2007. november 10. szombat

nov. 10
8:38
Chávez lefasisztázta az ellene tüntető diákokat (Kripto Akadémia)
Fasisztáknak nevezte Hugo Chávez venezuelai elnök azokat a diákokat, akik a héten Caracas utcáira vonulva tiltakoztak úgynevezett alkotmányos reformjai ellen. Chávez miután megérkezett Santiago de Chilébe, ahol a XVII. ibér-amerikai csúcstalálkozón vesz részt, kijelentette: a megmozdulásokat a venezuelai oligarchák szervezték. A chilei fővárosban huszonkét állam- és kormányfő részvételével…
nov. 10
8:40
Orbán: helyes döntés volt (HírExtra)
A Fidesz elnöke szerint miniszterelnöksége alatt kormánya szakmailag, gazdaságilag és katonapolitikailag is helyes döntést hozott, mikor a svéd-brit Gripen vadászerpülőgépek vásárlása mellett döntött - így reagált pénteken Orbán Viktor a Gyurcsány-kormány által felkért vizsgálóbizottság vonatkozó jelentésére.
nov. 10
8:40
Afganisztánban meghalt hat NATO-katona (Index)
Életét vesztette az afgán hadsereg három katonája is.
nov. 10
8:40
Madárinfluenzában halt meg egy férfi Indonéziában (Gondola)
Madárinfluenzában halt meg egy férfi Indonéziában, és ezzel 91-re emelkedett az ázsiai országban azoknak az a száma, akik életét ez a kór oltotta ki - közölte a jakartai egészségügyi minisztérium....
nov. 10
8:46
Konténeres hajléktalanok (HírExtra)
Konténereket bérel az egri önkormányzat, hogy el tudja szállásolni télen a hajléktalanokat. A hajléktalanszálló épülete ugyanis használhatatlanná vált, beszakadt a teteje, és egyelőre nem tudják felújítani.
nov. 10
8:46
Tűz ütött ki a budapesti Erzsébet kórházban (Gondola)
Tűz ütött ki szombat hajnalban Budapesten a VII. kerületi Erzsébet kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik kórtermében. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője arról...
nov. 10
8:49
Csökkenhet az áram ára! (Piac és Profit)
Négy áramtermelő kapott kvóta többletet a szennyezőanyag kibocsátásához képest. Ezzel fél forinttal is csökkenhet a kilowattóránkénti ár.
nov. 10
8:50
Gyurcsány: A falu az falu, a város meg város (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint nincs más útja a falunak, mint az összefogás. A miniszterelnök erről négynapos falujáró körútjának záróeseményén beszélt.
nov. 10
8:50
Veres perrel fenyegetôzött (BorsOnline)
A Bogát-Ferr Kft ügyében hallgatta meg Veres János pénzügyminisztert a Parlament költségvetési bizottsága. A most nyilvánosságra került jegyzôkönyv szerint a pénzügyi tárca vezetôje perrel fenyegeti a volt cégének ügyeirôl érdeklôdô ellenzéki politikusokat.
nov. 10
8:51
Végrehajtás a múzeumban (HírExtra)
Bírósági végrehajtó foglalt le egy képet pénteken a Nemzeti Múzeumban. Sigray Antal, a két világháború közötti németellenes politikus hagyatékát már évek óta vissza akarják szerezni az örökösök. Egy 2004-ben hozott jogerős ítélet után most egy képet visszakaptak a tulajdonosok.
nov. 10
8:51
Pakisztánban egy hónap múlva feloldják a szükségállapotot (Gondola)
Egy hónap múlva oldják fel a szükségállapotot Pakisztánban - közölte szombaton az ország főügyésze, Málik Mohamed Kajjúm a Geo magántelevízióban. Ezzel egy időben szombaton elhagyta...
nov. 10
8:56
Sportcipőrajongók, figyelem! (Index)
Újabb mérföldkő a magyar sneakerkultúra történetében.
nov. 10
8:56
Már az amerikaiak is... (HírExtra)
Vádat emeltek Bernard Kerik volt New York-i rendőrfőnök ellen pénteken egyebek között csalás, adócsalás, nyomozás akadályozása és az amerikai kormány félrevezetése címén. Bernard Kerik korábban Amerika hőse, a terrorellenes küzdelem jelképe volt.
nov. 10
8:57
Vadász János, a szégyenpad és a hazug sajtó segédmunkások (Alternatív Energia)
Megalapozatlannak tartja az ellene szóló vádemelést Vadász János, volt szocialista politikus, aki nyáron egy biciklis futárral incidensbe keveredett a fővárosi Kodály köröndnél, és a fenyegetés miatt egy "pisztolynak látszó tárgyat" vett elő - minderről a Nap-keltében beszélt. Hozzátette, szerinte a vádemelés "javarészt annak a sajtó felhangnak, annak a publicitásnak a következménye, amit ez az…
nov. 10
8:58
"Más férfitől várt gyereket a feleségem, amikor beleszerettem" (Infostart)
Különös körülmények között szeretett bele feleségébe Seal. Az énekes 2004-ben találkozott a szupermodell Heidi Klummal, amikor a nő éppen előző partnere, az olasz Flavio Briatore gyermekét várta.
nov. 10
8:58
Halálos baleset Szikszónál (Index)
Megcsúszott az úton és felborult.
nov. 10
9:01
Kamion tolta a korlátra (HírExtra)
Egy embert próbálnak kiszabadítani összetört autójából az M3-as autópálya 143-as kilométerszelvényénél, a Miskolc felé haladó sávban - tájékoztatta László Antal, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t a péntek este hat óra előtt történt balesetről.
nov. 10
9:07
Jász-Nagykun-Szolnok is a szárnyvonalakért (HírExtra)
Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata sem ért egyet a gazdasági tárca azon tervével, amely megszüntetné a személyszállítást a Tiszafüred-Karcag vasútvonalon, és kezdeményezi, hogy MÁV továbbra is tartsa fenn ezt a szolgáltatást; erről pénteki ülésén egyhangúan döntött a testület.
nov. 10
9:12
Hangulatjavító kell a finn hokisnak (HírExtra)
Őrizetbe vették és várhatóan börtönbüntetéssel sújtják a legjobb finn jégkorongozók közé tartozó Jere Karalahtit, mivel droggal kereskedett. A hazatérte előtt, 1999 és 2002 között az észak-amerikai profi ligában (NHL) a Los Angeles Kingsnél és a Nashville Predatorsnál szerepelt hokis amfetamin-csempészeten vesztett rajta.
nov. 10
9:17
Visszafizetik az ételmaradék árát (BorsOnline)
Egy budapesti étteremben, ha valaki nem bírja megenni a felszolgált főfogást, a maradékot nem csak visszaküldheti, de azért még fizetnie sem kell. Az étterem tulajdonosa mindenkit megnyugtat, hogy a maradék nem kerül vissza az asztalra, egy másik vendég tányérjába.
nov. 10
9:17
Ami hat az mellékhat (HírExtra)
Egy új alvadásgátló gyógyszer, amit heveny szívinfarktusban adnak, erélyesebb hatású, mint az eddig alkalmazott készítmény, de gyakrabban okoz vérzést is. Az erről szóló tudományos vizsgálat eredményeit a világ szívgyógyászainak egyik legrangosabb találkozóján ismertette a kutató csoport vezetőj.
nov. 10
9:23
Nincs egység az egység emlékművéről (HírExtra)
A történelmi naphoz, november kilencedikéhez méltó egyetértés övezte pénteken a berlini Bundestagban a német egység emlékművének tervezett felállítását. A hírhedt berlini fal leomlásának 18. évfordulóján rendezett ünnepi ülés keretében a honatyák túlnyomó többsége az emlékmű felállítása mellett szavazott.
nov. 10
9:23
Újjáalakul az MSZP kiskunhalasi szervezete (Gondola)
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél ma tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét. Az országos etikai bizottság október 13-án...
nov. 10
9:30
Pakisztánban egy hónap múlva feloldják a szükségállapotot (Kripto Akadémia)
Egy hónap múlva oldják fel a szükségállapotot Pakisztánban - közölte szombaton az ország főügyésze, Málik Mohamed Kajjúm a Geomagántelevízióban. Ezzel egy időben szombaton elhagyta iszlámábádi otthonát Benazir Bhutto egykori pakisztáni kormányfő, akit előző nap a hatóságok házi őrizetben tartottak, hogy ne szólaljon fel egy, a szükségállapot ellen meghirdetett nagygyűlésen.
nov. 10
9:34
Svéd kamaszok akarták utánozni a finn lövöldözőt (HírExtra)
Letartóztattak két kamasz fiút pénteken Svédországban, mert állítólag a finnországi iskolai lövöldözésen fölbuzdulva iskolaigazgatójuk és a pedellus meggyilkolását tervezték - számolt be róla a rendőrség és a helyi sajtó.
nov. 10
9:34
Polgár kikapott Ponomarjovtól (Index)
A spanyolországban zajló Bajnokok Ligája sakktornán a magyar sakkozó hat forduló után a középmezőnyben található.
nov. 10
9:36
A Real Madrid Lewis Hamilton pszichológusát akarja (Index)
A spanyol labdarúgó-bajnokságot vezető madridi csapatnál a játékosok mentális erejének fokozására kellene az angol szakember.
nov. 10
9:37
Megsértődött a román szélsőjobb a cigányozás miatt (Infostart)
Az összeomlás szélén áll az Európai Parlament szélsőjobboldali frakciója, ugyanis kilépéssel fenyegetőznek a román tagok.
nov. 10
9:39
40 éves a Rolling Stone (HírExtra)
Ezen a hétvégén van a Rolling Stone magazin 40. születésnapja. A megkerülhetetlen, ám nem tévedhetetlen rockzenei szaklap első száma 1967. november 9-én jelent meg, címlapján John Lennon fényképével.
nov. 10
9:39
Divatmúzeum nyílik Rómában (Gondola)
Divatmúzeum nyílik jövőre Rómában, az 1652-ben épült Doria Pamphili palota egyik részében, amely 1957-ben került állami tulajdonba. Az ismert történelmi épület Róma legnagyobb, kilenc...
nov. 10
9:44
Halálos baleset Szikszó térségében (Gondola)
Feltehetően a csúszós út miatt vesztette el uralmát járműve felett az az autós, aki felborult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó térségében, a 3-as főúton - tájékoztatta az MTI-t a megyei...
nov. 10
9:48
Szélhámos bírságolja az autósokat (BorsOnline)
Csaló bírságolja a budapesti autósokat: a XI. és XII. kerületben parkolók hamis parkolási büntetéseket kapnak olyan utcákban, ahol nem is kellene fizetniük.
nov. 10
9:49
Benzinkútnál felejtette autóját (HírExtra)
Benzinkútnál felejtette autóját egy férfi Németországban: miután teletankolta és fizetett, szórakozottan hazasétált.
nov. 10
9:49
A kukapiac 20 százalékát hódítaná meg a Molok cég (Gondola)
A magyar kukapiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé kíván válni a Finnországban szinte monopol helyzetben lévő Molok Oy, amely Magyarországon vállalkozást alapított a speciális hulladéktárolók...
nov. 10
9:54
A fülével húzta el a buszt (HírExtra)
Csak öt méterre sikerült elhúznia a fülével egy emeletest buszt Nagy-Britannia egyik legerősebb emberének, és mivel 10 méterre tervezte a távot, kudarcot vallott rekordkísérlete.
nov. 10
9:54
Macedónia várja a magyar befektetőket (Gondola)
Macedónia alacsony adókkal, kedvező piaci perspektívákkal és állami támogatásokkal ösztönzi a külföldi befektetők letelepülését a balkáni országban - mondta Gligor Taskovics, a külföldi...
nov. 10
9:58
Tűz volt az Erzsébet kórházban (Infostart)
Tűz volt szombat hajnalban Budapesten a VII. kerületi Erzsébet kórház onkológiai rehabilitációs osztályának egyik kórtermében.
nov. 10
10:00
Átadják a díjakat (HírExtra)
Plenáris üléssel zárul ma, a tudomány világnapján a Tudomány Világfóruma (World Science Forum - WSF) háromnapos rendezvénye Budapesten. A Parlamentben tartandó eseményen adják át az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO tudományos díjait.
nov. 10
10:00
Mikulásfutár lesz a sztriptíztáncosnő (Index)
A börtönviselt és életműdíjas Rácz Linda nem tanulta a táncot, de csinálja, mert kisugárzik.
nov. 10
10:05
Tengerimalacok (Gondola)
Az állami finanszírozás várható visszavonulására rohamos gyorsasággal hozza majd több százezer honfitársunkat abba a helyzetbe, amely hasonlít ama 40-45 millióra becsült amerikaiéhoz, aki semmiféle egészségügyi biztosítással sem rendelkezik.
nov. 10
10:07
Szakszervezeti tiltakozás az egészségbiztosítás szétverése ellen (Gondola)
Tiltakozó nagygyűlést tartott 11 órától öt szakszervezeti szövetség a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen. Az érdekképviseletek elutasítják a kormány koncepcióját.
nov. 10
10:10
Nyisson gyorsétkezdét a városi madaraknak (BorsOnline)
Napról napra hidegebb van odakint, és bizony a hamarosan beköszöntô havazásokat is hangulatosabb a meleg szobából csodálni, mint bokáig gázolni a sólében. Odakint az utcán ilyentájt a legsanyarúbb a városlakó madarak élete, hisz amellett, hogy dideregnek, élelmet is alig találnak. Madáretetôket készíteni és fölszerelni tehát nagyon hasznos dolog. Ráadásul a gyerekeket is könnyebben nevelhetjük…
nov. 10
10:11
Banánt hozott a tenger (HírExtra)
Immár a tenger gyümölcsei közé tartozik a banán is, bár csak két holland sziget partjainál: több ezer darabot kaptak közvetlen vízi úton, "hullámpostával" a lakosok.
nov. 10
10:11
Afganisztánban meghalt hat NATO-katona (Gondola)
Meghalt a NATO-vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) hat katonája Afganisztán keleti részén, egy a felkelőkkel vívott összecsapásban. Az ISAF szombati bejelentése szerint a...
nov. 10
10:11
Célpont: Mutyi a Kökin (videó) (HírTV)
Tőkeinjekció Kórházbirodalmat épít a Hospinvest. Szoci önkormányzatok a háttérben. Tőkeinjekciók és helyi érzéstelenítők. Célpontban a magyar modell, avagy tuti üzlet közpénzből. Mutyi a Kökin Nemlétező párttagok támogatják az ügyeskedő MSZP-seket Kőbányán. Polgármester a multik szolgálatában. A Célpont bemutatja a korrupció bugyrait és a kerületet a béka feneke a...
nov. 10
10:13
Óvodai programok az elhízás megelőzésére (Gondola)
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi - akár felnőttkori - egészségi állapotát - hívták fel a figyelmet német szakemberek...
nov. 10
10:15
Pénzt vagy életet..? (Gondola)
Mi szükség volt arra, hogy légi utántöltési képességekkel rendelkezzenek a Gripenek? 7-8 milliárd forintot fordít a kormányzat a honvédelmi költségvetésben a civil őrző-védő kft.-kre, azért, hogy a Magyar Honvédség megmaradt két dandárját őrizzék, - ez mindent elmond. Kikerülhetetlen honvédelmünk jelenlegi helyzetének átértékelése.
nov. 10
10:15
Megszöktek a banánok (Privátbankár)
Immár a tenger gyümölcsei közé tartozik a banán is, bár csak két holland sziget partjainál: több ezer darabot kaptak közvetlen vízi úton, "hullámpostával" a lakosok. Mint kiderült, a tengernyi baná...
nov. 10
10:16
Bírálják az útlevelet (HírExtra)
Armand Mégret, a Francia Kerékpáros Szövetség (FFC) orvosa nyílt levélben fogalmazta meg aggályait a következő szezonra bevezetni tervezett, úgynevezett biológiai útlevél kapcsán.
nov. 10
10:16
Halálra gázoltak és magára hagytak egy férfit Halásztelken (Gondola)
Elgázoltak egy középkorú férfit pénteken éjjel Halásztelken, majd a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott; a férfi életét vesztette a balesetben - közölte a Pest megyei...

Keresés