2007. november 28. szerda

nov. 28
12:29
Gera Zoltán a VB selejtező sorsolásáról – HANGOSHÍR! (HírExtra)
A magyar labdarúgó-válogatott az első csoportba kapott besorolást a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőcsoport sorsolásakor, a mieink Máltával, Albániával, Dániával, Svédországgal és Portugáliával kerültek egy csoportba, ha a második helyet elcsípnénk, még akkor is meg kell mérkőznünk egy másik csoport hasonló helyezettjével a kijutásért.
nov. 28
12:31
Sarkozy: elfogadhatatlanok a zavargások (HírExtra)
Elfogadhatatlanoknak nevezte a három napja tartó párizsi zavargásokat Nicolas Sarkozy francia elnök szerdán, és ragaszkodott ahhoz, hogy bíróság elé kerüljenek azok a tüntetők, akik rálőttek a rendőrökre.
nov. 28
12:32
Decemberben indul a hazai gáztermelés (Piac és Profit)
Próba alatt, a megfelelő gázmennyiséghez szükséges baktériumtenyészet előállítása zajlik a klárafalvi biogázüzemben. Decembertől élesben termelnek.
nov. 28
12:32
"Az európaiak tele vannak ötletekkel, de félnek a kockázattól" (Infostart)
Európában ma már több jó ötlet születik, mint Amerikában, de az európaiak félnek a kockázatvállalástól, és ez nem mehet így tovább- mondta az Inforádiónak Esko Aho, Finnország volt miniszterelnöke, aki a Budapesti Kerekasztal elnevezésű nemzetközi tanácskozásra érkezett Budapestre. A volt finn kormányfő hozzátette: Finnország először milliókat fektetett oktatásba és kutatás-fejlesztésbe, ezután…
nov. 28
12:32
Kennedy emlékiratai (HírExtra)
Nyolcmillió dolláros (1,26 milliárd forint) honoráriumról szóló szerződést kötött Edward Kennedy amerikai szenátor emlékiratainak kiadási jogáról - adta hírül kedden a The New York Times című amerikai lap.
nov. 28
12:32
A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményezett az uniós elnökségről (HírTV)
A Fidesz kezdeményezésére egyeztetett az öt parlamenti párt képviselője a 2011-es magyar uniós elnökség feladatairól. Göncz Kinga külügyminiszter a találkozón kezdeményezte, hogy Magyarország még idén jóváhagyja a lisszaboni szerződést.
nov. 28
12:33
Gyurcsány találkozik az OMV vezérigazgatójával (Alternatív Energia)
Kölcsönös egyeztetés és megállapodás eredményeként az osztrák kancellár fogadta a Mol Rt. vezérigazgatóját, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig szerdán találkozik az OMV vezérigazgatójával, Wolfgang Ruttenstorferrel - közölte az MTI érdeklődésére Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán.
nov. 28
12:34
146 lőerővel erősít a Posta (Piac és Profit)
A napokban befejeződött a Magyar Posta emblémáját viselő Iveco Daily haszongépjárművek átadása, így a karácsonyi főszezonban a hatvanöt új 5 tonnás, 146 lóerős, 15,6 köbméteres zárt Daily modellel együtt mostanra már százhatvankét darab zöld színű felmatricázott Iveco jármű segíti a Magyar Posta munkáját.
nov. 28
12:34
Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (HírExtra)
Két héten belül elkezdődik a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) koalíciós egyeztetése - mondta el Sarkady Ildikó kormánybiztos egy szerdai budapesti tanácskozáson. Mint mondta, a digitális átállásról szóló törvény után "a tartalom és forma egységének megteremtése" lesz az újraszabályozás második pillére.
nov. 28
12:38
Folytatódik az UEFA Kupa (HírExtra)
Csütörtökön a harmadik forduló mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó UEFA Kupa csoportszakasza. A sokak által a sorozat első számú esélyesének tartott, Bundesliga-éllovas Bayern München - amely az előző körben csupán döntetlent ért el a vendég Bolton Wanderesszel szemben.
nov. 28
12:43
Davis Kupa döntő (HírExtra)
Péntektől vasárnapig Portlandben rendezik meg a tenisz Davis Kupa döntőjét, amelyen az Egyesült Államok csapata a címvédő orosz válogatottat fogadja. Az összecsapásnak a 12 ezer néző befogadására alkalmas Memorial Arena ad otthont és a gyors kemény pályán a házigazdák a favoritok.
nov. 28
12:44
Vakrandi: kérek egy repülőjegyet, akárhová! (Privátbankár)
A Germanwings Légitársaság „Blind Booking“ szolgáltatása már elérhető a társaság internetes oldalán. A szolgáltatás lényege, hogy a Légitársaság foglalási rendszere 19 eurós ártól egy véle...
nov. 28
12:44
Új rendőrkapitányok Hevesben (Alternatív Energia)
Kiss Gábor vezeti december 1-től a hatvani rendőrkapitányságot; az alezredes eddig a gyöngyösi kapitányságot irányította - tájékoztatta szerdán az MTI-t a rendőrség. A vezetőváltásra azt követően kerül sor, hogy a hatvani kapitányt, Sára Péter ezredest, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatójává nevezték ki, miután elődje nyugdíjba vonult - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság…
nov. 28
12:45
56 millió dolláros szerződés (HírExtra)
A fényelektromossági ipart termelőeszközökkel és kulcsrakész gyártórendszerekkel ellátó legnagyobb cégek közé tartozó GT Solar Incorporated bejelentette, hogy 56 millió dolláros szerződést kötött a fényelektromos termékek egyik legnagyobb kínai gyártójával.
nov. 28
12:49
OVB: nem szükséges a rendkívüli ülés (HírExtra)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak többsége úgy ítéli meg, hogy jelenleg semmilyen törvényi előírás nem teszi szükségessé rendkívüli ülés összehívását - közölte a testület elnöke szerdán az MTI-vel.
nov. 28
12:49
Elfogták a homoszexuálisok gyilkosát (Blikk)
nov. 28
12:49
Cári kutyát kapott ajándékba Koós János (Blikk)
nov. 28
12:49
Három ponttal emelkedik minden szabálysértés "ára" (Infostart)
Egységesen három ponttal emelkedik a közúti közlekedésben a szabályszegésekhez rendelt pontok száma - mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerdán az Országgyűlésben. szabálysértésekről szóló törvényjavaslat megemeli a helyszíni bírság alsó és felső határát is.
nov. 28
12:49
HM: nincs veszélyben a Gripen-program (Alternatív Energia)
Zavartalan a Gripen vadászrepülőgépek üzemanyag-ellátása, valamint a pilóták kiképzése - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főosztálya az MTI-vel szerdán.
nov. 28
12:49
Debussy-művek Érdi Tamás koncertjén (Spa Trend Online)
Liszt és Debussy műveiből ad szólóestet Érdi Tamás hétfőn este Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben - közölte a Művészetek Palotája az MTI-vel. A műsort szombaton délelőtt a németországi magyar kulturális évad, az Ungarischer Akzent programirodája nemzetközi Liszt-workshopjának résztvevői hallhatják meg a Régi Zeneakadémián.
nov. 28
12:51
Hetven éves a rendező (HírExtra)
November 30-án ünnepli hetvenedik születésnapját Ridley Scott, - egyebek közt - A nyolcadik utas a halál, a Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louise, a Gladiátor, a Mennyei királyság rendezője.
nov. 28
12:51
A kórház, ahol rossz agyféltekét operálnak (Blikk)
nov. 28
12:54
Norman Mailer és a rossz szex (HírExtra)
Posztumusz irodalmi "rossz szex"-díjjal tüntette ki Norman Mailert a Literary Review című amerikai irodalmi folyóirat. A két hete elhunyt amerikai író-publicista és közéleti személyiség utolsó, idén megjelent műve, a Várkastély a vadonban egyik erotikus leírásával érdemelte ki a kétes értékű díjat.
nov. 28
12:55
Az egészségügyi bizottság leszavazta a vizitdíj eltörlését (Infostart)
Leszavazta a vizitdíj és a kórházi napidíj 2008-tól történő eltörlésére irányuló szocialista módosító javaslatot az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága szerdai ülésén; a Fidesz és a KDNP képviselői a díjak eltörlése mellett voksoltak.
nov. 28
12:56
Üdvözölte az izraeli-palesztin megállapodást a német kormány (Kripto Akadémia)
Üdvözölte a béketárgyalások újrakezdéséről született izraeli-palesztin megállapodást a német kormány. Szerdai parlamenti beszédében a közel-keleti helyzetet érintve Angela Merkel kancellár annak a nézetnek adott hangot, hogy az Annapolisban született eredmény esélyt jelent az Izrael és a palesztinok közötti tartós békére. A létrejött megállapodással remény nyílt arra, hogy a jövőben két állam -…
nov. 28
12:59
Ötven éve halt meg (HírExtra)
Ötven éve, 1957. november 30-án halt meg Beniamino Gigli, a múlt század első felében a tenorok koronázatlan királya, "a Hang". 1890. március 20-án született Recanatiban. Suszter apja egyben sekrestyés volt, így kiskorától a templomi kórusban énekelt.
nov. 28
13:00
Robbanás 2009-ben: túl sok lesz a pedagógus (Privátbankár)
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számának további csökkenését prognosztizálta az elkövetkező évekre a felsőoktatási szakállamtitkár. Az igazi robbanást 2009-re várják
nov. 28
13:01
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről (Alternatív Energia)
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János pártelnök javára. Ezt a liberális politikus maga mondta el az MTI-nek szerdán. Kóka Jánossal áprilisban megbeszélt megállapodásunk értelmében a frakcióvezetői tisztséget átengedem a párt elnökének - mondta Eörsi Mátyás hozzátéve: Kóka János decemberben megválik gazdasági miniszteri tisztségétől, és a szabad demokraták elnöki posztja…
nov. 28
13:01
Az angolok tárgyalnak Mourinhóval? (HírExtra)
Helyi lapértesülések szerint az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) felvette a kapcsolatot Jose Mourinhóval, hogy tárgyaljon a megüresedett szövetségi kapitányi poszt betöltéséről. A hírre a Chelsea-t három évig irányító portugál szakember a The Sun című angol napilapnak így reagált:
nov. 28
13:04
Felszerelés és Repülési Szakkiállítás (HírExtra)
Megnyitotta kapuit szerdán a C+D Közép-európai Védelmi Felszerelés és Repülési Szakkiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén. Szekeres Imre honvédelmi miniszter megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a C+D a térség egyik legjelentősebb védelmi ipari kiállítása, amelyen idén tíz országból 60 kiállító vesz részt.
nov. 28
13:04
Kiállítás és árverés a hajléktalanokért (Gondola)
Immár 11. alkalommal rendezi meg a Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány jótékonysági árverését és az ehhez kapcsolódó kiállítást. A kiállításon szereplő, és később árverésre kerülő munkákat a művészek (vagy örököseik) maguk ajánlották fel az alapítvány számára.
nov. 28
13:04
Verekedésért ítélhetik el a zsaroló fiút (Blikk)
nov. 28
13:06
Testi sértés miatt kell felelnie a mohácsi gyermekzsaroló banda vezérének (Infostart)
Zsarolásért nem büntethető, testi sértés miatt azonban eljárás indul azon mohácsi általános iskolás ellen, aki a közelmúltban rávette két társát, szedjenek pénzt diákoktól - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense. Az InfoRádió által megkérdezett gyermekpszichológus véleménye szerint ilyen esetekben a tettesek is áldozatok, akiknek segítségre lett volna szükségük.
nov. 28
13:06
Világturnén a Led Zeppelin? (HírExtra)
Néhány hónappal ezelőtt még arról volt szó, hogy a Led Zeppelin életben lévő három tagja, Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones, kiegészülve néhai dobosuk, John Henry Bonham fiával, Jasonnal, "még egyszer, utoljára" fellép az egykori kiadójuk, Ahmet Ertegün emlékére szervezett londoni koncerten.
nov. 28
13:10
Bemutatták a kabalafigurát (HírExtra)
Quatchi, Miga, Sumi és Mukmuk - a neve a 2010-es vancouveri téli olimpia kabalafiguráinak, amelyeket kedden este mutatott be a szervezőbizottság (VANOC). A prezentáció egy Broadway-musical stílusában zajlott, iskolás gyerekek előtt .
nov. 28
13:12
Mégis támogatja Budapest az utcai futóversenyeket (Infostart)
Az egy héttel korábbi álláspontján módosítva, közterület-használati engedélyt adott szerdán a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a jövő évi kiemelt budapesti utcai futóversenyek lebonyolítására.
nov. 28
13:16
Lottórekord (HírExtra)
102,7 millió jüant, azaz közel két és fél milliárd forintot nyert egy kínai lottózó, amely az ázsiai ország történelmének eddigi legnagyobb összegű főnyereménye. Az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban élő ismeretlen játékos, 40 jüan (938 forint) értékben összesen húsz szelvényt adott fel.
nov. 28
13:16
Koalíciós "nem" Tóth Károly javaslatára (HírTV)
Az egészségügyi bizottság leszavazta a vizitdíj eltörléséről szóló szocialista indítványt. Mikola István közölte: korábban a kormánypártok több mint 100 esetben szavaztak saját kormányuk ellen az egészségügyi bizottságban, és ez súlyosan sérti a jogbiztonságot.
nov. 28
13:16
Kóka János frakcióvezető lesz (Blikk)
nov. 28
13:16
Eörsi lemond Kóka javára (Gondola)
Eörsi Mátyás lemond frakcióvezetői tisztségéről Kóka János pártelnök javára. Ezt a liberális politikus maga mondta el az MTI-nek szerdán. Kóka Jánossal áprilisban megbeszélt megállapodásunk értelmében a frakcióvezetői tisztséget átengedem a párt elnökének - mondta.
nov. 28
13:18
Magyar belpolitika külföldön (HírExtra)
A magyar miniszterelnök szorongatott helyzetben címmel közölt szerdán írást a magyarországi belpolitikai helyzetről a Der Standard című osztrák újság. A liberális napilap felvezetőjében megállapította: Gyurcsány Ferenc kormányfő defenzívába került reformprogramjával.
nov. 28
13:18
USD-ZAR Emelkedö dél-afrikai fogyasztói árak (HírTV)
Októberben éves szinten meglepöen 7,9%-kal emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +7,7%-os elörejelzést a legutóbbi +7,2% után. Az USD-ZAR-t 6,9540-en jegyzik. Ellenállás 7,0794-nél, támogatás pedig 6,9103-nál található. In-GFX
nov. 28
13:21
Fizetnek Annusék (HírExtra)
Február végéig törleszti még meglevő tartozását a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert. Erről Pál T. Gábor, a két atléta sajtótitkára tájékoztatta az MTI-t.
nov. 28
13:22
Felkészült a télre a Fővárosi Tűzoltóság (Infostart)
Már felkészült a téli közlekedési viszonyokra a Fővárosi Tűzoltóság, az autók műszaki átvizsgálása megtörtént - mondta az InfoRádió érdeklődésére a tűzoltóság szóvivője. A rádió által megkérdezett igazságügyi gépjárműszakértő szerint a nemzetközi fuvarozásban részt vevő kamionokat is felkészítették a hideg évszakra.
nov. 28
13:23
Schmitt Pál az emberi jogokról (HírExtra)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) nincs lehetősége és eszköze arra, hogy egy szuverén ország belügyeibe avatkozzon, vagy minősítse az emberi jogok helyzetét, ugyanakkor az Olimpiai Charta felhív e jogok tiszteletben tartására.
nov. 28
13:23
Divatba jött a jóslás (Kripto Akadémia)
Irán iszlám köztársaság klerikusai ellenzik, de Nazanin azt mondja, hogy több a kliense, mint amennyit valaha is remélt. Számítógép előtt ülve teheráni lakásában, az asszony a fény törvényeire alapozva jósol. Ez a csillagászattal rokon tudomány az ókori Perzsiából maradt fenn.
nov. 28
13:25
Új rendőrkapitányok Hevesben (HírExtra)
Kiss Gábor vezeti december 1-től a hatvani rendőrkapitányságot, az alezredes eddig a gyöngyösi kapitányságot irányította. A vezetőváltásra azt követően kerül sor, hogy a hatvani kapitányt, Sára Péter ezredest, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatójává nevezték ki, miután elődje nyugdíjba vonult.
nov. 28
13:27
Paul Jewell a Derby élén (HírExtra)
Paul Jewellt nevezték ki az angol labdarúgó Premier League-ben sereghajtó Derby County új vezetőedzőjévé. Elődje, Billy Davies hétfőn távozott posztjáról, a klubvezetők közös megegyezéssel bontották fel a szakember szerződését.
nov. 28
13:27
Testi sértés miatt kell felelnie a mohácsi gyermekzsaroló banda vezérének (Gondola)
Zsarolásért nem büntethető, testi sértés miatt azonban eljárás indul azon mohácsi általános iskolás ellen, aki a közelmúltban rávette két társát, szedjenek pénzt diákoktól - tájékoztatta a baranyai...
nov. 28
13:28
Döntést várnak a magyar-osztrák közös kormányüléstől (Alternatív Energia)
A Szentgotthárdon és térségében élő emberek olyan döntést várnak a csütörtöki magyar-osztrák közös kormányüléstől, amely alapján a két ország kormánya elérheti, hogy ne a jelenleg tervezett helyére épüljön fel a heiligenkreuzi hulladékégető - jelentette ki szerdán a rábafüzesi határátkelőhely magyar oldalán tartott sajtótájékoztatóján Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere.

Keresés