A Századvég és a Forsense adatai azt mutatják, hogy az MSZP szavazóinak köre 12 százalék, míg a Fideszé 28 százalék. Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, a Szonda Ipsos szerint.
Jövőre megújul a Széchenyi kártya. A kártyával felvett hiteleket a vállalkozásoknak ezentúl nem egy, hanem két év alatt kell majd visszafizetniük. A Széchenyi programmal szinte kamatmentes hitelhez azok a kis- és középvállalkozások juthatnak, amelyek átmeneti fizetési nehézségbe kerültek. Az öt éve indított Széchenyi kártya hatására nőtt a vállalatok hitelfelvételi kedve. A külső forrást is bevonó…
Okozhat még zavart az a biztosítókat fenyegető ígéret miszerint, ha a FIDESZ nyeri a következő választást, akkor mindent visszaállít. Vélhetően ez a jövendölés befolyásolja a befektetői kör egy részét. Menetközben sem lesz azonban egyszerű a reformoknak nevezett egészségügyi átalakítást megkezdeni, hiszen az orvosok máris kijelentették: mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a végrehajtását.
Az Eszterházy Károly Főiskola Könyvtára ad helyet az ország negyedik Amerikai Kuckójának, hivatalos nevén Amerikai Regionális Információs Programközpontnak, amelyet ünnepélyes keretek között december 19-én adtak át.
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 356 millió euró volt az idén az első tíz hónapban, 6 millió euróval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1,805 milliárd euróval kise...
A nyitáskor tették közzé a novemberi német exportárakat, melyek 3,5%-os értéket hoztak, miközben a szakemberek +3,3%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,3% után. A francia gazdasági bizalom decemberben 110 ponton állt, meghaladva ezzel a 109 pontos elörejelzést. A francia fogyasztói kiadások novemberben 2,4%-os emelkedést mutattak, elmaradva ezzel a +3,0%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +3,0%…
Milliókkal több egy- és kétforintos áramlik vissza a Magyar Nemzeti Bankba. Az érme-visszaáramlással párhuzamosan egyre növekszik a jótékony célú gyűjtés is
Belépett az MDF-be Keveházi Gábor balettművész és Dézsi Mihály egykori rendőr - jelentette be Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, ahol be is mutatta az új párttagokat. Két olyan emberrel erősödik az MDF, két olyan ember lép be tagjaink közé, akikkel nyilván eredményesebben tudunk dolgozni az ország helyzetének javításáért - mondta a frakcióvezető.…
Alig tudnak valamit a kommunizmusról azok a romániai fiatalok, akik az 1989-es decemberi forradalom idején születtek. A forradalom gyermekei e napokban váltak nagykorúvá.
2008. január elsejétől a teljes egészében liberalizált magyar árampiacon 2008 az átmenet éve lesz, a lakosság és a nagyon kis fogyasztók számra 10 százalék alatti, de kilenc százalék fölötti...
A reklámtender után a médiafeladatokra kiírt pályázat is ügynökségváltást hozott a Sió-Eckesnél. A Vizeumot váltja az új ügynökség, amelyet a Sió márkák 2008-as médiatervezésével bíznak meg.
A személyi jövedelemadó mindössze vékony szelet a magyar adórendszerben, az ezen a címen befizetett összeg a teljes adóbevétel ötödét sem éri el. Mégis állandó témája közéletünknek, sorozatos viták zajlanak annak mértékéről, progressziójáról, avagy éppenséggel lineárissá változtatásáról.
A szakma és a városlakók meglepetésére az MSZP korábbi választási kampányfőnökét választotta a kormánypárti többségű miskolci közgyűlés a diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ élére.
Az elmúlt év első 11 hónapjához képest 12 százalékkal nőttek az adó- és illeték bevételek Észak-Magyarországon - jelentette ki az APEH regionális igazgatója Egerben.
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Talán furcsa közéjük sorolni a burmai ellenzéket, melynek 2007-es felkelését brutálisan vérbe fojtotta a hatalom, ám az internet szempontjából még ez is áttörés volt.
December 31-én lejár a társadalombiztosítási jogviszony rendezésével kapcsolatos moratórium, addig minden érintettnek célszerű rendeznie azt. Ellenkező esetben jövőre fizetnie kell az ellátásért, ráadásul az adóhivatal figyelmét is magára vonhatja. Többen vannak azonban, akiknek biztosítási jogviszonya az OEP nyilvántartási rendszere szerint rendezetlen, noha munkáltatójuk állítólag fizeti utánuk…
A schengeni övezet új tagállamainak nemcsak az Európai Unió alapértékeit kell tiszteletben tartaniuk, de felelősséggel tartoznak azokért a kelet-európaiakért is, akik ma még kívül vannak a...
Az orosz kulturális minisztérium megtiltotta két múzeumnak, hogy képeket vigyenek egy londoni kiállításra. Az indoklás szerint azért, mert a britek nem tudták garantálni a képek hazajutását. Az ügy a brit-orosz szembenállás legújabb eleme.
Az űrben "ragadt" egy amerikai asztronauta, így nem lehet ott édesanyja temetésén. Az űrhajózás történetének legnagyobb lelki sokkját 355 kilométerrel a Föld felett kell kezelnie Daniel Taninak.
Nagy eseményre készülnek a ferencvárosiak: péntek déltől Albert Flórián nevét viseli az Üllői úti stadion. A száznyolc esztendős klub történetének egyik legnagyobb labdarúgója, az aranylabdás legenda is ott lesz az ünnepségen, az Albert-stadion feliratot várhatóan a két csapattárs, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos leplezi le.
Meztelenül kocogott egy amerikai katolikus pap az utcán hajnalban, ezért az atyát bíróság elé citálták, de nem tartja magát vétkesnek. Robert Whipkeyt június 22-én vették őrizetbe, amikor...
Oroszország vétót fog emelni az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nyugati országok minden olyan terve ellen, amely Koszovó független államiságának megteremtésére irányul - mondta Szergej Lavrov orosz...
Halálra égett egy férfi a Csongrád megyei Bordányban, amikor kigyulladt a lakókocsija - tájékoztatta pénteken a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. M. Toronykőy Márta...
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus kijelentette: csütörtökre kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester nem csak hazudik, de elveszítette józan ítélőképességét…
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amelyek a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A 2008. január elsejétől teljes egészében liberalizált magyar árampiacon 2008 az átmenet éve lesz, a lakosság és a nagyon kis fogyasztók számra 10 százalék alatti, de kilenc százalék fölötti...
Vlagyimir Putyin lehet a Gazprom állami gázvállalat következő elnöke, mandátumának lejárta után - írja pénteki számában a Vedomoszti című orosz gazdasági lap.
Jemen elnöke, Ali Abdullah Szaleh úgy döntött, hogy fokozatosan leszokik az amfetaminhoz hasonló hatású khat-levelek rágásáról - jelentették a pénteki jemeni lapok. A csaknem harminc éve hatalmon lévő Szaleh nemrég orvosi vizsgálatra Németországba utazott. Ezután döntött arról, hogy leszokik a khatról.
Még legalább tíz évig szükség van a külföldi csapatok jelenlétére Afganisztánban - vélekedett Hamid Karzai afgán elnök a német Bild napilap pénteki számában közölt interjúban. Arra a kérdésre,...
Körültekintésre inti a háziasszonyokat a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH) a karácsonyi menü hozzávalóinak beszerzésekor. A szakemberek szerint különösen a húsok és a hal kiválasztásánál kell odafigyelni a termék minőségére, mert a legtöbb ételmérgezést állati eredetű termékek okozzák.
Elsüllyedt a kormányzat két zászlóshajója, a kormányzati negyed és a 4-es metró, de legalábbis olyan lékeket kaptak, amik a süllyedést elkerülhetetlenné teszik - mondta Balsai István, a Fidesz...
Egy 34 éves brit nő hat hét után szerencsésen magához tért a kómából, és meglepődve tapasztalta, hogy időközben gyermeke született, amire egyáltalán nem emlékezett.tovább
Januártól szétválik a mentés és a betegszállítás, utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat végzi majd - mondta Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.
Négyszáz lakásban nincs gáz Budakeszin csütörtök este óta. A Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - tudta meg az InfoRádió Dobson Tibortól, a katasztrófavédelem szóvivőjétől. A Tigáz szóvivője elmondta: a nyomásszabályozó rendszer meghibásodása miatt nincs fűtés. Győrössi Pál hozzátette, hogy várhatóan délutánra helyreáll a gázszolgáltatás.
Az Artisjus Zenei Alapítvány hagyománya szerint az idei évben is jutalmazza azokat az előadóművészeket, akik a kortárs magyar zeneszerzők műveinek előadásával, illetve a szerzemények terjesztésének elősegítésével eredményesen szolgálják a magyar zenekultúra ügyét.