Két szempontból is nagy hibát követett el Gyurcsány Ferenc, amikor kinevezte Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatói posztjára - mondta Simicskó István, a KDNP képviselője.
Hárommillió brit adatai - nevek, címek, telefonszámok - "vesztek el" még májusban az Egyesült Államokban, olyanoké, akik 2004 szeptembere és 2007 áprilisa között töltötték ki a KRESZ-tesztet.
Ruttkai Éva emlékére nyolc filmből álló válogatást vetít péntektől a Magyar Televízió abból az alkalomból, hogy a színésznő szilveszter napján lenne 80 éves - közölte a közszolgálati médium hétfőn az MTI-vel.
Elhúzódó, időnként indulatos záróvitát folytatott az Országgyűlés hétfőn az egészségbiztosítási törvény zárószavazása előtt, a vita során az is előfordult, hogy Szili Katalin házelnök megvonta a szót a képviselőtől. Az ellenzéki képviselők azt kifogásolták, hogy az alkotmányügyi bizottság záróvitához készített, 134 pontból álló ajánlását nem kapták meg időben, így annak áttanulmányozására nem volt…
Hat hónap börtönre és 200 korbácsütésre ítélték, de most megkegyelmeztek annak a fiatal szaúdi lánynak, akit korábban többen megerőszakoltak. A nyugati szemmel érthetetlen ügy - az áldozat megbüntetése - hatalmas felháborodást váltott ki külföldön.
Az egészségpénztári törvény mai végszavazása előtt Gyurcsány Ferenc a blogjában afféle utolsó bíztatással fordult pártjához és a közönséghez. Alább ebből idézünk.
Közbiztonsági portyaszolgálat során akadt fenn a rendőrség hálóján az az 50 éves férfi, aki petárda mellett viperát kínált az egyik bevásárlóközpont parkolójában. A Kishegyesi úti bevásárlóközpont parkolójában egy járőrpáros észlelte, hogy egy férfi eladásra kínál különböző pirotechnikai eszközöket.
Alig néhány héttel a gazdasági és szociális reformprogram jövőjével kapcsolatos vita után újabb koalíciós viszály tört ki hétfőn Németországban. A több mint két éve kormányzó nagykoalíció...
Lassan drámai méreteket ölt a fiatalkorúak által elkövetett, súlyos sérüléssel járó bűncselekmények száma Németországban. Az egyre terjedő erőszak ügye fontos helyen szerepelt a tartományi belügyminiszterek értekezletén is.
Magyarország pénteki schengeni csatlakozása után is kell valamilyen igazoló iratot magukkal vinni az utazóknak és a tagállamokon belül vannak, akiknek továbbra is kötelező lesz az útlevél.
Minden eddiginél több, 110 újságíró vesztette életét munka közben az elmúlt egy év alatt - jelentette be hétfőn a Press Emblem Campaign (PEC) nevű médiafigyelő szervezet.
Pályafutása során először Franck Ribéryt, a Bayern München légiósát választották Franciaországban az év labdarúgójának. A France Football zsűrijét a korábbi évek győztesei alkották.
Elhúzódó, időnként indulatos záróvitát folytatott az Országgyűlés hétfőn az egészségbiztosítási törvény zárószavazása előtt, a vita során az is előfordult, hogy Szili Katalin házelnök megvonta a...
Kiskunhalason kisebb botrányt kavart egy háttéranyag, amelyet Komáromi Szilárd SZDSZ-es önkormányzati képviselő véletlenül benne hagyott a város költségvetéséhez benyújtott koncepció mellékletében....
Országos sztrájk kezdődött az egészségbiztosítás rendszerének tervezett átalakítása miatt hétfőn. A munkabeszüntetésben a többi között vasutasok, orvosok és tanárok vettek részt, a gazdák pedig a főutak forgalmát lassították.
Tizenöt évvel a volt Csehszlovákia békés szétválása után a szlovákok többsége még mindig visszasirja az egykori közös államot - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A vasútvonalakon a vonatok több mint 50 százaléka közlekedik, ezek nagy része megérkezik a végállomásra is - derül ki a MÁV adataiból. A forgalomirányításban résztvevők 90 százaléka dolgozik, így operatív irányítással sikeresen szabályozzák a vasúti közlekedést.
Megerősödve jött ki a néhány héttel ezelőtti kormányválságból Robert Fico szlovák kormányfő pártja. A szociáldemokrata Smer népszerűsége a szlovák statisztikai hivatal közvélemény-kutató ügynökségének december eleji felmérése szerint 45,2 százalék. A Csáky Pál irányította ellenzéki Magyar Koalíció Pártja a felmérés alapján a szavazatok 7,6 százalékát tudhatná magáénak, ha most lennének a…
Rekordot döntött a Mikulásgyárba beérkező ajándékok száma a hétvégén: a hétköznapi átlagos adományokhoz képest háromszor annyi ajándékot - napi 2122 doboznyit - vittek a látogatók. A december...
Nem sztrájkolnak kedden a postások, a Magyar Posta vezetése megállapodott ugyanis a kézbesítők szakszervezetével hétfőn. A kézbesítők keresete átlagosan 7,5 százalékkal nő jövőre. A bérmegállapodással a társaságnál nő a jutalmakra és a béren túli juttatásokra szánt összeg is.
Kiraboltak egy patikát a főváros III. kerületében hétfő este - tájékoztatta az MTI a BRFK sajtóügyeletese. Unger Pál elmondta: 19 óra körül egy férfi ment be a gyógyszertárba, ahol egy...
Idén sem maradnak meleg étel és tea nélkül az utcán élő hajléktalanok Mosonmagyaróváron. Bár a hajléktalanokat ellátó szolgálat nem kapott pályázati támogatást, az önkormányzat gondoskodik azokról akik nem férnek be a hajléktalanszállóra.
Kedvezőtlen gazdasági helyzet idején Magyarországon több ember aggódik a sztrájkok és összetűzések miatt, mint a legtöbb más európai országban - derül ki a Nielsen piackutató legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Hatalmas, a városi patkánynál ötször nagyobb patkányt és egy apró oposszumot fedeztek fel kutatók egy eldugott indonéziai dzsungelben. Az új fajokat egyelőre nem fenyegeti veszély, élőhelyük ugyanis biztonságos távolban van a lakott területektől.
Az Országgyűlés immár harmadszor vette le napirendjéről az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságát biztosító javaslat szavazását és nem döntenek arról sem, hogy a miniszterek és az államtitkárok fizetése hozzáférhető legyen az interneten.
George Bush amerikai elnök hétfőn kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a kongresszus "némi gazdasági bizonytalanság" miatt adóemelést tervezzen, egy ilyen döntést megvétózna. Az elnök a...
Biztonsági okokból forgalomkorlátozásokat vezetett be hétfő este a rendőrség a Parlament környékén - mondta el az MTI érdeklődésére a BRFK szóvivője. A képviselői irodaház felől terelésre kell...
Minden idők legjövedelmezőbb decemberi nyitását hozta hétvégén a Legenda vagyok című sci-fi Will Smith főszereplésével. A Legenda vagyok 76,5 millió dolláros (13,5 millió forint) bevételt hozott három nap leforgása alatt az Egyesült Államokban, és ez a sokoldalú Will Smith hetedik filmje zsinórban, amely az amerikai mozitoplista élére kerül - jelentette be a film forgalmazója, Warner Bros. A…
Tizenhét millió fontért kínálják eladásra azt a luxusjachtot, amelyet Szaddám Huszeinnek építtettek, és éveken át a tavaly kivégzett volt iraki elnök használta.
Ingyen parkolhatnak majd az autósok az ünnepek idején Miskolcon, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szívós Judit, az önkormányzati cégeket összefogó Miskolc Holding Zrt. szóvivője. Erről a városi önkormányzat döntött egy korábbi ülésén.
Az orosz nukleáris töltetek potenciális célpontjává válhat Csehország és Lengyelország, ha az Egyesült Államok nem veszi figyelembe Moszkva szempontjait a tervezett rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban - jelentette ki hétfőn Nyikolaj Szolovcov tábornok, az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka.
Minden oka megvan Johnny Deppnek arra, hogy boldog legyen a karácsonya: nem elég, hogy Golden Globe díjra jelölték, de őt választották a világ legjobb autogram-adó sztárjának is - sorozatban harmadszor.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhetnek a kormányzati negyedet érintő szabályozási tervek és a 4-es metró építésével, pénzügyi helyzetével kapcsolatos tájékoztató is - nyilatkozta a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián elmondta: a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn úgy foglalt állást, hogy a kormányzati negyed kapcsán a héten még további egyeztetésekre van szükség a…
Legkevesebb 26 magyar természetvédőt tartóztattak le Brüsszelben, mert egy közel kétszáz fős csoport tagjaiként befalazták az Európai Tanács egyik bejáratát hétfőn.- jelentette be a Greenpeace szervezet magyar irodája. Az aktivisták az Unió halászati politikája ellen tiltakoztak.
A szlovák környezetvédelmi tárca véleménye szerint a szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett széntüzelésű erőmű ellen szüntelenül tiltakozó magyar fél semmilyen érvvel nem tudja alátámasztani, hogy a létesítmény kedvezőtlen környezetvédelmi hatással lenne a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidékre, miközben mellőzi azt a körülményt, hogy Magyarország területén a széles térséget szennyező ipari…
Az Abba egykori énekesnőjével, Anni-Frid Lyngstaddal hozta össze a brit sajtó a kormány új terrorellenes vezetőjét. A miniszter azonban tagad, mint mondta, csak barátok.
Több mint hétmilliárd dollárt ajánlott fel a nemzetközi közösség, a Palesztin Hatóság uralta területek fejlesztésére Párizsban - jelentette be hétfőn este Bernard Kouchner, francia külügyminiszter.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt; az MTI összesítése szerint a szavazáskor 204-en voksoltak igennel, 168-an nemmel, Gyenesei István független képviselő pedig egyedüliként tartózkodott. A törvényjavaslatról a képviselők név szerint nyilvánítottak véleményt.