Az algériai belügyminiszter bejelentése szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája - korábbi nevén az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) - terrorszervezet követte el a kedden az algériai fővárosban...
Húsznapos börtönbüntetésre ítélte kedden egy dán bíróság Ronni Noerviget, mert a fiatalember részegen felpofozta a Dánia-Svédország európabajnoki labdarúgómérkőzés bíróját - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.
Az élelmiszeripari termékekben lévő mesterséges transzzsírok tönkreteszik az ereket, szívinfarktust, érelzáródást okoznak. Becslések szerint Magyarországon évente ezer ember halálát lehetne elkerülni, ha az iparilag hozzáadott transzzsírsavakat teljesen száműznék.
Teltházas koncertet adtak egy zeneiskola tanárai a szegedi Csillag börtönben. Az elítéltek Bach, Csajkovszkij, Mozart és Debussy legsikeresebb műveit hallgathatták meg. A hangversenyen minden fogvatartott részt vehetett, aki szeretett volna. A koncertre összesen 70-en jelentkeztek.
A szombathelyi Berzsenyi Színház társulata hétfőn még lelkesen készült a szerdai premierre, azonban az esti órákban mindenkiben megfagyott a vér. A teátrum igazgatóját telefonon megfenyegették, autóját pedig lelocsolták kromofággal. A Berzsenyi Színház a tavalyi esztendő végén kezdte meg működését, és az évad végéig öt premieren volt túl a társulat.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) kedden megállapodást írt...
A M(érték) - Világhírű magyar fotográfusok című tárlathoz kapcsolódva három napig Szipál Márton sztár- és divatfotós a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) vendége - jelentette be az intézmény vezetője kedden.
Ideges szaladgálást és az áruk gyors összepakolását tapasztalták az APEH és a VPOP ellenőrei kedden a Józsefvárosi piacon, ahol a két szervezet munkatársai két héten belül immáron másodszor "akcióztak".
Az olaszliszkai tragédiát követően több jobboldali szervezet is igyekszik a politikai közbeszéd részévé tenni az úgynevezett cigánybűnözést, a Magyar Gárda legutóbbi "figyelemfelkeltő" akcióját Sólyom László köztársasági elnök már kifejezetten cigányellenes megmozdulásnak nevezte.
Ebben az évben utoljára, idén 12. alkalommal, Budapesten osztott élelmiszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezet. Az Európai Unió intervenciós gabonakészletből származó támogatásból a mai napon mintegy 1500 csomag került nélkülözőkhöz.
Homoszexuális zaklatásai következményeként, kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség Zalaegerszegen egy fodrász férfi ellen, aki hónapokon át molesztálta tanítványait - tudta meg az MTI.
Tovább folytatta hihetetlen remeklését Németh Krisztián a Liverpool FC második csapatában. A magyar csatár harmadik tartalékbajnoki mérkőzésén is gólt szerzett, így három találkozó alatt immár öt gól a mérlege. A Vörösök "fakója" a 4-0-s győzelemmel átvette a vezetést a tartalékbajnokság északi csoportjában (Barclays Premier Reserve League North). Immár biztos: a Vörösök - egyébként a Sunderland…
Saját Óbudai lakásánál, az épület mélygarázsában megtámadták Csintalan Sándort. Négy ismeretlen elkövető ólmosbotokkal rontott rá a Hír Televízió műsorvezetőjére, aki a brutális támadás során súlyos sérüléseket szenvedett a kezén és a fején is.
Óriási a káosz Olaszországban a kamionossztrájk miatt. Az olasz kamionosok hétfőn kezdődött országos sztrájkja miatt keddre közlekedési káosz, benzin- és élelmiszerhiány alakult ki Olaszországban. A magas benzinárak, és a munkaórák csökkentése miatt utakat és autópályákat zárták le.
Keddtől péntekig a német főváros vendége Paris Hilton. A multimilliomos amerikai Party-Girl részére 3 berlini hotelben - köztük a családja nevét viselő Hilton szállóban - is foglaltak szobát, hogy megtévesszék a szenzációvadász paparazzókat.
George Bush amerikai elnök kedden kijelentette: Irán továbbra is veszélyes, és magyarázattal kell szolgálnia egykori titkos atomfegyver-programjával kapcsolatban. Bush azután nyilatkozott, hogy...
Az Országgyűlés szocialista elnöke aggályait fogalmazta meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban az MSZP frakcióülésén. Szili Katalin levélben javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Lendvai Ildikó frakcióvezetőnek, hogy halasszák februárra a törvény végszavazását.
Hatvannyolc éves korában Fiuméban (Rijeka) elhunyt a Magyarországon is többször járt Philadelphia Jerry Ricks amerikai blueszenész, énekes és gitáros. A zenész halálhírét hazai koncertszervezője, a Private Music jelentette az MTI-nek.
Soknak tartja a városvezetés a János, a Margit kórház és a Budai Gyermekkórház januári összevonásával kapcsolatos több mint félmilliárd forintot - nyilatkozta Szolnoki Andrea kedden az MTI-nek.
Megverték Csintalan Sándort, a HírTV műsorvezetőjét III. kerületi lakása mélygarázsában. A műsorvezetőt kedden este, néhány perccel 7 óra előtt támadta meg négy, vasbotokkal felfegyverzett férfi. Csintalan Sándor súlyos fejsérüléseket szenvedett, s az elsődleges orvosi diagnózis szerint karja is eltört.
Elképzelhető, hogy a jövő generációjához tartozó nőknek már nem kell azon gondolkodniuk, hogy fiatal korukban a családalapítást választják-e vagy karriert építenek. Ők ugyanis már mindkettőt megtehetik, legalábbis ezt állítják a kutatók.
Szavazott a parlament az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz és a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, a szocialista és szabad demokrata képviselők többsége támogatta a kormánypárti előterjesztéseket. Döntöttek a zaklatás Büntető törvénykönyvbe emeléséről is.
Arra a műsor állandó jogi szakembere sem tudott válaszolni, hogy mi lesz a többi pénzzel. Azt javasolta ugyanis, hogy új lakás vásárlása esetén az utolsó részletet csak akkor fizessük ki, ha mindent rendben találunk és valóban be is költözhetünk a lakásunkba. Na de ha az utolsó lépésnél derül ki bármily turpisság, és nem fizetjük ugyan az utolsó részletet, de mi lesz az addig befizetett, s…
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke aggályait fogalmazta meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban az MSZP frakcióülésén és azt javasolta, hogy halasszák februárra a törvény végszavazását - értesült az MTI kedden, szocialista forrásból. A házelnök megerősítette: komoly dilemmái vannak az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt illetően.
Lakásának mélygarázsában megtámadták Csintalan Sándort, a HírTV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt; a televízió internetes oldala szerint a műsorvezető a brutális támadás során súlyos sérüléseket szenvedett a kezén és a fején. A sérültet a mentők azonnal kórházba szállították. A helyszínre érkező rendőrök megkezdték a helyszínelést és a tanúk felkutatását, ami jelenleg is…
Második alkalommal lesz magyar-magyar kormányzati konzultáció szerdán Budapesten. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc vezetésével a budapesti kormány érintett miniszterei találkoznak a határon túli és nyugati magyar közösségek vezetőivel.
Elbert Gábor, sportszakállamtitkár a Nemzet Sportolóival folytatott keddi egyeztetés után Sági Györgyné Rejtő Ildikó, kétszeres olimpiai bajnok tőrvívót jelöli új tagnak a társaságba.
Második alkalommal lesz magyar-magyar kormányzati konzultáció szerdán Budapesten. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc vezetésével a budapesti kormány érintett miniszterei találkoznak a határon túli és...
Elárverezik a legendás Aranypolgár című film Oscar-díját. A várakozások szerint a legjobb eredeti forgatókönyvért 1941-ben odaítélt szobrocska ára akár az 1,2 millió dollárt (205 millió forint) is elérheti.
Új nyugdíjszámítási rendszer lép életbe 2008 január 1-jén, amelynek célja a nyugdíj-megállapítás kalkulációjából adódó különbségek kiküszöbölése - közölte Forgó Györgyné, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
Tarthatatlan a budapesti parkolási rendszer. A belvárosban csaknem 30 százalékkal többen akarják letenni az autóikat, mint ahány hely van. A városvezetés ezrét változtatna a rendszeren. A parkolási díjak ennek köszönhetően valószínűleg emelkedni fognak.
Az utolsó mécsest is meggyújtotta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium politikai államtitkára hanuka ünnepén Budapesten kedden az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület által rendezett ünnepségen, ezzel jelezve az ünnep végét.
Lakásának mélygarázsában támadták meg Csintalan Sándort, a HírTV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt; a televízió internetes oldala szerint a műsorvezető a brutális támadás...
Az oktatási és kulturális miniszter fő céljának tartja, hogy a Magyarországon törvényesen működő egyházakkal stabil és kiegyensúlyozott viszonyt építsen ki és tartson fenn. Hiller István erről az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előtt beszélt éves meghallgatásán kedden Budapesten.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke aggályait fogalmazta meg az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban az MSZP frakcióülésén és azt javasolta, hogy halasszák februárra a törvény...
Nem törzskönyvezteti a gyártó az Európai Unióban a madárinfluenza elleni szérumot, de 11 országban már megindították ezt az eljárást. A cég kommunikációs vezetője szerint ezek olyan régiók, ahol a járvány valóban problémát jelent, és ahol érdemes piacra lépni.
Az algériai belügyminiszter bejelentése szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája - korábbi nevén az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) - terrorszervezet követte el a kedden az algériai fővárosban végrehajtott kettős robbantásos merényletet.
Sági Györgyné Rejtő Ildikó, kétszeres olimpiai bajnok vívót jelölik a Zsivótzky Gyula szeptemberi halálával megüresedett Nemzet Sportolója társaság 12. tagjának. A jelenlegi tizenegy tag kedden találkozott Elbert Gábor sport szakállamtitkárral, ahol megvitatták a múlt héten összeállított jelöltlistát.
Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke egyeztetést kezdeményez a bejegyzett egyházak és a parlamenti pártok között arról, hogy csak két-három éves működés után lehessen egyházként az adókból felajánlott egy százalékot igénybe venni.
A Fideszes Balogh Zoltán egyeztetéseket kezdeményez az egyházak képviselőivel és a parlamenti pártokkal, mert szerinte sok kis "állítólagos" egyház is támogatásokhoz jut a felajánlott 1 százalékokból. Az ellenzéki képviselő erről azután beszélt, hogy a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága meghallgatta az APEH-elnök éves beszámolóját. Balogh Zoltán bizottsági elnök…
Az utolsó mécsest is meggyújtotta ma Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium politikai államtitkára hanuka ünnepén Budapesten az Egységes...
Legkevesebb 62 ember halt meg, amikor két pokolgép robbant Algéria fővárosában. Az egyik támadás komoly kárt okozott az ENSZ algíri irodájában. Az akciókat minden bizonnyal összehangolták, mert a második robbanást tíz perccel követte az elsőt.
Ötödik alkalommal adják át idén a fiatalon elhunyt televíziós riporternőről elnevezett Hégető Honorka díjat. Ettől az évtől kezdve a Hégető Honorka Alapítvány nyilvánosságra hozza a díjra jelöltek névsorát. A szakmai zsűri ebben az évben kilenc alkotót jelölt az elismerésre.
Szili Katalin szocialista házelnök levélben azt kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Lendvai Ildikó frakcióvezetőtől, hogy halasszák februárra az egészségbiztosítási reform törvénytervezetének zárószavazását - erősítették meg a Független Hirügynökségnek a házelnök környezetéből. A kormányszóvivő ugyanakkor közölte: a kormány kitart a jövő hétfői szavazás mellett.