2007. május 1. kedd

máj. 1
7:02
Aján: A pekingi minden olimpiát felülmúlhat (Infostart)
Peking felkészült az olimpia megrendezésére, pedig a szervezőknek olyan problémákkal kell megküzdeniük, mint a kínai főváros naponta kétezer autóval gyarapodó forgalma - mondta az InfoRádiónak Aján Tamás, miután visszatért a Pekingben rendezett Sport Accord nevű olimpiai konferenciáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja hozzátette: a magyar parlament még nem fogadta el az új doppingellenes…
máj. 1
7:38
NBA: kisöpörte a Cleveland a Wizardsot, nyert a Rockets (She)
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásának első fordulójában a Cleveland a négy győzelemig tartó párharc negyedik összecsapásán is legyőzte a Washington gárdáját, így előbbiek léphettek a következő körbe, míg utóbbiak búcsúzni kényszerültek.
máj. 1
8:00
Benítez szerint a Chelsea Mourinho miatt bukott el a bajnokságban (Infostart)
Ahogy közeledik a Liverpool és a Chelsea második összecsapása a 2006-2007-es Bajnokok Ligája elődöntőjében, úgy élesedik a szócsata a két menedzser között is. Korábban José Mourinho volt az aktívabb - immár Rafa Benítez sem marad le mögötte.
máj. 1
8:00
NHL: két gólt lőve nyert és vezet az Ottawa és a San Jose (She)
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság rájátszásának második fordulójában hazai pályán csak két gólt lőtt, de azzal is nyert az Ottawa és a San Jose.
máj. 1
8:44
Sportlövő Vk, Sydney: Csonka Zsófia majdnem kvótát szerzett (She)
Csonka Zsófia kis híján kvótát szerzett a női sportpisztolyosok 25 m-es, 30+30 lövéses számában a Sydneyben zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-versenyen.
máj. 1
10:04
Kerékpár, dopping: a tavalyi Tour-győztes Floyd Landis perel (She)
A doppingolással vádolt Floyd Landis (képünkön) amerikai kerékpáros beperli azt a francia laboratóriumot, amelyre hivatkozva a múlt héten azt közölték francia lapok, hogy a tavalyi Tour de France megnyerésekor tiltott szert találtak a vizeletmintájában.
máj. 1
10:22
Szenzációs interjú: "Hozzátok vissza Beckhamet!" (Infostart)
Szenzációs interjút adott az angol válogatott jelenlegi csapatkapitánya, John Terry aki kifejtette: elődje, a nemzeti együttesben a tavalyi világbajnokság óta mellőzött David Beckham túl jó játékos ahhoz, hogy ne válogassák be a háromoroszlános csapatba.
máj. 1
10:42
Svájc: a zöld asztalnál dőlhet el a futballbajnokság (She)
Bírósági döntés alapján hirdethetnek győztest a svájci labdarúgó-bajnokságban. Harminc forduló után az FC Zürich áll az élen, három ponttal megelőzve az FC Baselt, de előfordulhat, hogy az éllovastól két pontot hamarosan levonnak.
máj. 1
10:48
Peking 2008: a láng útvonala miatt elégedetlenek a tajvaniak (She)
Tajvani illetékesek az olimpiai láng útjával összefüggésben is minden eszközzel igyekeznek kifejezésre juttatni, hogy szigetük független Kínától. Miután nyilvánosságra hozták a 2008-as pekingi ötkarikás játékok előtti fáklyás váltó tervezett menetrendjét, azt kifogásolták, hogy az általuk elfogadott országelnevezés helyett Kína a nála használatos nevet szerepeltette hivatalos dokumentumokban.
máj. 1
11:04
Ágyban sérült meg a Barcelona klasszisa (Infostart)
Rafael Marquez, az FC Barcelona futballistája olyan súlyosan megsérült az ágyban, hogy két hétre harcképtelenné vált.
máj. 1
12:03
Rögbi: Gloucester-Saracens, Bristol-Leicester a döntőért (She)
Az angol élvonalbeli rögbi-bajnokság utolsó fordulójában hazai pályán nyert a listavezető Gloucester, amely az alapszakaszban negyedik helyen végző, a 22. fordulóban vereséget szenvedő Saracens csapatával mérkőzik meg az elődöntőben.
máj. 1
12:47
Edzői karrierbe kezdett a másfél éve megbénult horvát kosaras (She)
Edzői karrierbe kezdett Matej Mamic, az ALBA Berlin korábbi horvát válogatott kosarasa, aki 2005 novemberében egy ütközés következtében nyaktól lefelé megbénult - mint kiderült, csak időlegesen.
máj. 1
13:04
Atlético Madrid: Franco kidőlt, 12 milliós ajánlat Raúl Garcíáért (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid kapusa, Leo Franco (képünkön) három hétre kidőlt a sorból, miután a hétvégi, Real Betis elleni bajnokin izomhúzódást szenvedett.
máj. 1
14:47
NBA: Tim Duncan sorozatban tizedszer az év védőötösében (She)
Sorozatban tizedszer kapott helyet az idény védőcsapatában Tim Duncan (képünkön), az NBA, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő San Antonio ásza.
máj. 1
15:04
Portugália: Simao Sabrosát megoperálták, vége az idényének (She)
A Benfica válogatott szélsőjét, Simao Sabrosát (képünkön) meg kellett operálni, így számára már a 27. fordulót követően véget ért az idény. A klasszis bal térdében lévő porc igényelt azonnali beavatkozást, amelyet öt évvel korábban már megműtöttek.
máj. 1
15:47
Németország: Oliver Neuville lágyékműtéte (She)
Lágyékműtéten esett át Oliver Neuville, a német labdarúgó Bundesliga élvonalában sereghajtó és már biztos kieső Borussia Mönchengladbach válogatott játékosa.
máj. 1
15:47
UEFA-kupa: francia és angol játékvezetők az elődöntőkön (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája után az UEFA-kupa elődöntőinek játékvezetői küldését is elkészítette.
máj. 1
17:19
John Terry bejelentkezett a Chelsea menedzseri posztjára (Infostart)
A szerződéshosszabbítás előtt álló labdarúgó, John Terry kijelentette: az új megállapodásba szeretné belefoglalni azt a lehetőséget, hogy a jövőben ő legyen jelenlegi együttese, a Chelsea menedzsere.
máj. 1
17:57
Jégkorong-vb: dán és fehérorosz siker a 3. fordulóban (She)
Dán és fehérorosz sikert hozott a Moszkvában zajló 71. jégkorong-világbajnokságon. Dánia egy góllal volt jobb Ukrajnánál, míg Fehéroroszország hárommal győzte le Ausztriát.
máj. 1
18:03
Női röplabda-bajnokság: a Kaposvár játszhat az ötödik helyért (She)
Hatalmas csatában nyert a Kaposvár csapata CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság keddi mérkőzésén, így a gárda játszhat az ötödik helyért.
máj. 1
18:19
Fogathajtó ob: Lázár Vilmos nyert, Lázár Zoltán nem (She)
Az egyes fogatoknál Farkas József, a ketteseknél Lázár Vilmos, míg a négyeseknél a svájci Daniel Würgler nyerte a fogathajtó országos bajnokság első, Fábiánsebestyénben rendezett fordulóját, amely egyben Világkupa-forduló is volt.
máj. 1
18:51
Női labdarúgó Eb: második lett a magyar A-csapat az I. divízióban (She)
Magyarország A-csapata a második helyen végzett az I. divízióban a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) által Kecskeméten rendezett női labdarúgó Európa-bajnokságon.
máj. 1
19:23
Asztalitenisz: kikapott a Postás a Szuperliga női döntőjében (She)
máj. 1
19:56
Kosárlabda: kikaptak Balogh Juditék a Vasastól (She)
Második vereségét is elszenvedte a BEAC a női kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.
máj. 1
22:07
Jégkorong-vb: a csehek és az oroszok megnyerték a csoportjukat (She)
A B csoportban a csehek, a D jelű négyesben pedig a házigazda oroszok végeztek az élen a moszkvai jégkorong-világbajnokságon, így mindkét gárda a maximális hat ponttal kezdheti majd a középdöntőt.
máj. 1
22:22
Mourinho csapata nagy pofont kapott Reinától (Infostart)
Elsőként a Liverpool jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába. Rafael Benitez vezetőedző együttese 1-0-ás idegenbeli kudarca után az elődöntő visszavágóján hosszabbításban 1-0-ra nyert a Chelsea ellen, majd a büntetőpárbajban 4:1-re bizonyult jobbnak a londoni sztárcsapatnál. A meccs hőse a kapus José Reina volt.
máj. 1
22:56
Kerékpár: Bodrogi László 17. a Romandiai körverseny prológján (She)
Bodrogi László a 17. lett az országúti kerékpáros Pro Tour-sorozatba tartozó romandiai körverseny keddi prológján. A 3,5 km-es nyitó szakaszt az olasz Paolo Savoldelli nyerte.

Keresés