2007. május 1. kedd

máj. 1
1:00
Iskolabuszokban sérültek meg a ciprusi kisiskolások (HírExtra)
A bolondos májusi időjárás miatt iskolás gyerekek sérültek meg pénteken Cipruson. Larnaka üdülővárosában olyan erős szél fújt, hogy betörte két iskolabusz ablakait. Hat kisgyerek könnyebben megsérült.
máj. 1
1:00
Persányi "hazatérhet" (HírExtra)
Ismét nyugdíjba vonul az állatkert főigazgatója, a posztra pályázatot írnak ki, a főpolgármester jelöltje Persányi Miklós, volt környezetvédelmi miniszter - tudta meg az MTI szerdán városházi forrásokból. Demszky Gábor az értesülést megerősítve elmondta, hogy Bogsch Ilma főigazgató már eljuttatta hozzá május végi nyugdíjba vonulási szándékát jelző levelét.
máj. 1
1:00
Zoltán a túszejtô pénzét lopta el (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Fodor Gábor nem habozott (HírExtra)
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma sajtótájékoztatón ismerteti az Osztrák-Magyar Határvízi Bizottság budapesti ülésén született döntéseket. Az Osztrák-Magyar Határvízi Bizottság ülésén, amely csütörtökön ér véget a jegyzőkönyv aláírásával, téma volt a Rába folyó habzásának kérdése is.
máj. 1
1:00
XVI. Benedek egymillió új hívet akar visszahódítani (HírExtra)
Egymillió hívő visszaszerzésének tervét vázolta pénteken Sao Paulóban brazil püspökök előtt XVI. Benedek pápa, egyúttal ismét elítélte, hogy a klérus részt vesz politikai csatározásokban.
máj. 1
1:00
Mao begyulladt (HírExtra)
Titokzatos körülmények között lángra kapott Mao Ce-tung óriásportréja a pekingi Tienanmen téren szombaton Kínában - számolt be az AFP hírügynökségnek két szemtanú.
máj. 1
1:00
Az áldozatok között 2 gyerek és 4 motoros is van (HírExtra)
Tizenegyen haltak meg péntek délutántól vasárnap délutánig közlekedési balesetben. A rendőrök egy cserbenhagyót is keresnek. A balesetek többségét az ittasság és a gyorshajtás okozta.
máj. 1
1:00
A magyaroknak nagy szíve van és segítőkész keze (HírExtra)
24 milliárd forinttal a harmadik legnagyobb adományozó volt múlt évben Magyarország az új uniós államok közül - áll a pénteken közzétett úgynevezett Concord-jelentésben. A dokumentum, amelyet az európai civil szervezetek készítettek, azt vizsgálja, hogy az uniós országok mennyi pénzt költöttek segélyezésre a múlt évben.
máj. 1
1:00
Janics visszavágott Kovácsnak (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Lesz hová üríteni a kukákat (HírExtra)
Még idén elkezdődik a Veszprém megye 160 településének kommunális hulladékát feldolgozó és elhelyező lerakó építése. A rendszer kiépítésével 2009. december 31-ig kell elkészülni, a program 6,5 milliárd forintba kerül majd.
máj. 1
1:00
George Best fiával szexel Lindsay (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Orális szexet ígér választóinak a pucér politikusnő - fotókkal (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Dundika kiütötte a nyeregbôl Lenkei Vikit (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Mutogatják a csővezetéket (HírExtra)
Bemutatják pénteken a készülő központi szennyvíztisztítóhoz tartozó csővezetéket, amely a Duna medre alatt szállítja majd Csepelre a budai oldalon keletkező szennyvíz zömét. Ennek építése még május elején kezdődött.
máj. 1
1:00
Gábor kétévesen végignézte, ahogy anyja megöli apját (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Németh Kristóféknál jön a szerelemgyerek (BorsOnline)
máj. 1
1:00
A holttestekben több tucatnyi golyót találtak (HírExtra)
Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szerdán négy iraki újságírót az északi országrészben, Kirkuk közelében. A hatóságok közlése szerint a fegyveresek több gépkocsival körbevették az újságírókat szállító minibuszt, és tüzet nyitottak rájuk.
máj. 1
1:00
A hatalmas előnyből egy gól maradt (HírExtra)
A Vasas egyetlen góllal múlta felül a horvát Jug együttesét a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén szerda este, a Komjádi uszodában Budapesten. A visszavágót két hét múlva rendezik Dubrovnyikban.
máj. 1
1:00
Demszky és Horváth alapvetően elégedettek (HírExtra)
Alapvetően eredményesnek tartják eddigi koalíciós együttműködésüket a fővárost irányító kormánypártok, amelyeknek vezetői a jövőben az eddiginél is jobb egyeztetési mechanizmussal arra törekszenek, hogy megvalósítsák 40 pontos városfejlesztési programjukat - hangzott el az MSZP-SZDSZ koalíciós egyeztető tanács szerda délutáni ülését követő tájékoztatón.
máj. 1
1:00
2,2 százaléknál gyorsabb GDP-növekedésre számít Veres (HírExtra)
Júliusban az Európai Bizottság, előtte a pénzügyminiszterek tanácsa értékeli a konvergenciaprogram időarányos teljesítését, a minősítés várhatóan pozitív lesz - mondta Veres János pénzügyminiszter, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának szerdai ülésén, jelezve, hogy idén a GDP várhatóan 2,2 százaléknál, azaz a kormányprognózisban foglaltnál gyorsabban nő.
máj. 1
1:00
Május 21-én is sztrájkol az Alitalia (HírExtra)
Néhány napon belül másodszor terveznek 24-órás munkabeszüntetést az olasz Alitalia légitársaság utaskísérői: május 21-re újból sztrájkot hirdetnek, tiltakozásul amiatt, hogy a vezetés félbeszakította a tárgyalásokat a munkaszerződésekről.
máj. 1
1:00
Sarkozy példaképe Berulsconi (HírExtra)
A politikai kommunikációt illetően kért tanácsokat Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőtől Nicolas Sarkozy leendő francia államfő - közölte szerdán Fedele Confalonieri, a Berlusconi médiabirodalomhoz tartozó Mediaset magántévé csoport elnöke.
máj. 1
1:00
Kevesebb tagja lesz a Monetáris Tanácsnak (HírExtra)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére a kormány beterjeszti a jegybanktörvény módosítását, amely racionalizálja a jegybank működését, csökkenti a monetáris tanács tagjainak és az MNB alelnökeinek számát.
máj. 1
1:00
Szabálytalanul vásároltak és tartottak nyilvan gyógyszereket a kórházak (HírExtra)
Számos kórházban tárt fel szabálytalanságokat a gyógyszergazdálkodással kapcsolatban az Állami Számvevőszék vizsgálata. Az intézmények általában közbeszerzési eljárás nélkül vásárolnak gyógyszereket, az ingyen kapott készítményeket nem mindig tartják nyilván, és a kórházi gyógyszertárak több mint fele nem felel meg az előírásoknak.
máj. 1
1:00
Bezárják a kritikán aluli szállodát (HírExtra)
Jogerős határozatot hozott kedden az önkormányzat annak a miskolc-tapolcai hotelnek a bezárása ügyében, amelyet a vendégek bejelentése alapján már megbírságoltak. A Pallas Hotel bezárásáról Csiszárné Sajgó Erika, a miskolci önkormányzat hatósági főosztályának vezetője tájékoztata a Független Hírügynökséget szedán.
máj. 1
1:00
Angolosan távoztak az Il Ferro munkatársai (HírExtra)
Teljesen kiürítették az Il Ferro budapesti telephelyét a cég munkatársai, ám az ügyfelekkel kötött szerződéseket az udvaron hagyták. Ezekben a dokumentumokban a partnerek személyes adatai, valamint bankszámla- és igazolványszámok is vannak - írja a Népszava.
máj. 1
1:00
A Fidesz meg akarja akadályozni a tőkés csoportok térnyerését (HírExtra)
A Fidesz kezdeményezi a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítását; céljuk megakadályozni, hogy a termőföldet befektetési szándékkal tőkés csoportok vásárolják fel - közölte Font Sándor.
máj. 1
1:00
Tamás az életéért bunyózott a Széna téri túszejtővel (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Hétfőtől teljesen bedugul a város (HírExtra)
Lezárják a pesti alsó rakpartot jövő hétfőtől hat hónapig a 4-es metró Fővám téri állomásának építése miatt. A forgalmas útra a Közraktár utca és a Belgrád rakpart közötti szakaszon nem lehet majd ráhajtani.
máj. 1
1:00
Hujberék szavának nem hisznek a tévénézők (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Britney Spearst megerôszakolták! (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Virágba borult a havasszépe (HírExtra)
A szokásosnál két héttel korábban virágba borult a Jeli Arborétum Vas megyében. A rhododendronairól - más néven havasszépeiről - Európa-szerte híres kertben egyszerre sok száz fajtájú és több ezer cserje pompázik. A virágok illata belepi az egész környéket. A pazar látványra külföldről is sokan kíváncsiak.
máj. 1
1:00
Európát nem érinti az ukrán gázvezeték robbanás (HírExtra)
Az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz is jelezte, hogy nem okoz zavart Európa gázellátásában az Ukrajnában hétfőn felrobbant gázvezeték kiesése. A gázt ugyanis egy elkerülő szakaszra irányították. A robbanásban senki sem sérült meg.
máj. 1
1:00
Tizenötszörös haszonnal adta el nőjét (HírExtra)
Emberkereskedelem és kerítés miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint januárban 10 ezer forintért megvásárolt egy fiatal lányt a fővárosban, hogy aztán prostitúcióra kényszerítse. Aztán 150 ezerért adott túl rajta.
máj. 1
1:00
Gergényi lefejezésével indul a renőrség átalakítása (HírExtra)
A rendőrség átalakításáról szóló tervekbe beleillik Gergényi Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének távozása. A fővárosi rendőrség sajtószóvivője nem kommentálja a főrendőr távozásának hírét, a Független Hírügynökség által megkeresett, név nélkül nyilatkozó rendőri vezetők azonban megerősítették azt.
máj. 1
1:00
Aláírás előtt a Fejlesztési Terv (HírExtra)
Miután az Európai Unió illetékesei nemrég elfogadták a kormány Új Magyarország Fejlesztési Tervének fő számait, szerdán délután aláírják az erről szóló megállapodást - számolt be a Népszabadság. Brüsszel a következő 7 évben csaknem 8 ezer milliárd forintnyi forrást biztosít Magyarországnak.
máj. 1
1:00
Segítség nélkül neveli fiait Gregor Bernadett (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Cáfolják az orvosok Gyurcsány szavait (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Bagi: Sohasem nôsülök meg (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Minden szerelem elmúlik egyszer? (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Megalakult a köztévé digitális igazgatósága (HírExtra)
A korábbi Gyártási és Műszaki Igazgatóság átszervezésével megalakult a székház-projekttel kapcsolatos munkákat is koordináló Digitális MTV Igazgatóság a Magyar Televízióban (MTV) - tájékoztatta a közszolgálati médium szerdán az MTI-t.
máj. 1
1:00
Megvan a 19 éves lövöldöző (HírExtra)
A rendőrség letartóztatta kedden azt a 19 éves egyetemistát, aki rálőtt diáktársaira hétfő este az egyik kaliforniai egyetem közelében. Egy diák meghalt, kettő pedig megsérült. A fiatalember feladta magát.
máj. 1
1:00
Az buktatta le őket, hogy melegek (HírExtra)
Külföldiek próbáltak meg illegálisan Nyugat-Európába jutni a tompai határátkelőnél, de a határőrség hőkamerás berendezése lebuktatta őket. A hét szerb és macedón férfi hétfőn éjjel indult a zöldhatáron át Ausztria felé, de az éjjeli sötétség ellenére elkapták őket.
máj. 1
1:00
Robi Carlos negyedik szerelemgyereke magyar (HírExtra)
Magyar kisfiú édesapja Roberto Carlos világbajnok brazil labdarúgó - írja a Blikk. A lap úgy tudja: Carlos kisfiának édesanyja egy 29 éves, Alexandra nevű szőke szépség. Kettejük kapcsolata 2005. augusztusa, a Real Madrid fővárosi látogatása óta tart.
máj. 1
1:00
Az osztrákok még nem kérdezték, hogy égethetnek-e (HírExtra)
A burgenlandi Földgázellátó Rt hivatalosan még nem kérte az osztrák hatóságoktól a Szentgotthárd közelébe tervezett nagy teljesítményű hulladékégető engedélyezését. Erről Brüsszelben tájékoztatta magyar képviselőtársait egy osztrák szocialista EP-képviselő.
máj. 1
1:00
Döglött legyeket gyűjt az étteremvezető (BorsOnline)
máj. 1
1:00
Nemzetközi botrányt kavarnak a zöldek a rózsadombi szállodaépítés miatt (HírExtra)
Nemzetközi zöld szervezetekhez és az új környezetvédelmi miniszterhez fordulnak barlangkutatók, mert egy nemrég felfedezett és még most is alakuló víz alatti barlang fölé fürdőszállót tervez egy vállalkozó a Rózsadomb lábánál. A szakemberek szerint ez nonszensz, ezért "nemzetközi botrányt akarnak kavarni".
máj. 1
1:00
Tökrészegen vizsgázott volna a jogsiért (HírExtra)
Szinte teljesen részegen jelentkezett sofőrvizsgára egy 27 éves fiatalember kedden reggel Németország délnyugati részén egy Koblenz melletti kisvárosban. A vizsgabiztos az első merészebb kanyar után a legközelebbi rendőrőrs elé irányította az illuminált autóst.
máj. 1
1:00
13. havi bér: az állam - ha részletekben is, de - fizet (HírExtra)
Júliustól, részletekben, havi lebontásban kapják a közszolgálatban dolgozók a 13. havi bért - döntött az Országgyűlés hétfői ülésén. A kormány az egységes közszolgálati sztrájkbizottsággal még januárban állapodott meg a változtatásról.
máj. 1
1:00
Zsigával akarnak sikereket elérni (HírExtra)
Zsiga Gyula lehet a Ferencváros női kézilabdacsapatának új edzője. A Kiskunhalas jelenlegi trénere, és elnöke a nyártól a Hypo Niederösterreich csapatánál dolgozó Németh András helyét veheti át. A 100% Fradi című újság információi szerint Zsiga Gyula szóban már megegyezett a budapesti csapattal.

Keresés