Czifra Noémi kendőzetlenül, minden szégyenérzet nélkül feltárta testének legintimebb zugait az 5-ös csatorna nézői előtt. A ValóVilág egykori műsorvezetője saját valóságshow-jában még nőgyógyászati kezelésére is beengedte a kamerákat. Nóci szerint nem arról van szó, hogy az Én világom című műsorának akart hírverést csapni a példátlan kitárulkozással, a rákszűrés fontosságára akarta felhívni a…
Veres János pénzügyminiszter rágalmazás miatt feljelentést tesz Cser-Palkovics András ellen. Veress János sosem volt adócsalást elkövető cég vezetője, ezért bírósági úton vesz elégtételt a Fidesz helyettes szóvivőjével szemben.
Erdélyi Mónika ragyog a boldogságtól, képtelen betelni két hetes kislányával, akit az RTL Klub Reflektor nézői a tegnapi adásban megismerhettek. Olivia nagyon jó baba, alig sír, szüleinek mellette van ideje bőven tervezgetni a jövőt. Mónikáék ugyanis hamarosan új vállalkozásba kezdenek, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kislány ne szenvedjen hiányt semmiben.
Hét év magány után végre párra lelt a Quasimodo hattyúkakas, legalábbis ebben reménykednek brit ornitológusok. A madárnak igazából nem a háta púpos, hanem csak a nyaka - van benne egy rendkívüli "kanyar" -, ám ennyi is elég volt ahhoz, hogy a hattyúhölgyek rendre elkerüljék a gloucesteri madárrezervátumban.
Úgy tűnik, nincs magyar aranyérem nélkül a debreceni rövid pályás úszó európa bajnokság egyelten napja sem: tegnap a 400 méter vegyes úszásban parádézó Cseh László világcsúccsal győzött, megszerezve ezzel saját maga és a magyar csapat második győzelmét. Ugyan ebben a számban Kis Gergő a negyedik helyen ért célba, míg Verrasztó Evelin a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a 100 méter vegyes…
Az Illés KluBoschok Baráti Köre, amely másfél évtizeden át őrizte az Illés Klub hagyományait, február 1-jén ismét ezen a néven folytatja működését a Fonó Budai Zeneházban - jelentette be Gitinger Tibor, a klub egyik vezetője a Fővárosi Művelődési Házban a pénteki terembúcsúztató klubesten. A legendás Körtermet januárban lebontják.
Az Egyesült Államok elutasította szombaton az ENSZ klímakonferenciáján benyújtott kompromisszumos határozat-tervezetet. Az amerikai küldöttség ehelyett további kötelezettség-vállalásokra szólította fel a fejlődő országokat. A javaslat értelmében ez utóbbiak azt követelték, hogy tisztázzák az üvegház-hatást kiváltó gázok kibocsátásával kapcsolatos konkrét felelősségüket.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart évértékelőt az MSZP választmányának ez évi utolsó ülésén ma Budapesten. Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök a hazai reformfolyamatok társadalmi-, gazdasági hatásainak elemzéséről és a további lépésekről beszél majd a választmány zárt ülésén.
Az Egyesült Államok is csatlakozott végül szombaton a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián kialakult konszenzushoz. Ennek értelmében a résztvevők elfogadták azt a tervet, amelynek...
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken a havazás beálltával haladéktalanul megkezdte Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a hóeltakarítást, az utakon, a hidakon és felüljárókon a...
Bécsig szökött Cs. Zoltánné, a több mint két hete eltűnt alsóörsi postásnő. Ilona a magával vitt nyugdíjakat, mintegy 700.000 forintot euróra váltotta, majd hazafelé indult. Egy soproni panzióban bukkant rá a rendőrség.
Hetvenegy éves korában elhunyt Floyd "Red Crow" Westerman amerikai indián színész és folk-énekes, akit többek között a Farkasokkal táncoló című amerikai kalandfilmben és Walker, a texasi kopó című televíziós sorozatban láthatott a közönség.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában tagsággal rendelkező nagyhatalmak pénteken orosz kezdeményezésre úgy döntöttek: jövő héten meghallgatják Koszovó képviselőjét. Vitalij Csurkin orosz nagykövet...
Ötvenhat millió eurós (14 milliárd forint) költségvetéssel elkezdték átépíteni a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayer Leverkusen stadionját. A tervek szerint az átalakítás a 2009/2010-es szezon kezdetéig befejeződik, s a BayArena befogadóképessége a jelenlegi 22 500-ról közel 30 000 fősre nő.
Védett eredetűnek minősítette az Európai Bizottság pénteken a szegedi téliszalámit. Kilenc másik termék mellett a brüsszeli testület a nemzetközi hírű magyar élelmiszert is felvette arra a...
A globális felmelegedés már a legnagyobb élő struktúrákat, a korallzátonyokat is veszélyezteti. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével és a víz savasodásával a koralltelepek egyre nagyobb hányada tűnik el. Ha semmi nem változik, pusztulásuk egyre gyorsabb lesz.
"Itt vagyunk az Alpok szívében, a város elhelyezkedése, ez a gyönyörű és egyedülálló környezet ideális a játékok lebonyolítására" - nyilatkozta Marco Torriani, a pályázás lehetőségeit vizsgáló, szakemberekből álló testület vezetője.
Gáspár Laci szerint az embereknek hiányzik az őszinteség, természetesség. Az énekes régi dalokat dolgozott fel, és már meggyőzte magát arról, hogy kell autogrammot adni.
A dél-iraki al-Bászra tartomány lakosainak nagy többsége szerint a brit katonák jelenléte negatív volt a térségben egy, a BBC televízió számára készült közvélemény-kutatás szerint. Az al-Bászra...
A márciusban elfogadottnál 25 milliárd forinttal több pénzre, 511 milliárd forintra van szükség a 4-es metró I. és II. szakaszának megépítéséhez - tudta meg az MTI
Tizenhétre emelkedett az algériai pokolgépes támadásban meghalt ENSZ-alkalmazottak száma - közölte pénteken a világszervezet szóvivője. Marie Okabe azt is elmondta: továbbra sem tudnak semmit...
Már csaknem 500 ezer érdeklődést regisztrált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ePálya pályaválasztási tanácsadó honlapja 2005-től, az országos üzemeltetés óta - tájékoztatták a Foglalkoztatási és...
Védett eredetűnek minősítette az Európai Bizottság pénteken a szegedi téliszalámit. Kilenc másik termék mellett a brüsszeli testület a nemzetközi hírű magyar élelmiszert is felvette arra a listára, am...
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken a havazás beálltával haladéktalanul megkezdte Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a hóeltakarítást, az utakon, a hidakon és felüljárókon a síkosságmentesítést, így hajnalban valamennyi buszjárat fennakadás nélkül elindult - közölte a társaság helyettes szóvivője a távirati irodával szombat hajnalban.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart évértékelőt az MSZP választmányának ez évi utolsó ülésén ma Budapesten. Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök a hazai reformfolyamatok társadalmi-,...
Az Egyesült Államok 500 és 600 millió dollár közötti összeget ajánl fel a palesztinok számára a párizsi adományozó értekezleten - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint pénteken. A nevük elhallgatását kérő illetékesek azt nem közölték, hogy ebben szerepel-e az a 400 millió dollár, amit George Bush elnök korábban kért a kongresszustól a palesztinoknak idén nyújtandó támogatásra.
Visszatérhet a TV2 képernyőjére Havas Henrik. A műsorvezető nemrégiben viharos körülmények között távozott a csatornától, a Bors értesülése szerint azonban felvetődött neve az egyik jövőre induló szuperprodukció házigazdájaként. Hogy miért bocsátanak meg a Tanár Úrnak? Talán azért, mert a műsort Angliában Jerry Springer vezeti, s itthon kevés hozzá hasonló karizmatikus tévés személyiség akad.…
Hét év magány után végre párra lelt a Quasimodo hattyúkakas, legalábbis ebben reménykednek brit ornitológusok. A madárnak igazából nem a háta púpos, hanem csak a nyaka - van benne egy...
Bartók és a metronóm címmel Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar muzsikusainak ifjúsági hangversenye lesz vasárnap 11 és 15 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Veszélybe került az idei brit süteményfaló bajnokság, mert egy kutya a viadal előestéjén megette a versenysütemények jó részét. A versenyt Wiganban rendezik, és a szervezők egyikének ebe falt fel legalább tíz süteményt. Az édességet ugyan hűtőszekrénybe rakták, ám annak ajtaja nem zárt rendesen, a kutya pedig kihasználta az alkalmat.
Kengurugyomrúvá akarják tenni a teheneket és a birkákat ausztrál kutatók, hogy kevesebb gáz kerüljön a légkörbe. A kenguruk emésztőrendszerében olyan baktérium van, amelynek köszönhetően szelük nem tartalmaz metánt.
Nagy meglepetést, komoly csalódást okozott a pénzügyi nehézségekkel küszködő olasz Alitalia légitársaságra tett két, nem kötelező érvényű vételi ajánlat, aminek a hatására erőteljesen csökkent az olas...
Arthur Schnitzler A zöld kakadu című művét tűzi műsorára a Stúdió "K" Színház; a produkciót, amelynek műfaját "hátborzongató valóságsóként" határozza meg a társulat, Fodor Tamás rendezésében mutatják be hétfőn.
Veszélybe került az idei brit süteményfaló bajnokság, mert egy kutya a viadal előestéjén megette a versenysütemények jó részét. A versenyt Wiganban rendezik, és a szervezők egyikének ebe falt...
Négy zeneszerzőt, Kurtág Györgyöt, Eötvös Pétert, Ligeti Györgyöt és Bartók Bélát említette a 2009-es amerikai magyar kulturális évad húzóneveiként Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője az MTI-nek adott washingtoni interjújában.
Öt halottja és öt sebesültje volt annak a rakétatámadásnak, amelyet szombaton reggel hajtottak végre Kabulban - közölte az afgán védelmi minisztérium. A rakéták célpontja a kabuli rendőrség...
Vitáznak a látnokok, hogy vajon 2011.11.11-én vagy 2012.12.12-én pusztul-e el a világ. Állítólag mindkét dátum olyan számokat tartalmaz, amik apokaliptikus képeket idéznek. A közeli időpont ellenére kár kétségbe esni: az elmúlt évezredekben a világvége jóslatokból sosem volt hiány.
Kengurugyomrúvá akarják tenni a teheneket és a birkákat ausztrál kutatók, hogy kevesebb gáz kerüljön a légkörbe. A kenguruk emésztőrendszerében olyan baktérium van, amelynek köszönhetően...
Az Egyesült Államok 500 és 600 millió dollár közötti összeget ajánl fel a palesztinok számára a párizsi adományozó értekezleten - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint pénteken.
Hetvenegy éves korában elhunyt Floyd "Red Crow" Westerman amerikai indián színész és folk-énekes, akit többek között a Farkasokkal táncoló című amerikai kalandfilmben és Walker, a texasi kopó című televíziós sorozatban láthatott a közönség. Westerman, aki Maria del Reyben élt, csütörtök reggel hunyt el a Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban leukémiában - közölte fia, Richard Tall Bear Westerman.