A Machine Girl trailerében gonosz nindzsák vágják le egy szende iskoláslány karját, de ő berak a keze helyére egy gépágyút, és jól lemészárol mindenkit.
Az Orbán-korány pénzügyminisztere szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Veres János pénzügyminiszternek a hozzájuk közel álló közgazdászok annyiszor mondták, hogy fenntartható az ország gazdasági pályája, hogy a végén maguk is elhitték. Bár szerinte a a tárca szakmai stábjának látnia kellett, hogy a hiány nagyobb lesz a vártnál, a politikusok ezt nem hallgatták meg.
Hugh Grant nem tud kibújni a bőréből! A hónapok óta szingli színész, akit egyszer már letartóztattak egy prostituálttal való nyilvános szexuális kapcsolat létesítése miatt, most újra beleesett a régi hibába, a hétvégén prostikkal bulizott egy éjszakai klubban.
Szabálytalanságok történtek november végén azon a zalai vadászaton, amelyen halálos lövés ért egy német vendégvadászt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a hamarosan lezáruló vizsgálat megállapításairól a zalai vadászati felügyelő.
Átvette hétfőn Oslóban az idei Nobel-békedíjat Al Gore volt amerikai alelnök és Rádzsendra Pacsauri, az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) elnöke. A kitüntetéssel a norvég...
Ételmérgezés tüneteivel tizenegyen fordultak orvoshoz Pécsett, mindannyian egy nagyvállalat 630 személyes, év végi fogadásán vettek részt még pénteken - közölte a pécsi kistérségi tiszti főorvos az MTI-vel hétfőn.
Az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvényjavaslatot a december 17-i zárószavazáson egyhangúlag támogatni fogja - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Csak akkor felelős a gépkocsi üzembentartója az elkövetett szabálysértését, ha nem derül ki, ki vezette az autót; ezt a módosító indítványt támogatja az MSZP-frakció az egyes közlekedési tárgyú...
Egységesen igennel szavazott az egészségbiztosítási törvény módosító indítványairól mai ülésén az MSZP. A kormányközeli Népszabadság úgy tudja: a szocialisták nem kockáztatják a koalíciót, ezért várhatóan a végszavazáson is átmegy a felpuhított liberális privatizációs törvény.
Osztrák ágazati elemzők szerint túl sokat ajánlott a MÁV Cargo részvényeiért az osztrák államvasutak teherszállító leányvállalata, a Rail Cargo Austria és partnere, a GYSEV Zrt.
Az alsó tagozatban nincs gond az oktatási rendszerrel, a felső tagozatosok eredményei pedig javuló tendenciát mutatnak - mondta az oktatási miniszter a Századvég Alapítvány oktatásról szóló konferenciáján. A Fidesz korábbi szakminisztere szerint a középiskolások gyengébb teljesítménye a nemzetközi képességfelméréseken nevelési hiányosságokból fakad.
Az első évszázadban közlekedett római teherhajó roncsaira találtak rá régészek Kölnben. A lelettől fontos ismeretekekre számítanak a kétezer évvel ezelőtti technikára és szállítási módozatokra vonatkozóan.
A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolja a főpolgármesteri kabinet - tudta meg az MTI a BKV vezérigazgató-helyettesétől. Regőczi Miklós elmondta: a...
Januártól valamennyi egészségügyi szolgáltatónál online módon ellenőrzik, hogy a beteg jogosult-e az ellátásra. Ez jelenleg a háziorvosoknál és a kórházakban kötelező, a gyógyszertáraknál pedig tesztüzemben működik a rendszer. Január 1-től azonban a patikákban, a gyógyfürdőkben, és a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzletekben is ellenőrzik a jogosultságot - hangzott el az Országos…
Az InfoRádió által megkérdezett Oroszország-szakértő kellemes meglepetésnek tartja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hosszú várakozás után Dmitrij Medvegyev, miniszterelnök-helyettest, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét nevezte meg lehetséges utódjaként. Sz. Bíró Zoltán, az ELTE Ruszisztikai Tanszékének tudományos munkatársa úgy véli, a bejelentéssel eldőlni látszik az orosz elnökválasztás…
A fehérorosz fővárosban megkezdte működését Magyarország leendő nagykövetségének első diplomatája - tájékoztatta az MTI-t hétfőn Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője.
1992 decemberében érkezett az első SMS, és a rövid szöveges üzenetek ma már dollármilliárdokban mérhető bevételt hoznak a mobilszolgáltatóknak. "Boldog karácsonyt" - írta Neil Papworth brit...
A gyerekek elhízása és az általuk fogyasztott cukrozott üdítőital mennyisége között nem mutatható ki egyértelmű összefüggés - közölte az Európai Élelmiszer Információs Bizottság (EUFIC) a Nutrition szaklapban megjelent vizsgálatra hivatkozva.
Az idén áprilisban indult ellenőrzés során 600 ezer ember egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya rendeződött - közölte Farkasinszki Ildikó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)...
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Baksán vasárnap, mert a település képviselő-testülete feloszlatta önmagát - közölte a falu helyettes jegyzője az MTI-vel hétfőn.
Újabb hat romániai településen hozna felszínre aranyat a verespataki bányaberuházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat.
Az Acer kiemelt támogatóként csatlakozik az olimpiai mozgalomhoz 2009-ben. A megállapodás 2009. január 1-jén lép érvénybe, magába foglalja a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokat és a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokat.
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Áder János (Fidesz) interpellációjára adott.
Csak akkor felelős a gépkocsi üzembentartója az elkövetett szabálysértését, ha nem derül ki, ki vezette az autót; ezt a módosító indítványt támogatja az MSZP-frakció az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításánál.
A hét elején emelkedett az EUR-USD árfolyama. A dollárnak veszteségeket kellett elkönyvelnie. Miután átlépték a rövidtávú csökkenö trendcsatornát 1,47-nél, és oldották a vételi stopokat, tovább, 1,4728-ra emelkedett az EUR-USD árfolyama. Ellenállás legközelebb 1,4730-nál, míg támogatás 1,4750-nél és 1,4770-nél található. A cél az 1,4700-es érték átlépése után az 1,4785-ös érték. in-GFX
Kellemes meglepetés volt a múlt héten, hogy csökkent a 95-ös benzin ára, a dízel ára ugyanakkor nem változott. Az üzemanyagárakat tekintve Magyarország az európai középmezőnyben helyezkedik el.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj, bruttó 2 forinttal pedig a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol - értesült hétfőn az MTI piaci forrásokból. A Mol a gázolaj árán legutó...
Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontos intézményévé vált. Erről Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, az emberi jogok napja alkalmából.
Egy hatvanhárom éves brit férfi úgy gondolta, eljött az ideje, hogy öregedő testének legféltettebb ékességét feldobja egy kicsit. Elment hát egy tetováló szalonba és rávarratta péniszére kedvenc rajzfilm hősét, Paff, a bűvös sárkányt.
Ketten súlyosan sérültek, és gázpalackok estek az útra egy teherautó és három személykocsi hétfői összeütközését követően az 57-es úton, Birján közelében - tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-t.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj, bruttó 2 forinttal pedig a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. A gázolaj ára legutóbb november 28-án változott, akkor 6 forinttal...
A labdarúgó klub-világbajnokság hétfői mérkőzésén az Urawa Red Diamonds 3-1-re legyőzte az iráni Sepahan Isfahant, így a japán együttes lesz az AC Milan ellenfele a csütörtöki elődöntőben.
Átlagosan 13 százalékkal emelik január 1-től a fővárosban a tömegközlekedési tarifákat - ezt az előterjesztést hagyta jóvá hétfőn a főpolgármesteri kabinet. Januártól 8,8 százalékkal drágul Budapesten a víz, és februártól 4,4 százalékkal a kéményseprés.
Átvette hétfőn Oslóban az idei Nobel-békedíjat Al Gore volt amerikai alelnök és Rádzsendra Pacsauri, az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) elnöke.
A kormány bízik abban, hogy a koalíció képviselői megszavazzák az egészségbiztosítási törvény módosító javaslatait. A Fidesz szerint nem Gyurcsány politikai megmentése a legfontosabb
A népszavazás elvezethet a kormányváltáshoz - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az internetes honlapján hétfőn közzétett videóinterjúban. A pártelnök nem először beszél arról, szerinte milyen hatásai lehetnek a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló referendumnak.
Az előzetes tervekkel ellentétben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem hoz döntést ezen a héten a doppingolását beismerő Marion Jones 2000-es nyári játékokon szerzett érmeinek sorsáról.
A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolja a főpolgármesteri kabinet - tudta meg az MTI a BKV vezérigazgató-helyettesétől.
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Áder János (Fidesz) interpellációjára adott. Áder János interpellációjában...
Nagy mennyiségben káros lehet az egészségre a kumarin, az a természetes aromaanyag, amelyet többek között a rágcsálóirtó mérgek egyik alapanyaga, és a fahéjban is nagy mennyiségben van jelen. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: attól nem kell tartani, hogy egy-két fahéjas csigától megbetegszünk.
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a Forma-1-ben szereplő Reanult csapat hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy a következő évben ismét a francia istállónál szerepel a spanyol pilóta.