Évtizedes amerikai túlsúly után Európa, szakértők szerint, hamarosan a világ vezető autópiaca lehet: míg az eladási mutatók az Egyesült Államokban tovább csökkennek, Európában - különösen Kelet- és...
Köd és sár nehezítette az idei Mikulás ralit Veszprémben. A ralisok hagyományos évzáró rendezvényén részt vett ifjabb Tóth János is, aki idén az IRC nevű nemzetközi sorozatban szerepelt a hazai bajnokság helyett. A hétszeres magyar bajnok ennek ellenére majdnem 4 másodperces előnnyel megnyerte a Mikulás ralit, Botka Dávidot és Aschenbrenner Györgyöt megelőzve. Annak ellenére tudott nyerni Tóth,…
Globális felmelegedés, szennyezés - amikor ezeket a szavakat meghalljuk gyakran elszörnyedünk, ám abba nem gondolunk bele, hogy leginkább magunknak köszönhetjük.
Lisszabonban stratégiai megállapodást fogadtak el az Európai Unió és az afrikai földrész vezetőinek csúcsértekezletén. Kevesli az Országos Mentőszolgálat támogatását a Fidesz, míg az MSZP szerint csak a feladatok csökkenése miatt kisebb az összeg. A karácsonyi vásárokon eddig ellenőrzött vállalkozók 40 százaléka nem adott számlát, illetve nyugtát. A nap hírei 2007. december 9-én, vasárnap.
A kínai Sinopec olajcég kétmilliárd dollár értékben fektet be iráni olajmező kiaknázásába - egy vasárnap aláírt kétoldalú megállapodás értelmében. A kínai fél a Jadavaran olajmezőn kezd...
Rytkó Emíliának, az Országos Választási Iroda vezetőjének az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtti meghallgatását kezdeményezi a jövő héten a Fidesz. Ezt Balsai István, a bizottság fideszes tagja jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Rytkó Emília az MTI-vel közölte: ha Balsai István vagy az alkotmányügyi bizottság úgy ítéli meg, hogy szükség van az ő meghallgatására, akkor…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a leghatározottabban elítélte a Magyar Gárda nevű szélsőséges szervezet vasárnapi demonstrációját - közölte az MTI-vel Budai Bernadett kormányszóvivő. Az Ostravában...
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit és Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapátot az emberek közti megbékélésért, a zsidó és keresztény kultúra közötti párbeszéd kialakításáért...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a leghatározottabban elítélte a Magyar Gárda nevű szélsőséges szervezet vasárnapi demonstrációját - közölte az MTI-vel Budai Bernadett kormányszóvivő. Az Ostravában tartózkodó kormányfő a szóvivője útján kijelentette: a demokratikus Magyarországon nincs helye a félelemkeltésnek, a kirekesztő gyűlöletnek.
Csóriné Botyánszki Ágnest választották a Nógrád megyei Endrefalva polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson - tájékoztatta az MTI-t Kristóf Edit, a település jegyzője.
Máté Dénes tanár, független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Gerjenben - tájékoztatta az MTI-t a helyi választási iroda vezetője.
Ismét Szijártó Henriket választották polgármesternek a Somogy megyei Böhönyén - közölte a vasárnapi időközi választás nem hivatalos eredményét Ács Attila körjegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A helyhatósági választásra azért került sor a mintegy 2.500 lakosú településen, mert a képviselő-testület szeptember 18-án feloszlatta magát. A község 1.942 választásra jogosult…
Gömze Sándor, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a négy jelölt közül a vasárnapi időközi polgármester-választáson Tiszalökön, így ő lett a szabolcsi kisváros vezetője - tájékoztatta az MTI-t Mező József, a település jegyzője, a helyi választási bizottság titkára. Az előző polgármester egészségügyi okokra hivatkozva vált meg posztjáról. A város 4.640 szavazópolgárából 1.937-en adták le…
Csóriné Botyánszki Ágnest választották a Nógrád megyei Endrefalva polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson - tájékoztatta az MTI-t Kristóf Edit, a település jegyzője. Az 1.300 lakosú...
Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje nyert a Pécs 7. számú választókörzetében tartott időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t....
Pert nyert Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke és Sáray Éva korábbi elnökhelyettes a Legfelsőbb Bíróságon Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter ellen, aki - az ítélet szerint - a két vezetőt jogellenesen mentette fel. Erről maga Szász Károly adott ki közleményt.
Egy ember súlyosan megsérült abban a hármas karambolban, ami nem sokkal vasárnap este hat óra után történt Szeged határában az 5-ös úton - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei...
Előre be nem jelentett látogatásra Dél-Irakba utazott vasárnap Gordon Brown brit kormányfő. Nagy-Britannia a tervek szerint decemberben adja át a Bászra tartomány feletti ellenőrzést az iraki...
Pert nyert Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke és Sáray Éva korábbi elnökhelyettes a Legfelsőbb Bíróságon Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter...
Incidensek nélkül, nyugodt légkörben zajlott le a soron kívüli elnökválasztás a boszniai Szerb Köztársaságban vasárnap. A részvétel alacsony volt: a központi választási bizottság adatai szerint helyi idő szerint délután öt óráig (közép-európai idő szerint 19.00 óráig) a szavazásra jogosult 1,1 millió állampolgár mintegy 30 százaléka adta le voksát.
A második EU-Afrika csúcsértekezlet "új lapot nyitott a történelemben" - mondta José Sócrates, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő portugál miniszterelnök vasárnapi záróbeszédében, miután...
Pert nyert Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke és Sáray Éva korábbi elnökhelyettes a Legfelsőbb Bíróságon Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter ellen, aki - az ítélet szerint - a két vezetőt jogellenesen mentette fel. Minderről maga Szász Károly tájékoztatta vasárnap közleményben az MTI-t.
Halálos kerékpárosgázolás történt vasárnap este Újfehértó és Téglás között, a 4-es főúton - közölte az MTI-vel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A...
Incidensek nélkül, nyugodt légkörben zajlott le a soron kívüli elnökválasztás a boszniai Szerb Köztársaságban vasárnap. A részvétel alacsony volt: a központi választási bizottság adatai...
Ismeretlen támadó agyonlőtt két embert, két másikat pedig megsebesített vasárnap az egyesült államokbeli Denver egyik elővárosában egy keresztény hittérítőket képző oktatási központban....
Nincsen ezeknek más lehetőségük, mint megszavazni a népirtó törvényt. Már régen lementek a térképről. Végső menedékként azokat a szövegeket fogalmazzák, amelyekben Gyurcsány Ferencet fogják kinevezni egyszemélyi felelősnek az egész gyalázatért. Ha a magyarok megint beveszik, hogy ez az exkomcsi banda „nem tehet semmiről sem”, akkor fölösleges lesz minden áldozat.
A Barcelona szenvedve nyert a kiesőjelöltek közé tartozó Deportivo ellen a Nou Campban, de így is négypontos a hátránya a Real Madrid ellen. Németországban az első három helyezett közül egyik sem tudott nyerni. Angliában a Liverpool és az Arsenal is elveszítette a veretlenségét. Olaszországban az Inter tovább növelte az előnyét a Romával szemben.