2007. december 17. hétfő

dec. 17
13:22
Ketten pályáztak az FTC ingatlanjaira (Infostart)
Két pályázó nyújtott be ajánlatot a Fradi-pálya néven ismert ingatlanok értékesítésére kiírt nyilvános tenderen - közölte az ftc.hu.
dec. 17
13:22
A Magyar Gárda feloszlatását kéri az ügyészség (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kéri a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya – tájékoztatta az MTI-t a szervezet szóvivője hétfőn. Morvai Attila hozzátette: az erről szóló keresetüket hétfőn nyújtották be az illetékes Fővárosi Bíróságnak.
dec. 17
13:23
Ékszerből szociális program (HírExtra)
Eladná a szaúd-arábiai uralkodótól kapott ékszereket az ecuadori elnök és szociális programokra költené a bevételt. A nagyértékű ajándékot Rafael Correra elnök felesége, Anne Malherbe kapta Abdullah királytól novemberben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rijadi ülésén.
dec. 17
13:23
Döntős csapatok a nemzetközi szakmai verseny kapujában (HírTV)
A Microsoft és a Cisco december 7. és 8. között rendezte meg a közös EuroSkills-Verseny 2007 elnevezésű vetélkedőjének középdöntőjét, amely egyben az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny nemzeti válogatója is. A versenynek csaknem 300 csapat 1200 diákja vágott neki, az első forduló összetett projektfeladatának kiértékelése után pedig a legjobb 25 csapat került a középdöntőbe. A döntőbe bejutott…
dec. 17
13:25
Aranyszem Operatőr Fesztivál (HírExtra)
Az Aranyszem Operatőr Fesztivál idei díjkiosztó gáláját az interneten keresztül élő adásban követhetik az érdeklődők; a szerdai ünnepségen átadják a Magyar Operatőrök Társaságának "Legenda" díját, valamint az első alkalommal odaítélt HSC-gyűrűt.
dec. 17
13:25
EUR-CZK Erösödö cseh korona (HírTV)
A hét elején gyengülést mutatott az EUR-CZK. A cseh koronát erösítik a meglepöen magas októberi kiskereskedelmi forgalmak, melyek a várt 6,05 helyett 9,4%-kal emelkedtek a legutóbbi +4,1%-os érték után. Az EUR-CZK minimumot ért el 26,307-nél. A cseh korona további sorsásnak szempontjából kulcsfontosságú a Jegybank szerdai kamatdöntése. Bár néhányan kamatemeléssel számolnak, a többség változatlan…
dec. 17
13:27
USD-CHF Konszolidáció (HírTV)
Egy elemzö szerint a hét elején konszolidál az USD-CHF, és egyelöre 1,1530 és 1,1580 között mozoghat árfolyama. Ha a várttól eltéröen 1,1580 fölé emelkedik az árfolyam, 1,1640-70-ig nyílhat potenciál. Támogatás 1,1466-nál található. In-GFX
dec. 17
13:29
Saját rendőrkapitányságára tört be (HírExtra)
Saját rendőrkapitányságára tört be egy rendőrkapitány Walesben, hogy ellenőrizze a biztonságot. Betörésével elégedett lehetett, a biztonsággal nem. Az 53 éves rendőrfőnök megvárva a sötétedést, felmászott a falon egy magasföldszinti ablakig, és azon keresztül jutott be munkahelyére.
dec. 17
13:29
Átadták az idei Kármán Tódor-díjakat (Gondola)
Az oktatás, képzés, tudományos kutatás területén végzett kiemelkedő tevékenységükért adott át Kármán Tódor-díjakat a gazdasági élet szereplőinek Hiller István oktatási és kulturális miniszter a...
dec. 17
13:29
Kamionnal ütközött a Budapest-Bukarest gyors (HírTV)
Kisiklott a Budapest-Bukarest között közlekedő szerelvény hétfő hajnalban Arad közelében. A vonat egy, a sínpáron átkelő kamionnal ütközött, ezt követően szaladt le a vágányról. A balesetben mindössze a kamion sofőrje szenvedett könnyebb sérüléseket.
dec. 17
13:29
Sarkozy új szexi barátnője, szinte meztelenül - fotóval (Kripto Akadémia)
Carla Bruni énekesnő Nicolas Sarkozy új barátnője; az olasz származású egykori francia topmodellről és a francia államfőről a párizsi Disneylandben készült közös (megrendelt) fotóval a címlapján jelent meg hétfőn több francia országos napilap.
dec. 17
13:31
Koronatanút faggat Madeleine ügyében a rendőség (HírTV)
Harmadszor kérdezte ki a portugál rendőrség a Tapas bár pincérét, ahol a McCann szülők vacsoráztak lányuk eltűnése estéjén 2007 május 3-án, mert hétfőn nyilvánosságra hozott sajtóértesülések szerint a férfi vallomása bizonyítja, hogy a brit pár hazudik.
dec. 17
13:34
Az MSZP-s képviselők lelkiismeretük szerint szavazhatnak az ombudsman-jelöltekre (Infostart)
A társadalmi biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény estére tervezett zárószavazása előtt az MSZP parlamenti képviselőcsoportja is zárt ülést tartott.
dec. 17
13:34
Schengen: Magyarország is beküldi adatait az egységes bűnügyi nyilvántartásba (Alternatív Energia)
A schengeni határok pénteki bővítésekor Magyarország is felviszi a belépési és tartózkodási tilalom alá eső személyek adatait az egységes schengeni információs rendszerbe - mondta Hajduk Dóra, az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodájának munkatársa hétfőn az MTI-nek.
dec. 17
13:34
A panda a legszimpatikusabb (HírExtra)
Az egyik internetszolgáltató előfizetőinek körében Törpapa, a Fővárosi Állat- és Növénykert pandája a legszimpatikusabb, ugyanis őt fogadták a legtöbben örökbe a cég akciója alatt.
dec. 17
13:34
Kamionnal ütközött a Budapest-Bukarest gyors (HírTV)
Kisiklott a Budapest-Bukarest között közlekedő szerelvény hétfő hajnalban Arad közelében. A vonat egy, a sínpáron átkelő kamionnal ütközött, ezt követően szaladt le a vágányról. A balesetben mindössze a kamion sofőrje szenvedett könnyebb sérüléseket.
dec. 17
13:34
Újabb őrizetbe vétel a Sztorcsak-ügyben (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vették Igor Krugljakovot, a Régióközi Fejlesztési Bank igazgatótanácsának tagját a 43 millió dollár költségvetési pénz eltulajdonítására tett kísérlettel vádolt Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes ügyében.
dec. 17
13:36
Agyő feketesereg (Alternatív Energia)
A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kéri a Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya - tájékoztatta a szervezet szóvivője hétfőn az MTI-t. Morvai Attila hozzátette: az erről szóló keresetüket hétfőn nyújtották be az illetékes Fővárosi Bíróságnak.
dec. 17
13:36
Lebukott az úszó (HírExtra)
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) meghatározatlan időre eltiltotta a horvát Marko Strahiját, aki novemberben bukott meg egy doppingteszten. A 32 éves hátúszó specialista - akit versenyen kívül ellenőriztek - mintájában hormonkészítmények nyomaira bukkantak, büntetésének mértékét később határozzák meg.
dec. 17
13:36
A németek vallásosabbak a vártnál (HírTV)
A Bertelsmann Alapítvány karácsonyra közétett felmérése szerint Németország 18 év feletti lakosságának 70 százaléka fontosnak tartja a vallást 20 százalék pedig rendszeresen jár templomba is. A megkérdezettek 28 százaléka azt állította, hogy nem tartozik egyetlen felekezethez sem.
dec. 17
13:37
Gondok vannak a hűségszerződésekkel (Piac és Profit)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság jövőre kiemelt feladatként fogja ellenőrizni az előfizetői-, illetve az általános szerződési feltételeket.
dec. 17
13:37
Járulékcsökkentés: az áfaemelés lenne a fedezet (Privátbankár)
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentését javasolja a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal. Ez a 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
dec. 17
13:37
Német modell dugta Berlinben Paris Hiltont - fotókkal (BorsOnline)
Paris Hilton sosem arról volt híres, hogy ha valahova beteszi a lábát, azt szép csendben, minden felhajtás nélkül tegye. Nem volt ez másképp legutóbbi berlini kiruccanása alatt sem. Az szőke botrányhősnő egy fotózás miatt utazott a német fővárosba, de természetesen a munka mellett talált időt egy kis szórakozásra is, és egy német klubban rögtön fel is szedett egy csinos modell fiút.
dec. 17
13:38
Fidesz: nem az egészségbiztosítási törvényjavaslatra (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP fenntartja, hogy nemmel szavaz az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslatra, az ellenzéki frakciószövetség a hétfői végszavazáson emellett nemet mond a költségvetési törvényre és a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló javaslatra is, ugyanakkor támogatni fogja a két ombudsmanjelöltet - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 17
13:38
A Diótörő a Művészetek Palotájában (HírExtra)
Csajkovszkij népszerű balettjének, a Diótörőnek a teljes zenéje hangzik el két, egymást követő estén, pénteken és szombaton Budapesten, a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán vezényletével.
dec. 17
13:39
Szili Katalin nem szavaz az egészségbiztosításról (Infostart)
Megkezdte idei utolsó plenáris ülését az Országgyűlés. A képviselők szavaznak az egészségbiztosítási törvényjavaslatról, valamint az ombudsmanokról, a jövő évi költségvetésről, illetve várhatóan a Fidesz által kezdeményezett népszavazásról is.
dec. 17
13:40
Előrébb hozták a szavazást! (HírExtra)
A tervezett napirendhez képest előrébb hozta a jövő évi költségvetésről, az egészségbiztosítási törvényjavaslatról, a lisszaboni szerződésről, valamint a népszavazásról szóló voksolásokat az Országgyűlés házbizottsága.
dec. 17
13:40
Nicolait jelölték igazságügy-miniszternek Romániában (HírTV)
Norica Nicolai, a Nemzeti Liberális Párt szenátorát jelölték Románia új igazságügy-miniszterének. A 49 esztendős Kolozs megyei szenátor a múlt héten lemondott Tudor Chiuariu helyét veszi át a tárca élén.
dec. 17
13:40
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentését javasolja a GVK (Gondola)
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén...
dec. 17
13:40
Átadták az idei Kármán Tódor-díjakat (Alternatív Energia)
Az oktatás, képzés, tudományos kutatás területén végzett kiemelkedő tevékenységükért adott át Kármán Tódor-díjakat a gazdasági élet szereplőinek Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn a Műegyetemen. A Kármán Tódor-díjat Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Demján Sándor, a TriGránit Kft. elnöke, Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. elnöke, a Magyar Villamos Művek…
dec. 17
13:40
Önbetörő rendőrfőnök (Kripto Akadémia)
Saját rendőrkapitányságára tört be egy rendőrkapitány Walesben, hogy ellenőrizze a biztonságot. Betörésével elégedett lehetett, a biztonsággal nem. Az 53 éves rendőrfőnök megvárva a sötétedést, felmászott a falon egy magasföldszinti ablakig, és azon keresztül jutott be munkahelyére. A tesztelést azért is csinálta, hogy megtudja, a teljes felújítás után is kellően biztonságos-e az épület.
dec. 17
13:46
Egészségbiztosítási törvényjavaslat: az ellenzők érvei (Infostart)
A kormánypártok egészségbiztosítási reformját már a kezdetek óta elutasítja az ellenzék. A törvényjavaslat ugyanakkor több szakmai és civil szervezet szerint is elfogadhatatlan. Ők mindannyian a tervezet visszavonását sürgették.
dec. 17
13:46
A MÁV a bírósághoz fordul (HírExtra)
A MÁV és a MÁV-START ZRt. kérelmet nyújtott be hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a VDSZSZ által a megkezdett határozatlan idejű sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
dec. 17
13:46
December 15-ig levelet kaptak a törlesztők a Diákhitel Központtól (HírTV)
Nem változnak a diákhitel felvehető összegei a 2007/2008-as tanév második félévében sem - olvasható a Diákhitel Központ közleményében. Továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forintos kölcsönösszeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, és csak a költségtérítéses képzésben hallgatók kérhetnek ennél többet, a havi 40 ezer forint. A Diákhitel Központ igazgatósága a kamat 2008.…
dec. 17
13:46
Anne Malherbe lemond a gyönyörű ékszerekről (Kripto Akadémia)
Eladná a szaúd-arábiai uralkodótól kapott ékszereket az ecuadori elnök és szociális programokra költené a bevételt. A nagyértékű ajándékot Rafael Correra elnök felesége, Anne Malherbe kapta Abdullah királytól novemberben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rijadi ülésén, abból az alkalomból, hogy a dél-amerikai ország 15 év után visszatért az olajkartell tagjai közé.
dec. 17
13:48
Kerüljük karácsonykor a stresszt (HírExtra)
Ne rontsuk el a karácsonyt! - figyelmeztettek hétfőn tekintélyes német orvosok.Egy Berlinben nyilvánosságra hozott, az ünnep előestéjére időzített szakértői jelentésből ugyanis egyértelműen kitűnt: hajlamosak vagyunk arra, hogy túlzottan is megterheljük magunkat.
dec. 17
13:51
Íme Britney új klipje! (Blikk)
Britney Spears visszatért! A jobb napokat is látott pophercegnő immár második videoklipjét forgatta új albumáról. A Piece of Me (Egy darabot belőlem) című számában a változatosság kedvéért most nemcsak a lesifotósokat, hanem az újságírókat is támadja.
dec. 17
13:51
Így sztrájkol egy kórház - képgaléria (Infostart)
A Heim Pál Gyermekkórházban 80 dolgozó sztrájkolt. A sztrájkolók azt mondják: az egészségügy gondjait nem oldják meg a magánbiztosítók, ettől az orvosoknak és az ápolóknak nem lesz több a pénzük, az ellátás ezért szerintük nem lesz jobb. A kórházban a betegek szerint nem okozott különösebb fennakadást a sztrájk.
dec. 17
13:52
Eljárás indul egy szakszervezeti vezető ellen (HírExtra)
A Kapos Volán Zrt. vezetése eljárást indított Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) somogyi szervezetének elnöke, az október 30-i, jogellenesnek bizonyult sztrájk szervezője ellen.
dec. 17
13:57
Ha január 1-től kell a pénz, akkor idén kell igényelni! (HírExtra)
Azon lakossági gázfelhasználóknak, akik a szociális gázár támogatást 2008. január 1-től szeretnék igénybe venni, még az idén be kell nyújtaniuk az igénylőlapokat a Magyar Ál-lamkincstárhoz (MÁK).
dec. 17
13:58
Hamarabb szavaznak az egészségbiztosítási törvényjavaslatról (Gondola)
A tervezett napirendhez képest előrébb hozta a jövő évi költségvetésről, az egészségbiztosítási törvényjavaslatról, a lisszaboni szerződésről, valamint a népszavazásról szóló voksolásokat az...
dec. 17
13:58
Eladja a BKV a bliccelők pótdíjtartozásait (Blikk)
dec. 17
13:58
Rekordot döntött az UEFA honlapja (Metropol)
Több mint 25 százalékkal többen látogatták az Európai Labdarúgó Szövetség honlapját, mint az előző évben.
dec. 17
13:58
MSZP-frakció: lelkiismereti szavazás az ombudsmanjelöltekről (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció tagjai lelkiismeretük szerint szavaznak az ombudsmanjelöltekről - jelentette be Mesterházy Attila, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport ülése után újságíróknak. A szocialista frakció döntése szerint nem lesz kötelező szavazás az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attiláról, illetve a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának…
dec. 17
13:59
Sólyom segélyszervezeteket fogadott (HírExtra)
Sólyom László köztársasági elnök karitatív, segítő szervezetek vezetőinek adott fogadást hétfőn a Sándor-palotában. Az államfő köszöntő beszédében úgy fogalmazott: egy ország minőségét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi a GDP-je, és milyen a gazdasági helyzete.
dec. 17
14:00
A MÁV a bírósághoz fordult a sztrájk miatt (Alternatív Energia)
A MÁV és a MÁV-START ZRt. kérelmet nyújtott be hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a VDSZSZ által a megkezdett határozatlan idejű sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
dec. 17
14:02
Csak Szombathely és Sárvár között volt szükség többlet buszokra (Alternatív Energia)
Egyedül a Vasi Volán Zrt. Szombathely és Sárvár között közlekedő járatain volt szükség többlet buszok beállítására a vasutassztrájk miatt megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében az MTI helyi tudósítóinak jelentései szerint. Benkő Tibor, a részvénytársaság forgalmi üzletág-igazgatója közölte, hogy az említett járatot leszámítva az utaslétszám nem emelkedett meg jelentősen.
dec. 17
14:03
A BKV eladja a pótdíjazást (HírExtra)
Várhatóan január első felében írja ki a Budapesti Közlekedési Zrt. a pótdíjtartozások eladására a közbeszerzési eljárást - tudatta a közlekedési társaság sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
dec. 17
14:03
A munkaadói járulékok csökkentését javasolja a GVK (Gondola)
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén...
dec. 17
14:04
Zefirelli kidobálná a pápa összes ruháját (BorsOnline)
Franco Zeffirelli legendás olasz film- és operarendező felajánlotta szolgálatait Benedek pápának. Az Oscar-díjas művész ugyanis szívesen elvállalná, hogy az egyházfő imázs tanácsadója legyen. Zeffirelli szerint a pápa megjelenése túl rideg és hivalkodó, ezért ráférne egy alapos átalakítás.

Keresés