A kormányzatnak a szakképzést olyanná kell tenni, amely felkészíti a tanulókat arra, hogy az újabb technológiákat könnyen elsajátítsák. Az IKT-szektornak pedig merőben új javaslatokkal kell előállni, hogy megvalósuljanak a közigazgatási reform kapcsán kitűzött célok.
Az MSZP-frakció által az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül néhányról még szükség lehet politikai egyeztetésre. Erről Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Jövő kedden üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tart két BKV-szakszervezet. Az érdekképviseletek a tervezett járatritkítások, a létszámleépítések és munkakörülmények romlása miatt tiltakoznak. A meghirdetett sztrájkról szóló tájékoztatást elküldték a cég vezetésének – nyilatkozta Nemes Gábor, a cinasz nevű Budapesti Közlekedési Szakszervezet vezetője.
A külföldi sajtó Hollywoodban dolgozó újságírói idén Steven Spielbergnek ítélték oda a Cecil B. DeMiller életműdíjat. A hatvanéves rendező 2008. január 13-án, a 65. Arany Glóbusz (Golden Globe) gálán veheti át az elismerést - jelentette be szerdán a Beverly Hilton Hotelben Josh Brolin színész, aki Spielberget "egyedülálló tehetségnek" nevezte méltatásában.
A szocialisták továbbra sem árulják el, pontosan milyen módosító indítványokkal javítanának a liberális tárca egészségbiztosítási törvényjavaslatán. Az egészségügyi bizottság szocialista elnöke működőképesnek ítéli meg a tervezet, ami szerinte megfelel az alkotmányos követelményeknek.
Egy 2.700 négyzetméteres új gyártócsarnokot, valamint új fröccsöntő gépeket és gyártóeszközöket adtak át, illetve helyeztek üzembe a Borsod megyei Vadnán. A telephelyen a pályázati lehetőségek kih...
Jóváhagyta az Európai Parlament Magyarország és nyolc másik uniós tagállam schengeni csatlakozását. A döntés eredményeként december 21-én megszűnik a belső ellenőrzés Magyarország Szlovéniával, Ausztriával és Szlovákiával közös határszakaszain.
Tomsits Tímea után új főszerkesztőt nevezett ki a Marquard Média a fitnesszel és wellnesszel foglalkozó Shape magazin élére. A feladatokat a Joy magazin főszerkesztője, Anry Soós Éva vette át. A Kreatív Online megtudta, hogy a magazin várhatóan még az idén új site-tal jelentkezik.
Az agrárágazatban a termelők megélhetését megnehezítő intézkedések és az egészségügyi reform az emberek sújtó terhei miatt félpályás útlezárással járó demonstráció kezdődött csütörtökön a 33-as főúton, Tiszafürednél.
O. J. Simpsont újra bíróság elé citálták több társával együtt tizenkét bűncselekmény, köztük emberrablás és fegyveres rablás vádjával, s ha valamennyiben vétkesnek találtatik, akár életfogytiglant...
A nagy festői és grafikai életművel egyaránt rendelkező alkotók munkái voltak a legsikeresebbek az Arte Galéria szerda esti árverésén. Kétszázkét tételre lehetett licitálni a műtárgypiac egyetlen grafikára szakosodott árverőházában. Ceruza, szén és tusrajzok, akvarellek, pasztellek és sokszorosított grafikák - köztük sok szignált, számozott rézkarc, linómetszet - adta a választékot.
Egyelőre vita van az MSZP és az SZDSZ között a gyógyszer-gazdaságossági törvény bizonyos elemeiről. Bár a törvényt már tavaly decemberben elfogadták, a szocialista képviselők egy része most módosító indítványt nyújtott be a kezdeményezéshez. A szocialisták szerint így sokkal átláthatóbb lenne a rendszer. A költségvetési bizottság támogatta a kezdeményezést, a kormány azonban elutasította.
Unták és utálták a tanulást a nottinghami Robert Mellors elemi iskola diákjai, és ez meglátszott eredményeiken is. Az intézmény vezetői végső kétségbeesésükben Harry Potterhez fordultak, és a...
A People magazin idén Matt Damon filmszínészt találta a földkerekség legszexisebb férfijának. A pénteken az újságosokhoz kerülő kiadvány címlapra tette és természetesen meg is szólaltatta a...
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta Magyarország és másik nyolc uniós tagállam csatlakozását a schengeni övezethez, így december 21-től megszűnhet a belső határellenőrzés egyebek között a...
Bár a XII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle csak pénteken kezdődik, már most több kapcsolódó filmes program elkezdődött Budapesten és Piliscsabán. Szerdán délután az Uránia Nemzeti Filmszínházban filmes szakemberek tanácskoztak a filmes oktatásról, napjaink filmgyártásáról. A programsorozat díszvendége és egyben a filmszemle zsűrielnöke, prof Francesco Casetti filmtudós vezérgondolataival…
Az USD-CHF-nél minden jel a további veszteségekre utal, de a devizapár jelenleg nem folytathatja zuhanórepülését. Kevésbé optimistán csengnek a legutóbbi svájci adatok. A ZEW-konjunktúra-elvárás novemberben -16,0 pontról -28,9 pontra esett vissza. Átmenetileg konszolidációra lehet számítani 1,1175-1,1350-nél. In-GFX
Mahmúd Abbász palesztin elnök csütörtökön Rámalláhban a Hamász iszlamista mozgalom gázai övezeti uralmának megdöntésére szólította fel népét. "Meg kell buktatnunk ezt a klikket, amely...
Idén 7500, jövőre pedig 8700 daganatos beteg PET CT -vizsgálatát fizeti az egészségbiztosító. Szakemberek szerint évente 30 ezer ilyen vizsgálatot kellene elvégezni Magyarországon, mivel 60 ezer új megbetegedést regisztrálnak. A PET CT minden eddigi módszernél korábban ismeri fel a rákos daganatokat, de a szív- és érrendszeri betegségeket sőt az Alzheimer-kórt is.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön jóváhagyta Magyarország és másik nyolc, 2004-ben az európai uniós tagságot elnyert ország csatlakozását a schengeni határőrizeti rendszerhez. Ennek értelmében december 21-től megszűnik a határellenőrzés a régi és új tagállamok között.
A Gyurcsány-kormány a régió éllovasából Európa sereghajtójává tette Magyarországot, az egy százalékos gazdasági növekedés azt jelzi, hogy nem volt érdemi gazdaságpolitika Magyarországon - mondta...
Hazugságnak nevezte Veres János pénzügyminiszter a Magyar Hirlap csütörtöki számában megjelent, az általa indított vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó állításokat.
Felkészült műszaki háttérrel és szakembergárdával várja a téli feladatokat, kihívásokat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. - hangzott el a társaság csepeli telepén tartott csütörtöki...
A költségek jelentős növekedése miatt mintegy 8-10 százalékos áremelést terveznek jövőre az ital- és áruautomaták üzemeltetői - hangzott el a MIÁSZ beszélgetésén
Felkészült műszaki háttérrel és szakembergárdával várja a téli feladatokat, kihívásokat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. - hangzott el a társaság csepeli telepén tartott csütörtöki...
A belga filmek fesztiválját az idén Budapesten, Szegeden és Pécsett rendezik meg november 19. és 23. között, az idei rendezvény díszvendége Harry Cleven rendező lesz - tájékoztatta Molnár Krisztina, a BudapestFilm sajtóreferense az MTI-t.
Változóan alakult a dollár sorsa ma a többi devizával szemben a délutáni amerikai adatok elött, melyek miatt egyre inkább úgy vélhetik, hogy a Fed a következö hónapban ismét csökkenti alapkamatát. Míg az USD-JPY a befektetök növekvö kockázatkerülésére való tekintettel gyengülést mutatott, addig az euróval szemben erösödött a zöldhasú. A jen erösnek mutatkozott. Az EUR-USD eladási nyomásához az…
Komoly növekedési lehetőség van a lengyel gyógyszerpiacon, és a Richter - Oroszország mellett - elsősorban a közép-kelet-európai régióra koncentrál - indokolta a cég vezérigazgatója, Bogsch Erik a lengyel Polpharmával való társulási szándékot.
A közpénzügyi csomagról annak parlamenti beterjesztését követően is folytatni fogjuk a tárgyalásokat az öt parlamenti párttal - mondta Veres János pénzügyminiszter csütörtökön újságíróknak Budapesten. Erre még a javaslat decemberben esedékes parlamenti tárgyalásának megkezdése szeretnének sort keríteni - derült ki.
A koalíció megmentése és Gyurcsány Ferenc hatalmának megtartása az egészségbiztosítási törvényjavaslat célja - véli a Fidesz. Pesti Imre képviselő szerint az egészségbiztosítás privatizációja csak az SZDSZ és a biztosítók érdekeit képviseli majd.
December 1-je előtt távozik a fegyveres erők éléről Pervez Musarraf pakisztáni tábornok-elnök - jelentette be a pakisztáni államügyész csütörtökön. Musarraf már hónapokkal korábban megígérte,...
Fennáll annak veszélye, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad Brüsszelben - figyelmeztetett csütörtöki sajtótájékoztatóján Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője, aki egyben felszólította a Fideszt, hogy ne törekedjen az erdélyi magyarság megosztására.
December 1-je előtt távozik a fegyveres erők éléről Pervez Musarraf pakisztáni tábornok-elnök - jelentette be a pakisztáni államügyész csütörtökön. Musarraf már hónapokkal korábban megígérte,...
Kovács Ágnes indulhat a pénteken kezdődő rövid pályás országos bajnokságon, miután a Magyar Úszószövetség fegyelmi bizottsága szerint nem követett el doppingvétséget. Az olimpiai bajnok sportoló most visszakapta versenyzési jogát, de az ügy nemzetközi szintén még folytatódhat.
Kéthetes szünet után újraindult a Rádió Q budapesti körzeti adó - mondta Csiszár Jenő programigazgató. Saját, ideiglenes adótornyukból szórják szerda éjjel óta a műsort, de már épül a végleges is ...
Közel 62 millió forintot vissza kell fizetnie a dobozi önkormányzatnak a 2005-ben kapott belvízkár-enyhítésre kapott 150 millióból - egyelőre nem részletezett - szabálytalanságok miatt - hangzott el sajtótájékoztatón Dobozon csütörtökön.