Az Egészségbiztosítási Felügyelet ellenőreinek adják ki magukat szélhámosok az ország több pontján - figyelmeztet honlapján a hatóság. A csalók még helyszíni bírságot is be akarnak szedni - mondta az InfoRádiónak a felügyelet elnöke.
Az elhízás már a méhen belül elkezdődik, amikor az anya táplálkozásának hatására a magzat zsírsejtjei feltöltődnek - mondta a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke az InfoRádióban.
Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát, a termelésben és a fogyasztásban egyaránt - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet abból az alkalomból adott a Magyar Távirati Irodának, hogy november 8-10. között harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Tudomány Világfórumát (World Science Forum, WSF).
Az Egyesült Államok felgyorsítja az általa tervezett európai rakétaelhárító pajzs kiépítésének folyamatát, és a rendszerre fordítandó összeget már bele is vették a következő katonai költségvetésbe - jelentette ki hétfőn Bakuban Daniel Fried, az Egyesült Államok európai ügyekkel foglalkozó külügyi államtitkár-helyettese.
Ötmillió forintos kártérítést követel annak a kisfiúnak a családja, aki egy pestszentlőrinci majális után vesztette életét, ahol a heves szél felkapott egy ugrálóvárat. A balesetnek több sérültje is volt. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a játékot nem rögzítették megfelelően, ezért következett be a tragédia. Most tízen indítottak pert a főszervező cég és annak alvállalkozója ellen.
A társadalom szinte minden rétegét magunk ellen fordítottuk - nyilatkozta a keddi Népszabadságnak Szili Katalin házelnök, szocialista politikus. Fontos látni, ahhoz, hogy az emberektől áldozatot kérjünk, tudniuk kell, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Nem lehet egy sportolót futni küldeni anélkül, hogy megmondjuk neki: milyen hosszú a táv, lesznek-e akadályok vagy sem, sprintelésről vagy…
Nyolc palesztin, köztük egy rendőr sebesült meg hétfő este az észak-ciszjordániai Nábluszban, annak következtében, hogy a városban lövöldözés tört ki fegyveresek és palesztin rendőrök között - közölték biztonsági források. A jelentések szerint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szervezet tagjai csaptak össze a rendfenntartó erőkkel. Pénteken egyébként 300 újabb rendőrt vezényeltek a 150 ezer…
A banki részvényárak Amerikában és Európában is esésnek indultak. A nagybankok közül sokan jelentettek a vártnál is nagyobb veszteséget a főbb tőzsdéken
A férje is elkísérte afganisztáni hivatalos látogatására Horváth Ágnes egészségügyi minisztert - derül ki a Magyar Nemzet írásából. Az útitárs nem fizetett a külföldi látogatásért, igaz, a szervezők azt állítják: utazása nem is jelentett többletköltséget.
Menü 410-ért? Gyümölcsleves 160-ért? Hawaii csirke 550-ért? Ilyen árfekvéssel aligha találkozhat odakint egy átlagember. Más viszont a helyzet a parlament frissen megnyílt, új étterembüféjében - írta kedden a Blikk.
November közepére készül el a végleges vasúti menetrend - közölte az InfoRádió megkeresésére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium sajtóosztálya. A tárca írásos válaszában nem részletezte, hogy a szilvásváradi vasútvonalat miért zárják be, hasonlóan 37 másik pályaszakaszhoz.
Temps d'Image, azaz Képek ideje címmel harmadik alkalommal rendez nemzetközi kortárs művészeti fesztivált a Trafó. A hétfőtől november 24-éig tartó programsorozat a vizuális művészetek európai mestereit kívánja bemutatni a magyar közönségnek - mondta Barda Beáta, a Trafó művészeti vezetője.
Magyar siker a nürnbergi IENA nemzetközi találmányi kiállításon: a magyaroké a kiállítás nagydíja, egyik találmányukra kilenc licenc-vásárlási szándékot nyújtottak be
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint úgy kell módosítani a gyülekezési törvényt, hogy a be nem jelentett spontán tüntetéseket ne kelljen azonnal feloszlatnia a rendőrségnek.
Az október végi figyelmeztető sztrájk óta ma először ül le tárgyalni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a vasutasok többségét tömörítő két szakszervezettel. Az érdekvédők csak akkor állnak el szerdai sztrájkjuktól, ha a tárca visszavonja terveit az újabb, 38 vasúti mellékvonal megszüntetéséről.
Radikálisan meg kell változtatni az életmódunkat, az életfilozófiát, a termelésben és a fogyasztásban egyaránt - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök abban az interjúban, amelyet abból az...
Érdekes eredményekre jutottak egyesült államokbeli kutatók az agy tevékenysége és az érzékszervek működésének vizsgálata során. Kiderült, hogy az agy csökkenti a látás képességét, ha zenét vagy összetettebb hangokat hallgatunk, annak érdekében, hogy hallásunk jobban működjön.
Összességében hatmilliárd forintot "talált" az adóhatóság az észak-magyarországi régió három megyéjében ez évben az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok alapján.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy mexikói drogbárót bűnszövetkezet irányítása és pénzmosásban való összeesküvés vádpontjai alapján hétfőn a kaliforniai San Diegóban. Francisco...
Az idei év első felében tovább erősödtek a modern kereskedelmi csatornák és tovább folytatódott a kiskereskedelem évek óta tartó koncentrációja - derül ki a GfK Hungária hazai kiskereskedelmi trendeket elemző Kereskedelmi Analízisek tanulmányának adataiból. A napi szinten szükséges friss élelmiszerek beszerzésében fontos szerepe van a kisboltoknak és a legtöbbet továbbra is a hét utolsó napjain…
Összességében hatmilliárd forintot "talált" az adóhatóság az észak-magyarországi régió három megyéjében ez évben az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok alapján
Korlátozott számban még kaphatók jegyek a Deep Purple kedd esti koncertjére. A brit rockbanda a "Rapture of Deep" című tavaly megjelent albumát mutatja be a magyar közönségnek este fél nyolctól a Papp László Budapest Sportarénában.
A Persepolis című film nyitja meg november 29-én az 5. Anilogue (volt AniFest) filmfesztivált Budapesten; az alkotás december 6-tól a mozikban is látható - közölte a nemzetközi animációs fesztivál sajtóirodája az MTI-vel.
"Trópus a télben" - ez lesz a Füvészkert szezonzáró rendezvényének a jelmondata. November 9. és 11. között a látogatók trópusi gyümölcsöket kóstolhatnak és vásárolhatnak, a gyerekek versenyezhetnek kókuszdióért, illetve növény- és gyümölcsfelismerő játékon mérhetik össze tudásukat. Az ELTE Botanikus Kertjének igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy olyan programokat próbálnak szervezni,…
Négy megyében tartanak a következő hetekben árvízvédelmi és polgári védelmi gyakorlatot, melybe a katasztrófavédelem szakemberei a lakosságot is bevonják. Egyebek közt a kitelepítést, gáterősítést fogják kipróbálni.
Összességében hatmilliárd forintot "talált" az adóhatóság az észak-magyarországi régió három megyéjében ez évben az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok alapján - tájékoztatta az adóhatóság...
Az idén immár ötödik alkalommal ingyenes tőzsdei tanfolyamon és Tőzsdei Nyílt Napon vehetnek részt az érdeklődők kedden, a Budapesti Műszaki Egyetemen - közölte a Budapesti Értéktőzsde. Az...
Kétszer akkora veszélynek teszik ki magukat azok a fiatalok, akik a szeszesitalt energiaitalokkal keverik, mint azok, akik kizárólag alkoholt fogyasztanak - állapította meg egy kutatás.
A csádi belügyminiszter szerint "sértés lenne" az afrikai országgal szemben, ha a Zoé Bárkája szervezet gyermekrablással vádolt tagjait Franciaországban állítanák bíróság elé.
Legkevesebb 13 ember meghalt, 24 megsérült, amikor autóbusz ütközött egy személyautóval Portugáliában, hétfőn este. A helyi nyugdíjasokat szállító busz átszakította az autóút szalagkorlátját és egy húsz méter mély szakadékba zuhant.
Legkevesebb tizenhatan eltűntek hétfőn a Mexikó déli részén lévő Chiapas szövetségi államban annak következtében, hogy sárlavina zúdult egy falura. A közép-amerikai ország belügyminisztériuma...
Az Egyesült Államok katonai és titkosszolgálati együttműködést ajánl Törökországnak a kurd lázadók elleni harcban - jelentette be George Bush amerikai elnök. A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan üdvözölte a bejelentést, de mint mondta, Ankara ennek ellenére sem vonja vissza csapatait az iraki határról.
A nyugdíjtörvény, valamint a közlekedésről szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés, a viszontbiztosítókról szóló javaslat, valamint uniós jogszabályok szerepelnek a parlament mai ülésének...
Összességében hatmilliárd forintot "talált" az adóhatóság az észak-magyarországi régióban ez évben az úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatok alapján
Budapesten több barlang is veszélybe kerülhet a fölöttük - gyakran engedély nélkül zajló - építkezések miatt. A Szemlő-hegyi barlang bejárata nemrég beomlott. Adamkó Péter barlangász szerint a Malom-tó melletti és az úgynevezett Diplomata lakótelep alatti barlangrendszer esetében hasonlóan rossz a helyzet, pedig mindhárom fokozott védelem alatt áll.
A felsőoktatásban 14 képzési területen választható alapszakokkal, a meghirdető egyetemek és főiskolák által kínált specialitásokkal, és a diplomások várható munkaerő-piaci helyzetével...
A férje is elkísérte afganisztáni hivatalos látogatására Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Az útitárs nem fizetett a külföldi látogatásért, igaz, a szervezők azt állítják: kinntartózkodása nem is jelentett többletköltséget.
Az Airbus bejelentette: 1,2-1,4 milliárd eurós többletterhet jelentett a harmadik negyedévben, hogy az A400M jelű, óriás katonai szállító repülőgép első kiszállítása legalább félévet késik
Gisele Bündchen, a világ leggazdagabb szupermodellje is figyelemmel kíséri a gazdasági híreket, és aggódik a dollár értékvesztése miatt, ezért újabban euróban kéri fizetését.
81 éves korában II. Erzsébet brit uralkodót beválasztották a világ legelbűvölőbb 50 asszonya közé. A Vogue magazin decemberi számában megjelenő toplistán a királynő olyan ifjú hölgyek társaságában...
Lőfegyverrel való visszaélés miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikus ellen. A volt kormánymegbízott a vádirat szerint júliusban egy engedély nélkül tartott 4 mm-es flóbert pisztollyal fenyegetett meg egy biciklist a Kodály Köröndnél, akivel előzőleg nézeteltérése támadt.
A Google megerősítette azokat a régen megindult találgatásokat, hogy belép a mobiltelefon-piacra. A cég hétfői bejelentése szerint szabadon elérhető mobiltelefon operációs rendszert fe...
Egy norfolki kastély a legkísértetgazdagabb épület Nagy-Britanniában, legalábbis a szellemes ingatlanok toplistája szerint. A Blickling Hall nevű ódon, főúri épületet meg-meglátogatja Boleyn...