Fedett, nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas uszoda építéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a mintegy 3 milliárdos forintos beruházás egy sportcentrum területén valósul meg.
Holland sztáredzők találkozója áll a spanyol forduló fókuszában, az őszi elsőség a tét Németországban, javítani készül gyenge idegenbeli mérkőzésén a Juventus - de a hétvége futballszenzációja két angol rangadó: a Liverpool a Manchester Unitedet, az Arsenal a Chelsea-t fogadja.
A válogatottak többsége a papírformát igazolva bejutott a legjobb 16 közé a gödöllői vívó országos bajnokság első napján. Az egyetlen kivétel az idén világbajnok párbajtőröző Kulcsár Krisztián volt, aki a 32-ből a 16-ba kerülésért vívott asszóban 11-10-re kikapott Losonczi Dávidtól.
Védeni kell azt a nemzeti kisebbséget, amellyel szemben bármilyen ordas eszmék zászlaja alatt bárki bakancsokban masírozva vonul fel - mondta Nagykanizsán Szili Katalin. "Javaslom, hogy a...
A koszovói status quo nem tartható fenn, és a regionális stabilitás szempontjából alapvetően fontos rendezésnek biztosítania kell Koszovó demokratikus és multietnikus jellegét - ismertette újságírókkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Európai Unió (EU) állam-, illetve kormányfőinek pénteki brüsszeli találkozóján elfogadott következtetéseket.
Több szocialista országgyűlési képviselő választókörzetében is telefonon hívják fel magukat közvélemény-kutatónak nevező cégek az ott élőket, és arról érdeklődnek, hogyan szavazzon a képviselő az egészségbiztosítási törvényről az Országgyűlésben. Erről Szanyi Tibor és Nagy László, az MSZP frakció tagja beszélt pénteken az MTI megkeresésére.
A vasúti még elégséges szolgáltatásokról pénteken sem született megállapodás a vasúttársaságok és a VDSZSZ Szolidaritás képviselői között, a tárgyalások december 16-án, vasárnap délután három órakor folytatódnak - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg első alkalommal a budapesti Falk Miksa utcában és környékén a karácsonyi vásárt. Csaknem hatvan galéria és műkereskedés tart nyitva szombaton este hatig a budapesti galériás negyedben - tájékoztatott a szervezők nevében Tar Judit.
Kigyulladt egy családi ház és a hozzáépített asztalos műhely a Borsod megyei Tiszalúcon pénteken este, a lángokat eloltották - mondta az MTI-nek a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese....
612 millió forintos összkikiáltási árról indult és több mint 795 millióval zárt pénteken este a Vígszínházban megtartott Kieselbach-aukció. Az árverés egyik legkülönlegesebb képe, Bernáth Aurél: Halászkikötő sirályokkal című alkotása 20 millió forintról indult és végül a duplájáért, 40 millióért kelt el - közölte az aukciót követően a Független Hírügynökséggel Kieselbach Tamás galériatulajdonos.
Az utóbbi három napban 26 krokodil tetemét találták meg India északi részén, a szakemberek szerint májzsugor végzett a veszélyeztetett faj példányaival.
Szombaton jelenik meg a 2008 szeptemberében induló képzésekről szóló Felsőoktatási felvételi tájékoztató. Jövőre közel 1600 alapképzés közül választhatnak a felvételizők.
A közszolgáltatási díjak emeléséről döntött a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Botka László a vita során elmondta, a díjak több évre előre történő rögzítését a konvergenciaprogram meghatározta makrogazdasági folyamatok és a korábbi fejlesztésekhez kapcsolódó kötelezettségek lejárta teszi lehetővé.
Az eltérő álláspontok miatt pénteken sem dőlt el a Közép- magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsának ülésén az, hogy a fővárosi önkormányzatnak vissza kell-e fizetnie pénzt, illetve, hogy mennyit, a 2006-os útfelújításokhoz a Pro Régió Kht.-tól kapott támogatásból.
Emberi madárinfluenza-megbetegedést regisztrált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Mianmarban; a betegséget most először mutatták ki emberi szervezetből a délkelet-ázsiai országban. A beteg - egy hétéves kislány - felépült a vírusfertőzésből.
Úgy tűnik, egy nappal tovább tart az ENSZ Balin zajló klímacsúcsa, mert a felek közel kerültek egy kompromisszumhoz. Az amerikai delegáció egyik vezető illetékese azt mondta: küszöbön áll a megállapodás az EU-val.
Torlódik a forgalom a 62-es főúton, Seregélyes Székesfehérvár felé eső szakaszán, ahol egy árokba csúszott kamion lóg be félig az útpályára és akadályozza a forgalmat - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
Már több ezer diákot bocsátott útjára az a fővárosi Kft., amely kapcsolatban áll a szcientológiai egyházzal, és mostantól a Budapesti Gazdasági Főiskolával együttműködve államilag elismert menedzser diplomát is ad. A cég munkatársai tagadták a kapcsolatot az egyháznak mondott szervezettel. Az Oktatási Minisztérium illetékes hivatalánál viszont azonnali vizsgálatot ígértek.
Életveszélyes állapotban, lőtt sérüléssel szállították kórházba egy személygépkocsi vezetőjét pénteken Pest megyében - közölte a Pest megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Isaszeg és...
Veres János pénzügyminiszter újabb emberéről derült ki, hogy nem jó cégére a gazdaság kifehérítésére irányuló kormányzati erőfeszítéseknek. A bíróság elítélte ugyanis Veres...
A hirtelen jött hideg miatt 1 milliméteres jégpáncél volt a ferihegyi repülőtér mindkét kifutóján, ezért a repülőtér pénteken délután fél 6 és 19 óra között nem fogadott és nem is indított járatokat - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek.
Köztéri szobrot állít a hódmezővásárhelyi önkormányzat Rapcsák Andrásnak – döntött pénteken a város közgyűlése. A néhai polgármester 1990-2002-ig, haláláig irányította az alföldi települést.
ündéri előadásban mutatta be Ligeti György Aventures és Nouvelles Aventures című művét a Justiniana nevű zenés színházi társulat a párizsi Bastille Operaház amfiteátrumában - számolt be pénteken a Le Monde című francia napilap.
Tudomásul kell vennünk, a szalámivég borítékolását és az eleségkölcsönt azért találták ki, mert óriási lehet a kereslet. Főleg az utóbbira, mert bankot még nem láttunk busás haszon reménye nélkül buzgólkodni. A két ünnepi ínyencmesének az a tanulsága, hogy kezdünk leszokni a felvágós parizerhabzsolásról, de még a csücsköt is hitelből tömjük a fejünkbe.
A TB Mentők december 16-án Vasárnap 20:00-tól másnap reggel 08-ig virrasztást tart a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai Parkban (Jászai Mari tér és Kossuth tér között), hogy ezzel is...