Akadozik a vezetékes vízszolgáltatás Hollóházán, a zempléni településen jószerivel alig folyik víz a csapokból - tudta meg az MTI Koleszár Sándor polgármestertől csütörtökön.
Megkönnyítik családjuknak a karácsonyt az osztrák iskolások. A 10 és 19 év közötti fiatalok kívánságlistáján első helyen a pénz áll, mint karácsonyi ajándék. A Gfk-Fessel-Institut által készített...
Válságstábot hívtak össze a Főpolgármesteri Hivatalban a 4-es metró építésének csúszása miatt. A Fővám térnél van a bibi; a kivitelező felvetette, hogy kiszáll az egész projektből
A Balaton mint márka megjelentetése a turisztikai piacon az üdülőrégió szereplőinek magasan szervezett együttműködésével - egyebek közt ezekért a célokért tett fontos lépéseket a 2005-ben indult, és ez év végével záruló, 172 millió forintos költségvetésű Balaton Partnerségi Program.
Tudják a McCann család által felbérelt magánnyomozó iroda munkatársai, hogy ki vitte el a négyéves kislányt, Madeleine-t még májusban egy portugáliai nyaralóból. A nyomozók szerint a gyerek akár már karácsonyra otthon lehet.
Az Egyesült Államok Európába tervezett rakétavédelmi rendszere nem Oroszország ellen irányul, az észak-koreai és iráni fenyegetés miatt van szükség a kiépítésére - ismételte meg Washington álláspontját John C. Rodd fegyverzetellenőrzésért és a nemzetközi biztonságért felelős megbízott államtitkár Budapesten.
Rózsaszín gatya és bugyi viselésére kötelezi az ittas vezetőket büntetésből egy seriff az Egyesült Államokban. Az arizonai Maricopa megye rendőrfőnökét Amerika legszigorúbb seriffjeként emlegetik....
Válságstábot hívtak össze a Főpolgármesteri Hivatalban a 4-es metró építésének csúszása miatt - írta pénteken a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a Fővám téri állomás több hónapos késésben lévő építését a BKV fel akarta gyorsítani, a munkálatok kivitelezője, a Hídépítő azonban a feszített ütemtervet nem akarja végrehajtani, és felvetette, hogy kiszáll a metróépítésből.
Nicolas Sarkozy francia államfő szerint a média "globálisan baloldali", és inkább örülni kellene, hogy a "gyáriparosok a sajtóba fektetnek be, s így az nem az angolszász nyugdíjalapokhoz tartozik".
Pénzt osztogat karácsonyra vadidegeneknek egy férfi az Egyesült Államokban. Ha ő a valódi Mikulás, akkor álruhában ajándékoz: "normális" öltözékben. Az illető borítékban 50 dollárt - 8500...
Hivatalosan is bocsánatot kért csütörtök esti közleményében a McLaren-Mercedes csapata az idei kémbotrány miatt. A brit istálló elismerte, hogy a Ferraritól lopott adatokat több szakemberük tanulmányozhatta, mint az korábban gondolták.
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el "A szélsőségesség fokozódása elleni küzdelemről Európában" címmel. A képviselők elítélik a rasszista támadásokat, és azt, hogy egyes pártok koalíció kötésével legitimálnak szélsőségeseket. A felszólalók közt volt Olajos Péter néppárti (MDF) képviselő is.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok ma nyereségekkel kezdenek, némi kiigazításban, de a hangulat bizonytalan, a lelkesedés valószínűleg nem tart sokáig. A világ mérték...
Több pénzt fordíthat jövőre az Európai Unió a Galileo nevű műholdas navigációs programra, a koszovói misszióra, valamint a lisszaboni célokkal kapcsolatos programokra -az Európai Parlament (EP) csütörtökön fogadta el az EU 2008-as költségvetését. Jövőre 120,3 milliárd euróból gazdálkodhat az Unió.
Hugo Chavez venezuelai elnököt is magára akarja tetováltatni Diego Maradona egykori argentin futballsztár. Chavezzel "mesterhármast" produkálna baloldali vezetőkből Maradona magára: a jobb...
Januártól még csak figyelmeztetik, később viszont meg is bírságolják azokat, akik szemetelnek vagy az utcán dobják el a cigarettacsikket Budapest V. kerületében - így döntött csütörtökön a Belváros képviselőtestülete. Ugyancsak büntetés jár 2008-tól, ha valaki játszótéren dohányzik a kerületben.
Bár már évek óta tudni lehetett, most először azonban maga Jodie Foster is elismerte a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik. Az Oscar-díjas színésznő beszédében az ő "csodaszép Cydney-ének", mondott köszönetet, miután díjat kapott az Entertainment magazintól.
A Magyar Orvos Szövetség után az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott a december 17-ei munkabeszüntetéshez. Az intézményekben országszerte 2 órás sztrájk lesz, a sürgősségi ellátást mindenhol ügyelettel biztosítják.
A mentők szerint kilenc ember sérült meg, amikor árokba borult egy román autóbusz az M5-ös autópályán, a balástyai lehajtónál, a Szeged felé vezető oldalon. Egy másik buszbaleset is történt péntek reggel, Veszprém megyében.
A kilencvenes évek eleje óta először lehet ismét menetrend szerinti vonattal átszállás nélkül eljutni Moszkvából Párizsba. Az orosz fővárosból elindult Berlinbe egy szerelvény, amelynek egyik kocsija Franciaországba vitt utasokat. A vasúti kocsi Németországból másik szerelvényhez kapcsolva folytatta útját Franciaországba és csütörtökön érkezett meg Párizs Északi Pályaudvarára. Különösebb…
Januártól emelkedik az amerikai vízumok kezelési díja: a megnövelt vízumdíjból származó bevételek hozzájárulnak a 2001. szeptember 11-i merényletek után megerősített biztonsági intézkedések finanszírozásához - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Lényegében minden jogszabály változtat egy keveset az ingatlanok adóztatásán: az ingatlanadó mellett az szja, az áfa- és az illetéktörvény is módosít a szabályokon
Legfeljebb az ötödik helyet szerezheti meg a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon, mivel a negyeddöntőben 36-35-re kikapott a címvédő orosz csapattól. Róth Kálmán kétszeres magyar bajnok edző az InfoRádióban azt mondta: el kell gondolkodni azon, hogy nagyon nagy különbségek vannak a csapat játékosai között.
A Tisza forrásvidékén szórványban élő magyarság eltűnőben van. A vegyes házasságokban született gyermekek nagy része már csak az ukrán nyelvet tanulta meg. A meglévő magyar iskolák létét az alacsony tanuló létszám veszélyezeti. A segítséggel késlekedni nem szabad.
Zichy Mihály, a rajzoló fejedelem címmel nyílik meg ma a Magyar Nemzeti Galéria és a szentpétervári Ermitázs közös kiállítása Budapesten; a tárlat a romantikus festészet kiemelkedő alakjának teljes festői és grafikusi munkásságát bemutatja.
Megérkeztek az előző bejegyzésünkben annyira várt decemberi előrejelzések, amelyek megerősítették a feltételezésünket: a demokrata elnökjelölti versenyben vezető Hillary Clinton nagy bajba kerülhet januárban.
Gaskó István, a Liga Szakszervezet elnöke százezer sztrájkolóra számít hétfőn. Az egészségbiztosítás részleges privatizációja miatt meghirdetett munkabeszüntetéshez naponta újabb szervezetek csatlakoznak. A szakszervezetek szerint hétfőn káosz lesz a közlekedésben.
Akárcsak az őszi évadnyitó beszédét is a nyilvánosság kizárásával, most ismét az MSZP választmánya előtt mondja el éves értékelő beszédét szombaton Gyurcsány Ferenc. A kormányfő "befogadó, empatikus beszéddel készül", megpróbálja majd megnyugtatni párttársait, és biztosan szól az ellenzék népszavazási kezdeményezéséről is.
Az Európai Unió középtávú jövőjéről gondolkodó munkacsoportot állítanak fel a tagországok állam- és kormányfőinek pénteki brüsszeli találkozóján, amelyen részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök...
Hugo Chavez venezuelai elnököt is magára akarja tetováltatni Diego Maradona egykori argentin futballsztár. Chavezzel "mesterhármast" produkálna baloldali vezetőkből Maradona magára: a jobb vállán Che Guevara díszeleg, bal lábán meg Fidel Castro. Hogy Chavezt hova szánja, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség.
Lemondott posztjáról Alfred Riedl, a vietnami labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.Az 59 éves osztrák szakember, aki az utóbbi tíz esztendőben háromszor is irányította a délkelet-ázsiai ország nemzeti tizenegyét, a gyenge eredmények miatt állt fel a kispadról.
A NATO nápolyi parancsnokságának vezetője szerint Szerbia nem folyamodik erőszakhoz, ha Koszovó kikiáltja függetlenségét. A tartomány és az Európai Unió középtávú jövője a témája a pénteki brüsszeli uniós csúcsnak.
Az ukrán parlament pénteken újra szavaz Julija Timosenko kormányfői kinevezéséről, miután az első voksolás kudarca után Viktor Juscsenko ukrán államfő megismételte jelölését. Julija Timosenko,...
Hugo Chavez venezuelai elnököt is magára akarja tetováltatni Diego Maradona egykori argentin futballsztár.Chavezzel "mesterhármast" produkálna baloldali vezetőkből Maradona magára: a jobb vállán Che Guevara díszeleg, bal lábán meg Fidel Castro. Hogy Chavezt hova szánja, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség.
Az idei Nemzet Sportolója választás – akárcsak néhány korábbi – felkorbácsolta az indulatokat. Legalábbis a döntés nagy vesztesei, az Aranycsapat tagja, Grosics Gyula és az egykori olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György nem állta meg szó nélkül, hogy ismét más kapta a kitüntető címet.
Emelkednek a víz- és csatornaszolgáltatás, a helyi járatú autóbusz közlekedés díjai, valamint magasabb lesz az építmény- és az idegenforgalmi adó január elsejétől Pécsett
A Kínai Atlétikai Szövetség (CAA) négy futót megbüntetett, amiért az októberi Peking Marathonon mezükön nem lehetett látni a viadal főszponzorának logóját.
A pénzügyminiszterek vitájával zárult a Közgáz Tárcatükör sorozata. Veres János jelenlegi és Varga Mihály, volt tárcavezető az adócsökkentés mellett leginkább a kormányzati negyed megítélésében nem értett egyet.
Felborult egy román autóbusz az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán pénteken reggel, az eddigi adatok szerint hárman súlyosan, tízen könnyebben megsérültek - közölte Dobson Tibor, az...
Mitől jogosulatlan az az igénylés, ami mögött ténylegesen teljesített szolgáltatás áll? Igazságos-e az ellátottak közmegelégedésére magas színvonalon teljesített szolgáltatásra már felhasznált 38 millió forintot inkasszálással visszavonni? Méltányos-e tervezett inkasszálással a kistérségi társulást működésképtelenné tenni, polgárait súlyos oktatási, egészségügyi és szociális katasztrófával…