Csehországban bejelentette távozási szándékát Jirí Cunek kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter. A koalíció ugyanakkor valószínűleg nem került veszélybe.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten távozik tisztségéből. A sokat vitatott politikus, aki egyben a kereszténydemokrata néppárt elnöke is, a napokban újabb korrupciógyanús ügy főszereplője lett. Kiderült: a kilencvenes évek végén 3,5 millió koronát helyezett el a bankokban akkor, amikor nehéz anyagi helyzetére…
Az orosz rendőrség azonosította a szerdai, Togliattiban elkövetett robbantásos merénylet gyanusítottját. Ezt csütörtök délelőtt közölte a nyomozás vezetője.
Átmenetileg bezár Szeged egyetlen olyan óvodája, ahol a Down-kóros gyerekeket is befogadják. Azt mondják azért, mert rossz a kémény. A szülőkkel most közölték, hogy egy hónap alatt másik intézményt kell találniuk. Ők azonban úgy vélik, el akarják adni az épületet.
Bejelentette lemondását csütörtökön Nikola Spiric szerb nemzetiségű boszniai miniszterelnök, tiltakozva ezzel a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjének legutóbbi döntése ellen. Miroslav Lajcak, aki nemzetközi megbízással teljhatalmú úrként felügyeli a két, etnikai alapon kialakult részből álló államot, legutóbb olyan döntést hozott, amely lehetővé teszi a közös, központi boszniai kormány…
Frank Lampard mesterhármast szerzett a Leicester City elleni (4-3), szerdai Ligakupa-mérkőzésen, miáltal már 99 találatnál tart, amit a londoni futballklub színeiben elért, s nyolcadik Chelsea-játékosként hamarosan átlépheti a százgólos álomhatárt.
Büntetett előéletű Malina Hedvig állítólagos támadója - egy szlovák hírportál értesülése szerint. A bőrfejű fiatalt már egyszer elítélték, de fiatalkora miatt nem kellett letöltenie büntetését. A 17 éves fiú és bűntársa nyolc hónappal a Malina Hedvig elleni támadás előtt, 2005 novemberében azért bántalmazta brutálisan egy fiatalembert, mert nem tetszett nekik, ahogy nézett.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bálint Gabriella elmondta, nemcsak közlekedési, hanem bűnmegelőzési és közbiztonsági szempontból is indokoltnak tartják a temetők és környékük ellenőrzését. A rendőrség…
Az Egyesült Államok és Irak is megpróbálja elkerülni, hogy Törökország bevonuljon az észak-iraki kurd autonómia területére. Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési adatokat osztanak a törökökkel az irakban rejtőzködő PKK-fegyveresekről. Az irakiak pedig ellenőzőpontokat állítottak fel. Ankara ugyanis invázióval fenyeget, ha nem adják ki a területére átcsapó kurdokat.
Mindenszentek a keresztény egyházak ünnepe, de a vallásos tartalom mellett számos néphiedelem is fűződik ehhez a naphoz. Magyarországon többfelé ételt raktak ki a család halottai számára is az asztalra. Máshol a temetőben látják vendégül jelképesen halott szeretteiket.
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel csütörtökön délben.
Összesen 1877 darab hazai geoládát tart nyilván a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület. Mostanáig több, mint hétezren regisztrálták magukat az egyesület honlapján, vagyis legalább ennyien foglalkoznak "ládavadászattal".
Alkoholt soha nem fogyasztó cukorbetegek vércukra értékelhetően javul, ha a főétkezések alkalmával egy-egy pohár bort is megisznak az étel mellé - mutatta ki egy Izraelben végzett tanulmány.
Csütörtöktől szigorodnak Németországban az útlevélkérvényezés szabályai. A november 1. után kiállított útiokmányokban már a tulajdonos ujjlenyomata is szerepel. Az ellenzéki pártok bírálják a turizmusban világbajnok német lakosság "kriminalizálását".
Öt baleset okoz káoszt az M3-mas autópálya fővárosből kifelé vezető szakaszán. A legsúlyosabb karambol Mezőkövesd térségében történt, ahol egy Polski Fiat és egy motor ütközött össze, mindkét jármű vezetője megsérült. A 27-es és a 36-os kilométerkövek között pedig négy koccanásos baleset okoz hatalmas torlódást.
Az 1994-es San Marinói Nagydíj kapcsán sokan csak arra emlékeznek, hogy azon a versenyen vesztette életét a sport háromszoros világbajnoka, Ayrton Senna. Igen ám, de azon a hétvégén egy újonc pilóta, Roland Ratzenberger is meghalt.
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a november 17-én Moldova (Chisinau, 19 óra) és a november 21-én Görögország (Puskás Ferenc Stadion, 20:15 óra) nemzeti csapata ellen vívandó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre.
Hárommillió forintot fizettek be a BKV-bliccelők, amióta meghirdette a cég az adósságok kedvezményes rendezési lehetőségét. Az akció még a felénél sem tart. 15 milliárd forintos tartozásának csak töredékéhez juthat hozzá így a közlekedési társaság, ezért januártól behajtókra bízza a követelést.
Súlyos sérüléssel járó baleset történt csütörtökön az M3-as autópálya 138-as kilométerszelvényénél, ezzel egy időben több kisebb baleset okoz komoly torlódást az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán Pest megye térségében - közölte az Autópályakezelő Zrt. ügyeletese és az Autópálya-rendőrség szóvivője. Mezőkövesd térségében egy motor ütközött egy kis Polski Fiat személyautóval.…
Cáfolta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Törökország lezárta légterét az iraki Kurdisztánba irányuló polgári repülők előtt. Ali Babacan külügyminiszter pedig kijelentette: nem lesz török invázió Irak északi területei ellen. A légtér lezárásáról szóló információt az NTV török hírtelevízió röppentette fel, de nem sokkal utána egy nevének…
Kína csütörtökön nyomatékosan arra kérte a Vatikánt, hogy mondja le Tibet szellemi vezetőjével, a dalai lámával tervezett találkozót. Peking azt is kiemelte, ha mégis létrejönne az audiencia, akkor az rossz hatással lenne a kétoldalú kapcsolatokra.
A közhelytől eltérően a nők sokkal jobban vezetnek, mint a férfiak – állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
A tavalyi sikeren felbuzdulva az idén is tucatnyi programmal rendezik meg a Márton-napi vigasságokat november 11-én délelőtt 10 órától sötétedésig a Nyíregyháza-sóstói Múzeumfaluban - jelentette be az intézmény igazgatója. Páll István elmondta, hogy a libához és az új borhoz kapcsolódó kóstolókat és vetélkedőket szerveznek. Ebben szerepet kap a hagyományos kirakodóvásár éppúgy, mint a kádárok…
Akár kilencszeres különbség is lehet az egyes biztosítók 2008-as éves kötelező felelősség-biztosítási díjai között, így megéri több biztosító ajánlatát is bekérni a döntés előtt.
Árpa Attila néhány napot kettesben töltött kislányával, mert a felesége Amerikába utazott. A macsó producer hibátlanul megküzdött a ráháruló feladatokkal, inkább az aggasztja, hogy hogyan tud majd felébredni a hajnali órákban, amikor a Mokka stúdiójában kell megjelennie.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Németország támogatását kérte csütörtökön Ehud Olmert izraeli miniszterelnök az izraeli látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeiertől az Irán elleni szigorúbb szankciókhoz, amiért Teherán a nemzetközi követelések ellenére sem hajlandó felhagyni nukleáris programjával - közölte a kormányfő hivatala. Olmert ezenkívül az Izrael és a palesztinok közötti megbékélési erőfeszítésekről beszélt a német…
Már 90 halálos áldozata van a Karib-tenger térségében pusztító Noel trópusi viharnak. A forgószél eddig a Dominikai Köztársaságban végezte a legnagyobb károkat.
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a prágai városi bíróság Ludmila Brozová-Polednovát, aki 1950-ben államügyészként vett részt az egyik legnagyobb korabeli koncepciós perben. A taláros testület bűnrészesnek találta a most 86 éves bírónőt, aki rossz egészségi állapotára hivatkozva nem vett részt a tárgyaláson. Polednová egyike volt azoknak az államügyészeknek, akik kidolgozták a Milada…
A török kormányfő csütörtökön cáfolta, hogy Ankara lezárta volna légterét az észak-iraki kurd területre közlekedő repülőgépek elől. Recep Tayyip Erdogan azt mondta az Anatolia török hírügynökségnek, hogy "semmi effajta döntés nem született".
Bocsánatkérésre kényszerült Tonis Lukas észt oktatási miniszter, mert a balti köztársaság általános iskoláinak ajánlott olvasmányok idegengyűlölő vicceket tartalmaztak: a durva anekdoták célpontjai az oroszok, a feketék, az örmények és a kínaiak voltak, de a nőkről is megengedhetetlen hangnemben élcelődtek. A botrány azt követően robbant ki, hogy az egyik tallinni elitiskola leánytanulójának apja…
Lát esélyt a sertéságazatban kialakult válság békés megoldására a Magyar Sertéstartók Szövetsége. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tervezett tüntetése mellett a sertéstartók is fontolgatják a demonstrációt, de nem biztos, hogy végül szükség lesz rá. Az érintett szövetségek jövő hétfőn, illetve csütörtökön döntenek a teendőkről.
Újabb Irán elleni büntetőintézkedések meghozatalára kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát az Egyesült Államok. Az amerikai külügyi államtitkár közben arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak külön szankciókat kellene hoznia Teherán ellen.
Hárommillió forintot fizettek be a BKV-bliccelők, amióta meghirdette a cég az adósságok kedvezményes rendezési lehetőségét - tudta meg a Független Hírügynökség. Az akció még a felénél sem tart. 15 milliárd forintos tartozásának csak töredékéhez juthat hozzá így a közlekedési társaság, ezért januártól behajtókra bízza a követelést.
Kézzel írt és illusztrált könyvritkaságot készített J.K. Rowling. Harry Potter megálmodójának új mesekönyve mindössze hét példányban jelenik meg, és az egyiket jótékony céllal bocsátják árverésre. A Beedle, a bárd meséi című könyv bőrkötésben készült, a kötetet féldrágakövekkel és ezüsttel díszítették.
A McLaren brit újonca, Lewis Hamilton életrajzi könyvében őszintén vall arról, miként alakult a kapcsolata csapattársával, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, aki egyáltalán nem könnyítette meg az életét debütáló évében a Forma-1-ben.
Egy órán belül öt baleset történt csütörtökön kora délután az M3-as autópályán, ezért az egyébként is telített úton nagy a torlódás Debrecen felé. Budapest környékén az autópályákon kifelé és befelé is nagyon sok az autó, de az M3-ason a legrosszabb a helyzet.
Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten távozik tisztségéből. A sokat vitatott politikus, aki egyben a kereszténydemokrata néppárt elnöke is, a napokban újabb korrupciógyanús ügy főszereplője lett.
Andrej Logovoj orosz üzletember csütörtökön Moszkvába kijelentette: ő és családja vált nukleáris terrorizmus áldozatává egy évvel ezelőtt. Lugovoj, akit azzal vádolnak Nagy-Britanniában, hogy polóniummal megölte Londonban Alekszandr Litvinyenko volt titkosszolgálati tisztet, sajtóértekezletén nem részletezte, hogy mit ért állításán, s hangsúlyozta: csak arra akart újra rámutatni, hogy semmi köze…
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel csütörtökön délben.
Mezítláb volt kénytelen edzeni az orosz rögbiválogatott több tagja is a román fővárosban, miután ellopták a szállodájuk előcsarnokában hagyott sportcipőjüket.
A több éves külföldi száműzetés után két héttel ezelőtt Pakisztába visszatért Benazir Bhutto volt kormányfő csütörtökön néhány napra elutazott családjához Dubajba - közölte Bhutto pártjának egyik tisztségviselője.
Csütörtökön lemondott a bosnyák kormányfő. Nikola Szpirics azzal indokolta döntését, hogy nem tud tovább dolgozni olyan feltételek mellett, amilyeneket a balkáni országot felügyelő nemzetközi közösség főképviselője a múlt hónapban "kikényszerített".