2007. november 10. szombat

nov. 10
15:39
MDF: újabb adóelvonások a tervezett kiadáscsökkentés helyett (Alternatív Energia)
Az MDF szerint a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy nem sikerül az ország gazdasági mutatóin érdemben javítani, ezért a párt országos választmánya számára elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezete - mondta a testület elnöke szombaton, Budapesten. Az MDF Országos Választmánya szombati ülésén úgy foglalt állást a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban: a kormány az…
nov. 10
15:41
Hét neonácit letartóztatott a cseh rendőrség Prágában (Kripto Akadémia)
Hét neonácit letartóztatott a cseh rendőrség szombaton délután Prágában, ahol hatóságok által nem engedélyezett felvonulást akar tartani a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete. A mintegy száztagú csoportot a rendőrök szétzavarták. A hatóságok szerint a déli órákban a város különböző részeiből már több szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoport is a zsidó negyedbe indult,…
nov. 10
15:49
Rooney négy hétre kidőlt (HírTV)
Wayne Rooney bokasérülést szenvedett a Manchester United tegnapi edzésén, legalább négy hétig nem léphet pályára, sem a válogatottban, sem klubjában. A csatár az utóbbi időben kirobbanó formában játszott, a Premier League-ben október legjobb futballistájának választották. hírTV
nov. 10
15:52
Várnai László lett a kiskunhalasi MSZP elnöke (Infostart)
Várnai Lászlót, Kiskunhalas polgármesterét választották meg az MSZP városi szervezetének elnökévé.
nov. 10
15:52
Aláírták a koalíciós megállapodást Varsóban (Kripto Akadémia)
Lengyelországban szombaton aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform (PO) és a centrista Lengyel Parasztpárt (PSL).A hivatalos aktus a sajtó jelenlétében zajlott le. A két párt együttesen 240 (209 + 31) képviselői hellyel rendelkezik a 460 fős parlamentben, a szejmben. A PO elnökét, Donald Tuskot pénteken bízta meg az új kormány…
nov. 10
15:54
Aláírták a koalíciós megállapodást Varsóban (Gondola)
Lengyelországban szombaton aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform (PO) és a centrista Lengyel Parasztpárt (PSL). A hivatalos...
nov. 10
15:54
MDF: A lakosság a jövő évi büdzsé vesztese (Infostart)
Az MDF szerint a kormány az adóelvonás növelésével kívánja pótolni a hiányzó bevételeket, ezért a párt nem tartja elfogadhatónak a jövő évi költségvetés tervezetét.
nov. 10
15:55
SZ.É.P. szombat Debrecenben (Alternatív Energia)
A Szűréssel az Életért program (SZ.É.P.) debreceni ingyenes szűrővizsgálatainak több százan vettek részt már szombaton délelőtt a helyi Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Budai Bernadett kormányszóvivő a program keretében tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal országos kampányt indított az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében. A SZ.É.P. -…
nov. 10
15:57
Aláírták a lengyel koalíciós megállapodást (Infostart)
Lengyelországban aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform és a centrista Lengyel Parasztpárt.
nov. 10
16:00
Kiégett egy teherautó a IX. kerületben (HírTV)
Teljesen kiégett egy kisteherautó a IX. kerületben, személyi sérülés nem történt.
nov. 10
16:06
Tudomány Világfóruma: Szili Katalin a tudomány fontosságát hangsúlyozta (Alternatív Energia)
A tudomány szerepének fontosságát hangsúlyozta beszédében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) zárónapján szombaton a Parlamentben. A politikusoknak mindig figyelniük kell a tudomány hangjára és az akadémiai bölcsességre - mondta a tanácskozás résztvevői előtt. Hozzátette: a tudásfejlesztés megfelelő körülményeinek és az innovatív gondolatok…
nov. 10
16:07
Egy hónap múlva oldják fel a szükségállapotot Pakisztánban (Infostart)
Egy hónap múlva oldják fel a szükségállapotot Pakisztánban - közölte szombaton az ország főügyésze, Málik Mohamed Kajjúm egy magántelevízióban.
nov. 10
16:15
Londonba utazik Gyurcsány (HírTV)
Hétfőn találkozik először hivatalosan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök brit kollégájával, Gordon Brownnal Londonban, ahová egynapos látogatásra utazik a magyar kormányfő - mondta a kormányszóvivő, Daróczi Dávid szombaton.
nov. 10
16:18
Cegléden is győzött a Ferencváros (Infostart)
A Ferencváros 1-0-ra győzött a Cegléd otthonában a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában.
nov. 10
16:20
Ausztriában beköszöntött a tél (Blikk)
nov. 10
16:22
A betegek őszinteséget és bátorítást várnak (Alternatív Energia)
A betegek őszinteséget és bátorítást várnak el az egyházaktól - mondta Faragó Artúr kórházlelkész szombaton Budapesten, a Katolikus Karitász által szervezett konferencián, amit az egészségügyben dolgozóknak tartottak. A váci egyházmegyei kórházlelkészi szolgálat vezetője szólt arról, hogy a beteggel a kórházakban mindig azt kell tenni, amire valós szükségük van, de a karitatív szervezetek és az…
nov. 10
16:22
Fának ütközött és meghalt (Blikk)
nov. 10
16:23
Nem tud hibázni a Győr (Infostart)
A harmadik mérkőzését is megnyerte a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar csapat ezúttal a horvát Podravka Koprivnicát győzte le 34-29-re.
nov. 10
16:25
Grúziában találkoztak az elnök hívei az ellenzék vezetőivel (Gondola)
A grúz államfő hívei és az ellenzék vezetői szombaton, a rendkívüli állapot kihirdetése óta első ízben találkoztak egymással. A megbeszélést a grúz ortodox pátriárka rezidenciáján tartották,...
nov. 10
16:31
84 éves korában elhunyt Norman Mailer (HírTV)
84 éves korában, szombaton hajnalban veseelégtelenségben elhunyt Norman Mailer amerikai író New Yorkban. Az író-újságírót tartják az Egyesült Államok II. világháború után legprovokatívabb alkotójának.
nov. 10
16:32
Fodor Gábor: kárelhárítási alapot a potenciális környezetszennyezőknek (Alternatív Energia)
A környezetvédelmi tárca tervei szerint biztosítékként egy elkülönített kárelhárítási kerettel kellene rendelkeznie a jövőben azoknak cégeknek, amelyeknél felvetődhet a környezetszennyezés lehetősége - jelentette ki Fodor Gábor szakminiszter szombaton Gyöngyösön. Csak ily módon akadályozható meg, hogy az adófizetők legyenek kénytelenek kifizetni magánvállalkozások által okozott környezeti károk…
nov. 10
16:33
Gyurcsányi falujárás: milliárdos feladatok (HírTV)
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon – közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz szerint a kormányfő programja titokban zajlott, amiről kizárták a helyieket.
nov. 10
16:39
Kárelhárítási keretet javasol Fodor Gábor (Infostart)
A környezetvédelmi tárca tervei szerint a jövoben elkülönített kárelhárítási kerettel kellene rendelkeznie azoknak cégeknek, amelyeknél felvetődhet a környezetszennyezés lehetősége - jelentette ki Fodor Gábor Gyöngyösön.
nov. 10
16:43
Kóka: a szocialisták zárják le belső konfliktusaikat (Alternatív Energia)
Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait és visszatér a közös koalíciós kormányzás medrébe - mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök, gazdasági és közlekedési miniszter szombaton, pártja választmánya, az Országos Tanács (ot) budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón. A testület teljes támogatásáról biztosította az elnököt, illetve a kisebbik koalíciós párt…
nov. 10
16:46
Varsó: aláírták a koalíciós megállapodást (HírTV)
Lengyelországban szombaton aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform (PO) és a centrista Lengyel Parasztpárt (PSL).
nov. 10
16:47
Átadták a Batthyány-díjakat (Piac és Profit)
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztő Kht. és a Junior Achievment Magyarország Oktatási Vállalkozásszervezési Alapítvány kapta a Batthyány-díjat, amelyet a Budapesti Idegenforgalmi és Kereskedelemfejlesztési Egyesület alapított a Batthyány Év alkalmából.
nov. 10
16:49
Kóka János az MSZP-t kritizálta (Infostart)
Az SZDSZ elnöke bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait és visszatér a közös koalíciós kormányzás medrébe. Kóka János az egészségügyi reform kapcsán kiemelte: több kompromisszumot már nem tartanak elképzelhetőnek, mivel az a rendszer működőképességét veszélyeztetné.
nov. 10
16:50
Draskovics:a világ előtt álló egyik legnagyobb kihívás a klímaváltozás (Kripto Akadémia)
A globális kihívásokra helytelen leszűkítve, csupán gazdasági keretek között válaszokat adni, mert a megoldás a széles értelemben vett társadalmi versenyképességben keresendő - hangoztatta Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli a Tudomány Világfóruma - World Science Forum (WSF) -rendezvényén szombaton, a parlamentben. A miniszter szerint a tudománynak…
nov. 10
16:52
Elefántot gázolt a vonat (Blikk)
nov. 10
16:52
Kóka: a szocialisták zárják le belső konfliktusaikat (Gondola)
Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait és visszatér a közös koalíciós kormányzás medrébe - mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök, gazdasági és közlekedési...
nov. 10
16:57
Országzászlót avattak Budapesten (Gondola)
2007. november 10-én, délelőtt 10 órakor Budapest XVII. kerületében, Rákoskeresztúron, a Pesti úti Népkertben Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzata katonai tiszteletadás mellett...
nov. 10
17:04
Kétszáz eb méltatlan körülmények között (Alternatív Energia)
Egy hétig tartó kutyamentési akciót hirdetett meg több civil szervezet; a Pest megyei Inárcson lévő ideiglenes kutyamenhely 200 lakója helyzetén igyekeznek segíteni, az ebeket ugyanis az állatvédelmi törvényben előírtakkal ellentétes körülmények között tartják - közölte a Csillagszem Alapítvány aktivistája szombaton. Sz.Lázár Anna elmondta, hogy a Blöki Alapítvány kezelésében lévő kutyamenhelyet a…
nov. 10
17:07
Elhunyt Norman Mailer (Gondola)
Nyolcvannégy éves korában veseelégtelenségben elhunyt Norman Mailer. Az amerikai regényíró, újságíró, forgatókönyvíró és rendező pályafutása során kétszer kapott Pulitzer-díjat, és elnyerte az amerikai könyves szakma legrangosabb elismerését, a National Book Awardot is.
nov. 10
17:08
Kóka: A feszültség a szocialista párton belül van (HírTV)
Kóka János szerint, az elmúlt időszak vitás kérdéseit nézve, nem a koalícióban van feszültség, hanem a szocialista párton belül vannak nézeteltérések. Az SZDSZ elnöke a párt Országos Tanácsának (OT) szombati ülése után többször megismételte, valamennyi elindított reformot a koalíciós szerződésben rögzítették, így az SZDSZ bízik abban, hogy „sikerül visszatérni a közös koalíciós kormányzás me...
nov. 10
17:13
Toporog a gazdaság: újabb adóelvonások (Gondola)
A költségvetés továbbra is indokolatlanul sok adót szed be, és túl sokat akar újra elosztani. Az adatokból jól látszik, hogy a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy az elmúlt évben nem sikerült az ország gazdasági mutatóira érdemi hatást gyakorolnia – írja határozatában az MDF Országos Választmánya.
nov. 10
17:16
Sikeresnek tartják a Regionális Partnerségi együttműködést (Infostart)
Sikeresnek tartották a Regionális Partnerségi együttműködést az érintett országok házelnökei Budapesten.
nov. 10
17:19
A Kispest hazai pályán nem bírt a Nyíregyházával (HírTV)
Gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Budapest Honvéd az újonc Nyíregyházával. A listavezető fővárosi csapat végig fölényben játszott, több helyzetet is kidolgoztak, azonban egyiket sem tudták gólra váltani. A Nyíregyháza jól védekezett, így megérdemelten szerezték meg az egy pontot. NBI 14. forduló: Budapest Honvéd - Nyíregyháza 0-0
nov. 10
17:20
Az MSZP politikájának megújítását szorgalmazza a Szocialista Platform (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt politikájának átfogó megújítását szorgalmazza a párt Szocialista Platformjának közgyűlése szombaton elfogadott állásfoglalásában - tudatta a platform közleményben. Mint írták, az állásfoglalást megküldik a párt országos elnökségének azzal a kéréssel, hogy a testület vitassa meg; emellett kezdeményezik az MSZP országos platformjai tanácskozásának összehívását, azért, hogy…
nov. 10
17:25
Kódolt kövérség: minden eldől a pocakban? (Privátbankár)
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi, akár felnőttkori - egészségi állapotát
nov. 10
17:32
A pápa elfogadta Keresztes Szilárd püspök lemondását (Infostart)
XVI. Benedek pápa elfogadta Keresztes Szilárd görög katolikus püspök életkorhatár elérése miatt benyújtott lemondását a Hajdúdorogi Egyházmegye megyéspüspöki és a Miskolci Apostoli Exarchátus kormányzói megbízatásai alól - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
nov. 10
17:33
Több mint 50 neonácit tartóztattak le Prágában (Kripto Akadémia)
Már több mint ötven neonácit tartóztattak le szombaton Prágában, akik részt akartak venni a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták hatóságok által nem engedélyezett felvonulásán a régi zsidó negyedben - közölte a rendőrség. A hatóságok a neonácikat nem engedték be a városközpontba. A Ceskomoravská metróállomás közelében a rendőrök mintegy 200-250 fős bőrfejű csoportot körülzártak, s egyenként…
nov. 10
17:38
Nőtt a feszültség a régi prágai zsidóvárosban (Kripto Akadémia)
Lezárta a cseh rendőrség a régi prágai zsidó városrészbe vezető legfőbb utcákat, miután a Vysocany negyedben több száz neonáci gyűlt össze, hogy részt vegyen a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták által tervezett, de a hatóságok által nem engedélyezett felvonuláson. A metró Vysocany megállóját lezárták. A régi zsidóvárosban, ahol több százan vesznek részt a hírhedt kristályéjszaka…
nov. 10
17:40
Sérültek a prágai tüntetésen (Blikk)
nov. 10
17:40
Karsai: Meg kell akadályozni, hogy egy egyszázalékos párt bezárja a vasútvonalakat (+videó) (HírTV)
Mintegy 200-an tüntettek Orosházán a vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen. A demonstráción ellenzéki és kormánypárti politikusok közösen tiltakoztak. Battonya szocialista polgármestere, Karsai József kijelentette: összefogás kell ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy egy egyszázalékos párt bezárja a vasútvonalaikat.
nov. 10
17:42
Halálos baleset a 83-as főúton (HírTV)
Halálos baleset történt szombat kora délután a 83-as számú főúton, Gyarmat közelében. A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának ütközött.
nov. 10
17:43
Váratlan pofont kapott a Bayern (Infostart)
A listavezető Bayern München 3-1-re kikapott a címvédő Stuttgart otthonában a német labdarúgó Bundesliga 13. fordulójában.
nov. 10
17:48
Már több mint 50 szélsőségest letartóztattak Prágában (Infostart)
Már több mint ötven szélsőségest tartóztattak le szombaton Prágában, akik részt akartak venni a szélsőjobboldali Fiatal Nemzeti Demokraták hatóságok által nem engedélyezett felvonulásán a régi zsidó negyedben - közölte a rendőrség.
nov. 10
17:54
Grúziában találkoztak az elnök hívei az ellenzék vezetőivel (Kripto Akadémia)
A grúz államfő hívei és az ellenzék vezetői szombaton, a rendkívüli állapot kihirdetése óta első ízben találkoztak egymással.A megbeszélést a grúz ortodox pátriárka rezidenciáján tartották, jelezve az egyház fontos társadalmi szerepét. A találkozón Nino Burdzsanadze parlamenti elnök - Mihail Szaakasvili államfő hű szövetségese - azt a reményét fejezte ki, hogy a két fél az ország javára váló…
nov. 10
17:55
Kövér: elvesztek a nemzetpolitika illúziói (Gondola)
A rendszerváltás óta a nemzetpolitika folyamatos illúzióvesztésének vagyunk tanúi és ebben az EU-s csatlakozás sem segített - jelentette ki Kövér László Esztergomban a Fidelitas országos...
nov. 10
17:58
Az interneten cserélnek tippeket az iskolai mészárosok (Infostart)
Az interneten tartják a kapcsolatot azok a fiatalok, akik példának tekintik az 1999-es columbine-i iskolai mészárlást. Köztük lehetett az a 18 éves finn fiú is, aki szerdán nyolc embert ölt meg.

Keresés