Minden idők legnagyobb bírságát szabta ki a bécsi legfelsőbb bíróság pénteken tisztességtelen kartellezés miatt az Ausztriában működő vezető felvonógyártókra.
A libanoni Hezbollah cáfolta azokat a híreket, miszerint az iráni vezetés leváltotta volna a szervezet fegyveres szárnyának eddigi vezetőjét, Haszán Naszrallahot, és annak helyettesét bízta meg az...
A XVII. kerületi önkormányzat képviselőtestülete a polgármester útján kérte meg Rákosmente MSZP-s képviselőjét, ne támogassa az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslatot.
Hat magyar jutott tovább a Debrecenben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság második napján. Női 50 m méter pillangón Bordás Beatrix és Dara Eszter az elődöntőbe, míg 400 vegyesen a csütörtökön 200-on világcsúcsot úszó Cseh László és Kis Gergő a fináléba jutott. Női 100 vegyesen Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinkának sikerült a továbbjutás.
Lebontották a somoskőújfalui magyar-szlovák nemzetközi határátkelőhelyen a sorompókat pénteken. A schengeni egyezmény értelmében december 20-ig még ellenőrzik az iratokat, utána azonban megállás nélkül lehet ki- és belépni az átkelőn.
A négy visegrádi országból - Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról - érkező 31 nagycsaládot lát vendégül a Három Kívánság Alapítvány és Visegrád városa a december 20-21-én.
Engedély nélkül működő hűtőházat fedeztek fel és zártak be Ercsiben a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság szakemberei- közölte az MTI-vel pénteken az intézmény igazgatója.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) pénteken kora délutánig még nem sikerült megegyezni a jövő évi keresetemelési mértékről, a szociális partnerek az 5-6,5 százalék, illetve a 7-8,5 százalék között keresik a kompromisszumot.
650 millió forintos áfacsalási ügynek járt a végére a vám- és pénzügyőrség kedden - erről rendkívüli sajtótájékoztatón pénteken számoltak be. Az összehangolt akcióban olyan magyar cégeket lepleztek le, amelyek Törökországból származó aranyat hoztak be az Unió területére, ám nem fizették be utána az áfát.
Négyen vannak még kórházban azok közül, akik reggel az M5-ös autópályán árokba borult buszon utaztak. Közben a sérültek száma tízre emelkedett, egy nőről ugyanis csak később derült ki, hogy belső sérülése lehet.
Elmarad a hétfőre tervezett BKV sztrájk, miután megegyezett a cég vezetése a munkabeszüntetést hirdető szakszervezetekkel. A korábbi bejelentés szerint négy BKV-s érdekképviselet hétfőn hajnali 4 és délután 1 óra között hirdetett sztrájkot, elsősorban a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és az esetleges járatritkítások miatt.
Ősbemutatót tartanak szombaton a Budapesti Kamaraszínházban; Spiró György Árpádház című darabját a Shure Stúdióban láthatják a nézők Almási-Tóth András rendezésében - közölte a teátrum az MTI-vel.
A Debreceni Egyetemen december 14-én ünnepélyes keretek között adták át a génterápia úttörőjének, Dr. Alain Fischernek a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért nemzetközi díjat. A tízezer eurót jelentő elismerést a tudós kiemelkedő kutatómunkájáért kapta: Alain Fischer nevéhez köthető többek között az a génterápiás módszer, amely vírusvektorok alkalmazásával biztosítja súlyos, kezelés nélkül…
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) országszerte 46 helyen tart félpályás útlezárásokat hétfőn, tiltakozva az egészségbiztosítási törvény aznapi megszavazása ellen - mondta B...
A német egészségügyi szogáltatás minőségének romlásától tar a Német Kórházi Társaság (DKG). A szervezet pénteki közleménye szerint miközben nincs elég orvos, ápoló 2008-ban újabb elbocsátások várhatók.
Az őszi országosan meghirdetett könyvtári "Megbocsátás hete" rendezvény után, decemberben ismét büntetlenül vihetik vissza a feledékeny olvasók a kikölcsönzött könyveket. A könyvtárak saját hatáskörben döntik el, hogy csatlakoznak-e a megbocsátási akcióhoz - mondta Fodor Péter, az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) elnöke.
Kovács László szerint még mindig nagyon keveset tudnak a magyarok az Európai Unióról, és részben ez lehet az oka a közösséggel szembeni erős szkeptikusságuknak is, a magyar EU-biztos pénteken egy parlamenti konferencián az uniós kommunikáció fontosságát hangoztatta.
A Fidesz szóvivője pénteken megerősítette, hogy Pokorni Zoltán valóban buzdít automata telefonhívásokkal a Liga Szakszervezetek szombati tömegdemonstrációján való részvételre. Szijjártó Péter...
Nem fogyasztott alkoholt a budafoki rendőrkapitány mielőtt kedden elgázolt egy gyalogost a XXII. kerületben - ezt állapította meg a végleges szakértői vélemény is. A történteket az ügyészség vizsgálja.
A 3. negyedévben 83,0%-ról 82,7%-ra emelkedett a kanadai kapacitáskihasználtság, meghaladva ezzel a 82,5%-os elörejelzést. A robosztus kanadai adatok ellenére sem erösödött a kanadai dollár, és gyengülést mutatott a zöldhasúval szemben. Az USD-CAD maga mögött hagyta az 1,02-es étéket, és 1,0249-re emelkedett árfolyama. In-GFX
A lisszaboni Jeromos kolostorban az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön aláírták a közösség intézményi és döntéshozatali rendszerét megújító reformszerződést. Az aláírás talán az unióhoz hagyományosan ambivalensen viszonyuló briteket osztotta meg a legjobban, mint az a pénteki napilapok tudósításaiból is kiderül.
A kormány szélesíteni szeretné az együttműködést a polgárőrséggel - hangsúlyozta Kiss Péter kancelláriaminiszter az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi ülésén pénteken Budapesten.
A határőrökkel országosan 2.100 fővel bővül a rendőrség állománya, akik a két szervezet január elsejei összevonása után is többségében hasonló feladatot látnak majd el, mint korábban, vagyis a mélységi ellenőrzéseket fogják végrehajtani - erről Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka beszélt.
Országos sztrájkbizottságot alakított a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amely péntek délután még tárgyalóasztalhoz ül a kormánnyal - jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke.
Nincs háborús veszély, nem lesznek fegyveres konfliktusok Koszovóban, de incidensek előfordulhatnak a függetlenedési folyamat kapcsán - hangzott el a Koszovó helyzetéről rendezett pénteki budapesti konferencián.
A Liga Szakszervezetek pénteki rendkívüli kongresszusa megállapította, hogy az eddigi tiltakozó akciókkal nem sikerült eredményt elérni a társadalombiztosítás két ágában, ezért további kell...
A vártnál jobban, 0,8 százalékkal nőtt a fogyasztói árszínvonal novemberben az Egyesült Államokban. A 2005 szeptembere óta legnagyobb havi drágulást elsősorban az energiaárak 5,7 százalékos emelkedése...
Egy brit házaspár éppen arra készült, hogy megörökítik gyermekük első hintázását a parkban, amikor a parkőr rájuk támadt, mondván, tilos fényképet készíteni a kislányról a pedofilok miatt.
Idén januártól októberig a kórházakból ellopott 10 ezer forintot meghaladó személyes tárgyak értéke a rendőrségi feljelentések alapján meghaladja a 100 millió forintot. Az egészségügyi minisztérium éppen ezért jövőre kötelezővé teszi a kórházakban a széfek használatát.
A libanoni Hezbollah cáfolta azokat a híreket, miszerint az iráni vezetés leváltotta volna a szervezet fegyveres szárnyának eddigi vezetőjét, Haszán Naszrallahot, és annak helyettesét bízta meg az irányítással.
A 3. negyedévben 82,7%-ra emelkedett a kanadai kapacitáskihasználtság, meghaladva ezzel a 82,5%-os elörejelzést. A robosztus kanadai adatok ellenére sem erösödött a kanadai dollár, és gyengülést mutatott a zöldhasúval szemben. Az USD-CAD maga mögött hagyta az 1,02-es étéket, és 1,0249-re emelkedett árfolyama. In-GFX
Járatkésésekre lehet számítani hétfőn reggel a ferihegyi repülőtéren az országos sztrájkfelhívásához csatlakozók munkabeszüntetése miatt. Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs...
A Fidesz szóvivője pénteken megerősítette, hogy Pokorni Zoltán valóban buzdít automata telefonhívásokkal a Liga Szakszervezetek szombati tömegdemonstrációján való részvételre. Szijjártó Péter szerint ugyanakkor már korábban világossá tették, hogy szolidárisak a szakszervezet törekvéseivel.
A kormány nem tárgyal tovább a szakszervezetekkel, így hétfő reggel biztosan megkezdődik a határozatlan idejű országos sztrájk. Gaskó István korábban elmondta, ha a kormány elfogadja Szili Katalin javaslatát, és elhalasztja a zárószavazást, akkor a LIGA hajlandó felfüggeszteni a hétfőre meghirdetett országos sztrájkot.
A Fidesz Veszprém megyei parlamenti és megyegyűlési képviselői nyílt levélben szólították fel a megye kormánypárti országgyűlési képviselőit, hogy ne szavazzák meg a parlament hétfői zárószavazásán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatot; a felszólító levelet Lasztovicza Jenő, Veszprém Megye Közgyűlésének fideszes elnöke, parlamenti képviselő ismertette pénteken…
A kultrendező producerként jegyzi a Hell Rider című B-mozit, amiben Michael Madsen, Dennis Hopper, és Vinnie Jones bosszúálló choppereseket alakítanak.
Az MDF számára az idei év öt tekintetben okozott csalódást: folytatódott a középosztály lecsúszása, az évet a "reformkapkodás és a hatalomhajhász népszavazási dömping" jellemezte, nőtt a korrupció, mi...
Megkezdődik a ferihegyi repülőtér 65 milliárd forintos fejlesztése, ennek első lépéseként megérkeztek a repülőtérre azok az első konténerek, amelyekbe be kell költöznie több cégnek ideiglenesen, a köv...
A Magyar Szocialista Párt elnöksége teljes erkölcsi és politikai támogatásáról biztosítja valamennyi országgyűlési képviselőjét a december 17-ei parlamenti szavazás kapcsán.
Várhatóan mintegy negyvenezer pedagógus fejezi ki szolidaritását valamilyen formában hétfőn, a Liga Szakszervezetek akciójával a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) eddig érkezett adatok szerint -...
Novemberben 0,3%-kal emelkedett az amerikai ipari termelés miközben csupán 0,2%-os plusszal számoltak a szakemberek. Az elözö havi értéket közben -0,5%-ról -0,7%-ra módosították. A kapacitáskihasználtság 81,5%-os értéke viszont elmaradt a 81,7%-os elörejelzéstöl, miután legutóbb még 81,4%-os értékröl adtak számot. Miután napi csúcsot ért el 113,20-nál, az adatokból már nem profitálhatott az USD-…
Négyszáz millió euró értékben, az oktatást, a közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúrát, valamint az energetikát támogató három hitelkeret-megállapodást írt alá Veres János pénzügyminiszter Marta Gajeckaval, az Európai Beruházási Bank alelnökével.
Több millió forintot érő petárdát foglaltak le a rendőrök pénteken egy budapesti raktárban. A gyanú szerint ennek a helyiségnek a bérlője látta el petárdával a józsefvárosi piac árusait.
Ha a kormány elfogadja Szili Katalin házelnök javaslatát, és februárra halasztják az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslat zárószavazását, akkor a LIGA hajlandó felfüggeszteni a hétfőre meghirdetett országos sztrájkot - mondta Gaskó István, a LIGA elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.