezető 2004 eleji elnöki…
Már 11-13 éves gyerekek is kaphatnak fogamzásgátló szereket az Egyesült Államokban - a Maine állambeli Portland egészségügyi hatóságainak döntéséről a CBS televízió számolt be szerdán.
Forgalomnövekedés várható a határokon - mondta az InfoRádiónak a Határőrség szóvivője. Orodán Sándor hozzátette: nemcsak a temetők látogatása, hanem a külföldi vendégmunkások haza-, illetve visszalátogatása miatt fordulhat elő várakozás.
Kiürítette az átadás első, október 31-i határidejére a MÁV a Nyugati pályaudvar azon részeit, ahol az új kormányzati negyed épületegyütteseinek jelentős része fog felépülni - tájékoztatta az MTI-t a vasúttársaság szóvivője szerdán.
A lakossági terhek enyhítését célzó gázár- és távhő támogatási rendszer 2008. évben az ideihez képest néhány ponton módosul. A jogosultsági feltételek lényegében változatlanok maradnak, így jövőre is várhatóan a háztartások 60 %-a részesül támogatásban.
Nyolcvanra emelkedett a Haitin és a Dominikai Köztársaságban pusztított Noel trópusi vihar halálos áldozatainak a legfrissebb veszteségmérleg szerint. A vihar a Hispaniola sziget keleti részén...
Súlyos sérüléseket szenvedett két gépkocsivezető férfi, amikor autójukkal szemből egymásnak ütköztek szerdán Érsekcsanádon az 51-es úton; a balesetet okozó férfinél a helyszíni alkoholszondás vizsgálat alapján felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A Magyar Atlétikai Szövetség szerdai elnökségi ülésén a vezető testület több tagja bizalmatlansági indítványt nyújtott be Rábold Gusztáv elnök ellen és lemondásra szólította fel.
Pedofília elleni nagyszabású rendőrségi akció zajlik az Európai Unió számos tagországában, amelynek keretében eddig csak Franciaországban huszonöt személyt állítottak elő - közölték európai...
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit szerdán kora este Szabolcsban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a 49-es főúton, Pátyod község belterületén hajtott át egy személygépkocsi egy, az úttesten fekvő férfin, aki a helyszínen életét vesztette.
Cáfolta az Egyesült Államok, hogy siettetné rakétapajzsa egyes elemeinek Közép-Európába telepítését, amint azt Oroszország Washington szemére vetette. Geoff Morrell, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerdán Washingtonban elmondta: az amerikai kormány reméli, hogy mielőbb megállapodásra juthat Csehországgal és Lengyelországgal az amerikai rakétavédelmi rakétarendszer egyes elemeinek e két…
Akinek van kisgyereke vagy kisunokája, bizonyára tudja, kicsoda Hello Kitty, a rózsaszín kiscica. Azt viszont bizonyára kevesebben tudják, hogy ő minden idők üzletileg legsikeresebb macskaféléje.
Felkerült a The Sun című bulvárlap internetes oldalára John Arne Riisének, az FC Liverpool norvég labdarúgójának havi fizetési kimutatása. A válogatott futballista bruttó keresete - a prémiumokkal együtt - 139 634 font (49,5 millió forint) volt, ebből 82 413-at kapott kézhez.
Két új kiadványt mutatott be az 1956-os Intézet a magyar forradalommal, illetve a forradalom tavalyi 50. évfordulójával kapcsolatban szerdán Budapesten.
Megkezdődik az új, intervenciós gabonafelvásárlási időszak november 1-jén, és 2008. május 31-ig tart - tájékoztatta Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)...
A Fidesz és az önkormányzat gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobránál koszorúzott, az SZDSZ pedig az első világháborús emlékműnél az őszirózsás forradalomra emlékezett szerdán Debrecenben.
Látványos szakaszához érkezett az M0-ás híd építése, a pesti oldal egyik A betű formájú vasbeton tartópillére már 80 méternyire magasodik, elkészülte után 100 méteres lesz - közölte Rapkay Kálmán....
Az Amerikai Egyesült Államok vezeti a svájci Világgazdasági Fórum (VF) legújabb versenyképességi rangsorát az intézet szerdán közzétett éves Globális versenyképességi jelentése szerint.
A Magyar Atlétikai Szövetség szerdai elnökségi ülésén a vezető testület több tagja bizalmatlansági indítványt nyújtott be Rábold Gusztáv elnök ellen és lemondásra szólította fel.
Várhatóan mintegy 50-60 helyszínen - köztük a fővárosban - tüntetnek majd a sertéstartók november 15-én, mivel úgy ítélik meg, hogy helyzetük teljesen ellehetetlenült. Tóth István, a...
Keserűen bírálták amerikai diplomaták, hogy a washingtoni külügyminisztérium az egyre több beltöltetlen bagdadi nagykövetségi állás miatt kötelezővé kívánja tenni számukra az iraki külszolgálatot. A külügyi alkalmazottak helyi idő szerint szerdán Washingtonban sorolták el panaszaikat Harry Thomasnak, a tárca személyzeti igazgatójának. Egyesek úgy vélekedtek, hogy az iraki külszolgálat "potenciális…
Keresi a dél-afrikai rendőrség azt az anyát, akinek párnapos csecsemőjének maradványait egy kutya találta meg. Még nem tudni, hogy az eb tépte-e szét az újszülöttet. Tény, hogy a kutya a pici fejével játszott.
Egy német vállalkozó még az év vége előtt meg szeretné indítani a világ első olyan tévécsatornáját, amely kizárólag a gyász és a temetés témájával foglalkozik majd. Az új tévécsatornán a...
Csütörtökön zárva tart az üzletek nagy része, de péntektől helyre áll a szokásos hétvégi rend, az üzletek ezek alapján várják a vásárlókat - mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban.
A 81 kg-os kategóriában szereplő Szellő Imre olimpiai kvótát szerzett a Chicagóban zajló olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon, ahol a nyolcaddöntőben technikai döntő fölénnyel aratott győzelmet ausztrál ellenfele, Matthew Corbett felett.
Fokozott óvatosságot kér a megemlékezőktől mindenszentek és a halottak napján az országos katasztrófavédelem. Dobson Tibor szóvivő csütörtökön arról beszélt: ebben az évben majd százan vesztették már életüket tűzesetekben szerte az országban. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezekben a napokban lényegesen több lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A tüzeket gyakran egy…
Egy német vállalkozó még az év vége előtt meg szeretné indítani a világ első olyan tévécsatornáját, amely kizárólag a gyász és a temetés témájával foglalkozik majd.
Öngyilkosságot követett el Kréta szigetén egy fiatal szerelmespár, mivel szüleik megtiltották nekik a házasságkötést. A fiatalok növényvédő szert vettek be, a 24 éves fiatalember meghalt, a...
Az izraeli hadsereg letartóztatta csütörtök hajnalban Ciszjordániában a Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnyának egyik helyi vezetőjét - közölték palesztin biztonsági források. A 40 éves Omár Tirávit, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok magas rangú tisztségviselőjét az észak-ciszjordánia Nábluszban fogták el katonák, akik mintegy harminc gépjárművön érkeztek ahhoz a házhoz, amelyben az…
Új budapesti magánfőiskola alapítására tett javaslatot az oktatási és kulturális miniszter, jóllehet a tárca régóta eltökélt célja, hogy a minőség javítása érdekében csökkentse a felsőoktatási intézmények számát. A minisztérium szerint a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola teljesítette az intézményalapítás feltételeit, így nem tudják megakadályozni, hogy hallgatókat fogadjon szeptembertől.
A pakisztáni légierő nyolc katonája meghalt, további negyven pedig megsebesült csütörtökön a keleti országrészben fekvő Pandzsáb tartományban egy öngyilkos merénylő által elkövetett robbantásban -...
Gyakrabban járnak hajnal óta a fővárosi temetőket érintő buszok és villamosok; komolyabb fennakadás egyelőre sehol sincs, de több helyen késnek a járatok - közölte a BKV fődiszpécsere csütörtökön. Az Új köztemető környékén egyre zsúfoltabbak a 95-ös, 68-as és 68/A jelzésű buszok, ezért a közlekedési vállalat azt kéri: aki teheti, inkább villamossal utazzon. mA 28-as és a 37-es villamos a…
A református egyháznak a kultúra minden területén nyitnia kell a modern világ elvárásai irányában - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
A rimini ügyészség elutasította Marco Pantani édesanyjának a kérelmét, hogy vizsgálják ki újra fia halálának körülményeit. Az eddigi ismeretek szerint az olaszok klasszis országúti kerékpárosa kokain-túladagolás következtében hunyt el 2004 februárjában.
Egyetlen alelnököt nevezne ki Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnöke - derül ki a közszolgálati médium kommunikációs osztályának az MTI kérdésére adott válaszából. Noha a mostani vezető 2004...
Daniel Craig példátlan összegű, 30 millió fontos (mintegy 10,8 milliárd forintot érő) szerződést kötött a következő négy Bond-szerep eljátszására - írta szerdán egy brit napilap. A The Daily...