Kedden mutatta be a BKV Zrt. a készülőben lévő Volvo Regio buszt, amellyel január 12-én indul a Bamako Rally-ra. A jármű két kerékgarnitúrával vág neki az útnak: a standard gumik mellett speciális, a sivatagi körülményekhez is kiválóan alkalmazkodó tömött gumikkal is készül a 8-as rajtszámmal induló csapat.
Az iraki biztonság megteremtéséről tárgyalt kedden Washingtonban George Bush amerikai elnök és Abdel-Azíz al-Hakím, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának (SCIRI) vezetője - közölte Dana...
Kétszázmilliárd forintos fejlesztési csomagról dönt ma a kormány - írja a Népszabadság. A cikk szerint a csomag keretében Székesfehérvárott, a Nemzeti Emlékhely területén befedik a romok egy részét, m...
Ikrei születtek a Manfred Mann zenekar egykori énekesének. A 63 éves Mike d'Abo felesége tizenöt esztendőn át próbált teherbe esni, végül 41 évesen egy kislánnyal és egy kisfiúval ajándékozta meg a párját.
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja.
Támogatta Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszterré kinevezését az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának kormánypárti többsége kedd esti ülésén; az ellenzék részéről csak Pálinkás József (Fidesz) jelent meg, de ő sem szavazott.
Az ENSZ szerint a fejlett országoknak haladéktalanul intézkedniük kell a globális felmelegedés elleni harc érdekében, ellenkező esetben jelentős csapásokkal kell számolni
57 társasházban nincs gáz Budapesten - tudta meg az RTL Klub Híradója. A házakban futó csövek balesetveszélyesek ugyanis, ezért zárták el a gázt, hiába van éjszaka mínusz 4-5 fok. A gázművek csak akkor kapcsolja vissza a gázt a házakban, ha a csöveket kijavították.
57 budapesti társasházban zárta el a gázt a Fővárosi Gázművek - közölte a társaság hálózati igazgatója. Csallóközi Zoltán az InfoRádióban elmondta: azért kellett megszüntetni a szolgáltatást, mert a házakban lévő csövek balesetveszélyesek.
Nem több, mint 300, hanem csak 250 embert bocsát el a Malév - pontosította délutáni közleményét a légitársaság, amely korábban 9 százalékos létszámcsökkentésről adott hírt. A csoport szinten 3508 fős Malév egyik tagvállalatánál sem lesz 9 százaléknál nagyobb elbocsátás, sőt, akad olyan cég, amelynél nem lesznek kevesebben.
Bírálta a reformok gyorsaságát és kommunikációját Medgyessy Péter az egyik kereskedelmi rádiónak adott interjújában. Az MSZP-ben jelenleg a "szokásosnál gyöngébb a kontroll", amit ismét meg kell erősíteni - mondta az ex-miniszterelnök.
Ötven százalékkal többet fizet ezentúl a gázért Türkmenisztánnak Oroszország - jelentette be a Gazprom. Elemzők attól tartanak, hogy a megállapodás miatt jelentősen drágábban adja majd a gázt a cég Ukrajnának, amellyel eddig is éles vitákat folytatott a szolgáltatásról.
A tervek szerint jövőre piacra kerülhet a nosztalgia Pannónia - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a motort Várpalotán gyártja majd a Magyar Motorkerékpár Fejlesztő Kft., amelyben az önkormányzat is...
Az USD-CAD tegnap némi emelkedö tendenciát mutatva mozgott 0,9902 és 0,9817 között. Késöbb összeszedte magát a devizaár a visszaesés után, és napi csúcsot ért el 0,9979-nél. A kanadai dollár 35 pipet tett jóvá, és valamivel 1,00 alatt mozgott. Ha átlépik az 1,00-es értéket, további emelkedö potenciálra tehet szert a deviza. A vártnál kedvezöbben alakultak az októberi japán kiskereskedelmi…
Évente 800 szívbetegségben szenvedő gyermek születik Magyarországon. A Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány őket, illetve gyógyulásukat szándékozik segíteni azzal az előadással, amelyre december 1-én kerül sor a Lovag utcai Mezei Mária Szeretet Színházban.
Lemondott szerdán reggel hadsereg-főparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf. A pakisztáni elnök eddigi helyettesének, Asfak Kajani tábornoknak adta át a hatalmat pompás ceremónia keretében az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban.
József Attila halálának 70. évfordulóján, december 4-én Szólt az ember címmel Jordán Tamás és Sebő Ferenc estje hangzik el a brüsszeli magyar kulturális intézetben. A jól ismert művészek több mint két évtizede járják Magyarországot ezzel az összeállítással.
300 zoknit, 15 pár cipőt, 1 slusszkulcsot és 40 bugyit-gatyát evett meg eddig egy spániel Nagy-Britanniában, mígnem a legutóbbi nadrágocska elakadt benne.
Üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja. Miközben a kormány képtelen ellátni a gépek üzemeltetésében rá háruló viszonylag egyszerű feladatot, igyekszik fenntartani a korrupció gyanúját a svéd Gripenek beszerzése körül.
Az elmúlt 24 órában a szokásos napi átlaghoz képest másfélszer több műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat, elsősorban a csúszós utakon történt balesetek helyszínére - közölte az MTI...
Bemutatkoztak az "Év bortermelője" díjra jelölt borászok a napokban egy szakmai rendezvényen - közölte Sümegi József, a Magyar Bor Akadémia elnöke. "Az Év Bortermelője" címet a Magyar Bor Akadémia mér...
Öngyilkossági hajlamot okozhat egy forgalomban lévő gyógyszer, amely segít a leszokásról. Az amerikai és a brit hatóságok azt tanácsolják a szert szedőknek, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, ha hangulatingadozást vagy depressziót tapasztalnak.
A berlini Alexanderplatzon 18 évvel ezelőtt tartott félmilliós demonstráció egyik ünnepelt szónoka volt Steffi Spira. A 85 éves színésznő, miután jól beolvasott a keletnémet rendszernek, így fejezte be a beszédét: Wandlitzból (a keletnémet pártelit gettójából) pedig csináljunk idősek otthonát!
Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerdán ünnepélyesen átadta tábornoki pálcáját helyettesének, ezzel lemondott katonai rangjáról és a hadsereg főparancsnokságáról. A szimbolikus lépés nyolcéves katonai diktatúra végét jelenti a közép-ázsiai országban.
A digitális adatkezelés ma már mindennapi életünk része: a technikai fejlődéssel az adatok digitalizálása és a digitális adatok előállítása magától értetődő folyamattá vált. A megsokasodott információkat lehetetlen is lenne hagyományosan papírra vetni.
Az Országgyűlés ma megvitatja a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék bevezetésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Aki szereti a távol-keleti filmek világát, biztosan érdekesnek találja majd a Chanbara című előadást, amelynek résztvevői szamurájkarddal mutatnak be harcművészeti elemeket a japán dob ritmusára. A rendezvényt december 2. és 9. között láthatja a közönség Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szombathelyen.
Fiatal fotósok, divat- és enteriőrtervezők, stylistok és plakáttervezők mutatkoznak be friss munkáikkal több, december elején nyíló kiállításon. December elsején nyitják meg a KREA Kortárs Művészeti Műhelyben azt a kiállítást, amely a KREA Művészeti Iskolában végzett és tanuló, enteriőrtervező és stylist szakos hallgatók munkáiból ad ízelítőt, 40 enteriőrfotó segítségével. A kiállított képek már…
Szolnok és Szajol közötti vasútvonalon, ezért a vonatok egy vágányon közlekednek - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel röviddel 6 óra előtt Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
Ma reggel valamivel tegnapi záró értéke alatt jegyzik az EUR-USD-t. Ellenállások 1,4891-nél és 1,4950-nél, míg támogatások 1,4789-nél és 1,4740-nél találhatók. Az abszolút csúcs 1,4967-en áll. In-GFX
Csalódást keltőnek nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az amerikai rakétavédelmi rendszerek kérdésében Washington által tett írásbeli javaslatot, s újra hangsúlyozta: Moszkva továbbra is...
Éjjel már nem csak Párizs külvárosában, hanem Toulouse-ban is autókat és épületeket gyújtottak fel a muzulmán bevándorló fiatalok. A három napja tartó zavargásokban már százhúsz rendőrt sebesítettek meg, köztük négyet súlyosan.
Bizonyítékok hiányában ejtették a Pierce Brosnan ír színész elleni vádat, aki ellen amiatt indult eljárás, mert egy szemtanú állítása szerint magából kivetkőzve támadt rá egy fotósra októberben...
Fertőzött, romlott húst szállított egy brit élelmiszergyártó cég több kormányhivatalnak, neves iskolának és jó hírű szállodáknak. A McLaren Foods ellen már csődeljárás folyik.
Egy nap a jövőnkért címmel rendeznek tudományos konferenciát a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskoláján szerdán - közölte Morvai Katalin sajtóreferens az MTI-vel.
Szerdán elemzői vélemények szerint a forint várhatóan a 257,50-259 forint/euró sávban mozog majd, követve a globális piacokon tapasztalható tendenciákat. Egyes londoni kereskedők véleménye szerint a 2...
A Magyar Köztársaság mindenkori törvényhozása és pártjai 17 éve azt hazudják a nemzetnek, hogy csökkentik az Országgyűlés létszámát, nem csalják el a választást, egyúttal mentesítik a költségvetést a horribilis választási költségektől - vallja az ÖNP.
Hazánk európai rekorder a bejegyzett és a felszámolt cégek számát nézve. A csődtörvény hatályba lépésétől 850 ezer céget alapítottak. Ezek közül több mint félmillió működik, 320 ezer megszűnt – derül ki a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) adataiból.