A Fidesz aggályosnak tartja Horváth Ágnes egészségügyi miniszter afganisztáni hivatalos útját, mert oda delegáltként a férjét vitte magával, viselkedésével pedig a katonák életét veszélyeztette. Ezt Csampa Zsolt az ellenzéki párt honvédelmi munkacsoportjának a vezetője mondta kedden a Független Hírügynökségnek.
A Fidesz országgyűlési frakciója aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert hivatalos afganisztáni látogatására férje is elkísérte - közölte Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő kedden. A honvédelmi miniszter felajánlása az Egészségügyi Minisztérium részére szólt két főre; Horváth Ágnes férje pedig nem a tárca dolgozója - mondta Csampa Zsolt. Az ellenzéki honatya…
A több mint száz dán teherautósofőr, aki vasárnap óta tartja blokád alatt a Svédország és Norvégia felé irányuló közúti áruszállítási útvonalak nagy részét, keddre virradóra egyre több átkelőhelynél hagyott fel tiltakozó akciójával, amely az EU új vezetésiidő-szabályozása ellen irányul.
Szerdán hirdet ítéletet a Szegedi Ítélőtábla a tizennyolc éves magyarcsanádi lány meggyilkolásával kapcsolatban - jelentette be kedden az eljárást vezető bírónő Maráz Vilmosné, miután meghallgatta az ügyész és a védő perbeszédét.
A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot. Ha a tárgyalások ezek után sem lesznek eredményesek, újabb munkabeszüntetésre kell számítani. A Győrs-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vonalain nem lesz sztrájk.
Korszerű, európai és mindenki számára elfogadható egészségügyi rendszert szeretnénk - mondta az Országgyűlés elnöke köszöntőjében a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) ülésén, kedden az Országházban.
A légi utasok személyes adatainak nyilvántartását is előirányzó, új terrorellenes intézkedéscsomagot ismertetett kedden az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete. A javaslatok értelmében az utaslisták adatainak módszeres begyűjtése mellett ki kell terjeszteni a büntető törvények érvényét a terroristák toborzására, kiképzésére, valamint a terrorizmusra való felbujtásra is. Fokozni…
Több mint 150 millió forintos beruházás eredményeként elkészült Békéscsabán a fogyatékosok nappali foglalkoztató intézménye az autizmussal élők számára. Az avatási ünnepség előtti sajtótájékoztatón az AUT-PONT Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az alapítvány pályázat útján építette meg a közel négyszáz négyzetméter alapterületű foglalkoztatót.
Folytatta Maros megyei körútját Tőkés László: szombat délután Balavásárra, Szentdemeterre, Nagykendre és Kiskendre látogatott. Az ebédet Nagyernyére tervezték, a település polgármestere azonban ezt meggátolta: azzal fenyegette meg a helyi lelkészt, hogy bezáratja a templomot, elhelyezteti a papot, ráadásul még húszfős tojásdobáló csapatot is szervez Tőkés ellen.
A Fidesz országgyűlési frakciója aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert hivatalos afganisztáni látogatására férje is elkísérte. Ezt Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő mondta az MTI-nek.
Ferihegyen több ezren fogadták Talmácsi Gábort, a motorsport történetének első magyar világbajnokát. A városba vezető úton motoros rendőrök vezették fel a karavánt, a menet végéhez több szurkoló is csatlakozott.
A több tucat tárgyalt módosító indítvány közül csak néhányat támogatott, ugyanakkor két saját javaslat benyújtásáról döntött keddi ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.
November végén rendezik meg a Közel-Kelet-konferenciát az Egyesült Államokban - mondta kedden Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, aki arra számít, hogy a meghívókat "napokon belül" megküldik.
Egyelőre nehéz pontosan megmondani, hogy hányan haltak meg az Afganisztáni Baghlan városban, ahol öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet, épp, amikor parlamenti képviselők látogattak meg egy cukorgyárat. Míg az AP hírügynökség először 20 áldozatot, a Reuters 90-et említett. Baghlan tartományban szolgálnak az Afganisztánba küldött magyar katonák és ők vezetik a helyi újjáépítő csoportot. Magában…
Lemondott posztjáról Bruce Arena, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York Red Bulls vezetőedzője és sportigazgatója. A korábbi szövetségi kapitány két nappal azután jelentette be távozását, hogy csapata alulmaradt a New England Revolutionnel szemben a keleti csoport elődöntőjében.
Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Gyurcsány Ferenc és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről.
Hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen tett bejelentést a Legfőbb Ügyészségen a győri önkormányzat gazdasági bizottságának egyes döntései miatt egy helyi szocialista politikus.
A parlament által hétfőn elfogadott adómódosítások nyomán sem keletkezik lyuk a költségvetésben, azaz a kieső adóbevételeket a többletbevétellel járó adómódosítások ellensúlyozzák - fejtette ki újságí...
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium (PM) szakállamtitkára szerint az idén a gazdasági növekedés üteme Magyarországon elérheti a korábban prognosztizált 2,2 százalékot. A Pénzügyminisztérium szakállamtitkára a II. bankkonferencián Visegrádon elmondta: a pénzügyi tárca prognózisa a következő évi GDP-bővülésre (2,8 százalék) kedvezőbb, mint a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése.
Tíz új film és több alkotó is Budapestre érkezik az V. Közép-Európai Olasz Filmfesztiválra, ami keddtől november 15-ig tart a Puskin Moziban. A fesztivál díszvendége Mario Monicelli filmrendező, akinek munkáiból az Örökmozgó Filmmúzeum decemberben retrospektív sorozatot mutat be.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt eljárást folytat a rendőrség egy kevermesi férfi ellen, aki édesanyját bántalmazta - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
A Fidesz elutasítja az országgyűlési képviselők fizetésének megháromszorozását. A párt elnöke szerint ez nem elfogadható, miközben a kormány csökkenti a lakosság reálbérét.
Átadta az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Közös Szolgáltató Központját Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Khalid Mehboob, a FAO főigazgató-helyett...
Több mint húszezer vizsgálatot végeztek el ingyenesen a SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program november 3-i, szombati rendezvényén. A Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére, civil és állami egészségügyi szervezetek összefogásában zajló hét hetes rendezvénysorozat első, budapesti rendezvényén csaknem ezerötszáz ember szűrési eredményei tértek el az átlagos értékektől.
Az amerikai rocker, Bon Jovi lesz az idei Királyi Revü sztárvendége. A hagyományoknak megfelelően az estet II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg is megtiszteli jelenlétével - közölték kedden a szervezők.
iProspect Hungary néven működik tovább a Kirowski digitális ügynökség keresőmarketing divíziója - jelentette be a cég november 6-i sajtótájékoztatóján. Az Isobar hálózatához tartozó iProspect Közép-Kelet-Európában először nyit saját márka alatt futó irodát, melynek igazgatója a Kirowski keresőmarketing divízióját eddig is vezető Keresztúri Gergely. Az amerikai cég alapítója és vezetője, Fredrick…
Környezetvédelmi projektekhez európai uniós támogatások megszerzésére újabb pályázati csomag jelent meg kedden, ezúttal 214 milliárd forint értékben. A 32 új pályázati jogcímet Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszter ismertetette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel közösen.
Grace baba névre keresztelték a texasi rendőrök azt a kislányt, akinek holtestét egy műanyagdobozba gyömöszölve találták meg. Egy rajzot tettek róla közzé, hátha valaki azonosítani tudja a 2-3 éves gyereket.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában annak a férfinak a büntetését, akit első fokon tizenhét év börtönbüntetéssel sújtottak, amiért tavaly késsel szíven szúrta feleségét Mohácson.
A Sziget fesztivál ellehetetlenítését jelentené, ha a bíróság a IV. kerületi önkormányzat kérése alapján megtiltaná a 22 és 6 óra közötti rendezvényeket - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője újságíróknak kedden Budapesten. Derce Tamás polgármester közölte: mindenkinek joga van pihenni, arra viszont senkinek sincs joga, hogy mást pihenésében zavarjon. Arra a kérdésre, hogy…
A magyarországi cégfelvásárlási piac a korábbi évek rekordjai után is további növekedésre számíthat Toby Mansel-Pleydell, a Concorde pénzügyi tanácsadásért felelős ügyvezető igazgatója szerint
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 37.A lakás, vagy egyéb ingatlan bérleti szerződéseknél mindig találkozhatunk a kaucióval. Nem árt azonban tudni, hogy pontosan mi is ez.A kaució - a jogi nyelvben óvadék - egy szerződési biztosíték, melyet valamely követelés biztosítására nyújt a szerződés kötelezettje. Mit is jelent ez egy lakás bérleti szerződésnél? A bérlő egy…
Már az 1950-es években is milliárdokba került Magyarország déli határvidékén a védelmi erődvonal kiépítése, azonban soha nem működött a nyomaiban még ma is meglévő magyar Maginot-vonal - hangzott el azon a konferencián, amelyet a Zala megyei Pákán tartottak e témában kedden.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) arra kéri az agrárminisztert, hirdessen földértékesítési moratóriumot, mert a jelenlegi jogszabályok kijátszásával értékes mezőgazdasági területek kerülnek külföldi befektetőkhöz.
Az IMAGO MUNDI zenekar 2007. december 22-én 20:00 h-tól ad karácsonyi koncertet az IBS színpadán (Budapest II., Tárogató út 2-4.). Meghívott vendégként fellép Bornai Tibor, aki az együttes több dalának szövegét is írta. A koncertről TV felvétel készül.
Lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikust ellen - tudatta a Fővárosi Bíróság kedden. A Pesti Központi Kerületi Bírósághoz hétfőn érkezett meg a vádirat Vadász János és társa büntetőügyében - közölte a bíróság sajtótitkársága. A tájékoztatás szerint a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség Vadász Jánost lőfegyverrel visszaélés…
Európai álom - ígéretek és valóság címmel az Európai Unió előtt álló kihívásokról rendez tanácskozást november végén Budapesten a Mihail Gorbacsov által alapított Világpolitikai Fórum; a volt szovjet elnök és Horn Gyula, a szervezet magyar alapító tagja meghívására a nemzetközi politikai élet számos neves képviselője érkezik a magyar fővárosba. Ezt Horn Gyula volt miniszterelnök titkársága tudatta…
A Toyota Racing versenyistálló egy alapjaiban új autóval készül a 2008-as idényre, mikor elsődleges célja az lesz, hogy megszerezze oly régóta várt első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen, akik betontömböket raktak a sínekre Budaörs közelében - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Pest Megyei RFK Kommunikációs Irodájától.
87 csörgőkígyóval időzött 45 percig egy üvegtartályban egy férfi Texasban, ami új világrekord. A kategória korábbi csúcsát is ő tartotta 75 kígyóval. A rekorder, Jackie Bibby, ruhástul csúszott be a "csörgőkígyóverembe", a hüllők pedig jobban megölelgették, mint a Laokoón-csoportot, de nem harapta meg egyikük sem.