Az őszödi beszédről elkészített médiaelemzés ugyanazok munkája, akik ezt már korábban elvégezték az ORTT-nek. A tanulmányt a Miniszterelnöki Hivatal kérte, és ötmillió forintot fizetett ki érte. Erre Szirmai Péter, a dokumentumot készítő Inno-Res Kht. egyik tulajdonosa utalt a Magyar Nemzetnek.
Az ausztrál kormányfő felszólította az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kyotói egyezményhez. Kevin Rudd ezt azután közölte, hogy a héten - kormánya első hivatalos feladataként - aláírta a dokumentumot.
Szabálysértési eljárást indított a rendőrség azzal a három férfivel szemben, akik kedden este megzavarták a hanuka ünnepséget Budapesten a Nyugati téren - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Unger...
ALTA BADIA – Tom Cruise (45) és neje, Katie Holmes (29) világsztárokhoz méltón mindig elsőként élvezhetik az évszakok adta örömöket. Angelina Jolie (38) és Brad Pitt (43) után a második sztárpáros most az olaszországi Dél-Tirolban töltődik föl a nyári és őszi hajszási időszak után.
Több mint kétszázötvenezer hiteles aláírást számolt össze a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéséhez szükséges kétszázezer helyett a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - értesült a Magyar Nemzet.
A Sybase Inc. (NYSE: SY) december 4-én és 5-én Budapesten rendezi a Sybase éves akadémiai seregszemléjét, a Sybase Academic User Conference-t (SAUC). Az eseményen 13 ország több mint 40 egyetemének professzorai vesznek részt.
Jövőre is lesz Torkos Csütörtök, a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére január 21-ig jelentkezhetnek az éttermek. Az MT Zrt. tájékoztatása szerint a 2006-ban indult akció a jövő évben február 7-én lesz.
A rendőrség nyilvánosságra fog hozni egy olyan körözési listát, amely a száz leginkább keresett bűnöző arcképét tartalmazza - közölte az országos rendőrfőkapitány a Nap-keltében. Bencze József...
Sörösüveggel támadt a határőrökre egy 24 éves lökösházi férfi kedd este. A fiatalember 14 éves barátjával sörözött a lökösházi temetőnél egy autóban, mikor a határőrök igazoltatni akarták őket. A férfi igazolvány helyett egy sörösüveggel ugrott ki a kocsiból és megpróbálta leütni az egyik határőrt.
A rendőrség nyilvánosságra fog hozni egy olyan körözési listát, amely a száz leginkább keresett bűnöző arcképét tartalmazza - erről Bencze József országos rendőrfőkapitány beszélt szerdán a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában.
Az EUR-GBP-t 0,7193-on jegyzik. Miután a devizapár átlépte a 0,7080-67-es támogatást, jelentösen javult a chart-technikai helyzet. A cél a 0,7217-nél futó többéves csúcs. Ellenállás található 0,7200-nél. 10.30 órakor teszik közzé a novemberi brit szolgáltatási indexet, ahol az 53,1 pontról 52,7 pontra való csökkenéssel számolnak. In-GFX
Salamon Ágnesnek, a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanárnőjének az egyik legmagasabb finn kitüntetést, a Fehér Rózsát adományozta Tarja Halonen, a Finn Köztársaság elnöke. A díjat a finn-magyar kapcsolatok és a nyelvoktatás terén kifejtett, immár több mint két évtizedes munkájáért kapta.
A rendőrség nyilvánosságra fog hozni egy olyan körözési listát, amely a száz leginkább keresett bűnöző arcképét tartalmazza - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Azért tiltakoztak, hogy a hétvégén Franciaországban a baszk szakadár szervezet tagjai egy összecsapás során lelőttek egy spanyol rendőrt, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek.
Pitti Katalin, a kitűnő operaénekesnő munkával ünnepli decemberi születésnapját, amelynél egyébként fontosabbnak tartja, hogy unokája ugyanebben a hónapban született. Az adventi heteken az ország számos helységében ad koncertet, s nemcsak énekével, hanem versmondásával is igyekszik ünnepélyesebbé tenni a hangulatot.
Előre be nem jelentett látogatásra Irakba érkezett szerdán Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy tájékozódjon az amerikai parancsnokoktól arról, hogyan tervezik fenntartani az idei...
Szabálysértési eljárást indított a rendőrség azzal a három férfivel szemben, akik kedden este megzavarták a hanuka ünnepséget Budapesten a Nyugati téren - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. Unger Pál szerdán elmondta, hogy az előállított három férfit még előző este szabadon engedték.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete, az OPEC szakminiszterei mai ülésük kezdete előtt már arra utaltak, hogy a szervezet nem változtat kitermelési kvótáján. "Semmilyen okot nem látunk, ami igazolná ...
Hetven esztendővel ezelőtt - egy nappal a Mikulás ünnepe után - szinte ugyanazon órában született két, jól ismert színészünk. A két egykori kisfiú, Szilágyi István és Verebély Iván felcseperedvén a színészmesterséget választotta.
Alig több, mint egy év múlva már a kereskedésekben lesz a Toyota legkisebb modellje, az iQ koncepció alapjaira épített városi mini. A Volkswagen Up! ellenében harcba küldött japán modellel szemben nagy elvárásokat támaszott a gyár.
Az amerikai elnök januárban hivatalos látogatást tesz a Közel-Keleten. George Bush útjáról csak annyit közöltek, hogy az elnök valamikor a jövő hónap elején utazik a térségbe.
A Phoeinx Suns elsősorban Amare Stoudeimre parádés teljesítményének köszönhetően győzte le nagy csatában a hazai Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Nem csoda, hogy a két 100-as mellbôséggel rendelkezô modell láttán a Mikulást a pasik éppúgy várják, mint a gyerekek. Christina Ventura holnap egy Mikulás partyra hivatalos, ahol szép lassan lehullik majd róla a piros gúnya. Nagy Izabella szintén örjítôen néz ki Télapó jelmezében.
A miami vádesküdtszék közölte, hogy a négy betörő közül a 17 éves Eric Rivera gyilkolta meg november 25-én Sean Taylort, az észak-amerikai profi ligában szereplő Washington Redskins amerikaifutballistáját.
Egy izraeli katonai akcióban meghalt három palesztin, öt további pedig megsebesült szerdán a Gázai övezet északi részén, Bét-Lahíja városában - közölték palesztin orvosi források. Az izraeli hadsereg egy szóvivője megerősítette, hogy a légierő rajtaütést hajtott végre a Gázai övezet északi részén, de nem közölt részleteket.
Sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el az Ottawa Senators, amely az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján a Tampa Bay Lightning otthonában kapott ki szétlövés után.
Kevin Rudd ausztrál kormányfő felszólította szerdán az Egyesült Államokat, hogy kövesse országát, és csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kyotói egyezményhez. "A Kyotóval kapcsolatos álláspontunk egyértelmű; minden fejlett és fejlődő országnak részt kell vállalnia a globális megoldásból.
Idén a tavalyinál drágább, kevesebb, de jobb minőségű lesz a fenyőfakínálat. A luc és az ezüstfenyők többsége hazai, a normann fenyők zöme Dániából és Lengyelországból származik - mondta a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke. Kissné Szabó Fruzsina szerint idén 40-50 százalékkal kell többet fizetni az élő fenyő méteréért, de az igazán jó minőségű műfenyő is legalább annyiba kerül, mint…
Súlyosan megsérült két munkás, amikor az őket és társaikat szállító kisbusz összeütközött egy személyautóval szerdán reggel hét órakor a Csongrád megyei Baks és Ópusztaszer között - tájékoztatta az MTI-t a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense.
A MOL-t nem lepte meg, hogy pert indított ellene az OMV. Somlyai Dóra, a hazai olajcég kommunikációs igazgatója rádiónknak nyilatkozva arra célzott, hogy a perrel való fenyegetés nem szolgálja az álláspontok közelítését. Andor Attila interjúja.
Ötszáz éve készült de még mindig titok, hogy mitől olyan meghökkentően pontos a világ első Amerika-térképe. A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban őrzött világtérképet most először láthatja a közönség.
Tovább lassul a gazdasági növekedés Európában és az Egyesült Államokban. A Commerzbank elemzője szerint ráadásul jövőre az eddiginél is óvatosabbá válnak a befektetők. Nestor Barbara, a pénzintézet londoni központjának magyar piaccal foglalkozó elemzője rádiónknak azt mondta, a kockázatvállalási hajlam csökkenése Magyarországot is kedvezőtlenül érinti majd. Andor Attila interjúja.
A Cashline vezető elemzője a két cég közötti kommunikációs harc újabb állomásának tekinti az OMV per-kezdeményezését a MOL ellen. Az osztrák cég azért perel, mert jogellenesnek tartja a magyar állam úgynevezett B részvényét, amely vétójogot biztosít bizonyos kérdésekben. Sarkadi Szabó Kornél szerint azért most indított pert az OMV, mert ez év végén elévült volna a cég másik kifogása, ami az…
Két személyautó az árokba csúszott, néhány perccel később pedig, szintén két személygépkocsi, ugyanazon a helyszínen, frontálisan összeütközött szerdán hajnalban Doboz külterületén, a sarkadi bekötőút előtt - közölte az MTI-vel a rendőrség.