Hat halottja és 21 sebesültje van annak az öngyilkos merényletnek, amely csütörtök reggel történt az észak-iraki Kirkukban. A rendőrség tájékoztatása szerint a támadó pokolgéppel megrakott autójával nekihajtott egy gépkocsioszlopnak.
Több, mint huszonnégy órája keresnek egy Pusztaedericsről eltűnt férfit, aki súlyos betegsége ellenére nem vitte magával gyógyszereit, mikor otthagyta a családját. Az ötvenöt éves cukorbeteg férfit több tucat rendőr és polgárőr mellett speciális mentők is keresik nyomkövető kutyával. A keresésbe sok önkéntes, egyebek mellett egy helyi terepjárós klub tagjai is csatlakoztak. A beteg férfi minden…
A miniszterelnök szerint Magyarországon 2009-2010-re várható, hogy a fiskális egyensúly mellett növekedés induljon meg. Gyurcsány Ferenc közölte: Magyarország most fizeti meg a 2001-2006 közötti tettek árát.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán este cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a török hadsereg támadást indított volna a kurd lázadók észak-iraki állásai ellen. Erdogan Csehországba való elindulása előtt rögtönzött sajtóértekezletén leszögezte: "A török biztonsági erők egyelőre az ország határain belül folytatják hadműveletüket.
Csütörtök reggel óta intenzíven havazik a Bükkben is, ahol jelenleg 15 centiméteres hó van. Ha így esik a következő napokban, és még 5-10 centit hízik a hóréteg, szombaton beindítják a sífelvonókat, mondta Kovács Zoltán, a Bánkúti Sportközpont vezetője.
A béren kívüli juttatás sajátos formája az üdülési csekk, amely a rendszerváltozás utáni évek terméke. Ma már nemcsak a nevében foglalt közvetlen lehetőségre használható fel, hanem a kapcsolódó szolgáltatások térítésére is. Idén már nyolcezer az elfogadóhelyek száma, s az első tíz hónapban több mint 1,2 millióan váltottak be üdülési csekket, 12 milliárd forintot meghaladó értékben.
Külföldre helyezik a finn betegeket, mert az egészségügyben tömeges munkabeszüntetések várhatóak. Erja Halmesmaeki, a toeoleoei kórház munkatársa Helsinkiben közölte, hogy két várandós asszonyt a svédországi, uppsalai kórházba szállítottak át, mert szülésük komplikációkkal járhat. De további áthelyezésekre kerülhet sor. Mindez attól függ, hogy a Tehy nevű szakszervezetnek sikerül-e megállapodnia a…
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara vasárnap este Kovács János vezényletével Richard Strauss-estet ad a Zeneakadémián. A műsor különlegessége, hogy a zeneszerző dalait Rost Andrea szólaltatja meg. Két rokon szellemű szimfonikus költemény, a Don Juan és a Till Eulenspiegel között a Négy utolsó ének című ciklust énekli Rost Andrea.
Magyarországon 2009-2010-re várható, hogy a fiskális egyensúly mellett bővülő növekedés induljon meg - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Angel Gurríával, az OECD főtitkárával folytatott...
November 19-ig lehet licitálni a világ legnézettebb sajtjára, amelyre eddig csaknem 1,7 millióan voltak kíváncsiak. A sajt brit földön érlelődik, januártól kezdődően, a világ szeme láttára egy - kibelezett - tévé belsejében. A valóságshow-khoz hasonlóan, élőben, napi 24 órán át követhető a folyamat az interneten.
Magyarország keresete nyomán részlegesen megsemmisítette az Európai Unió Elsőfokú Bírósága Luxembourgban csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bizottságnak a kukoricaintervenciós kritériumok s...
Jövő héten kétnapos ülést tart a Ház; kedden folytatódik az egészségbiztosítási törvény általános vitája - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-vel. Elmondta: az egészségbiztosítási törvény megvitatása négyórás időkeretben folytatódik, ezt követően az általános vitát lezárják.
Részlegesen megsemmisítette az Európai Unió elsőfokú bírósága Luxembourgban csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Bizottságnak a kukoricaintervenciós kritériumok szigorítására irányuló...
Aggódik a német rendőrszakszervezet a schengeni határok december 21-én esedékes kibővítése miatt. Mindezt néhány órával azelőtt jelentették be, hogy az Európai Parlament is szavaz arról az indítványról, amely a magyarok számára is szabadabb mozgást biztosít az EU-n belül.
A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette társulási szándékát a Polpharma társasággal, amely Lengyelország legnagyobb generikus gyógyszergyártója - közölte a gyógyszergyár
Az EKB havi jelentése kamatemelésre utaló hangot ütött meg. Az EKB továbbra is figyelemmel követi az eseményeket, és szükség esetén kész megemelni az alapkamatot. A befektetök növekvö kockázatvállalási készségére és a havi jelentésre való tekintettel megnött annak esélye, hogy az EUR-USD árfolyama 1,50 irányába emelkedik. Átmenetileg mégis visszaesett az árfolyam 1,4623-ra. Elképzelhetöek a…
Válságba kerülhet a nyugdíjrendszer, és ellehetetlenedhet az idősek helyzete, ha nem változik valami. Tárgyalások folynak a nyugdíjreformról; de az, ha bevezetnék is, csak a felszínen oldaná meg a dolgokat. A fő probléma az öregedő társadalom és az egyre inkább csökkenő népesség. Mivel egyre kevesebben vagyunk, és ez a kevés ember egyre öregebb; egyre kevesebb ember tart el egyre többet.
Adriano Celentano Azzurro című dala a legnépszerűbb olasz dal a világon - ez derül ki az olasz kultúra terjesztésére hivatott Dante Alighieri Társaság legújabb felméréséből. A társaság, amely...
Bár Felipe Massa is pályán volt, Michael Schumacher a tabella élén zárta kétnapos tesztjét a Ferrarival Barcelonában, ahol a német veterán legközelebbi ellenfele a mclarenes Pedro de la Rosa volt.
A járványos méreteket öltő cukorbetegség, amelytől jelenleg mintegy 250 millió ember szenved világszerte, nem kíméli a legfiatalabbakat sem. "Azért mert valaki cukorbeteg, épp olyan teljes életet élhet, mint egészséges társai, de létfontosságú, hogy a betegekhez eljussanak az alapvető információk és tanácsok"– hívta fel a figyelmet Herczog Edit Strasbourgban.
Két évszázados katonai jelenlét után csütörtökön kivonult az utolsó orosz katona is Grúziából. Az utolsó vagon fegyver és katonai felszerelés a szomszédos Örményországba haladt át vasúton. Az orosz-grúz egyezmény alapján 2008-ban kellett volna befejezni a csapatok kivonását.
Mérgében, hogy túl későn kézbesítette a napi küldeményt, lábon lőtte a postást egy férfi Chicagóban. A 31 éves postás a megszokottnál másfél órával ért később a címekre, mert előző nap szünnap volt, így több küldeményt gyűlt össze és jóval nehezebb lett táskája. Az ideges címzettet mindez nem higgasztotta le, a férfi előbb jól lehordta a kézbesítőt, aztán combon lőtte.
Johnny Depp keres a legjobban a színészek és Nicole Kidman a színésznők között a hollywoodi álomgyárban. Az elmúlt egy év bevételi adatai alapján az amerikai Forbes magazin sorolta be a...
Miközben hazánk egyre kockázatosabb missziókat vállal NATO-kötelezettségei teljesítése közben, az állam nem biztosítja a szükséges feltételeket a kint szolgáló egységeknek - fogalmazott a Lánchíd Rádió csütörtök reggeli műsorában Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke.
Mások önzetlen segítői. Így jellemzik a szociális munkásokat, akik nemes, de ugyancsak embert próbáló hivatást választottak. Tevékenységükben értelemszerűen sok a hagyományos elem, de munkájuk alapjait már korunkhoz igazították, szolgáltatási körük pedig soha nem látott mértékben kiszélesedett.
„Az elmúlt öt, de különösen az elmúlt másfél évben kezdünk egy sajátos, magyar vegyes modell felé haladni. Azaz, meglehetősen magas adóztatási szint mellett az állam egyre többször mondja azt az embereknek, hogy gondoskodjatok magatokról” – mondta vezérszónoki felszólalásában a Fidesz frakcióvezetője.
Leginkább óvóhely, vagy borospince készítésének szándékával építettek ki termekkel gazdagított föld alatti labirintust a hűség városaként ismert Sopron alatt. A járatok számottevő része ma is feltáratlan, az ismerteket viszont a kor igényei szerint leginkább vendéglátásra, kulturális célokra és persze bortárolásra használják.
Jövőre indítja el a kormány - az ígéretek szerint legalábbis – az átfogó adóreformját. Sokak szerint az adórendszerünk átalakításakor leginkább az élőmunkát terhelő adókat kellene csökkenteni. László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter szerint, az egykulcsos adóval lehetne javítani a magyarországi helyzeten, Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója viszont ennek „árára”…
Az érelmeszesedés lényege, hogy főleg koleszterin és mész rakódik le az erek falában, belső felületükön, leggyakrabban egy jól körülhatárolható területen. Ezeket a lerakódásokat plakkoknak nevezzük.
95 éves korában csütörtökön elhunyt Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke, az Akadémia rendes tagja. Temetéséről Vizi E. Szilveszter, az MTA elnökének vezetésével megalakult bizottság intézkedik.
A világ legdrágább lakását vásárolta meg New Yorkban egy Leonard Blavatnik nevű úr, aki 1978-ig orosz volt és Leonyidnak hívták: 150 millió dollárt fizetett érte, miközben a közelmúltban még arról lehetett olvasni, hogy 25-30 millió dollárba kerülnek a legdrágább és legdivatosabb New York-i lakások.
Életének 95. évében csütörtökön elhunyt Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori elnöke - közölte a tudós testület az MTI-vel.
Karácsonyi promócióján két ügynökséggel dolgozik együtt a Parmalat. A cég nem írt ki tendert a kreatív- és médiafeladatokra, hanem felkérés útján bízta meg a Wellt és a Maximize-t.
A rablás minden szakaszában nyomokat hagytak maguk után azok a fegyveres rablók, akiket csütörtökön helyezett előzetesbe a bíróság Székesfehérváron. A rablókat nem csak az üzlet kamerája vette fel, de menekülés közben a benzinjük is kifogyott.
Szili Katalin, óvó-féltő ernyőt borítva a kis- és a nagytestvér fölé, kinyilvánította: „Ez nem országos jelentőségű téma!” - Dr. Lukács Tamás nem osztotta, (osztja), a házelnök e karitatív szellemű felszólítását, hangsúlyozván: a politikai felelősség - és ez erkölcsi minimum is! – azt jelenti, hogy a felelős kormány, felelős tagjai felelősek a tetteikért, s a velük kapcsolatos történésekért.
Ma tovább, 2,05 alá csökkent a GBP-USD árfolyama. Októberben éves szinten 4,4%-kal emelkedtek a brit kiskereskedelmi forgalmak, miközben a szakemberek 4,8%-os plusszal számoltak a legutóbbi +6,0%-os érték után. Fennáll annak a veszélye, hogy 2,04-ig folytatódik a korrekció, mielött a devizapár összeszedné magát. Ezért érdemes elönyben részesíteni a csökkenö árfolyam melletti a longokat. In-GFX
A délelőtt tízre, a tervezett nyitásra érkezett vásárlókat arra biztatják a szervezők, hogy délután egykor jöjjenek vissza. Az ország legnagyobb bevásárlóközpontjának munkatársa szerint hiányosságok n...
A februárban induló képzések jelentkezési határideje ma, november 15-én lejár. A jelentkezési lapok kitöltése során felmerülhetnek problémák, valamint van lehetőség a sorrendmódosításra vagy a jelentkezési hely törlésére. A www.felvi.hu segít az eligazodásban.
A Los Angeles Lakers Kobe Bryant remeklésének köszönhetően idegenben legyőzte a Houston Rockets együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A vendégek sztárja 30 ponttal vette ki a részét a sikerből.
A 2007-es felvételi eljárás során igen népszerűnek bizonyult a mechatronikai mérnök alapszak, amit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mellett több főiskola és egyetem is indított. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) a BME hallgatóit kérdezte a képzéssel kapcsolatos elégedettségükről és munkaerő-piaci szerepvállalásuk esélyeiről.
Az osztrák OMV olaj-és gázipari társaság 40 százalékkal növelte a harmadik negyedévben adózott eredményét a magas olajárak, a Romániában felfutó földgázkitermelés és a befektetések kedvező megtérülése jóvoltából - jelentette be a társaság csütörtökön.
Jövő év elejétől tíz százalékkal drágulnak a balatoni horgászjegyek, de a még decemberben megvásárolt éves engedélyekhez 20 százalék engedménnyel lehet hozzájutni - tájékoztatta a Balatoni Halászati Zrt. horgászturisztikai menedzsere csütörtökön az MTI-t.
Johnny Depp keres a legjobban a színészek, Nicole Kidman a színésznők között a hollywoodi álomgyárban. Az elmúlt egy év bevételi adatai alapján az amerikai Forbes magazin közzétette összefoglalóját, amely a 35 éven felüli sztárok keresetét vette figyelembe, de a jelentésből kiderül, hogy a „legek” korra való tekintet nélkül tartják a csúcsot.